Most is egy születésnapra

 Drága Kisfiam! 💗

Igen, tudom, azóta már felnőttél. De nekem mindig a kisfiam maradsz. Ezen a napon, pontosan … évvel ezelőtt születtél. Én tudom, de nem árulom el másoknak. ;)

Csöppnyi életed oly sok nehézséggel indult. Már eleve küzdenem kellett azért, hogy megtarthassalak. Küzdeni azért, hogy a világra jöhess. Ezért mentem hozzá apádhoz. Nem, nem szerelemből. Csak miattad. De azért igenis megérte. ❤

Alig múltam tizenhét éves. Így alakult. Ez volt a biztosíték rá, hogy az a csöpp élet, amelyik bennem növekszik, idővel megismerheti a külvilágot is. Lehetnek szerettei, barátai. Felfedezheti magának a világot.  💖💖💖

Te már annyira sietni akartál megismerni ezt a világot! Nehezen lehetett téged visszatartani. Ezért kellett kórházba mennem. Pihenés és infúziók. Csak ezzel lehetett még egy kicsit rávenni arra, hogy ne siess annyira, még pici tested nem áll készen a valódi életre.

Azonban annak ellenére, hogy próbáltunk téged még a pocakomban tartani, te minden erőddel azon voltál, hogy megszüless. Így történt aztán, hogy ezen a decemberi napon, alig néhány perccel éjfél előtt már megpillanthattalak. Alig 33 hetes voltál. Aprócska termeted mindössze 44 cm volt. 💗💖❤💜💚🌸💝

Csak egy pillanatra láthattalak. Volt valami, ami megijesztett engem is, mert ilyennel még sohasem találkoztam. Bizony, egy kis testi hiba. És mivel koraszülött lettél és problémáid is voltak, ezért a rohammentő jött érted, hogy a fővárosba vigyen. Még egy nagyon rövid időre láthattalak az inkubátorban, kaptam rólad egy polaroid fényképet és már el is vittek tőlem. 😭😭😭

Még egy hétig maradtam a kórházban, addig be kellett érnem a fényképeddel. Minden nap itt voltál a szívemben. Minden nap hiányoztál. Minden nap számoltam, hogy mikor láthatlak végre téged, mikor vehetlek végre a karomba, mikor simogathatlak meg. 😍😍😍

Egy hetes múltál, mikor végre először megfoghattalak. Addig te is az intenzíven voltál. De mire felértünk hozzád a kórházba, már a többi kis apróság között feküdtél pici ágyacskádban. És persze aludtál. Amikor először megláttalak… annyira kis aprócska voltál! Anyai szívem minden szeretetével értem hozzád és fogtalak meg végre. Az a pillanat volt életem egyik legszebb pillanata. Mert a karomban tarthattalak. Mert végre te voltál a családom. Az összes szeretetemet neked adtam. Leültem az ágyacskád melletti székre és téged a mellkasomra fektettelek. Te még csak fel sem ébredtél. Nem bírtam betelni veled. Az a pici baba! A csöppnyi kezecskéi! A kis pihés fejecskéje. És akkor ott a kórházban derült ki, hogy más problémád is van. De nem számított. Az én édes kisfiam voltál. Te voltál a mindenem. 🥰🥰🥰🤩🤩🤩

Még két hétig voltál a kórházban. Minden nap veled voltam, amennyit csak lehetett. Sikerrel vettük az akadályokat. Nagyon szépen megtanultál szopizni. Továbbra is rengeteget aludtál, ami kellett is neked. Ez a szokásod a későbbiekben sem nagyon változott. 😴😴😴

Aztán hazavihettünk végre. Minden figyelmem a tiéd volt. Minden szeretetemmel védtelek és óvtalak. Vigyáztam az álmodat. Akkor is megébredtem, ha te épp nem vettél levegőt. Néha aggódva figyeltem, ahogy lélegzel. 😇😇😇

Annyira boldog voltam, hogy te vagy nekem. Nagyon büszke voltam mindig, amikor valamit megtettél. Amikor először fordultál át a hasadról a hátadra. Le is fotóztam. Sok-sok fényképet készítettem rólad. Amikor már felültél. Aznap, amikor először álltál fel. Milyen vidám kisbaba voltál. Mennyi örömöt okoztál nekem. 😀🥰😍🤩

Telt az idő. Te egyre jobban cseperedtél. Néha volt egy kis egészségügyi problémád, de túljutottunk szerencsésen mindegyiken. Amikor fél évesen műteni kellett, minden pillanatban veled voltam. Bár a kórházi tartózkodást mindketten nagyon rosszul viseltük. Te is, én is. De túléltük.

Ahogy teltek az évek, apáddal is egyre távolabb kerültünk egymástól. Sosem voltunk közel, az igaz. Az én pénzemből rendeztük be a lakásomat. Én fizettem ki az ő autóját. Aztán eladatta a lakásomat. Másik városba költöztünk. Majd el is ment megint máshová, hogy érettségit szerezzen. Ekkor már el akartam válni. Egy fillér nélkül hagyott ott minket. Én meg nehezen boldogultam az akkori gyesből. Fenntartani egy lakást, eltartani egy kisbabát és saját magamat nem volt elég a gyes. 🤔☹

Amikor nyáron hazajött, ugyan még nem indítottuk el a válópert. Azonban ő azt mondta nekem, hogy bízzalak rá, minthogy állami gondozásba adjalak. Tudod, soha egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy az államra bízzalak. Nem is tudom, honnan szedte az ötletet. Talán onnan, hogy én magam állami gondozott voltam. Család nélkül, háttér nélkül és most már saját lakás nélkül is.

Így hagytam, hogy elvigyen magával. Neki mégis csak nagyobb családja van. Gondoskodnak rólad rendesen, mindenki szeret és semmiben sem fogsz hiányt szenvedni. Akkor azt hittem, ez lesz a legjobb megoldás.

Augusztusban vitt el tőlem. Nem tudtam, hogy mikor foglak újra látni. Majd megszakadt a szívem, de akkor azt hittem, tényleg így lesz a legjobb.

Novemberben már dolgoztam. Következő év áprilisában pedig elindította az eljárást, hogy nála helyezzenek el. Hogy ő legyen a gyámod. A bíró könnyen neki ítélt, hiszen a hátam mögött volt a családja, az egyik hatalmi szerv és egy megfizetett ügyvéd. Én igazából egyikkel sem rendelkeztem. Egymagam voltam. Nehéz is lett volna harcolnom érted. Akkor áprilisban láttalak téged újra. 😭😭😭

Apád abból a lakásból is kirakatott, amit miatta kaptunk meg, miután az én lakásomat eladatta velem. Mondhatom azt is, hogy így hajléktalan lettem. Akkorra azonban már nekem is volt valakim és egy másik aprócska életet hordoztam a szívem alatt. Ismerősöknél húztuk meg magunkat, amíg nem találtunk albérletet.

Nekem is óriási fordulatok voltak az életemben. Megszületett a lányom, gondok voltak a párkapcsolatomban. Súlyos gondok. 

Közel két és fél év telt el, mire újra láthattalak téged. Akkor kezdődött, hogy havonta tudtalak látogatni téged. Az is kiderült, hogy bizony nem apád nevelt téged két évig, miután elperelt tőlem, hanem a nagyszüleid. Hálás vagyok, hogy szeretettel neveltek. De azt soha senkinek nem tudtam megbocsátani, hogy engem kihagytak az életedből.

Talán nem tudod, de a kislányomat is elveszítettem néhány évre. Őt szerencsére vissza is kaptam és sikerült felnevelnem. De mindkettőtökért nagyon hálás voltam és nagyon örültem, amikor mind a ketten egyszerre voltatok velem. 💝💝💝

Szerettem volna, ha sokkal több időt tudok veled tölteni. De ez valahogy nem igazán jött össze. Főleg nem a későbbiekben. Mert nem igazán akartál jönni hozzánk, amikor már kamasz lettél. Nekem is új párom volt, a fővárosban laktam, a kislányom is velünk élt már. De téged hiába próbáltalak többször hívni, hogy gyere, nem jöttél. Azt mondtad, nem akarsz. Sosem tudtam, hogy miért. Hiszen itt nem történt veled semmi rossz. 🤔🤔🤔

Mivel én nem tudhatom, milyen volt ott az életed, csak gondolataimban képzelem azt, hogy a rokonaidat egyáltalán nem érdekelte, hogy neked anyád is van, aki szeretne többet veled lenni. Talán nem akarták, hogy velem legyél. Talán mondtak rólam olyan dolgokat, amik nem igazak. Ezeket tudom elképzelni. Mert egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy egy gyerek ne szeretne az anyjával lenni, ha az szereti őt.

Az általános iskolai ballagásodon találkoztam veled utoljára. Meghívtál engem és a húgodat is. Szerettem volna veled egy kis időt eltölteni, de te rohantál, mert ballagási ebédre mentetek a hatalmas rokonsággal. Minket pedig – úgy éreztük – egyszerűen kidobtál. Annyira nem is számítottunk neked. Nem tudtunk napirendre térni efölött. Nyáron sem jöttél el hozzánk egy napra sem. Nagyon hiányoztál nekünk. Sajnos, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Mindig azt mondtad, hogy majd meglátod, de sosem láttad meg. Sosem jöttél többet. Amikor lehetőség lett volna rá, hogy találkozzunk, mert itt voltál a városban, akkor is inkább hazautaztál, minthogy találkozz velünk. Rettenetesen fájt. 😭😭😭😭😭

Az évek telnek. És lassan már talán kilenc éve is van annak, hogy utoljára találkoztunk és úgy három-négy éve, hogy utoljára beszélgettünk. Az egyik szülinapodon.

Tudod, miért írtam én ezt most meg neked? Hogy tudd, hogy tisztábban láss.

Fogalmam sincs, milyen életed volt, mert soha semmit nem tudhattam rólad. Fogalmam sincs, milyen ember lettél, mert senki nem adott lehetőséget arra, hogy megismerjelek. Apádnak mindössze az kellett, hogy fizessem utánad a gyerektartást, de ő nem tartotta magát a szabályokhoz. Aztán, hogy nem fizettem, fel is jelentett. Tudod, ez mit jelentett? Rabosítottak. Fénykép, ujjlenyomat. Ha mutatom a befizetett csekket, törlik a rabosítást. El sem tudod képzelni, hogy ez milyen megalázó volt. Mert mindig azt éreztem, hogy bármit megtehet és én még csak nem is láthatlak téged.

Tessék! Itt a rövid történetünk, a keserűségem, a bánatom, a fájdalmam. Igyekszem megbocsátani. De soha nem tudtam feldolgozni azt, hogy elveszítettelek.

Felnőttél. És nagyon bízom abban, hogy egyszer talán neked is benő a fejed lágya és talán kíváncsi leszel az anyádra, a húgodra és a mi történetünkre. Talán még eljöhet az idő, amikor újra közel kerülünk egymáshoz. Mert nincs más vágyam. Egész életemben szerettelek. Mikor megszülettél, te voltál a mindenem. Általad kaptam egy csodát. 💖💖💝💝💗💗🧚‍♀️🧚‍♀️

Azért itt írom meg mindezt, mert máshol nem tehetem. Nem ismerem egyik elérhetőségedet sem. Semmit nem osztottatok meg velem. A közösségi oldalon még csak vissza sem jelöltél. Nem tudok rólad semmit. De nagyon szeretnék. És nagyon szeretném, ha egyszer még valamilyen módon lehetnénk család. ❤❤❤

Azért írom ezt, hogy az én oldalamról is lásd a történéseket. Talán tisztább képet kapsz mindenről.

Szeretlek. Mindig is szerettelek. Soha nem felejtettelek el. Mind a mai napig te vagy a legnagyobb fájdalmam és bánatom. 💜💜💜

Remélem, eljut hozzád ez az írás. Talán sokan mások is elolvassák, de talán így van rá esély, hogy te is elolvasd.

Bármikor megtalálsz. Az összes elérhetőségem fent van minden oldalamon.

Szeretlek, fiam! ❤❤❤

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK! 

Remélem, hogy boldog vagy, sikeres vagy az életben. Kívánok neked minden jót, amit csak adhat az élet!  😊😇❤💖💗💜💚🧡💛🌈🌺🌞🌞🌞