A megszokás

Nagyon sok témáról írtam a könyvben, de azért vannak olyanok, amik így első körben kimaradtak. Ezek közé tartozik például a megszokás.

Mivel a könyvbe nem került bele, ezért itt írok róla :)

Szokásai, megszokott dolgai mindenkinek vannak. Sokszor olyan mértékben élünk a megszokásainkban, hogy a cselekvéseink is automatikussá válnak, így fel sem tűnik, hogy mit csinálunk. Egyáltalán nem vagyunk tudatosak a saját cselekvéseinkre. Néha feltűnik később, hogy vajon megcsináltam azt a valamit? Néha nálam is előfordul, hogy vajon tényleg becsuktam az ajtót, lekapcsoltam a gázt? Már annyira a testünkbe ivódnak ezek a cselekvések, hogy a tudatunkkal már fel sem figyelünk rájuk, elsuhanunk felettük. Annyira automatikusak bizonyos cselekvéseink, mert mindig ugyanazt csináljuk, így a gondolataink egészen máshol is járnak. Ezért van, hogy néha elgondolkodunk azon, hogy vajon megcsináltunk-e valamit.

Én nem mondom, hogy a szokások, a megszokások rosszak lennének. Nem feltétlenül. Ha nem rontja az életminőségünket, akkor szerintem semmi rossz nincs benne.

Van viszont más oldala is a megszokásnak. Persze, mindenkinek a saját döntése, hogy mennyire akar ezekben benne maradni. Nem ítélkezem, csak felvetek néhány gondolatot.

Nagyjából két évvel ezelőtt tettem egy kijelentést egy ismerősömnek, amikor végre találkoztunk. A találkozót is mindig a megszokásaira hivatkozva halasztotta. A kijelentés a következő:

A MEGSZOKÁS AZ ÉLET GYILKOSA.

Ez az ismerősöm is a megszokásai miatt nem találkozott velem. Valahogy nem akaródzott neki ezt egy pillanatra sem felborítani. Csakhogy így elmaradt mindig a találkozó, pedig mindig ő kezdeményezte.

Nos, ez csak egy példa erre. De milyen sok esetben van az, hogy a megszokásaink miatt nem teszünk meg valamit, nem megyünk el valahova? Milyen sok esetben lemondunk valami másról, amit kipróbálhatnánk, valami újról, amit akár meg is kedvelhetünk? Mennyiszer maradunk a megszokott dolgainknál, mert azokat már ismerjük? És miért? Mert félünk az újtól, ami adott esetben akár egész jó is lehet. Félünk a kalandoktól, az ismerkedéstől, egy új kapcsolat lehetőségétől, mert talán sérülhetünk benne? Mi van akkor, ha jól sül el a dolog?
Ez utóbbit azért említem, mert éppen a megszokás miatt lépett vissza egy férfi attól, hogy kapcsolatot kezdjen velem. Megszokta az egyedüllétet, mert régóta egyedül van. Én is évek óta egyedül vagyok. És akkor mi van? Megszokta, hogy nincs mellette senki, hogy egymaga oldja meg a problémáit, egyedül csinál mindent. Hiába tetszettem neki. A megszokott egyedülléte miatt inkább visszalépett. Így nem meri megtapasztalni a szeretetet sem. Akár adni, akár kapni.

Kérdezem Én: érdemes benne maradnunk a csigaházunkban, ha jön valaki az életünkbe, aki tetszik nekünk, akivel akár jó is lehet bármi? Ha még odáig sem jutunk el, hogy legalább megismerjük a másikat, akkor nem tudjuk, hogy miről is maradunk le.

Itt meg kell említenem egy másik sajnálatos tényt is, miszerint ő engem az előző kapcsolatainak a kudarcai alapján ítélt meg és a lehetséges kapcsolatunkat. Ez kicsit olyan megszokás is, hiszen megszokta, hogy azok a nők úgy bántak vele, ahogy, úgy értek véget a kapcsolatai, ahogy és máris kijelentette, hogy ez is csak olyan lenne. Vagyis előre ítélkezett felettem és a lehetséges kapcsolatunk felett, úgy, hogy egyáltalán nem is ismer engem. Meg kellett kérnem rá, hogy engem ne mások alapján ítéljen meg, mert Én nem olyan vagyok, Én teljesen más vagyok.

Úgy látszik, még nem engedte el a korábbiakból származó sérüléseit. Szomorú.

Nos, ha valaki a megszokásaiban akar élni, ha nem akar semmi újat az életében, semmi kalandot, változatosságot, nem tudunk vele mit tenni. Erre csak azt mondom, hogy tovább fog ebben süllyedni. A végén egyedül fog maradni. De ugye, ez nem az Én dolgom, nem menthetem meg és nem is szólhatok bele az életébe. Csak elfogadhatom a döntését.

Bevallom, kicsit fájt a dolog. És talán nem is az, hogy visszalépett, hanem az indokok, amiket mondott. A megszokás meg a korábbiak miatti megítélés.

Tudnék még példákat hozni az életemben a megszokásokról, azokról, amik miatt nem mert vagy akart valaki változtatni. Nem mindig a félelem miatt, néha csak azért, mert megszokta úgy, ahogy van.

Én gyakran szoktam dacolni ezzel a megszokás vagy szokás dologgal. Mikor valaki azzal jön, hogy így vagy úgy szokták, meg szoktam kérdezni, hogy miért nem lehetne máshogy? Miért kell nekem valamit úgy csinálnom, ahogy a szokás diktálja? Szeretek új módon kipróbálni dolgokat, új utak felé menni. Szerintem ez nagyon izgalmas. De nagyon kevés embert találni, aki megpróbálná máshogy is a dolgokat, mint ahogy a szokás diktálja.

Lehet, hogy nehéz kilépni a megszokásokból, de nem lehetetlen. Az kell hozzá, hogy szeressük önmagunkat és az életünket. Hogy szeressünk és akarjunk élni. Mert fantasztikus dolgok történhetnek, ha kilépünk egyszer a megszokás kerekéből és megtapasztalunk valami egészen mást, valami újat. Lehet, hogy nem fog mindig jól elsülni, de akkor is valami mást tettünk. Kipróbáltunk valamit, tapasztaltunk. Ezek a dolgok mindig hozzánk tesznek valamit. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki szereti önmagát, nem fogja azt mondani, hogy nem érte meg. Azt fogja mondani, ez is jó volt egy tapasztalásnak.

Az is kell a megszokásokból való kilépéshez, hogy végre észrevegyük önmagunkat. Felfigyeljünk önmagunkra. Mert talán megláthatjuk, hogy beleragadtunk a megszokásainkba és ezek miatt mennyi mindenről maradtunk le. Ha valaki rájön, hogy a szokásai rabja, máris sokat tett önmagáért és innen már indulhat is a változás. Igen, a változás, amitől oly sokan félnek. De miért kell félni? Kaland az élet! Csodás kaland, ha úgy éljük meg. Annyi minden van, amit kipróbálhatunk, annyi ember, akit megismerhetünk, annyi szenvedély, szeretet, szerelem, amit megélhetünk! Úgy akarunk megöregedni, hogy belesavanyodunk a megszokott kis életünkbe? Mindenhova új színt lehet vinni, ha néha máshogy csinálunk dolgokat, mint ahogy megszoktuk. Annyi öröm, nevetés, szeretet vár ránk az életben, de ha elsüllyedünk a megszokás mocsarában, akkor ezeket nem fogjuk meglátni.

Azt is tudom, hogy a megszokásaink miatt rosszul is tudjuk érezni magunkat vagy lehet bűntudatunk. Tapasztaltam Én is, mikor lemondtam valamit a megszokásaim miatt.

De már hagyjuk is ezeket a megszokásokat!

Kalandra fel! Hív az élet!

Célegyenes :)

Február elején készültem el a könyvvel, amikor azt mondtam, hogy kész vagyok, megírtam. Hatalmas érzés volt ez akkor nekem. Mert valóban kész volt a könyv. Beleírtam mindent, amit csak akartam. Egy fél délutánon át sírtam, mert annyira fantasztikus érzés volt, hogy megírtam egy könyvet. Kész vagyok egy igazi könyvvel.

 

Azonban mindenképpen akartam egy lektort, hogy legalább olvassa át, javítsa a fogalmazási, nyelvhelyességi, és ha akad, akkor a helyesírási hibákat. Kerestem, érdeklődtem, de nem találtam ilyen személyt. Bő egy hónapig bíztam abban, hátha mégis csak akad egy lektor. Közben, ugye, grafikust is kerestem a borítóhoz.

Mint korábban írtam, grafikus adódott is, egy, aztán a második, végül egy harmadik, aki aztán csodaszép rajzot készített nekem a borítóra.

Már majdnem feladtam a reményt lektor ügyében, mikor egy nagyon kedves ismerősöm rám írt, hogy aktuális-e még a lektor keresése, mert ő nagyon szívesen vállalná ezt a feladatot. Úgy megörültem neki. Megbeszéltük a részleteket és máris elküldtem neki a kéziratot.

Az ő elfoglaltságai miatt beletelt néhány hétbe, mire átolvasta, javította a könyvemet Timi. Javaslatokat tett bizonyos helyeken szavak helyettesítésére, átfogalmazásra. Mint mondta, ezek csak javaslatok, rajtam múlik, hogy elfogadom-e és javítom aszerint az írásomat. Általában elfogadtam az ötleteit, de néhány helyen mégis meghagytam az eredeti szöveget.

Nagyon-nagyon hálás vagyok Timinek a fáradságos munkájáért, mert tudom, hogy ez az volt. Végigolvasni egy könyvet lassan, odafigyelve a fogalmazásra, a helyesírásra, valóban nagyon fárasztó. Tudom, mert vele párhuzamosan Én is olvastam a könyvemet, javítottam, ha még találtam hibát, töröltem jónéhány mondatot. Az eredetihez képest majdnem tíz oldallal lett rövidebb a könyv. De így tökéletes. Nagyon szeretem minden sorát, minden betűjét.

Legyen itt a fülszöveg a könyv hátsó borítójáról. Ezt is Timi írta nekem és igazán köszönöm, hogy ilyen dicsérő szavakat írt nekem és a könyvemről:

Valójában egyetlen dolog határozza meg mindannyiunk életét születésünktől a halálunkig, és ez nem más, mint a szeretet. Mindannyiunk életét az vezérli, hogy szeretve legyük és szerethessünk. Erre akkor leszünk képesek - a könyv szóhasználatával élve - ha eljutottunk az önszeretésig.

Ez a könyv az önszeretet bibliája. Közérthető, egyszerű és könnyed stílusban – de mégis megőrizve a témák fontosságát, mélységét - veszi sorra mindazokat a nagyon fontos lépéseket, amik elvezetnek bennünket oda, hogy megtanuljuk szeretni magunkat. A könyv szerzője hitelesen képviseli a témát, hiszen egy különösen nehéz életutat végigjárva jutott el oda, hogy mostanra szereti és elfogadja Önmagát és az életét, úgy, ahogy van. Az önszeretet bármikor, bárki számára elérhető. Egy döntés, hogy kezünkbe vesszük életünk irányítását, és felelősséget vállalva minden történésért, elfogadjuk, hogy mindig minden minket szolgál az utunkon.

Hozd meg életed legfontosabb döntését és indulj el az önszeretet felé, hogy egy teljesebb és boldogabb életed legyen!

Kellően összefoglalja a könyvem lényegét és ezt imádom!

Végtelenül büszke vagyok magamra, hogy megírtam ezt a könyvet. :)

És igazából csak most készült el véglegesen a könyv. Most vagyok a célegyenesben. Ki van javítva, kész a borító. Hétfőn már küldöm is a nyomdába. Nagyon, de nagyon várom már, hogy végre a kezemben tarthassam igazi könyv formájában is.

Mindenkinek, aki dolgozott valamit a könyvemen, nagyon-nagyon köszönöm a munkáját:

Nagy Tímea, aki lektorált

Kiss Zsuzsi, aki rajzolt

Vigh Tamás, aki a borítót alkotta

Pál Gergely Botond, aki fotózott

Ja, és a legfontosabb: Én, aki megírtam. Nekem is köszönöm. :)

Ha kedvet érzel ahhoz, hogy elolvasd, akkor küldj nekem egy emailt vagy üzenetet az egyéb kommunikációs csatornákon. :)

Zsuzsi, a grafikus 😃

Ma délután végre személyesen is találkozhattam azzal a csodás Nővel, aki készítette a borítómra a grafikát. Személyében egy fantasztikus embert ismerhettem meg. Rokonlélek a Drága. 😃

Most találkoztunk először személyesen, de tökéletes volt köztünk az összhang már az első pillanattól fogva. Órákon át beszélgettünk és mindketten nagyon élveztük. Abszolút hasonlóan gondolkodunk, vagyis inkább azt mondanám, hogy mindazokban a témákban, amikről beszéltünk, teljesen egyetértettünk.

Egyébként nagyon kedves és közvetlen, gyorsan össze is barátkoztunk. Jövő hónapban is találkozunk, amikor egy ismerőse koncertjére megyünk. Mivel ő vidéki, ezért nem tud olyan gyakran ide felutazni. De ez a találkozás most mindenképpen megérte, és azt hiszem, nyugodtan mondhatom az ő nevében is.

Ráadásul tőle egyáltalán nem hallottam, hogy nem szeretné önmagát. Aminek nagyon örülök. Végre egy olyan Nő, aki elégedett önmagával, aki elfogadta önmagát. 😃

Nagyon szeretem, mikor olyan emberekkel hoz össze a sorsom, akikkel egy hullámhosszon vagyunk.

De mesélek még valami érdekeset. Kiderült, hogy ő éppen ott dolgozik, ahol Én dolgoztam, mielőtt a fővárosba költöztem volna. Úgyhogy még ez is egy plusz közös bennünk, így még kicsit kipletyóztuk azt is.

Ajándékba megkaptam tőle a borítóra készült női alak eredetijét. 💗

Nos, ha bárki más is rajtam kívül könyvírásra adja a fejét és grafikusra van hozzá szüksége, bátran tudom neki ajánlani Kiss Zsuzsannát. Akkor is, ha nem borítóra kell grafika.

Alakulgat a könyv...

Egy új, azonban nagyon kedves ismerősömnek, Tamásnak köszönhetően már a borító is kész van. :)

De most olyan leszek, hogy nem teszek fel róla képet. Azonban elárulom, hogy a borító uralkodó színe a rózsaszín. Az elején egy teljesen átlagos nő van. Ebben a Nőben Én nagyon sok másik Nőt is látok. A hátulján természetesen van egy kép rólam és némi ismertető a könyvről. Meg ugye azok a kis rózsaszín pillangók...

Szegény Tamást már sajnáltam, amiért annyiszor variáltam újra és újra a borítót. De mindig jött valami, ami miatt meg kellett variálnom. Mégis azt hiszem, hogy megérte, mert igazán csodálatos lett. Nagyon nagy hálámat küldöm felé. :)

Ugyanígy a grafikusom is egy új ismerős. Ő Zsuzsa. Annyira, hogy még vele sem találkoztam. De a rajz, amit készített a borítóra, számomra tökéletes lett. Imádom. Megírtam neki, hogy mit szeretnék, és ő ezt sikeresen megrajzolta nekem. Mivel még nem akarom "lelőni a poént", ezért csak egy aprócska részletet mutatok meg belőle. ;) Kíváncsiak vagytok? Tudom :)

Ez egy számomra teljesen átlagos női arc, amilyet szerettem volna. Mégis tükrözi nagyon-nagyon sok másik Nő arcát is. Mindenki benne van számomra. Tudom, hogy ez egy női arc, de a könyv ugyanúgy szól a férfiaknak is. De a tapasztalat nagyon is az, hogy leginkább a Nők azok, akik úgy érzik és ki is fejezik gyakran, hogy mennyire nem szeretik önmagukat.

Ezzel és a könyv mottójával már üzenni akarok, mégpedig azt, hogy mindannyian csodálatosak vagyunk. Mindannyian. Bárki, bármilyen körülmények között tökéletes és bátran szeretheti önmagát. :)

Hogy mi a könyv mottója? Még nem írtam meg? Épp itt az ideje. :)

"Mindenki egy igazi remekmű…"

Ez egy Osho idézet és teljes egészében így hangzik: Mindenki egy igazi remekmű, mert isten ennél alább sosem adja.

Csak Én nem akartam belekeverni istent, úgyhogy marad a fél idézet. :)

A könyvet olvasva kibontakozik, hogy miért is érzem és gondolom így, ahogy az idézet is mondja.

Tulajdonképpen már nagyon izgatott vagyok, hogy végre láthassam a könyvemet teljes egészében. Így még mindig csak részletekben van meg. Külön a szöveg, külön a borító. Áááá...

Bízom benne, hogy az a kedves ismerősöm, aki a lektorálást végzi, talán néhány nap alatt befejezi a könyvemet. Akkor aztán mehet is a nyomdába. Sajnos, nem úgy alakult, ahogy terveztem, hogy márciusban már a nyomdába kerüljön, de azon a néhány héten már igazán nem múlik. Így áprilisi, friss tavaszi könyv lesz belőle. Ropogós és üde. :)