Mesélnem
kell nektek! 😁
Tudom, már régen írtam, kivéve azt a történetet a különjáratos villamosomról. Talán valakinek hiányoznak is az írásaim.
A belvárosban jártam, dolgom volt. Tudom, hogy valaki nagyon kíváncsi, de nem fogom elmesélni. Annyit elárulhatok, hogy testszobrásznál jártam. Utána beugrottam enni valamit valahová. Ez volt úgy délután egy óra tájékában. Nos, ekkor reggeliztem. Na, de ezek mellékes dolgok. 🤫🤗
Jövök haza, szállok le a metrópótlóról, hogy aztán metróra szálljak. Tartok lefelé a lépcsőn a metróhoz, mikor látom, hogy a lépcső aljánál egy már nem fiatal, kissé hajlott hátú néni áll, maga előtt a kerekesszéke. Az emberek meg csak úgy özönlenek le a lépcsőn, hogy elérjék a metrót. Mivel én ilyen vagyok, egyenesen a nénihez mentem és megkérdeztem, hogy segítsek-e felvinni a székét. Vártam volna, hogy esetleg még valaki odajön, hogy felajánlja a segítségét, de nagyjából mindenki csak a metróra sietett. Mintha nem jönne több. Persze a néni mondta, hogy egyedül nehéz lesz, de mondom, ha más nem segít, megpróbálom egyedül. Akkor egy fiatal hölgy jött oda, hogy segítene felhozni. Megköszöntem. A néni kapaszkodva, nehézkesen jött fel a lépcsőn. Mikor felértünk a székével, a hölgy rohant vissza a metróhoz. Kérdeztem a nénit, hogy merre megy. Mivel az aluljáróból csak lépcsőn lehetett kijutni, számomra nem volt kérdés, hogy ott is segítek neki. Egyedül nem boldogulna. Amúgy csak szólok, hogy ugyan nem elektromos kerekesszéke volt, de attól függetlenül volt rendesen súlya, talán megszenvedtem volna én is egyedül vele. Nem még egy vékonyka, menni is nehezen tudó néni. 🥵
Szóval, mentünk a másik lépcsőhöz. Ő a székét tolva, mert úgy könnyebben tudott menni. Nem akart beleülni. Talán nehezebb lett volna felállni belőle. Nem tudom. Mindenesetre lassan sétáltunk a kijárathoz. A metrópótlóhoz. Ember nem sok éppen, mert pont nem jött be metró, pont nem özönlöttek az emberek. Azonban a lépcsőn lefelé pont jött egy fiatalember. Őt megkértem, hogy segítsen. Ahogy felértünk, megköszöntem neki, ő még visszament azonban, hogy ott legyen a néninek, nehogy elessen a lépcsőn. A néni két kézzel kapaszkodott a korlátba. Gondolhatjátok, hogy mennyire nehezére esett minden egyes lépcsőn felmenni! Amikor felért, nagyon hálás volt, hogy segítettünk neki. Többször is megköszönte. Mi pedig minden jót kívántunk neki. 😇💖💖
A fiatalember megvárt. Mondtam neki, hogy én sem ismerem a nénit, csak segítettem neki. Én is hazafelé mennék a metróval. Azt mondta, akkor mehetünk együtt. A néni ment a buszhoz, mi pedig a metróhoz.
Egy kicsit kifakadtam. Az emberekre. Hogy lehet, hogy ennyire érzéketlenek lettek? Látnak egy vékony kis nénit egy kerekesszékkel a lépcső alján és eszükbe sem jut, hogy esetleg segítségre van szüksége? Hová tűnt az emberi kedvesség? Hová tűnt a figyelmesség? Hová tűnt a szeretet? Hová tűnt az odaadás? Hová tűnt a segítő szándék? Mert ezek mind a szeretet egy-egy megnyilvánulási formái. Annyi, de annyi férfi jött lefelé azon a lépcsőn, amin én is először, mégsem állt meg egyik sem segíteni. Miért? Hová tűntek az igazi férfiak? Akik segítenek egy bajba jutott hölgyön? Miért rohannak ennyire az emberek, hogy már segíteni sem érnek rá? Elárulom, hogy a következő metróra én is fel tudtam szállni, ami szerintem max. öt perc múlva indult az előző után. Ennyi. Nincs öt percünk segíteni? 🤔🤔🤔😢😢😢
A fiatalember végighallgatott, egyet is értett és ő is mondott hasonlókat. Ő is sajnálta, hogy az emberekből szépen kiveszik a szeretet. De miért? Lassacskán azonban én is lehiggadtam. Bemutatkoztam. Ő is. Megkérdeztem, merre megy, hogy ő is munkából haza? Igen, és messzire megy, másfél órát vonatozik. Egy Szolnok melletti településen lakik. Minden nap megteszi az utat. A H.P. Kórházban dolgozik, csodamasinák (csak én kereszteltem el így magamban) operátoraként (kezeli a gépeket) és a betegekkel is foglalkozik. Elárulom, hogy Karcsinak hívják. Az esély, hogy újra találkozunk, nagyjából egyenlő a nullával. De ha valaki találkozik vele és ráismert, tudja, hogy egy jólelkű emberrel találkozott. Még külön megköszönte nekem, hogy segítettem a néninek. Remélem, Karcsit sokan szeretik és megbecsülik. Mert ő is megérdemli. 💚💚💚
Ez hát a rövid történetem mára.
Egyet kérek! Figyeljünk egymásra! Segítsünk, ahol tudunk! Ennek sosem kell nagy dolognak lennie. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy a szeretet megnyilvánuljon belőlünk. Mert szerintem mindenki egy szeretetgombóc, csak nem mindenki hagyja, hogy ez elő is törjön belőle. Hagyjátok felbuzogni magatokban a szeretet kútját! Ennél nincs jobb, nincs fontosabb, nincs szebb. Aki csak egy valakinek csak egyszer is segít, az már egy egész világon segített. Mert mindenki megérdemli. Higgyétek el! Tegyetek így! Szeressetek! Szebb hely lesz a világ! Minden egyes apró szeretetteli cselekedettel sokkal szebb lesz a világ. És a lelkünk. És a szívünk. 🌸💗💖💜🌻🎀
Csak szeressetek! Mert a legnagyszerűbb, amit adhattok másnak, az a szeretet. És minden egyes apró cselekedet, amit másokért tesztek, az a szeretet kifejeződése. 👑🧚♀️💝💝💝
Legyetek áldottak!
