Változtatunk? 🤔

 

A szokásos munkahelyi sétáim egyikén mindenféle olyan gondolat bukkant fel az elmémben, amelyek könnyekre fakaszthattak volna. De persze nem pityeredhetek el a kórház folyosóján sétálva, igencsak furán néznék ki. Járnak ott orvosok, asszisztensek, betegek, úgyhogy a könnyek bent maradtak.

Az első, ami így meghatott, az volt, hogy újfent ráeszméltem, hogy teljesen elmúlt a hátfájásom. Most 3 hétig tartotta magát. Előtte meg 2 hétig a derekam.

Őszintén hálás vagyok, hogy fájdalmak nélkül tudok megint sétálni. Igazán nagyon jó érzés, hogy minden lépésem könnyed. A levegőt is könnyen tudom venni.

És itt jön a másik  dolog, amiért legszívesebben sírva fakadtam volna. De ez már nem volt olyan örömteli. Mert felmerültek olyan kérdések, amikre persze nincsen válasz, amiktől az ember részben tehetetlennek érzi magát, részben hibáztatja magát meg kicsit másokat meg a világot, meg értetlenkedik. Vagyis én értetlenkedem, hogy egyáltalán miért nem korábban....?

Miért nem korábban kezdtem mozogni? Lettem vegán? Miért nem előbb kezdtem figyelni magamra, a testemre?

És így sorban ilyen meg ezekhez hasonló kérdések bukkantak fel bennem.  Úgyhogy ez ilyen dühös sírhatnék lett volna.

Ezekből persze következtek az újabb kérdések és értetlenkedések.

Miért nem tanítják meg nekünk már gyerekkorunkban, hogy felelősséget vállaljunk a testünkért, az egészségünkért?

Hogy rajtunk fog múlni felnőttként, hogy milyen minőségű életet akarunk élni?

Miért nem a mozgás szeretetére nevelnek a kötelező, egyesek számára igencsak nehéz feladatok elvégzése helyett? Ahelyett, hogy ránk kényszerítik ezeket a néha szenvedősen elvégezhető gyakorlatokat?

Miért nem kezdik el már gyerekkorban az emberbe nevelni, hogy mennyire fontos a helyes, megfelelő, egészséges táplálkozás?

Miért nem nevelnek az egészségre? Miért nem az egészség, az egészség megőrzése az elsődleges?

Miért nem tanítják meg, hogyan lehet megelőzni a betegségeket?

Úgyhogy hirtelen nem csak azért hibáztattam magamat és lettem dühös, amiért én nem kezdtem bele sokkal korábban azokba, amiket most is csinálok, hanem azért is, mert ilyen társadalomban élünk, ilyen hiányos nevelést, tanítást kapunk.

Egyszer aztán eljutunk oda, hogy kialakul valami kórság és csak ezután  kezdünk bele valamiféle változtatásba. Ha ugyan belekezdünk. Mert, sajnos, nagyon sokan csak elfogadják a diagnózist és folytatják tovább úgy az életüket, ahogy eddig is csinálták.

Szerencsére vannak olyanok is, akik már a megelőzésre fektetik a hangsúlyt. Remélem, egyre többen vannak és lesznek ilyenek folyamatosan.

Az a baj, hogy nem tanítják meg nekünk, hogy mennyire fontos a testünk. Is! Hogy teljes mértékben a mi felelősségünk lesz a testünk, legkésőbb felnőtt korunkban. Most  nem megyek bele abba, amikor valaki betegséggel születik.

Akárhogy is van, a mi felelősségünk és kötelességünk lehetőség szerint mindent megtenni az egészségünk érdekében.

Én is miért nem kezdtem bele korábban? Miért nem jártam utána kitartóbban, hogy miért vannak fájdalmaim? Miért adtam fel, amikor már sokadjára sem vizsgáltak meg rendesen? Na igen, az ember hajlamos egy idő után feladni, ha nem kap se reményt, se megfelelő kezelést, kivizsgálást, magyarázatot. Én is feladtam. Meg aztán álmomban sem gondoltam volna, hogy azok a fájdalmak (sarok, lábujj, derek, hát) egy súlyos kórság jelei.

Amiért ez a cikk megírásba kívánkozott, az a következő: kár azon keseregni, hogy miért nem máshogy történtek a dolgok. Nem csak el kell engedni, hanem egyenesen el is kell felejteni ezeket a kérdéseket, kétségeket. Ugyanis semmi értelme nincs ilyen múltbeli dolgokon rágódni. Ami történt, megtörtént, ahogy történt, úgy történt. Nem teljesen mindegy most már? Akkoriban mások voltunk, más tudatossági szinttel, más gondolatokkal, más élethelyzetekkel, más érzésekkel, más tudással. Egyszóval teljesen mások voltunk.

Persze, hogy sok mindenről nem volt tudásunk, ezért nem is tudtunk változtatni.

Annak kell örülni, hogy egyáltalán eljött az idő, hogy végre változtattunk. Hogy lett több tudásunk, tudatosságunk, egyáltalán igényünk arra, hogy valami más legyen. Teljesen jó időpont volt a változásra az, amikor elkezdtük. Egyáltalán nem vagyunk elkésve. A változáshoz soha nincs késő. Egy a fontos, hogy felismertük, mennyire fontos változtatni, hogy valami jobb legyen. Mi magunk, az egészségünk, a munkánk, a környezetünk. Nagy bátorság kell belekezdeni, és minden elismerést megérdemel, aki belevág.

Annak sincs semmi értelme, hogy bárkit is hibáztassunk az életünkért, életünk alakulásáért. Minden felnőtt embernek megvan a szabad választás joga, hogy változtasson. Nem a hibákon, elveszett dolgokon kell keseregni, hanem előre kell nézni, és megtenni mindent, amit csak tudunk. A jövő az, amin tudunk változtatni a mostani döntéseinkkel, cselekedeteinkkel. Csak rajtunk múlik, mit hozunk ki magunkból, mennyire használjuk a számunkra elérhető legkisebb lehetőséget is.

Nem igazán éri meg dagonyázni abban a kényelmesnek tűnő langyos pocsolyában. Később sokkal nagyobb árat fogunk fizetni ezért, mint gondolnánk.

Szóval, csak semmi bűntudat, elkeseredés, mert az aztán nem visz előre! Csakis az visz előre, ha változtatunk, ha valamit csinálunk, hogy más legyen, mint eddig volt.

Tehát azt, hogy mi volt eddig, mit tettünk vagy nem tettünk meg, felejtsük el! Persze a jókat ne, csak azokat, amelyek miatt marcangolnánk magunkat.

Kell szeretni magunkat annyira, hogy ilyeneken így utólag már nem rágódunk.

Azt mondom, fel a fejjel! Tekintsünk csak előre! Azt nézzük, mi az, amit most tehetünk, hogy jobbá legyünk.

Vigyázzatok magatokra és legyetek boldogok! Pusszantás 😘😘😘🩷

Mozgás!

Megint egy olyan témát hoztam, amiről már írtam korábban. De soha nem baj az ismétlés.😀

Természetesen ez is benne van az önszeretet kategóriájában. Mert hát mi másról is lenne szó, ha nem a testünkről? Az egészségről már írtam, ez pedig szervesen hozzátartozik. A testünk edzéséről akarok írni.

Bűntudat nélkül olvassátok a cikket! Tudom, hogy sokakat frusztrál, hogy nem mozog vagy csak nem eleget, hogy túlsúlyos. De a bűntudattal ezek nem oldódnak meg. A testedzés pedig már akkor is segít, ha legalább elkezdjük. Nem kell rögtön maratonokban gondolkodni meg testépítő bajnokságokban. Elég csak egy kis lépés. A testedre hallgatva tedd azt, ami neked éppen jólesik. Séta? Rajta! 2 guggolás? Hajrá! Itt is az a lényeg valóban, hogy egyáltalán elkezdjük, a többi meg majd jön magától.

Rengeteg írás született már a mozgás fontosságáról. Hogy megőrizzük az izomerőnket vagy növeljük, hogy idősebb korunkban is könnyebben mozogjunk, hogy ne merevedjenek be a tagjaink reggel ébredéskor, hogy lassítsuk az öregedési folyamatokat, hogy ne legyünk rászorulva mások segítségére, hogy segítse a súlyleadást, formálódjunk általa. Ezek mind nagyon fontos dolgok.

Tudományos magyarázatok vannak arra, miért jó a mozgás bármely formája az izmokra, csontokra, ízületekre, egyáltalán az egész testre. Hogy miért kell edzeni a testet.

Nálam is többtényezős a dolog.

Én is sokadjára vagyok újrakezdő. Ez van. Számtalanszor nekifutottam már az edzésnek. Legtöbbször itthon, de volt, hogy terembe jártam edzeni. Végeztem gyógytornát, amit, bevallom, egyáltalán nem szerettem. Én utálok a földön matracon fekve tornázni. Valahogy ezek egy idő után mindig elmaradtak. Tudjátok, miért? Mert valahogy nem éreztem azt a belső vágyat, hogy igazán kellene nekem az edzés. Nem voltam tudatos, hogy miért is jó valójában, hogy mi a célom vele, hogy milyen jövőt akarok magamnak és milyen testben. Talán ezért is maradtak abba korábban az edzések. Ráadásul a fájdalmak is teljesen kikészítettek és olyankor mindig abbahagytam. Olyankor hetekre, hónapokra. Néha egyszerűen csak lusta voltam újra belekezdeni. Vagy nem volt motivációm. Vagy csak kedvem nem volt hozzá. Találtam más elfoglaltságot.

Most viszont valami változott ezzel kapcsolatban is bennem. Alig két hónapja kezdtem el megint az edzést. Ez már elég idő arra, hogy szokássá váljon, éppen ezért bátorkodom most írni róla. Meg egyéb okom is van rá, hogy megírjam ez a cikket.

Tudjátok, hogy milyen kórsággal küzdök. Aki esetleg most olvasna először, annak mondom, hogy Bechterew-kórt diagnosztizáltak nálam. Néha igencsak megkeseríti az életemet a fájdalom, de igyekszem úrrá lenni rajta. Találtam módokat, hogy csökkentsem a fájdalmat, ha már gyógyszert nem szedhetek. És bizony a mozgás, az edzés az egyik formája a fájdalom és a gyulladás csökkentésének is. Amúgy ez egy kissé paradox dolog, mert az utóbbi két hétben a szemét hátfájás készített ki, előtte pedig a derekam fájt vagy két hétig. Most éppen jól vagyok, köszönöm. Nagyon minimális fájdalommal.

Szóval, még így is edzettem, hogy fájdalmaim voltak. Aztán valahogy a derékfájásom el is múlt. Viszont a hátam kegyetlenül fájt, pont ott, ahol már van összenőtt gerinccsigolyám. Volt, hogy annyira, hogy nehezemre esett levegőt is venni. Ráadásul még előre a bordákra, a szegycsontra is kisugárzott a fájdalom, ami elviselhetetlenebbé teszi az egészet. Az edzések alkalmával a fájdalom még rosszabb lett, de ennek ellenére folytattam tovább. Csináltam, ahogy csak tudtam. Amit elterveztem, azt végig akartam csinálni. Guggolások, plank, súlyzós edzés kicsi súllyal, egyensúlygyakorlat. Lassan csináltam minden mozdulatot, egyáltalán nem kapkodtam, hogy minél előbb túllegyek rajta. Inkább a lassú mozdulatokra fókuszáltam, az izmokat megfeszítettem, hogy még jobban dolgozzanak. Persze jobban belelendült a hátfájásom is, ugyanakkor meg csökkent valamelyest a fájdalom. Hát ez a paradox benne. És pont azért folytattam az edzéseket és nem adtam fel a fájdalom miatt, mert tapasztaltam a fájdalom csökkenését is.

Megengedhetem azt is, hogy a melóhelyen másfél óránként kimegyek 15 perc sétára. Jár a pihenőidő számítógépes meló mellett.

A mai napon meg azt tudom mondani, hogy az edzés elején volt egy picike hátfájásom, az edzés közben már nem érződött. Délelőtt edzettem, most estére pedig nyugodtan kijelenthetem, hogy nem fáj a hátam, csak egy nagyon minimálisat. Ezzel már egész jól vagyok.

Minden egyes nappal csökkent fokozatosan a fájdalom és ennek nagyon örültem. Volt olyan, hogy sétálni sem tudtam a fájdalmak miatt, de akkor sem adtam fel. 😊

Nagyon sok örömet és célt találtam az edzésre, az edzésben. Most már tudatosan végzem az edzést, mert tudom, hogy miért csinálom, hova akarok eljutni vele. Jaj, nem! Nem testépítő világbajnokságra. Azt meghagyom másoknak. Én csak fájdalmak nélkül akarok élni, ameddig csak lehet. Könnyebben mozdulni, még akkor is, ha fáj valamim. Idősebb koromban szeretnék a saját két lábamon járni mindenféle segítség nélkül. Az izmaimat akarom erősíteni, mert bizony észrevettem, hogy azok igen sokat veszítettek az erejükből az elmúlt években. Nem kaptak olyan terhelést, így gyengültem. A fájdalmak ellenére is szeretnék erős lenni.

Az nem opció, hogy azt mondom, telnek az évek és így elfogadható a gyengülés, a nehezebb mozgás. Nem, nem és nem! Én ezt nem fogadom el magyarázatnak, mert ez egy baromság! Meg kell nézni azokat az idősebb embereket, akik hetven, nyolcvan éves koruk fölött is edzenek. Akik bírják, nem szorulnak mások segítségére.

Nekem most már a szokásommá vált az edzés és nem hagynám ki. Képzeljétek! Mikor reggel felkelek, már azt várom, mikor lesz este, hogy edzhessek. Na, ilyen soha korábban nem volt még nálam. Meg is lepődtem ezen az érzésen, de valahogy rendszeresen ezt érzem reggelente. Nekem este van több időm edzeni. Akkor egy óra edzés bemelegítéssel, nyújtással, mert ezek is nagyon fontosak. És nem kapkodva, lassan végezve. Persze így este jól felpörget az edzés, nem is tudok hamar elaludni utána, de reggel, annak ellenére, hogy korán kelek, mégsem ébredek fáradtan. Sokkal jobban érzem magamat. Reggeli merevségem a tagjaimban meg amúgy sem szokott lenni. Bár Bechtereweseknél ez előfordul. Másnál is. Aki nem mozog, annak bizony gyakrabban van ilyen reggeli merevség a tagjaiban (nem csak arra kell gondolni, huncutok! 😉 ). A jó hír az, hogy ezt bizony meg lehet szüntetni, meg lehet előzni a rendszeres mozgással.

Nálam ez már azért is tudatos, mert végre értem, érzem és tudom, hogy miért csinálom, miért edzek. Eddig nem igazán éreztem és értettem, mert csak a szenvedés részét éreztem, mert muszájnak éreztem. Most már viszont egy cseppnyi szenvedés sincs benne, mert minden pillanatát élvezem. Tényleg. Magam is meg vagyok ezen lepve, de ez igazán jó. Most is muszáj, mert muszáj, de ez már egészen más muszáj. Tudjátok, mit éreztem a ma délelőtti edzés után? Most is simán volt egy óra. Minden gyakorlatot megcsináltam, gyakorlattól függően 10-12-15-20 ismétléssel, egy kör mindenből. A végén: biztos, hogy minden gyakorlatot megcsináltam, megvolt tényleg az egy óra??? Mert valahogy olyan volt, annyira könnyednek éreztem az egészet, hogy olyan volt, mintha nem is edzettem volna. Az idő is úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Hallottatok már ilyet? Én még nem. Az ember csak megérzi, ha guggol típusonként huszakat, ha a plank 45 mp, ha a súlyzót lassan emelgeti olyan sokszor. Érződik, ha feszül, mozog a hasizom, a farizom, a karizom, a mellizom, a hátizom, a combizom, meg még ki tudja, milyen izom. De mondom, ma annyira könnyűnek éreztem az egészet, hogy szinte nem is éreztem. Pedig kezdő vagyok, megint.

Nagyon kell a mozgás, nagyon megéri belefektetni az időt, az energiát, hiszen ezzel saját magunkba, a saját egészségesebb jövőnkbe fektetünk be. Ennél pedig semmi sem lehet értékesebb. Ráadásul nem kell drága bérleteket venni vagy drága eszközöket. Otthon, saját testsúllyal el lehet kezdeni az edzéseket. Bármivel, a lényeg, hogy csináljátok!

Van olyan ismerősöm, aki annak hatására kezdett el odafigyelni magára, hogy annyit beszéltem arról, hogy én mit csinálok, hogy jobban legyek. Örülök, ha valakire ilyen hatással van a példám. Valaki miattam is edz. Ez nagyon jó dolog, de az fontos, hogy soha ne mások miatt, hanem csakis magunk miatt, a saját egészségünk miatt végezzük az edzést. Ne más legyen az ok, mert az soha nem lesz tartós! Az lebegjen a szemünk előtt, az legyen a fejünkben, hogy nekünk miért jó, ha edzünk! Hova akarunk eljutni vele? Milyen testben akarunk élni még ebben az életünkben?

Igazából bármi jó, a legfontosabb, hogy mozogjunk. A takarítás, a házimunka nem opció, olyan kell, ami egészen más jellegű és jó hatással van a testünkre. Itt is azt tudom mondani, hogy mindenki hallgasson a saját testére, hogy megérezze, neki milyen mozgás lenne jó. Miben érezné jól magát, mi az, ami menne, amit élvezne. Találjatok valamit és mozogjatok! Hamar meg fogja hálálni a testetek és ti is rá fogtok jönni, hogy mennyivel könnyebb, mennyivel jobb így. Nem csak a testnek, hanem a szellemi, mentális részünknek is sokkal jobb lesz. Összességében sokkal, de sokkal jobban érezhetjük magunkat a rendszeres mozgástól.

Kedveseim! Most is azt mondom, amit már egyszer mondtam: ne a kifogást keressétek, hogy miért nem mozogtok, hanem az okokat keressétek, hogy miért is mozogjatok!

Nem győzöm elégszer elmondani, mennyire jobb érzés utána és még másnap is, és ha rendszeres, akkor minden nap.

Teljesen mindegy a korod, a súlyod, az anyagi helyzeted, bármikor el lehet kezdeni edzeni.

A mai edzés után így este még simán tudnék csinálni egy újabb órás edzést, mert annyira jólesett a délelőtti és annyira könnyed volt, de nem teszem, mert tudom azt is, hogy mennyire fontos az izmoknak a pihenés, a regeneráció, mert ilyenkor tudnak igazán növekedni, fejlődni. Ti is tartsátok be, hogy nem kell túledzeni magatokat és meg kell adni a testnek a pihenőidőt is. Talán még nem mondtam, én két napot edzek és egy nap szünet van, de a melóban ilyenkor is megvan a rendszeres séta. Az nagyon kell, mert eleve ülőmunkát végzek.

Találjatok magatoknak valami jó kis mozgásformát és csináljátok! Szeressétek annyira magatokat, hogy a testeteknek jót akartok. Hogy magatoknak jót akartok. Mert bizony, rajtatok keresztül lesz akár a családotoknak is jó. Meg talán az élet egyéb területein is hozhat változást a rendszeres mozgás. 💗💗💗

Mozgásra fel! Vigyázzatok magatokra és legyetek boldogok! Pusszantás mindenkinek! 😘😘😘

 

A fotókat 'MI' készítette, hogy ne másét osszam meg.

Palacsintalanság

Most egy receptet hoztam nektek. Egy zseniális, isteni finom receptet. Mivel legalább két olyan kedves ismerősöm van, akit érdekelnek a receptjeim, így elsősorban miattuk írom meg ezt, nekik ajánlva. 😊💗

Azt már tudjátok, hogy milyen kórságom van, milyen kísérőbetegségei vannak és legutóbb minek a gyógyításába fogtam. Oké, aki nem olvas, annak elárulom, hogy bélproblémát kezelek, gyulladáscsökkentő étrenden élek. Éppen ma kezdtem bele a 13. hétbe. Kókemény, néha el is sírom magamat, mint például tegnap a piacon a sok finom gyümölcs láttán. Tettem egy próbát öt szem áfonyával, de sajnos jöttek is a tünetek, úgyhogy még jegeljük az áfonyát. 😢😢😢

Viszont valamit én is ehetek, ami ráadásul édesség. Édesszájú vagyok, ennyi nekem is jár. Nagyjából három hete már ilyet is eszem. Biztos nagyon sokan szeretik. Ma is megkínáltam vele valakit és azt mondta, sokkal jobb, mint a hagyományos. Ezért is döntöttem úgy, hogy mindenkivel megosztom ezt a receptet. Ez abszolút bélbarát, bélgyógyító, finom, laktató. Aki bélproblémákkal is küzd, talán ezt kipróbálhatja, ha valami édességre vágyik. Ez némi vigasz nekem is ebben az embert próbáló étrendben. Ahogy ma is megkaptam, igazán nagy akaraterőm van ezt csinálni már ilyen hosszú ideje. Valaki szerint brutál akaraterő. Na igen. Tényleg az, de valóban embert próbáló is. Még nekem is.

Mióta vegán vagyok, még nem találtam hozzá megfelelő receptet. Próbáltam többet is, de egyik sem volt az igazi, aztán feladtam a keresést, a próbálkozást is. Szerintem már legalább két éve nem ettem saját sütésűt. De végre megvan a tökéletes recept. Puha, nem esik szét, nem törik, jól tekerhető, még másnap is egész jó. 😋💗

Ez a recept néhány napja kapta ezt a végleges formáját, a korábbiakból kimaradtak a magok.

A sok dumálás után végre megírom nektek a számomra legjobb palacsintareceptet. 😁💖💖💖

Hozzávalók, amikból olyan 5-6 db jön ki, kisebb serpenyóben, nem nagy palacsintasütőben sütve:

ek = evőkanál

tk = teás kanál

3 ek barna vagy fehér rizsliszt

2 ek kölesliszt

2 ek tápiókakeményítő

fél ek lenmag

fél ek chiamag

csipet só

eritrit ízlés szerint

1,5-2 dl kókusztej

2-3 ek konzerves, sűrű kókusztej zsírnak

Megdarálom a magokat. A száraz hozzávalók mennek egy tálba, összekeverem, hozzáadom a tejet, csomómentesre keverem. Végül hozzáadom a sűrű kókusztejet. Ezt úgy 10-15 percig hagyom állni, hogy megszívja magát minden. A chia- és lenmag amúgy is szívja magába a nedvességet. Ha szükséges, még higítom később. Lehet sűrűbbre vagy kicsit hígabbra hagyni, ki, ahogy szereti, meg ki kell tapasztalni, kinek mi a jó.

Minden palacsinta alá egy pici kókuszzsírt teszek sütéskor.

Barnábbra kell sütni, ha túl világos marad, akkor nyersebb is.

 

Töltelékek. Én most háromféle tölteléket használok.

Tofutúró:

Natúr tofut megpároltam pár percig, hogy könnyebb legyen összetörni. Ízlés szerint tettem bele vaníliaörleményt, sót, eritritet, citromlevet és sűrű kókusztejet a krémesség miatt. Talán még mehetett volna bele, mert nem lett annyira krémes, de finom lett.

Magkrém: ez abszolút saját találmány. Legalábbis nem olvastam sehol utána, egyszer csak eszembe jutott.

1 ek pirított tökmag

1 ek natúr napraforgómag

1 ek pirított fehér szezámmag

fél ek natúr kendermag – opcionális

1 ek kókuszreszelék – opcionális

Megdaráltam őket. Tányérba tettem, ment hozzá pici só, eritrit, citromlé és sűrű kókusztej. Ebből a mennyiségből kb. meg lehet kenni azt a pár darabot, ami az alaprecepttel kijön.

Mivel a magok szárazak, hamar és sok kókusztejet szívnak magukba. A mennyiséggel lehet variálni, ha krémesebb vagy, ha keményebb állagot szeretnénk elérni.

Természetesen bármi mást is hozzá lehet keverni.

Ez a keverék kicsit pisztáciás ízvilágú, ahogy egyik ismerősöm megjegyezte. Azt hitte, pisztáciakrém van a palacsintában.

A harmadik egyszerű fahéjas töltelék. Magára a palacsintára szórtam külön a fahéjat és külön az eritritet. Nem kevertem össze.

Mindegyik töltelékkel nagyon finom. Én ugyebár csak azzal operálhatok, amit éppen fogyaszthatok. Így marad bélbarát, jó baci barát és egyáltalán nem terheli meg a beleket. Persze nem egyszerre kell mindet megenni.

Természetesen, ha valaki többre vágyik, akkor egyszerűen fel kell szorozni a megadott mennyiségeket.

Remélem, ezzel sikerült egy kicsit vigaszt nyújtanom a hasonló gondokkal küzdőknek is. Talán az is kipróbálja, aki normál étrenden van. Mert ez tényleg nagyon jó, nagyon finom. Amióta már ilyet is ehetek, nem is tudnám megmondani, mennyi palacsintalanságot ettem meg, de azt biztos, hogy nagyon sokat. Amikor már ehettem, három napon át minden nap sütöttem palacsintát. Aztán kimaradt egy-két nap és újra. Ezzel a végleges formájával meg még jobb is, mint korábban.

Aztán, ha valaki úgy gondolja, bővítheti bármivel, hiszen a tésztába is lehet például tenni kókuszreszeléket, ezt valamikor ki is fogom próbálni, vagy a töltelékekbe más, egészséges, bélbarát hozzávalót. Lehet még fekete szezámmag, áztatott, natúr mandula és kesudió, természetesen ezek is szigorúan darálva. Látjátok, azért, mert gyulladáscsökkentő étrenden vagyok, nem halok éhen, sőt, igazi finomságokat eszek és ezeknek is van többféle variációjuk.

Mivel nem gondoltam, hogy bejegyzés lesz belőle, így nem készültek fázisfotók, de egy véglegeset fotóztam.

Hát akkor sütésre fel! Éljen a palacsintalanság! Egészségetekre! 😘😘😘💚💚💚

Súlytörténet

  

Ez nem saját fotó, de annyira szép! 😍😍😍

Valamelyik nap előkerestem egy régi fotómat. Látni akartam, hogy milyen is voltam néhány évvel ezelőtt a mostani testi állapotomhoz képest. Mert az látszik rajtam, hogy valóban sokat fogytam, noha még mindig van mit fogyni, de látni akartam, hogy mekkora eredményről van szó. A képek magukért beszélnek. Megmutatom nektek is. Ahogy megmutattam több ismerősömnek is.

Őszintén, engem is megdöbbentett, hogy akkor milyen duci voltam, mégis úgy képzeltem, hogy jól nézek ki. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy a túlsúlyom nem igazán szolgál engem és több a hátulütője, mint a jótékony hatása.

Amikor ismerősök meglátták a duci fotómat, teljesen elképedtek, hogy milyen voltam és milyen sokat fogytam. Néhányukat érdekelte, hogy mit tettem ennek érdekében, ezért most mesélek itt is.

Ez nem egy szokásos fogyástörténet lesz. Csak egy történet a mindennapjaimból, ahogy az már lenni szokott.

Na igen, tényleg szépnek gondoltam magamat még ducin is. Ezzel nincs is baj, mert az embernek legalább legyen némi önbecsülése. Meg ez a szépnek érzés ad valami pluszt az életben, hogy ha már annyi a keserűség, akkor legalább ez legyen nekünk.

Az első fotó négy évvel ezelőtt készült, egy barátnőmmel sétálás alkalmával. Még mielőtt felmentünk volna azon a sok lépcsőn. Nem kell sokat magyaráznom, hogy nézek ki rajta, mindenki láthatja.

Én is küszködtem elég sokat a fogyással. Mit kéne kipróbálni, hogy kellene csinálni, mennyit enni, mennyit mozogni, mit kéne szedni és hasonlók. Gondolom, ezeken a kérdéseken mindenki rágódik, aki fogyni szeretne. Elárulhatom, hogy soha semmilyen módszerrel nem sikerült fogynom. Egy idő után a kitartás is elveszett, úgyhogy feladtam a próbálkozást. Annyira terhelni sem tudtam magamat, de korábban nem tudtam, hogy ez miért lehet így. Azóta már bővült a tudásom.

Azt kell mondjam, hogy ez a fogyás igazából nem is volt olyan tudatos. Nem feküdtem rá komolyabban a dologra, hogy akkor én most lefogyok. Nem, akkor már feladtam minden olyan dolgot, ami a fogyást segíthetné.

Még az sem okozott igazán változást, hogy vegán lettem, ugyanis a vegán ételektől is lehet hízni. Az, hogy valaki vegán, még nem garancia az egészségre, a fogyásra, jó állapotban lévő testre. Hiszen sok vegán fogyaszt úgynevezett élelmiszer-ipari termékeket, amelyekre a vegán szó van rányomva, függetlenül attól, hogy mi van abban a termékben. Aztán ott vannak a vegán péksütik, amik azért nagyon finomak tudnak lenni. Én is szerettem őket. A mai napig nem felejtem el azokat a finom pogácsákat. Juj!

Ez a fogyás nem egy nagy összefüggő diétás program eredménye. Nem is egy valami hatása. Ehhez sok apró lépés megtétele, apró döntések meghozása vezetett el. Nem egyszerre volt nagy döntés és nem egyszerre tettem meg mindent. Apró változásokkal. Egyszer csak elhagytam a gluténes dolgokat. Ezt már amúgy is fontolgattam egy ideje a bőröm állapota miatt. Kiderült aztán az idők során, hogy ez az egyik legjobb döntés volt. Bizony, le kellett mondani a finom pogácsákról, kenyerektől, kifliről, fahéjas csigáról. Még a kovászos kenyérről is, mert a kovász nem garancia a gluténmentességre. Ez a lépés 2 és fél éve kezdődött és apránként meghozta az eredményeket.

Aztán beiratkoztam egy női edzőterembe, ahová heti négyszer is jártam. Itt is lassacskán kezdtek mutatkozni az eredmények, noha tényleg nagyon lassan. Itt volt havi szinten rendszeres felmérés a testi állapotról. Megdöbbentő volt nekem is, hogy mit mutat az elemzés, hogy a testem milyen biológiai állapotban van, biológiailag jóval idősebb a testem belülről, mint ahány éves vagyok. Ez azért nem jó hír, tehát itt bejött még egy plusz dolog, amiért érdemes változtatni, fogyni.

Az edzőterembe egészen addig tudtam járni, amíg nem kezdődtek a fájdalmaim két évvel ezelőtt. Ott fel kellett adnom. De akkor már néhány kilóval könnyebb voltam.

Valamikor elhagytam a feldolgozott ételek fogyasztását is, mint vegán szendvicsfeltét, gluténmentes kenyér, szóval a bolti dolgokat, vagy ahogy én hívom: az élelmiszer-ipari termékeket.

Áttértem a csak növényi táplálkozásra. Persze ez sem hozott azonnali eredményt, ez is csak lassú folyamat volt a változásban. Ráadásul ekkor sem éreztem magamat mindig olyan jól a testemben, csak akkor még nem tudtam, hogy miért.

Menet közben én is szedtem vitaminokat, étrend-kiegészítőket, hogy segítsem a testemet.

Valamikor elhagytam más olajok használatát és csak tisztán kókuszzsírt használok.

Amikor a fájdalom nem gyűrt le, akkor pedig igyekeztem valamilyen mozgást beiktatni az életembe. Van a gyógytorna is, de azt annyira nem szeretem. Bechterewnek is van külön gyógytornája, de én kifejezetten utálok úgy tornázni, hogy le kell hozzá feküdni a földre. Oké, hogy jógamatracra, de akkor is. Úgyhogy más módokat találtam a mozgásra. Mindig mást, ahogy éppen érzi a szervezetem.

Jelenleg, ami biztos mozgás az életemben: a munkahelyen másfél óránként teszek egy tizenöt perces sétát a folyosón. Többen rákérdeztek már, hogy miért sétálok, mert nem értették, miért rója valaki le és fel a köröket egy folyosón napjában többször. Kell. Szükség van rá. Kórság miatt.

A kézműtétem után meg elhagytam a vitaminokat, étrend-kiegészítőket is és elkezdtem alaposan rágni. Ez is egy jó lépésnek bizonyult, az egyik legjobbnak, és nem csak a fogyás szempontjából.

Három hónappal ezelőtt pedig átváltottam gyulladáscsökkentő étkezésre. Erre volt a legnagyobb szükségem. Napok alatt észrevehető volt a változás az emésztésemben, a beleim reakcióiban.

Újabb lépés volt, hogy kisebb adagokat kezdtem enni, hogy ezáltal is kíméljem az amúgy is gyulladásban lévő szervezetemet, beleimet. Ezzel könnyebben megbirkózik az emésztőrendszer is. Az alapos rágás és a kisebb adagok pedig nem telítenek úgy el, nem okoznak kajakómás állapotot, nem veszi el az energiánkat.

Csak vizet iszom már évek óta. Teáztam is sokáig, most már az is csak ritkán része az életemnek. Most hozom vissza egy-egy esti csalánteával natúran.

Minden reggel ébredés után megiszom összesen 1 liter citromleves-sóleves vizet több részletben. Elkortyolgatva. Ezzel is segítve a szervezetemet a hidratálásban, a szerveimet a tisztításban. Csak ez után jön valamikor a reggeli, a kásám.

Az igaz, hogy már tavaly is látszott, hogy milyen sokat fogytam, ezt azóta nagyjából tartom is, talán csak kicsit változott a súlyom azóta. De nem is feltétlenül a súlyban látszik az eredmény, hanem alkatban, érzetben, centikben. És így látni a testet egészen más, mint csak a kilókat nézni.

Viszont van egy nagyon fontos hatása a fogyásnak: csökken általa a szervezetben a gyulladás. Ha pedig a gyulladás csökken, fogyás is van.

Ez amúgy ördögi kör lehet, hiszen a túlsúly, a sok zsír segíti a gyulladást, a gyulladás pedig segíti a hízást. Részletesebben erről is olvashattok bárhol. A túlsúly a keringési rendszert is rendesen megdolgoztatja, adott esetben túlságosan megterheli. Nézzetek utána, egy kg testsúlynövekedés mivel jár a keringési rendszerre nézve, mennyi újabb véredényt hoz létre a szervezet!

Az én esetemben pedig elsősorban már a gyulladáscsökkentés a cél, ennek folyománya a fogyás is.

Ezekből is látszik, hogy nem egy nagy lépés vezetett a fogyáshoz, hanem mindig csak egy apró lépés megtétele. Mindig csak egy változtatás, de azt viszont szokássá tettem. Szerintem igazából ez vezetett eredményre. Hogy szokásommá tettem mindazt, amit csinálok, amibe belekezdtem.

Mert nem kell hirtelen egy nagyot ugrani. Csak bele kell lépni a dologba, aztán néha változtatni valamit, ami újra közelebb visz a célunkhoz.

Egy idő után nálam már nem volt tudatos az, hogy a fogyásra fókuszáljak. Volt más, ami elvitte a fókuszt és arra kellett figyelni, de akkor is minden egyes lépés még a fogyáshoz is közelebb vitt.

Én sem vagyok egy nádszál, soha nem is leszek, de azért még egy kis karcsúsodással megelégednék. Bechterewvel amúgy sem jó túl sok súlyt cipelni. De észreveszem magamon a változást, akkor is, ha az csak kicsike. Látom, hogy kisebb a hasam megint. Az arcomon nagyon látszik, ahogy a karjaimon is. Még a vádlim is jóval kisebb lett, pedig az sosem volt igazán vékony. Ilyen az én alkatom.

A két fotó között súlyban úgy tíz kg van. Ez nagyjából 2-2,5 év alatt ment le. Nem figyeltem, nem számoltam az időt. Mérlegem sincs. Néha kerülök csak mérleg közelébe. A minap bekéredzkedtem az egyik rendelőbe, ahol van mérleg, hogy megmérhessem a súlyomat. Utoljára tavaly mértem súlyt. Nem is a súly a fontos, hanem a közérzet, a centik. Mert a zsír, a felesleges zsír bizony súlyos állapotokat tud okozni a szervezetben. Ennek bárhol utána is olvashattok, én most nem akarok erről beszélni. Interneten sok infó van.

Én továbbra is csak annyit mondok, hogy érdemes tenni magunkért, a testünkért, az egészségünkért. Ettől is függhet, hogy milyen hosszú, minőségileg milyen életet élhetünk. Arról is találtok infót, hogy a bél állapota mire van kihatással a szervezetünkre, mert az agyra, a közérzetre, az idegrendszerre is hatással van bizony. Az egész testünk egy olyan komplex rendszer, hogy talán soha nem fogjuk teljes egészében megérteni, mégis törekedni kell arra, hogy jó állapotban tartsuk. Ez pedig csak rajtunk múlik. Nem elég az, hogy elégedetlenkedünk, hogy nyavalygunk, hogy de jó volna fogyni, aztán csak a kifogásokat keressük. Egyszerűen csak el kell kezdeni valahol egy aprócska lépéssel.

Mivel lassú folyamatban fogytam, nincs megereszkedett bőröm. Az arcom bőre is szebb lett, ahogy a felkarom bőre is. Ettől függetlenül nem hibátlan a testem, de nem is kell, hogy az legyen. A lényeg, hogy én érezzem magamat jól a saját bőrömben, a saját testemben, hiszen mégis csak vele kell élnem egész életemben.

Szóval, aki fogyni akar, az ne akarjon túl sokat egyszerre. Nem tudok én sem tuti tippet, nem mondom meg senkinek, hogy mit csináljon vagy mit ne csináljon, csupán annyit mondok, hogyha a fogyás a cél, akkor érdemes valahol belekezdeni. Mindig csak egy lépéssel. Hogy ez kinek mi, azt mindenki maga találja ki vagy kérjen segítséget. De a testünket, a határainkat csak mi ismerhetjük igazán, úgyhogy azért érdemes mindent úgy csinálni, hogy ne szenvedjünk benne. Mellesleg meglátjuk, hogy az egészségünk is javulásnak fog indulni. Ez benne talán a legjobb.

Drágáim! Megint csak a saját sztorimat írtam meg a saját tapasztalataimmal. Arra bíztatlak benneteket, hogy legyetek jóban a testetekkel, próbáljátok megismerni őt és segíteni neki. Magatoknak. Mert minden apró lépés, amit önmagadért teszel, meg fogja hozni az eredményét. Nem tanácsolhatom senkinek, hogy mit csináljon, hiszen oly sok tényező függvénye, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, milyen állapotban vágunk bele a változtatásokba és menet közben milyen állapotba kerülünk. Bizony lehetnek hullámvölgyek is, de akkor sem szabad elcsüggedni.

Én csak annyit mondok, hogy szeressétek önmagatokat annyira, hogy akarjatok, tudjatok változtatni, ha szükség van rá. És bizony tudatosan kell törekedni erre. Tudatosan kell figyelni, következetesnek lenni. Az utóbbi időben egyik kedvenc szavam lett a “következetes”, pedig régen valahogy nem értettem sosem, hogy ez mit jelent.

Ahogy már nagyon sokszor mondtam az utóbbi időben: semmi sem fontosabb az egészségnél.

Legyetek boldogok és legyetek békében önmagatokkal! Ez is sokat fog segíteni. 💗💗💗

 

A fotókon ne a fejemet nézzétek, még mindig kevés a fotógénem. 😁

Ez 2022-ben készült fotó:

 

Ez pedig idei:

Egy kívánság megint

Ha csak egyet kívánhatnék mindenkinek, akkor az ez lenne:

EGÉSZSÉG

Egészséget kívánnék mindenkinek. Hiszen, ha egészség van, akkor minden lehetséges, de ha nincs egészség, akkor bizony szívás van. Nem is kicsit.

Az én környezetemben, ismerősök, családtagok között is többen küzdenek egészségügyi gondokkal. De majdhogy nem azt is mondhatnám, hogy szinte nem ismerek olyan embert, akinek ne volna valamilyen egészségügyi gondja. Ilyen gond lehet fájdalom, vérnyomás, túlsúly, gyulladás vagy bármi más.

Mint tudjátok, én magam is egy kórsággal szívok. Nem küzdök, mert nem annak fogom fel, de minden, amit teszek, az azért van, hogy ne rokkanjak bele ebbe. Nálam Bechterew-kórt diagnosztizáltak. Utána tudtok nézni, hogy mi ez és mivel jár. Hát, nem épp egy főnyeremény ez a kórság. 😁

Rájöttem, hogy valóban nagyon komolyan kell vennem. A kézsebészem hajtogatta ezt állandóan. Végül beláttam, hogy igaza van. Ez valóban komoly kórság, nagyon sok kísérőbetegséggel, amiröl persze nem tájékoztatja az orvos a pácienst. Rá se kérdeznek, hogy kezdődhetett, milyen fájdalmai voltak korábban, hogy funkcionál az emésztése, bélrendszere. Ez utóbbiról fogok most nektek írni.

Pár szót arról, hogy tüneteim már a húszas éveim elején voltak. Szóval már akkor elkezdett kialakulni ez a kórság. Hátfájás, derékfájáa, amikre elektromos kezelést kaptam és soha nem használt, viszont senki nem is akarta kivizsgálni.

Aztán ott volt a pokoli sarokfájdalom. Magas sarkúban pillanatok alatt megfájdult, de lapos talpú cipőben is elég hamar. Meg a nagylábujjaim fájdalma. Fél óra séta után már nem bírták.

Ezek mind a Bechterew tünetei.

Amire nem igazán figyeltem, az a bélrendszerem volt. Erről is kell valakinek írnia. Erről kevésbé szeretnek beszélni az emberek. De miért? Pedig ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a kezünk vagy a lábunk.

Azt mondták egyszer régen nagyon okos emberek, hogy a halál (betegség) a belekben kezdődik. De az egészség is. Tényleg amúgy ki gondolná? Laikusok vagyunk, semmit nem tudunk arról, hogy milyen folyamatok játszódnak le a testünkben, hacsak nem nézünk utána. Igazán meglepő, ha csak egy kicsit is rálátunk, mégha nem is látjuk a nagy egészet.

Ma is azt mondom, hogy a testünk egy csodálatos alkotás. Fogalmunk sincs, mennyi mindent tesz értünk. Egészen addig nem is érdekel minket, amíg valamilyen tünetünk, fájdalmunk, betegségünk nem lesz. Akkor aztán pánikba esünk, hogy mit kéne tenni. Orvoshoz megyünk, bízva abban, hogy segít nekünk. Aztán csalódás a vége. Mert hiába orvos, nem az egész embert nézi, hanem csak egy szeletkéjét, amiben ő a szaki.

Mikor én is jártam egyik orvostól a másikig, majd tovább és tovább, mindenki csak egy részletkét látott. A kérdések, ha voltak, nem lépték át az ő határaikat. Így én sem tudtam, hogy mivel járhat még a kórságom.

Hát a belek gyulladásával is, ami fájdalmas és kellemetlen tünetekkel jár. Például hasi görccsel, puffadással és túlzott szellentéssel. Bizony, ezek nekem is voltak, leginkább az utóbbi.

Aztán nekiálltam kutakodni, mi lehet az oka. Majd megoldások után keresgéltem. Nem volt kedvem újra és újra orvoshoz járni most éppen egy másik tünettel. Abban biztos vagyok, hogy gyógyszert mindenképpen írt volna fel, meg ki tudja, milyen vizsgálatokra küldött volna még. Mert ez olyan, hogy ki kell vizsgálni, pontosan mi lehet a baj. Nem akartam még heteket, hónapokat várni valami eredményre, kiértékelésre. Ha meg tudom oldani, akkor megteszem.

Így hát találtam is megoldást. Gyulladáscsökkentő étrendre váltottam. Ez másnak talán szigorú, de én tudom, hogy miért csinálom. Ez csak párolt zöldségeket, párolt tofut tartalmaz célirányos fűszerekkel, mint kurkuma, gyömbér, bors, édeskömény, petrezselyem. Reggelre köleskását eszem ugyanilyen fűszerekkel és darált magokkal, citromlével.

Ezek a vitaminok, zsírok miatt is kellenek.

Ez az étrend 8 hete az életem része.

És persze meg kell említenem, hogy mindent nagyon-nagyon alaposan megrágok minden egyes falatot. Ezt már január közepe óta gyakorolom.

Azt nyugodt szívvel elmondhatom, hogy teljességgel hatásos mind az étrend, mind az alapos rágás. De eredmény igazából akkor kezdett megmutatkozni, amikor belekezdtem a gyulladáscsökkentő étrendbe.

A 8. héten a párolt zöldségeket felváltotta a zóldségragu.

Most épp néhány fűszermentes napot tartok, mert most így esik jól.

Már néhány nap után jelentkeztek eredmények az étrendben.

Ez egy lassú folyamat, hihetetlen türelem kell hozzá. Mert csak most tudtam elkezdeni, hogy próbálkozom egy újabb zöldséget hozzátenni az étrendemhez. Ha nem okoz gondot, maradhat, ha okoz bármit, egyelőre parkolópályára kell rakjam. Ha ez lecsengett, utána lehet egy másik zöldséggel próbálkozni. Gyümölcs, méz még várat magára.

Ezeknek fényében mondom, hogy ha bármi probléma, tünet, fájdalom felmerül, ne habozzatok orvost felkeresni, utánajárni a lehetőségeknek, megoldásoknak.

Semmi sem fontos az egészségnél. Ha már megborult, hihetetlen és kemény munka sokszor helyreállitani. Türelmesnek, kitartónak, következetesnek kell lenni. Nagyon fontos, hogy a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy meg akarunk gyógyulni, hogy egészségesek akarunk lenni. Mert ez nagyon megterhelő lelkileg. Lemondásokkal jár. Nem akartam, hogy a kórság körül forogjon az életem, de mégis minden ennek van alárendelve. Hiszek benne, hogy meggyógyulhatok és semmi nem téríthet el a szándékomtól. Hiszen a célom, hogy hosszú ideig, életem végéig megőrizzem a mobilitásomat, mozgásképessegemet, egészségemet. Ehhez most átmenetileg be kell tartani, amit elkezdtem.

A legfontosabb kérdések, amit ilyenkor fel kell tennünk magunknak:

- Mennyire szeretem magamat?

- Mennyire akarok meggyógyulni?

- Hajlandó vagyok-e ezért ténylegesen is tenni?

Sokan feladják valahol. De nem szabad. Meg kell erősíteni a lelkünket, hogy végig tudjuk csinálni.

Mindenki maga dönti el, hogy milyen gyógymódot választ. Azt is, hogy menet közben változtat-e. Mindenki maga tudja, érzi, hogy neki mi a jó.

Mert az egészség a legfontosabb. Érdemes ezért tenni. Törekedjen mindenki az egészségre! Kívánok mindenkinek egészséget! Ha kell, keressetek fel tanácsadót, segítőt, aki támogat benneteket a folyamatban. Mert vannak nehézségei. Ezekhez pedig kell két erős váll vagy egy ölelés. Megtartás.

Segítséget kérni soha nem szégyen.

Vigyázzatok magatokra! 😘🥰🌞

(Fotó nem saját)

Köszönetet mondanék

Talán most lesz olyan, aki meglepődik ezen a poszton. De ez is jól van. 😊

Jó, én is meglepődtem nem csak a gondolaton, hanem az érzésen is, ami vele jött. Mert tényleg nagyon jó érzés volt, olyan felemelő és felszabadító. Mosolyra késztetett és jókedvre.

Ma reggel, miközben készítettem az elemózsiás dobozkáimat, hirtelen egy gondolat jelent meg a fejemben. Imádom ezeket az ihletett pillanatokat. 😍🥰

Nevezetesen az, hogy köszönetet kell mondanom. Hogy kinek? Azt is elfogom mesélni, de előtte egy kis kitérő.

Aki nyomonköveti a blogomat, esetleg olvasta a könyvemet, az tudja, hogy milyen sok nehézséggel kellett már megbirkóznom, mennyi és milyen emberek voltak mellettem, a közelemben, ismeretségi körömben. Volt mindenféle. Persze, amíg az ember maga is olyan, hogy negatív, a nehézségekre fókuszàl, dühös, elégedetlen meg hasonlók, akkor nem is tud másféle embereket bevonzani az életébe, csak azokat, akik erre rezonálnak. Még ha látszólag teljesen különbözőek is, valami akkor is egymáshoz vonzza őket. Ez így működik.

Azt is sokan tudhatjàtok, hogy már régóta egyedül vagyok. Nem csak párkapcsolatnak vagyok híján, hanem barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak is. Nem, nem panaszkodásképp mondom, csak megjegyzem. 😃

Szóval, egy kezemen meg tudom számolni az emberi kapcsolataimat. Plusz a munkahelyi kapcsolatok, de az más tészta.

Félre ne értsetek, megint csak nem negatív irányból közelítem meg ezt az egyedüllét dolgot. Most nagyon is pozitív az irány. Nagyon. Mert tulajdonképpen jó dolog is ez. Most a hátulütőiről nem fogok beszélni, ez most nem olyan írás.
Az egyedüllét számomra egy sokkal fejlettebb állapot. Képes vagyok egyedül élni, küzdeni, fejlődni, haladni és, ami a legfontosabb: boldognak lenni. Mert igenis azt tudom mondani, hogy boldog vagyok. Nyugodt vagyok. Ebben az is a jó, hogy nem várom mástól a boldogságot, én el tudtam ezt érni saját magam is. Nem kellett hozzá más. És ez az igazi. Ha tudunk egyedül is boldogok lenni, akkor bizony nyert ügyünk van.
Az egyedüllét ráadásul ad egy olyan óriási szabadságfokot, ami semmihez sem fogható. És én ezt is nagyon élvezem. Nem köt senki, nem kell beszámolnom, elszámolnom senkinek. Nem kritizál meg senki. Nem bánt senki. Nem mondja senki, hogy miért nem jó, amit csinálok vagy csinálni akarok. Nem húz vissza senki. Nem töri le senki a  lelkesedésemet. Nem gátol senki a gyógyulásomban a negatív hozzáállásával. És ez csodás!
Úgy haladok, ahogy én szeretnék. Azt csinálom, amit szeretnék. Úgy élek, ahogy szeretnék. Oda megyek, ahová akarok.
Egyszóval úgy èlek, ahogy nekem jó. És igyekszem, törekszem mindig a jobbra.
Olyan szinten gyógyulok, ahogy soha nem tudtam volna egy számomra nem megfelelő emberrel.
Úgyhogy itt és most nagyon, de nagyon köszönöm mindazoknak az embereknek, akik nem szerettek, akik elhagytak, akik bántottak, akiknek nem voltam elég fontos, akik gúnyoltak, akik aláztak, akik megvertek, akik kidobtak, akiknek nem számítottam, akik próbáltak elkeseríteni, megtörni, akik azt mondták, nem vagyok elég jó, nem kellek senkinek, nem jutok semmire, akik szerint nem vagyok értékes, akik cserbenhagytak, akikre nem számíthattam, amikor szükségem lett volna rájuk, tehát nekik mind köszönöm, hogy ezt megtették. Ezek párkapcsolatok, barátok, ismerősök, rokonok, és mindenki más is, akikkel valaha is valamilyen kapcsolatban voltam.
Újra és újra köszönöm! Ugyanis így tudtam fejlődni, haladni, jobbá válni. Nagyon sokat tanultam minden kapcsolódásból és most már végtelenül hálás vagyok, hogy nem vagytok részei az életemnek. Köszönöm, hogy voltatok és köszönöm, hogy így tettetek.
Ezt egyáltalán nem viccből mondom.
Tényleg őszintén hálás vagyok.
Mert így sok olyat megtanultam, amit mellettetek, veletek soha nem tudtam volna. Olyan erőre tettem szert, amit soha nem értem volna el, ha kapcsolatban maradunk. Olyan erőre tettem szert, amire álmomban sem gondoltam volna.
Úgyhogy nyugodtan mondhatom, áldás voltatok az életemben, még ha akkor ezt nem is tudtam. Ezt csak most tudom értékelni, csak most ért meg bennem. Ezt csak most látom, de már látom. Ebből is látszik, hogy valóban sokat fejlődtem, hogy végre eljutottam idáig, hogy ezt ki tudtam mondani, át tudom érezni. Sem harag, sem neheztelés nincs bennem.
Így is megéltem mélységeket és magasságokat. De mindezt egyedül. És ez hihetetlenül értékes dolog. Mert így minden pillanata az enyém. Én küzdöttem, én álltam fel, én szárnyalok.

És érzem, hogy tartós ez a mai ihletett pillanat, az érzés, ami jött vele. 🥰 Még most is tart, így estére, ezért is tudom, hogy ez tényleg lényem mélyéről jött, így is érzem, így is gondolom.
Kedves 'életem volt szereplői'! Azt kívánom nektek, hogy legyetek boldogok, amennyire csak tudtok, amennyire meg tudjátok ezt engedni magatoknak. Tegyétek boldoggá a környezeteteket! Vigyázzatok magatokra és szeretteitekre! Legyen áldott az életetek!

💗💗💗💗💗💗💗💗

Kalandok a természetben

 Megint két történetet mesélek egy bejegyzésben. 😊

Néhány hete elutaztam a Balatonhoz, meglátogatni egy barátnőmet. Kalandos utazás volt. Vágányzár volt, így az út felét vonattal, a másikat busszal tettem meg, de semmi gond nem volt. Késés sem. Az úton nyugi volt, forgalom alig volt. Mennyire érezhető volt, hogy vidéken vagyunk, és mennyire jó volt! 😍

Jó kis nap volt, de már megint rövidnek bizonyult. Mint mindig. Az idő csodálatos volt, ragyogóan sütött a nap. Balaton mellett nagyobb a csend. Legalábbis most az volt, még nem volt szezon.

Barátnőmmel megint bementünk a turiba. 😁 Aztán a pékségbe. Otthon finom ebédet ettünk. Aztán elmentünk valahová. Ennek azonban van egy kis előzménye.

Egy-két héttel korábban volt egy álmom. Lovakkal álmodtam, lovagoltam. Nagyon jó álom volt. Nem is féltem a lovaktól.

Aztán hétvégén túrázni voltam. Még alig mentem 1-2 óraja, amikor felbukkant egy ló a lovasával. Megálltak, köszöntünk egymásnak. Aztán lattam, hogy a ló megindulna felém. Valami különös kapcsolatot éreztem a lóval. Majd felbukkant még három lovas és már baktattak is tovább. Én meg mentem a magam útján.

Életemben egyszer ültem eddig lovon. Kicsit félelmetes volt. Ez már sok éve volt. Most ez az álom és ez a találkozó valamit megváltoztatott. Nagyon vártam, hogy valahol lovak közelében legyek, felüljek egyre.

Ez az alkaom jött el. Baratnőmnek van egy ismerőse, aki lovakat tart. Hozzájuk mentünk el aznap délután. Milyen jó volt, hogy minden összejött! 

Egy másik településen laknak, hobbiból tartanak lovat, egy anya-lánya párost. Az anya pont kint volt az udvaron, a lánya a karámban. De mindkettő szelíd volt, nem volt miért félni tőlük. Mindkettő gyönyörű bolt. Az anya aranyszínű, a lánya még fehér színű. Rögtön mentünk és simogattuk őket. A tulaj adott répát, hogy megetethetjük őket. Érdekes élmény volt, azért kicsit parás volt, nehogy a kezemet harapja meg a ló. Azért erős harapása van. De nem volt gond. Mindkettőt etettük, simogattuk. Egyszer csak megkérdezte a tulaj, hogy szeretnék-e felülni az anyára. Lehet? Persze! Jaj, de jó! Akkor szeretnék. 😁😁😁

A hölgy férje máris jött, hogy felnyergelné a lovat. Erre barátnőm megszólal: Miért nem ülöd meg szőrén? 

Úgy is lehet? Hogyne! Akkor nem kell az a nyereg.

Már csak az volt a gond, hogy fogok felülni a lóra? 🤔🤔🤔 A férj hozott egy létrát. De attól a ló megijed. De nem ijedt meg. Mégsem arról ültem a lóra. A felesége tartott bakot. Úgy pattantam lóra. Juj, de izgalmas volt! Nem mentem vele, csak egy-két lépést tett meg a ló az udvarban. Kicsi udvar volt, lovaglásra nem alkalmas. Amúgy sem tudok lovagolni.

Remek élmény volt. 🥰 Mikor leszálltam a lóról, tiszta lószőr volt a harisnyám. Mintha ilyen hosszú szőrszálaim lettek volna. 🤣🤣🤣

El voltam telve az élménnyel. Annyira jó volt, annyira felemelő volt! 😍😍🤩

Mutatok képeket. 

A másik kalandom meg megint a Börzsönyben volt vasárnap. Most egy körtúrán voltam. Csak a Nagy-Hideg-hegyig mentem, aztán masik útvonalon mentem vissza a kiindulási helyre.

Az idő természetesen ragyogó volt és csodás volt. 🥰🤩 A levegő tiszta és friss. Hihetetlen sok madár csicsergését hallgattam egész nap. Emberekkel alig találkoztam. Hangoskodás sem volt. 

Kint ültem a hegytetőn a fűben, élveztem a látványt, a nap melegét a bőrömön és ettem a finom ebédemet. Nem rohantam. Kiélveztem minden falatot, minden pillanatot. Mezítláb voltam és milyen jó érzés volt!

Az erdőben is van egy szakasz, ahol lehet mezítláb menni. Nem olyan köves a talaj. Mentem így, ameddig bírtam. 20 percig biztosan. Mennyire szeretem ezt! 🥰

Jártam a Fagyos-kútnál, hoztam.haza is forrásvizet. 

Olyan béke, olyan csend van ott. Semmihez sem fogható nyugalom. A lombok tánca a szélben, a fák fenségessége, az utak pora, a madarak csivitelése, a patak csobogása, a nap tüze mind egy-egy gyógyír a testre és a lélekre. Milyen hálás vagyok, hogy tudok menni túrázni! 💗💗💗

Ha tehetitek, menjetek ki egy erdőbe. Bárhová. Olyan hihetetlenül jó élmény. 🥰🥰🥰

Most csak ennyit hoztam nektek. 

Nemsokára jövök más témaval is. 😊

Vigyázzatok magatokra! Élvezzétek a csodás időt!