- kellőképpen nyitott szellemileg, lelkileg
- kellőképpen befogadó
- képes túllátni a fizikai dolgokon
- hajlamos és hajlandó a változásra
- hisz abban, hogy többek vagyunk, mint a fizikai testünk
- nem ítélkezik
- elég türelmes ezt végigolvasni.
De ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi a folytatásra életemmel vagy a fejlődésemmel kapcsolatban.
Mert megtörténhet, kedves Olvasóm, hogy változol te is, miután ezt elolvastad. A fenti feltételek meg mindenképpen szükségesek.
Ez a történet valóban hosszú lesz.
Kezdjük a címmel! Röviden.
Talán a megvilágosodás mindenkinek mást jelent. Számomra nem egyetlen nagy pillanatot jelent. A megvilágosodás talán folyamatosan jelen van az életünkben, csak éppen nem mindig vesszük észre. Mert valamikor igencsak apró formában jelentkezik, máskor meg hatalmas változás képében. Ha így fogom fel és visszatekintek életem eseményeire, bizony sok-sok megvilágosodás-pillanatom volt már. Ezáltal mindig valami „jobb” lesz bennünk, máshogy látjuk a világot, az embereket, életünk történéseit. Más lesz a felfogásunk és a hozzáállásunk. Itt is írtam már korábbi cikkekben ilyenekről, ezeket mind vehetjük megvilágosodásnak. Részemről tehát bárki bármit mondhat a megvilágosodásról, de nekem ez a tapasztalatom.
Most azonban egy óriásiról szeretnék írni nektek. Magam miatt is írom ezt, hogy később is vissza tudjam olvasni. Ilyen óriási is történt már velem, nem is egy. Mindig más köntösbe van bújva, az igaz. Érdemes ezért figyelnünk önmagunkra, hogy felismerjük az ilyen pillanatainkat, történéseinket. A hatásuk valóban elképesztő.
Egy kicsit messzebbről kell kezdenem a történetet. No, nem olyan messziről, csak a közelmúltból.
Mert ehhez a dologhoz, ahogy gondolom, több különböző tényező vezetett el.
És ne aggódjatok! Alaposan elgondolkodtam utána az egészen, vizsgálgattam magamat, a gondolataimat, a hozzáállásomat, és rájöttem, hogy nem vagyok bolond. És ezzel nem nyomok el semmit magamban. Sőt, inkább felszabadítottam.
Kezdjük hát! Nem sorrendben fogom mondani, ami ide vezetett. Van egy kedves hölgy ismerősöm. A kisboltba, ahol dolgozom, ő is jár vásárlóként. Sokat szoktunk beszélgetni. Valahogy azt éreztem, hogy ő valóban lát engem. Mondta is, hogy úgy érzi, a lelkem most őt hívja. Vagyis az ő segítségét kéri. Ezért megállapodtunk egy pár alkalmas beszélgetésben. Így is történt. Összességében kevesebb, mint tíz alkalommal beszélgettünk, jövő héten kedden fogjuk ezt lezárni. Úgy gondolom, a vele való beszélgetés is segített ehhez. Szükségem volt rá és segített.
A tudatosság játéka című könyvet már többször is olvastam. Van benne egy rész a múltbeli dolgokra való emlékezésről. Ez azóta is bennem van és most már látom ennek igaz voltát. Maga a könyv is segített.
Belekezdtem az Anasztáziás könyvekbe is. Talán ezeknek is volt ebben szerepük.
A vágynak is óriási szerepe volt itt. Vágytam végre elengedni a múltat, túllépni rajta, hogy fel legyen dolgozva, hogy úgy már ne hasson rám.
Legújabban íródó könyvemnek is nagy szerepe volt ebben. Az írás! Sosem tudom, hogy mi lesz a következő mondat vagy történés, így nyugodtan mondhatom, hogy ez mondjuk a felsőbb énemtől jön, a lelkemből, legbensőbb önmagamból. Olyan dolgok vannak ott, amikről nem is tudok. Nem is tudunk.
Az átírás, amiről már írtam. Valaki azt mondta nekem, hogy ő nem írná át az életét, hiszen minden, ami történt vele, az vezetett el a mostani énjéig. Igen, ez így van. Csakhogy, az a sok megélés, tapasztalás vezetett el oda, hogy „megkapjam” az átírás lehetőségét. Nagyon az van bennem is, hogy mi minden történt velem, de mindennek az energetikáját megváltoztathatom. Mert elértem oda a fejlődésemben, hogy ezt már meg tudom tenni és meg is tehetem. Életem eddigi eseményei vezettek el ide is, hogy ezt megtehessem.
A lélek. Hiszek abban, mert így kell lennie, hogy nem csak ez az életünk van, nem csak ez a fizikai megtestesülés vagyunk, amit a tükörben látunk, mikor belenézünk. Ahogy a könyvírásnál is már mondtam, a felsőbb én. Ott van az, vagyis itt van. Hiszen én is tudok olyan dolgokat, amikről nem is lehetne tudomásom, ha csak ez az életem volna. Na, nem akarom hosszúra nyújtani, nem rétestészta ez.
Hiszem azt, hogy mindannyian valamilyen feladatot vállalva jöttünk erre a földre. Vagy talán csak azért, hogy megtapasztaljunk oly sok mindent. Hiszem, hogy akiben az őszinte szeretet van, és ez mindannyiunkban ott van, akkor azért is jöttünk, hogy jobbá tegyük az életet, az életünket, másokét, a világot. Hiszem, hogy születésünk előtt a lelkünk tudta, hogy miért akar idejönni, ebben a testben megtestesülni. Hiszem, hogy más lelkekkel is kapcsolatban volt és van is, és hogy más lelkekkel kapcsolódva, összefogva, „megbeszélve” határozták meg sorsuk alakulását. Tehát nem abban hiszek, hogy minden valahol előre meg van írva, hanem abban, hogy a lelkem előre meghatározta fejlődésének útját, a nehézségeket, amikből tapasztalhat és formálódhat, és a jókat ugyanúgy. Mert nem csak szenvedni jövünk erre a földre, sokkal inkább élni. ÉLNI. Boldognak lenni. Hiszem tehát, hogy mi magunk „írtuk meg” előre életünk alakulását. Persze biztosan nem percről percre, inkább csak a nagy volumenű dolgokat. Hogy oda miként jutunk el, már rajtunk múlik. Mit választunk magunknak ennek a megtapasztalására. És mindezt bármikor megváltoztathatjuk. Szabadságunkban áll.
Azt hozzá kell tegyem, hogy még nekem sem minden tiszta teljesen. Abban azonban biztos vagyok, hogy a lelkünk okkal jön éppen ekkor, éppen ide, éppen ebbe a családba.
Ha egyszer úgy igazán leülünk és elgondolkodunk életünk olyan eseményein, amelyek kisebb vagy nagyobb hatással voltak ránk, utólag megtalálhatjuk az okát és azt, hogy miért történt. Tudjátok, nem légből beszélek, hiszen ha azt nézzük, akkor elég sok negatív dolog ért engem is.
Még azt is fontosnak tartom elmondani, hogy abban nem hiszek, hogy mindent mástól, másoktól kapunk. Úgy értem, hogy valami képességet, valami engedélyt. Semmi ilyesmit nem kaphatunk semmiféle nem látható lénytől. Mindenki azt gondol ide, amit akar. Én abban hiszek, hogy minden, amit úgymond kapunk, azt mi adjuk meg saját magunknak. Bármilyen képességet, engedélyt, lehetőséget. Mert mindezt a mi legbensőbb vágyunk hozza létre. Akkor „kapjuk meg”, amikor erre engedélyt adunk saját magunknak. Amikor elengedjük a félelmeinket. Mert minden itt van bennünk, csak félünk igazán mélyen önmagunkba látni. Csodálatos dolgokat fedezhetünk fel. Csak nincs időnk, energiánk ezzel foglalkozni. Pedig ez volna a legfontosabb. Ez által sokkal többek lehetünk. Csak hagyni kell, hogy a szeretet erősebb legyen bennünk minden más érzésnél.
Akkor most végre rátérnék a lényegre. Csak muszáj volt írnom ilyen hosszú bevezetőt a könnyebb megértés érdekében. Hiszen még nekem is napokig tartott, mire felocsúdtam belőle, mire igazán megértettem. És még most is azon vagyok, hogy ezt jobban megértsem és jobban a felszínre hozzam magamból. Mert ez eddig is bennem volt, nem kívülről jött. De most érkezett el a pillanat, hogy felbukkanjon és hagyjam hatni magamra.
Szeptember 16-án történt, reggel. Már a munkában voltam. Egyszer csak a semmiből bukkant fel. Hirtelen jött.
Minden, ami egész eddigi életemben történt, az nem csak az a történés volt, amire emlékszem. Annál sokkal több. Minden egyes megtörtént dologhoz sok más vezetett el. Majd mondok példát is.
De nem lehet, hogy csak a fizikai síkon nézem a fizikailag történt dolgokat. Vegyük itt a bántást. Ennél sokkal messzebbre kell látnunk. Itt jön a lélek. A fejlődés, a tapasztalás, ami által változik valami bennünk. Aztán általunk.
Itt most azt kérem, hogy ne kételkedjetek és ne háborodjatok fel, hogy ezt nem lehet. Mert igenis lehet.
Tehát, vegyük úgy, hogy születés előtt meghatároztuk életünk nagyobb volumenű eseményeit. Akkor minden trauma, bántás, csalódás és a többi is ide tartozik. Mondom újra, lélekként meghatároztuk. Itt jön az, hogy semmi sem éppen csak az a pillanat, hanem annál sokkal több. Vagyis úgy kell tekintenünk, hogy mindent, ami történt velünk, már előre „kiterveltük”. És ezt más lelkekkel együtt tettük.
Én hiszek abban, hogy a lélek tiszta tudatból és tiszta szeretetből van. Ha pedig ezek jellemzik, akkor semmi sem történhet úgy, ahogy nem akarnánk. Ha minden lélek tiszta szeretetből és tiszta tudatból áll, akkor tudta, hogy mit vállal. Akkor az összes lélek, aki benne volt a történésekben, szintén tudták, hogy mi fog történni. Ha tiszta szeretet vagyunk, akkor minden egyes negatív történés az életünkben nem történhetett másból, csakis tiszta szeretetből. Tudom, fizikailag ezt nagyon nehéz így látni. Ezért kértem, hogy lássatok túl a fizikai valóságon. Mert annál sokkal többek vagyunk. Mert ilyen bántásokra csakis tiszta szeretetből lehet leszerződni. Ha egy lélek bevállalja, hogy ő lesz a bántalmazó fél, azt csakis tiszta szeretetből teheti. Magára vállalja ezt a feladatot. Ami szintén nem könnyű. De tudja, hogy annak a léleknek a fejlődéshez, a tapasztaláshoz ez kell és ő vállalja. Képzeljétek el, hogy egy lélek, ami tiszta szeretetből van, képes elvállalni egy ilyet a fizikai szinten, hogy segítse a lelkedet! Téged! Szerintem ez nem kis dolog.
Mi, így emberként, fizikai megtestesülésben persze csak azt látjuk, hogy bántottak minket. Nekünk az mennyire fájt, talán nem is tudunk megbocsátani a másiknak, és különben is, hogy tehetett ilyet. Megérdemli, hogy vele is így bánjanak vagy rosszabbul. Szenvedjen csak ő is. Emberi, fizikai lényünk csak erre képes. Nagyon, de nagyon sokáig én is így éltem. Aztán fokozatosan változtam, tudtam megbocsátani, elengedni, elfogadni, megérteni. Most pedig jött ez a felismerés.
Ez megvilágosodás volt. Mert annak fényében, hogy ezt már nem csak a fizikai emberi mivoltommal látom, hanem lélekkel is, azt kell mondjam, hogy nincs miért megbocsátanom senkinek sem, mert minden úgy történt, ahogy „előre megbeszéltük”. Így inkább azt kell mondjam, hogy nekem kell bocsánatot kérnem mindenkitől, akik „bántalmazóim” voltak, hiszen csak azt tették, amire „szerződtünk”. Bocsánatot kell kérjek azért, hogy korábban elég rossz véleménnyel voltam és beszéltem róluk. Viszont, ha azt vesszük, hogy minden nagyobb lépést „előre megterveztünk”, akkor ezt a pillanatot is, hogy éppen most jön el ez a megvilágosodás-pillanat. Akkor ők is tudják, hogy sem megbocsátanom nem kell, sem bocsánatot kérnem nem kell.
Tudjátok, az egyetlen, amit valóban tehetek, az, hogy szeretettel gondolok rájuk és köszönetet mondok azért, hogy segítettek ezen az úton. Még persze nagyon hosszú út áll előttem ebben az életben és tudom, hogy ők továbbra is a részesei lesznek.
Nekem is nagyon furcsa volt így ez az egész megtapasztalás, felismerés. Nehogy azt higgyétek, hogy én nem dobtam tőle egy hátast. Mert de. Akkorát, hogy leesett az állam. És nem, ebben nincs semmi ezo, spiri, pszicho, mi egyéb. Nem is véletlenül gondolkodtam azon, hogy vajon épelméjű vagyok-e még ezek után. Mert ez nagyon nagy dolog. Óriási. Még annál is nagyobb.
Ahogy a fejlődésemet elnézem, visszatekintek rá, ennek is be kellett következnie. Ez nem is lehetett volna máshogy. Az, hogy hirtelen jött és a semmiből, már egyáltalán nem lep meg. Velem mindig így történnek már hosszú évek óta a dolgok. Ezen már nem csodálkozom. Csak ezen a megvilágosodáson. Higgyétek el, azóta is életem történésein járatom az agyamat és próbálom mindenben meglátni a többet, a mást is. Ahogy az emberekkel is ezt teszem, akik életem eddigi szereplői voltak, akár csak egy pillanatra is.
Még kell azért idő, hogy ez teljesen betöltse a lényemet és ez tükröződjön belőlem. Hiszen eddigi életemben ez nem így volt. Oly sok hosszú éven át hogy dédelgettem magamban a sérelmeket! Milyen sokára jött el ez a pillanat, hogy másként lássam mindet!
Megkönnyeztem. Azóta többször is.
Talán sokan nem is fogják érteni, amit leírtam. Nem, nem azért, mert buták volnának, csak azért nem, mert még nem tart ott a lelkük, hogy mindezt befogadja és átformálja. De annak is eljön az ideje egyszer.
Én pedig nem lettem szent ettől. Én is csak lépegetek felfelé a lépcsőfokokon. Csak ez most már egy másik lépcsősor. Más látással járok a világban. Elidőzöm egy ideig ezen a lépcsőn, mert még sok dolgot kell helyre raknom magamban ezzel kapcsolatban. Nagyon rajta vagyok ezen az ügyön. Mert ezért igenis megérte oly sok minden.
Ha eljutottál ide, a végére, köszönöm, hogy elolvastál.
💗💗💗