Születéééésnap :)

Ma születésnapot ünnepeltünk. Nem is akármilyet!

Korábban már írtam  a kedves szomszédnénimről. Az ő 90. szülinapját ünnepeltük ma.

De hogy miért írok róla?

Már egy korábbi bejegyzésemben is említettem, hogy milyen is ő. De ma különösképpen kiemelkedő az ő személyisége.

Sajnos, kevesen érik meg a 90 éves kort. Ez az egyik. A másik, hogy még kevesebben vannak azok, akik idős koruk ellenére olyanok, mint Irénke néni.

Őt Én még soha semmiről nem hallottam panaszkodni. Tényleg soha nem panaszkodik. Pedig neki is vannak testi problémái, ezeket mégsem problémának tekinti.

Ma azt mondta, hogy ő boldog, szereti az életet és szeret élni. Elégedett. Sokszor nem is 90-nek, hanem 16 évesnek érzi magát.

Minden érdekli. Számára a világ és az élet egy hatalmas csoda. Szereti hallgatni az emberek elbeszéléseit, mert minden információ érdekli.

Mindenben meg tudja találni ezt a csodát, a szépséget, az érdekességet.

Mind a mai napig nagyon sokat olvas.

Szereti az embereket és Én azt hiszem, az emberek is nagyon szeretik őt.

Sokszor tapasztalom, hogy úgy csodálkozik rá dolgokra, mint egy gyerek, ami nagyon jó, mert ez már sokakból kiveszett.

Őszintén örül mindennek.

Én sütöttem neki a tortát, ami sajttorta volt és ő annyira, de annyira örült neki, oly sokszor elmondta, hogy milyen finom. És ha már ünnep, akkor nagyon finom pezsgőt ittunk hozzá. Szóval, jót ünnepeltünk.

Azt szokta nekem mondani, hogy egy angyal vagyok, hiszen olyan sokat segítek neki (elárulom, hogy nem olyan sokat, de számára nagyon sokat jelent).

Én pedig azt gondolom, hogy ő is éppen ilyen angyal. Hiszen ő is segítségére van másoknak azzal, hogy beszélget velük, biztatja őket, támogatja őket.

Nekem is nagyon sokat ad, amikor vele beszélgetek. Mindig örömmel hallgatja az írásaimat. Talán ő az, aki a legjobban szurkol nekem azért, hogy végre boldogságra találjak, hogy rám találjon végre egy igazi társ, hogy sikeres legyek az életben.

Ezen kívül ő példa lehet másoknak is azzal, amilyen. Hiszen példás az, ha soha nem panaszkodik és nem azért, mert nincsenek néha panaszai vagy nehézségei. Ő inkább az a típus, aki teljes mértékben pozitívan áll az élethez és inkább a napos oldaláról nézi, mintsem a sötétről. És mindazért is példa lehet, amit fentebb írtam.

Hisz istenben, de ő inkább egy nagy titoknak gondolja istent.

Ő Jézust tekinti példaképnek.

Továbbra is azt mondom, hogy mindenkinek kívánok az ismeretségi körébe, rokonságába egy ilyen nénit, mert nagyon-nagyon fantasztikus érzés vele lenni.

Pussszantááás 💜

Ajándék ez a nap IS :)

Megint egy fantasztikus dolog történt velem. Imádom az ilyeneket. :)

Úgy voltam vele, hogy ma mindenképpen cukrászdába fogok menni valami finom sütit enni. Vonatra pattantam, bementem a Nyugatiig, aztán gondoltam, lesétálom az utat a cukrászdáig.

Útközben olyan sok mindent megnéztem. Az egyik villamosmegállóban egy idősebb úr egy másikhoz úgy beszélt, hogy énekelt neki. Hallgattam őket. Aztán mentek is tovább. Én is. :)

Lassan elértem a cukrászdához. De zárva találtam! Na jó, megnézhettem volna a neten, hogy nyitva lesz-e, de valamiért úgy voltam vele, hogy nem nézem meg, így is, úgy is elmegyek. Aztán a helyszínen majd kiderül, hogy mi az ábra.

Szóval, zárva. Pedig itt finom sütik vannak és egész jó áron.

Fogtam az okoska telefonomat és megnéztem, hol van a közelben cukrászda. Azért annyira közel nem volt. Még sétálni kellett egészen a Rákóczi útig. Jó kis séta ez a Nyugatitól.

Végre megvolt a cukrászda. Láttam Én ezt már korábban is, de mindig zárva volt. Úgy értem, hogy nagyon zárva, vagyis nem működik ott semmi. Most meg nyitva volt.

Beléptem. Nem mondom, jó nagy a helyiség. Egyszerű a berendezése, de olyan kis elegánsnak mondanám.

A pultnál egy fiatal felszolgálólány állt. Vele beszélgettem, megrendeltem a sütimet. Mikor kihozta beszélgettem vele az épületről. Akkor mesélte el, hogy tavaly augusztusban nyitott újra a cukrászda.

Fincsi sütit ettem, fincsi kávét ittam. Közben nézegettem belülről a helyiséget. Nagyon régi zene szólt, és kellemes volt az is. Nagyon régi alatt nagyon régit értek, szerintem még jóval az ötvenes évek előttről. Ha meg kéne saccolnom, akkor olyan húsz-harmincas éveket mondanék. De mondom, kellemes volt.

És olyan érdekes, különleges volt a hangulata az egésznek, már ha értitek.

Aztán a másik felszolgálót szólítottam meg, egy fiatal férfit. Épp leszedte az asztalokat. Tőle is kérdezgettem még a helyről. Elmondtam, hogy kávéházat keresek az íráshoz. Máris kérdezte, hogy mit írok. És itt már bele is mélyedtünk a könyvembe, a témába és beszélgettünk. Azért valljuk be, elég ritka, ha a felszolgálókkal el lehet kicsit jobban beszélgetni. Oké, nem voltak sokan, de akkor is.

Mikor befejeztem a fogyasztást, fizettem, körbenéztem még az egész cukrászdában. Valóban elég nagy. Örülök, hogy így megnéztem, mert azt hiszem, megtaláltam a helyet az íráshoz, hogy ne mindig csak itthon a négy fal között írjak. Hátha jobban jön az ihlet.

De még nem jöttem el, mert még a lányomnak is kellett valami sütit találnom, amit hazahozhatok neki. Így még beszélgettem a felszolgálókkal. És nem hiszitek el, de kaptam ajándékba egy zacskó sós süteményt. Különféle ízesítésű pogácsákat és rudakat. Azt mondta a fiatal férfi, hogy a ház ajándéka.

Hát Én szóhoz sem jutottam. Mondtam nekik, hogy nagyon kedvesek és nagyon köszönöm ezt az ajándékot. Mi mást is mondhattam volna? Ilyen meglepetést!

Aki hisz a véletlenekben, jobban mondva abban, hogy nincsenek véletlenek, akkor azoknak ez egy újabb megerősítő példa erre.

A másik cukrászdában lehet, hogy finom a süti, de nem hozzák ki asztalhoz, hanem a pultnál kell elvenni. Ott a felszolgálók úgy el vannak barikádozva a pult mögé. Nekem ez olyan idegen.

De itt még van rendes kiszolgálás, felszolgálás. Ezt szeretem.

Mikor ma elhatároztam, hogy cukrászdába megyek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem.

Szeretem az ilyen kedves embereket. És szeretem, mikor ilyen dolgok történnek. Ezek mindig újabb és újabb példák az emberi jóságra, kedvességre, a csodákra, az élet szépségére.

Egyébként elárulom, hogy nagyon finomak a pogácsák.

És hogy melyik cukrászda ez? A Hauer a Rákóczi úton, közel a Blahához.

Az ajándékom:

Dicséretek - 2. rész :)

Tegnapi írásomban a könyvem dicséretéről volt szó, amit másoktól kaptam és nagyon, de nagyon örültem neki.

A könyvben is szentelek egy fejezetet a dicséretnek, annak a fajtának, amit másoktól kapunk. A könyvben arról van szó, hogy ezt a dicséretet játszmák nélkül egyszerűen csak fogadjuk el.

Itt azonban a dicséret többi szeletéről fogok most írni.

Jaj, hányszor hallottam életem során, hogy ne dicsérd a gyereket, mert elbízza magát!

Ne dicsérd a férfit, mert elbízza magát!

Ne dicsérd a nőt, mert elbízza magát!

Azt mondom, hogy a francba az ilyen mondatokkal! Ha valakinek egészséges az önbecsülése, az egy dicsérettől nem fogja éppen elbízni magát. Ha meg elbízza? Az az ő dolga.

A gyerekeket igenis dicsérni kell, hogy ki tudjon alakulni az a bizonyos egészséges önbecsülés. Mint már oly sokszor elmondtam, nem vagyok szakember, de azt tudom, mert tapasztaltam, hogy az őszinte dicséret a legjobb. Igen, a dicséret is kapott egy őszinte jelzőt. Ugyanis nem sok értelme van úgy megdicsérnünk másokat, ha az nem őszinte. Hogy mit értek ez alatt? Na, mindjárt kifejtem. Pillanat. Összeszedem a kósza gondolatokat…

Úgy vélem, hogy amikor őszintén dicsérünk valakit, akkor odafigyelünk rá, valóban értékeljük őt vagy azt, amit alkotott, ahogyan kinéz stb.

Mivel gyakran elég felszínes a dicséret, vagyis felszínesen figyelünk oda valakire, legyen szó a gyerekünkről, a párunkról, barátunkról, bárkiről. Általában mindenki a saját dolgaival van elfoglalva a fejében, de ha mással vagyunk, akkor legalább figyeljünk igazán oda rá is.

Mert egy gyereknek az esik a legjobban, ha a szülei figyelnek rá, ha így dicsérik meg. Tudom, a lányom is ilyen volt kicsiben. Mindig igényelte, hogy figyeljük, nézzük, ahogy rajzol. Persze ez leginkább csak akkor volt, amikor még csak kéthetente láthattuk egymást. Amikor már iskolás lett, akkor csak olyankor láthattam a „műveket”, amikor kész lett és hozta megmutatni. :)

Nagyon sokszor megdicsértem, de olyan is sokszor előfordult, hogy elmondtam neki az Én őszinte véleményemet arról, amit csinált. Itt is hangsúlyoznám az Ént, hiszen Én máshogy látom, mint ahogy ő. Éppen ezért, ha el is mondtam a véleményemet, utána már rá bíztam, hogy azt a valamit javítja, máshogy csinálja vagy éppen úgy hagyja, ahogy van. Az már az ő döntése volt.
Nem vagyunk egyformák és nem mindig tetszhetnek ugyanazok a dolgok ugyanúgy. :)

De azért továbbra is úgy vélem, hogy ahol lehet, dicsérjük csak meg a gyerekeket, mert óriási önbizalmat tud nekik adni, ha tudják, hogy jól csinálnak valamit. És a drága kis lelkek bizony nekünk, felnőtteknek akarnak a leginkább megfelelni. Sajnos. De ez másik téma.

Hol is tartottam? Ja, tudom, sokat dumálok. :)

Legyen a női oldal. Én is Nő vagyok. Hurrá! És mint nőnek, bizony nekem is jólesik a dicséret, ha kapom. Akárkitől is jön. Ugyanígy minden nőnek jólesik egy kis dicséret bármilyen szempontból.

Meg lehet dicsérni a kinézetét, öltözködését (itt hangsúlyozom, hogy nem a ruhát dicsérjük, hanem a nőt a ruhában!), hogy milyen finomat főzött, megoldott valamit ügyesen (Én is kénytelen vagyok megoldani olyan dolgokat a lakásban, ami alapvetően egy férfi feladata volna, de jobb híján…), alkotott valamit stb. Ha körülnézünk a világban vagy csak magunk körül, akkor meglátjuk, hogy mennyi mindenért lehet megdicsérni egy nőt.

Az már más téma, hogy a nő ezt hogy fogadja. Hiszen van, akinek olyan alacsony az önbecsülése, hogy visszautasítja a dicséretet, de ez legyen az ő gondja.

A férfiaknak külön üzenném, hogy egy nőt igenis kell dicsérni. Őszintén. Azt is jelenti, hogy odafigyelünk rá, hogy értékeljük. Kifejezzük a tetszésünket. Hogy mennyire fontos nekünk.

Ha valaki nem tud megdicsérni egy nőt, akkor az sürgősen tanulja meg. Hiszen, ha egy nő nem kap dicséretet, akkor bizony egy idő után teljesen elveszik a lelkesedése. És ezt a férfiak nagyon szépen le tudják törni a nőben. Bizony. Tapasztalat.

Ismerek nem egy férfit, akiből bizony nem igazán tud kiszakadni egy egyszerű kis dicséret sem. A volt párom is ilyen volt. Igaz, hogy régen volt, de ő aztán a világért meg nem dicsért volna magától. Sőt, annak idején még panaszkodott is másoknak, hogy Én saját magamat dicsérem és nem várom meg, amíg más megdicsér. Idézzem a könyvem?

„Várni mások talán nem is egészen őszinte dicséretére?”

Mi nők is nagyon meg akarunk felelni a párunknak és ezért oly sok mindent megteszünk. De ha mindig elmarad a dicséret, akkor mégsem a másikat hibáztatjuk ezért, hanem azt mondjuk, nem vagyunk elég jók. Ezt nekünk, nőknek, magunkban kell megváltoztatni önmagunk szeretésével. Ha egy férfi meg nem képes dicsérni, ott valóban neki kéne változnia, változtatnia.

Tovább nem ragozom, mert képes lennék végtelen mennyiségben írni erről a témáról.

A férfiak. Bizony nekik is kell a dicséret. Ők is benne élnek a párjuknak való megfelelésben. Ők is jók akarnak lenni a szemünkben. Úgyhogy, Hölgyeim, tessék csak félredobni a hiúságot, büszkeséget és ha úgy van, megdicsérni a férfit! De őszintén!

Vannak ám ilyen mondatok, mint például:

- De jó, hogy eszedbe jutott!

- Örülök ennek a virágnak!

- Ez nagyon jó volt (szex)!

- Milyen figyelmes vagy!

- Nahát, de jól nézel ki!

Hadd nem soroljam! Mindenki ki tud találni valami alkalomhoz illőt.

A férfiak meg szoktak lepődni, ha dicséretet kapnak. Azért, mert elég ritkán kapnak. Biztos, hogy nagyon örülnek neki. Úgyhogy, Hölgyeim, ne fukarkodjunk a dicsérettel! Egy férfi is jobban odateszi magát egy kapcsolatban, ha nem úgy kezeljük, hogy ő csak azért van, hogy kielégítse az ilyen-olyan vágyainkat és szükségleteinket. Értékeljük, mert ő is ember! A párunk. De ha nem a párunk, akkor is meg lehet dicsérni.

Mindenkit meg lehet dicsérni. Mindenkit! Férfit, nőt, gyereket. És kell is mindenkinek a dicséret. Attól is érezzük, hogy valaki figyel ránk, értékel minket, fontosak vagyunk neki. Ez egyszerűen mindenkinek kell. És attól, hogy megdicsérünk valakit, nem veszítünk magunkból semmit. Sőt! Még többek is leszünk általa. Ez biztos.

Azt hiszem, egyelőre befejezem ezt az eszmefuttatást. Mindenki le tudja szűrni belőle a számára lényegeset. :)

Csodás napot!

Pusszantááás

 💜💜💜

Dicséretek :)

Most csak egy rövidke szösszenetet hoztam. Csupán el akarok dicsekedni azzal, hogy milyen dicséreteket kaptam a könyvről :)

Nagyon büszkévé tesznek ezek a szavak, hiszen személyesen ismerem azokat, akiknek ilyen hatással van az életükre az írásom. :)

Elsőként Anett véleménye:

„Mióta olvastam a könyvet és jobban megismertem az íróját másképp látom a világot és a saját dolgaimat. Sokkal pozitívabban. Már nem vagyok olyan mélyen az áldozat szerepben, mint voltam és ez által sokkal boldogabb is vagyok. Az akadályokat is sokkal könnyedebben veszem. Jobban szeretem önmagam és az életemet is. Ez hozzásegített ahhoz is, hogy a környezetemben élő emberekkel is jobb a viszonyom. És ami még fontosabb, hogy sokkal de sokkal jobban el tudom engedni azokat a dolgokat, embereket, akik engem nem szolgálnak abban, hogy boldog, vidám és energikus nő legyek. Bátran és bizalommal ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, mert ahogy nekem is rengeteget segített garantálom hogy másnak is fog.”

Valentina írta:

"Sokáig nem hittem abban, hogy egy könyv képes megváltoztatni az ember gondolkodását, az élethez, emberekhez való hozzáállását, azt hittem ezt majd megtanulom az életben. Tévedtem. Van akinek sikerül, nekem kellett hozzá ez a könyv. Megtanított arra, hogy a nehéz gyermekkor ellenére is élhetünk később teljes értékű életet, hogyan tudom elfogadni, szeretni önmagam. Ami a mai világban nagyon fontos, hiszen az emberek ki be lépnek az életünkbe, csak önmagunkra számíthatunk a végsőkig. A könyvnek köszönhetően máshogy fogom fel a hibákat, hibáztatást, megbocsátást, az érzéseimmel, testemmel való törődést. Ez a könyv tartalmazza azokat az alap pilléreket, amik a boldog élethez kellenek. Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi szüksége van arra a bizonyos áttörésre az életében, és annak is aki nem, meg persze mindenki másnak."

Tamás:

„A Lépcsőfok című önismereti kézikönyv bár önéletrajzi ihletésű, mégis hű marad küldetéséhez és fokról-fokra, tanácsról-tanácsra vezeti végig olvasóját az önismeret létráján.
Egyszerű, hétköznapi és közérthető. „

Edit:

„Igen elolvastam es hasznosnak talaltam Vannak fejezetek benne ami hasonlit az en eletemre,de van amibol tanultam Koszonom,hogy olvashattam Varom a kovetkezo kiadast.”

Nos, úgy másoltam, ahogy kaptam őket, szóval tessék csak elnézni a hibák felett ;)

Már akkor is megérte, ha csak egy embernek segítettem vele, de úgy látom, hogy többeknek van igen jó véleménye a könyvről. És különösen nagyon jó, hogy ilyen hatással lehettem mások életére.

Nagynéném is hasonlóan vélekedik, bár ő még nem írta le csak szóban mondta el a véleményét. Szerinte nagyon jó életvezetési tanácsok vannak benne. :)

Kinek mi :)

Csodás Életet mindenkinek!

Pusszantás