Szurdok és hegy

Azt hiszem, már várjátok az újabb úti beszámolót. Igaz? 😉 Meghoztam.

Mára is volt több úti célom, de aztán az egyik nagyon hívott, úgyhogy oda mentem. Ez a Dera-szurdok és a Hosszú-hegy körtúra. Pilisszentkeresztig mentem busszal és oda is érkeztem vissza, ahonnan elindultam.

Nagyon korán keltem, mert korán akartam indulni. Ugyanis azt olvastam a helyről, hogy a szurdok az egy kedvelt kirándulóhely családoknak, én pedig úgy akartam odaérkezni, hogy lehetőleg még csend legyen. Valahogy ezeken a túrákon nagyon szeretem a csendet, ami körülvesz. Ezért akartam még így élvezni a túrát a szurdokban. Ó, egyszer el kell oda mennetek!
6.40-kor indultam itthonról és nagyjából háromnegyed 9 előtt ott voltam. Egy pár is leszállt ott velem, mentek Kéktúrázni. Velük indultam el, mert kissé bizonytalan voltam, hogy merre is kell menni. Aztán mondtam, hogy nyugodtan menjenek, ha gyorsabban mennek. Ők bele is lendültek és pikk-pakk már nem is voltak sehol. Én meg nekivágtam a szurdoknak. Kissé vadregényesnek tűnik azokkal a hatalmas sziklákkal meg a buja növényzettel. Jó néhány kis fahídon kell átmenni a patak felett. Van olyan rész, ahol a patak medrében kell menni, ami éppen száraz. Nem is ez a lényeg, majd mutatok képeket. Hanem az egésznek a hangulata. Minden gyönyörű, amit a természet alkot, mindegyik túrát élveztem, ahová mentem, de ez a szurdok valamiért különösen megfogott. Valami még gyönyörűségesebbnek találtam. Valami különlegeset éreztem. Teljesen elkápráztatott.

Sajnos, nem volt olyan hosszú, vagyis jóval kevesebb, mint egy óra alatt kiértem belőle. De tudjátok, mi a jó még? Hogy megint Kéktúrázó voltam nem csak a szurdokban, hanem utána is még jó pár kilométeren. Találkoztam a szurdokban is emberekkel meg utána is néha-néha. Még motorosokkal is az erdőben. Jól fel is verték a port.
Mikor sok km múlva letértem a Kéktúráról, akkor mentem fel a Hosszú-hegyre, ami valóban hosszú volt. Itt már csak elvétve találkoztam emberekkel a túrám végéig. Csodálatos kilátást élvezhettem valahonnan a hegyről. Azt pontosan nem merném állítani, hogy nem tévedtem el és mindig a kijelölt úton mentem, mert nem tudom pontosan. Valamit nem találtam meg, aminek az utamba kellett volna kerülnie, ebből gondolom, hogy nem mindig az úton mentem. De amúgy nagyjából a túraútvonalon haladtam. Mindegy is, a lényeg, hogy nagyjából 19 km-t mentem (ha a kijelölt úton megyek, az kevesebb lett volna).
Aztán meg a végén, mikor kiértem a buszmegállóhoz, kiderült, hogy úgy 9 perce mehetett el a busz. Azon morfondíroztam, hogy most várjak 50 percet, mire jön a következő? Olvassak? Pihenjek? Végül úgy 20 perc ücsörgés után úgy döntöttem, hogy inkább elindulok a forgalmas főúton, hogy legalább a következő buszmegállóig elsétáljak. Nos, ami a busznak két perc menetidő onnan, az nekem jó 28 perc volna gyorsabb tempóban. Mikor megérkeztem a buszmegállóba, ebbe a következőbe, még három percem volt, hogy megérkezzen a busz. Inkább sétáltam, mint ücsörögtem volna ötven percet. Közel 21 km-t mentem így összesen. Háááát! Nem mondom, el is fáradtam rendesen, de annyira megérte elmenni! Annyira csodálatos a természet! Annyira jó az a nyugalom, az a finom levegő. A szurdokban olyan tiszta volt. Ráadásul még a bokrokon ott volt a reggeli harmat, még csupa nedvesség volt minden. A levegőre is azt mondtam, hogy szinte harapni lehet. Később persze, hogy kisütött a nap, érezni lehetett az erdőben is a szárazságot. De legalább árnyékban voltam nagyrészt, így jólesett a hűvösebb levegő, néha a fújdogáló szellő.

Hihetetlenül jó élmény ez a túrázás. Ahogy írtam is, szeretek egyedül menni. El lehet engedni a gondolatokat és a hétköznapi gondokat. Mert ilyenkor én nem azokkal foglalkozom, hogy mi van a hétköznapokban, hanem megpróbálom élvezni a túrát. Sokszor nem tudok mást nézni, csak a lábam alatt a talajt, hogy jó helyre lépjek. Ez fontos, főleg, ha köves, sziklás a talaj vagy éppen valami keskeny úton megy az ember, aminek egyik oldala a mélyedésre néz. Állattal most sem találkoztam, de azért gondolkodóba ejtett egy ürülék. Egy nagy halom fekete az vajon melyik állaté lehet? Mert, hogy nem lóé, az biztos. Akkor egy kicsit ezen elgondolkodtam, még azt is merném állítani, hogy egy kis ijedtség lett úrrá rajtam, de aztán megnyugtattam magamat, hogy nappal, ilyen melegben, akármilyen állat is az, aki ott hagyta, biztosan nem fog támadni. Meg talán el vannak bújva, hiszen ilyenkor azért járnak arra emberek. Talán az állatok is tartanak az embertől. Meg még arra is gondoltam, hogy az állatok, ha ragadozók, akkor inkább egymást eszik. Ezek voltam az én nyugtató gondolataim, aztán arra jutottam, azért nem árt utánanézni, hogy ezekben az erdőkben milyen állatok is lakhatnak.
De egészében véve nem félek egyedül menni. Van benne valami megnyugtató. Jó kilépni a "civilizációból" egy teljesen másik világban, ahol néha még a térerő sem jár. És igazán nehéz visszatérni a városba. Már a tömegközlekedés is sok ilyenkor.
Na, erre van egy olyan sztorim mára! Ahogy mentem, az metró, vili, hév, busz. A buszon olyan hangzavar volt, amilyen még a metróban sem. Idősebb emberek utaztak és egy percig nem voltak csendben. Az a sejtésem, hogy a visszafele jövő buszon is ők utazhattak, mert kicsit ismerősek voltak. Na, a lényeg a visszafelé út. Nem volt nálam kisebb pénz, csak egy ötezres. Gondoltam, délután már csak fel tudja váltani a sofőr. Hát nem tette, nem is akarta. Még le is cseszett, hogy miért utazok buszon nagy pénzzel. Várjatok! Közben az ajtót nem csukta be, nem akart indulni. Mondom, akkor majd felváltom Pomázon és odaadom. De az nem jó, mert jöhet közben ellenőr. Hát akkor adjon vissza, mert tud. Azt nem csinált semmit, csak ült, mint egy faszent. Gina pedig hozta a formáját. Az utasok felé fordultam és jó hangosan megkérdeztem, hogy valaki fel tudna-e váltani pénzt, mert a sofőr nem tud visszaadni és addig nem is akar indulni. A nagy többség rendes volt, mert elkezdtek keresgélni. Egy néni még azt is mondta, hogy adnak kölcsön és majd felváltom a pénzemet és visszaadom. Végül egy hölgy fel tudta váltani a pénzemet és elindulhattunk. Én meg természetesen még egyszer megköszöntem a hölgynek és még egyszer jó hangosan mondtam: Köszönöm mindenkinek. 😁 Kaland az élet és néha nem is ott találjuk, ahol gondolnánk. 😂😂😂

Mindegy is. Szerencsésen és épségben, egészségben, de jól elfáradva négy óra körül értem haza. Ami azt jelenti, hogy több, mint 9 órát voltam oda és ebből 6 órát biztosan gyalogoltam.

Ha kimegyek a természetben, mintha egy másik világba csöppennék. Ahogy korábbi cikkben is írtam, mintha hazaérkeznék. Egészen különös varázsa van. Ott valahogy semmi sem fontos, ami itt a városi létben annak tűnik. Ott kint megszűnnek a számolós kényszereim, amik azonnal visszatérnek, ahogy visszatérek a városba. Ott kint nem számít, hogy akár olyan helyen is vagyok, ahol nincs térerő. Egészen más gondolatok ébrednek bennem. Szoktam emberekre is gondolni közben. Például Irénke nénire, akinek mondtam is a telefonban most este, hogy gondoltam rá a túrán, így olyan volt, mintha kicsit ő is ott lett volna velem. 💗💗💗 Eszembe jutnak mások is, de listát nem írok róluk. 😊
Tulajdonképpen nem is értem magamat, hogy eddig miért nem mentem ki soha így kirándulni. Miből maradtam ki? 😲😱 Oké, tudom, hogy ez most ért be, most hallottam meg a belső hangot, most volt nagyon erőteljes. Kicsit sajnálom, hogy korábban nem mentem, de nem fogom magam emiatt emészteni. Ha most jött el az ideje, akkor most jött el. A lényeg, hogy mentem és megyek.
Még most is itt érzem az orromban az erdő illatát. 😊😍
Megmutitom, milyen csodás volt a szurdok.
Persze velem indul a sor. 😁😊 Igen, szoknyában vagyok, alatta pedig fitnesznaci van. A hosszú zokni is kellett meg volt rajtam pulcsi, mert azért, mikor kiértem, még kissé hűvös volt a szurdokban a sziklák között.
De nézzétek a többi képet! Hát nem csodálatos, gyönyörű az egész? Csináltam panorámaképet a hegytetőről, jó magasan voltam fent. 💖 Csudaklassz volt az egész. 😍😍😍

Ha tehetitek, menjetek ki, menjetek túrázni! De nagyon fontos, hogy legalább egy jó túracipőtök legyen hozzá, mert ezekhez az utakhoz az nagyon fontos.

Pusszantás 😘😘😘

A Börzsönyben

Még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy milyen változás történt velem. Sok év tapasztalata után is meg tudok lepődni, nem is értem, miért. Egy kicsi sejtésem van róla, hogy miért lep meg ennyire egy változás. Talán azért, mert mindig olyan óriási ez a változás, olyan sorsot formáló, olyan megváltoztató. Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. Mit holnap? A következő pillanat. Mert ez ilyen. Én már csak úgy számolom, hogy bármelyik pillanatban történhet valami olyan velem, hogy annak hatalmas ereje és jelentősége lesz.

Tudom, már írtam, hogy hirtelen túrázó lettem. Látjátok? Ez is ilyen volt. Ahogy már írtam. Egyszer csak szombat délután, csak úgy a semmiből érkezett. Másnap már úton voltam. Azóta meg csak azt várom, mikor tudok kimenni valahová. Higgyétek el, annyira meg vagyok ezen döbbenve, hogy nehezen térek magamhoz belőle. Hiszen életem nagy részében alig sportoltam, alig mozogtam. Ha csináltam is, nem tartott sokáig. Nem bírtam. A hosszú távú gyaloglást sem, pláne nem a városban. Erre tessék! Egyszer csak hirtelen túrázó leszek, aki órákon keresztül csak megy és megy és közben alig pihen meg. Mindenféle edzettség és rutin nélkül. Hogy? Még csodálkoztok, hogy meg vagyok lepődve?

Már a hét elején tudtam, hogy most hétvégén is túrázni fogok menni. Kedden már annyira be voltam zsongva, hogy nehezen tudtam kivárni a hétvégét. Pénteken és hétfőn (vagyis ma) szabin voltam és erre a négy napra terveztem két túrát is. Hogy hova fogok menni, azt akkor még nem tudtam. Úgy gondoltam, szombaton lesz egy rövidebb, mert délután úgyis körmöshöz kell menni. Aztán képzeljétek el, az ötlött az okos buksimba, hogy csak írjon a körmösöm, hogy már pénteken tud fogadni. Már két napja ezt erősítettem magamban, hogy pénteken megyek a körmöshöz. Csütörtökön reggel kaptam az üzenetet, hogy mehetnék pénteken. Szuper! Úgy lett, ahogy akartam. Így a szombat egészében szabad. Ki is találtam, hogy most máshová megyek kirándulni, ez lett a pilisi kirándulás. Még egy rövidet is terveztem, de végül nem rövid lett. Ez lett a mai, vagyis a börzsönyi kirándulás.

Korán terveztem indulni. ötkor keltem, hétkor indultam itthonról a tömegközlekedés összehangolása miatt. De nem teljesen jött össze. Nyugatiból Kismarosra vonatoztam, onnan busszal terveztem a Királyrétre menni. De a busz, ami éppen akkor jött, csak a szokolyai községházáig ment. A másik busz jó egy óra múlva jött volna csak. Így fogtam magamat és gyalog indultam Szokolyáról a Királyrétre. Mentem mezőn, földúton, aszfaltúton és a kisvasúti sínek mentén értem végül oda. Királyréten pedig kezdődött a túra. Azt írta, ez egy könnyű kis túra. És igazából az volt, nem voltak benne megerőltető hegymenetek.

Ez a Börzsöny volt. A Királyrét-Kisinóc-Kóspallag körtúrára mentem. Hétfő reggel lévén, nem is találkoztam senkivel, aki túrázott volna. Úgy három óra múlva találkoztam egy túrázó bácsival, de ez volt minden. Amíg vissza nem értem, senkivel sem találkoztam. És nem is bántam. Jó volt teljesen egyedül lenni a nagy erdőben. Állatokkal sem találkoztam, csak hallottam őket, ahogy neszeztek, mozdultak, felrepültek. Persze egy csapat bogár jó hosszú ideig velem volt, ahogy a másik túrán is, csak nem tudom, hogy miért.
Ez az erdő egészen más volt, mint a pilisi. A hangulata, az érzések benne, a levegő, valahogy minden olyan más volt. Hiába erdő mind a kettő, teljesen mások voltak és nem csak azért, mert más fák voltak. Könnyedén mentem az útvonalon. Az első pihenőt, amit három órás gyaloglás után tettem, azon a mohos farönkön élveztem, ami a fa előtt volt. Ez van az egyik fotón. Hihetetlen utak voltak itt is. Széles szekérútnak hívják, de óriási keréknyomok vájatában kellett menni, amikben néhol pocsolya is volt. Itt is átkeltem több kis gázlón, próbálva egyensúlyozni a vékony kis faágakon, amik az átkelést segítették.
Egy rövid szakaszon az utam a kéktúra útvonalán ment. Annyira átéreztem annak a szellemiségét! Olyan jó volt! Tervben van véve amúgy a kéktúra is. Szóval, alig három kilométernyi távon máris kéktúrázó voltam. Hihetetlenül jó érzés volt. Meg egyáltalán az is, hogy ott mentem le és föl, néha volt azért egy kis meredek, teljesen egyedül, körülvett a csend. Az erdőkben tapasztalható csend, amiben csak a természet ad hangokat. De nincs körülöttem senki, nem hallom a városi zajokat. Felüdülés volt. Szárnyalás. Egy másik világ. Nehéz is volt utána hazaindulni. Az erdei kisvasúttal jöttem. Kismaroson pedig vonatra szálltam. Szerencsém volt, hogy egy olyan kis részben tudtam helyet találni, ahol csend volt. Mikor pedig leszálltam a pályaudvaron, bele a sűrűjébe, nem volt olyan jó. Visszavágytam máris az erdőbe. Oda, ahol a végtelen zöldön kívül nincs más. Még térerőm sem volt jó sokáig és nem is bántam. Nem mintha nagyon kerestek volna, de még ez is felüdülés volt, hogy olyan helyen vagyok, ahol nincs térerő. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán segítséget sem tudnék hívni, ha történne velem valami, de aztán már jött is a gondolat, hogy ugyan, mi történhetne velem? Nincs mitől félni és Nyuszimfülesem tudja, hogy hol vagyok. Na igen, vele azért beszéltem. 😍 De egyáltalán nem aggódtam, hogy bármi baj történhetne velem.

Hogyhogy pont a túrázás talált meg? Egy kicsit ezt is sejteni vélem. Mindig is vonzott a természet, a fák, de valahogy mindig lusta voltam kimenni. Meg egyedül nem is akartam. Úgy tűnik, a lelkem már nem bírta tovább és ezt hozta ki belőlem. És ahogy az lenni szokott, amikor a belső hang üzen, természetesen úgy túrázom, olyan lendülettel, fáradhatatlansággal, mintha mindig is ezt csináltam volna. Jó, azért elfáradok egy hosszú túra után, de szerintem ez nem baj. Most is, mikor már a kiindulási hely felé tartottam, úgy közel egy órányira lehettem tőle, valahogy sokkal nagyon lendülettel és sebességgel haladtam, mint korábban. Élveztem a tájat, a csendet, mégis úgy vitt előre a lábam, mintha akkor kezdtem volna frissen a túrát. Nem számított, mennyi idő van, mennyi kilométer van hátra vagy van mögöttem. Csak az számított, hogy mehetek. Én, aki addig szinte meg sem mozdultam. És ami a furcsa, hogy pihenőt is csak 3-4-et tartottam, azokat is csak öt percekre. Nem többre. Nem kívántam többet. Ahogy éhes sem nagyon voltam. Nem tudom, miért. Ez van.
A leírás szerint Kóspallagon van közkút, amiből lehetne vizet tölteni, de mikor odaértem, szomorúan tapasztaltam, hogy a kútnak hiányzik a karja. Ez ott van a templommal szemben. A templom mellett ott van a paplak, becsöngettem, hogy esetleg megkérdezzem a papbácsit, hogy feltöltené-e a kulacsomat, de senki nem nyitott ajtót. Még jó, hogy két flakon vizet vittem magammal. Az fontos. A víz a legfontosabb, abból mindig kell elegendő.

Megint csináltam képeket, meg is mutatom őket. A mai túrám több, mint 20 km lett, így jött össze. Nem nagyon tévedtem el, most sikerült majdnem végig az úton maradnom. Majdnem, de nem teljesen. Szóval, hogy Szokolyáról is gyalog mentem a Királyrétre, az még hozzáadódik a túrához meg a kitérések, és így már érthető is ez a táv. Időben 5 óra volt összesen maga a gyaloglás. Az oda és visszaút plusz sok idő, azt nem számolom bele. De ennek is imádtam minden pillanatát. 💗💗💗
Hogy mikor megyek legközelebb és hova, azt még nem tudom. Ha valaki egy ilyen hosszabb túrára csatlakozna, jöjjön nyugodtan! Kilépni a mindennapokból és élvezni valami egészen mást, mint például a csend és a nyugalom. Eszméletlen jó! 😍😍😍

Rólam most nincs fotó. De mint láthatjátok, elég változatos volt a túra.
Egyet még el kell mesélnem nektek. Látjátok a kereszteket? Az ott a kóspallagi kálvária. Gyönyörű helyen van fent, onnan készítettem azt a csodás panorámaképet. Amikor ott leültem egy padra egy fa árnyékában, valami úgy megérintett. Nem a keresztek, hanem az, hogy ott lehet fent és láthatom a gyönyörű tájat, hogy ilyen csodában lehet részem, hogy én ott lehetek éppen fent és beláthatok mindent. Hogy milyen gyönyörű és csodálatos a természet és milyen végtelen. Akkor ott kicsordult a könnyem. Megérintett és meghatódtam. 😌😇
A sötét képen az a hold meg egy csillag. Ilyen korán keltem.
Fenséges volt a látvány, az érzés, az élmény mindenhol egész nap. 💖💖💖
Őszintén hálás vagyok a belső hangnak és, hogy ezáltal részese lehetek mindannak, amit a túrázások alkalmával látok és tapasztalok. 😍