Önmagunk szeretése

Szerda délutánonként 16 órától van a műsorom a rádióban. Ennek témája mindig az önszeretés körül forog. És ugye, ahogy azt talán már egy másik bejegyzésben írtam, a műsorom a könyvem után kapta a címét, vagyis az is Lépcsőfok címmel fut. :)

Tegnapi témám kifejezetten az önszeretés volt. Mindenképpen akartam erről részletesebben beszélgetni, mert azt hiszem, sokan nem tudják, tudták, hogy miről is van szó igazából.

Így meghívtam egy nagyon kedves ismerősömet, hogy legyen a beszélgetőpartnerem. Ő egyébként pszichológus és, szépen nem magyarosan, life coach. Nagyon értékes volt számomra ez a beszélgetés, hiszen végre egy szakember is megerősítette, hogy jó az, amiről írok, és hogy kell is az embereknek. Igen, egy kicsit megijedtem, hogy olyasmiről írok, ami nehezen emészthető vagy befogadható, de aztán rájöttem, hogy nem olyan. És meglepő volt számomra, hogy Anita ugyanazokról a dolgokról beszélt szaknyelven, amelyekről Én is írok, csak egyszerűbben.

Közel két órát beszélgettünk kettesben erről a témáról. Én is készültem jegyzetekkel, Anita is. Az is külön jó volt, hogy ő eleve úgy készült, hogy kicsit jobban kifaggat a könyvemről, ahogy írtam, ahogy megfogant bennem a könyvírás gondolata. Remek beszélgetés volt.

Tömörítve mondtam el az önszeretés lényegét, ami a könyvben sokkal hosszabban van kifejtve, hiszen minden egyes fejezetben erről van szó.

Nos, aki kíváncsi a könyvre, szeretné elolvasni, az az elérhetőségeimen megtalál. A rádiós műsoromat pedig fb-n megnézheti. Ez egy internetes rádió. Bredd Rádió.

Legyen szép napotok!

Pusszantás

Mert jó vagyok :)

El kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok magamra.

Néhány hete uszodába járok. Valamennyire tudok úszni. Meg azért nem fulladok. Világbajnok azonban nem lesz belőlem. :)

Tavaly győztem le a vízfóbiámat, de csak mostanában kezdtem rendszeresen úszni járni. Az első alkalommal alig néhány hosszt úsztam. Ma viszont 12-t! És Én olyan, de olyan büszke vagyok magamra, hogy sikerült ennyit úszni. Ennyi azért bővel elég így kezdőként. Főleg kora reggel. Ugyanis már hét óra előtt bőven ott voltam az uszodában. Nem voltak sokan. De úgy láttam, hogy a szélső sávokban azért több ember van és nem biztos, hogy még Én is beférek közéjük. Láttam, hogy az egyik beljebbi sáv szinte teljesen üres. Odaültem a medence szélére a sávhoz, néztem a vizet. Hát, azt kell mondjam, hogy nem mertem belemenni. Ez nekem még egy kicsit félelmetes volt. Úgyhogy felálltam és mégiscsak odamentem a nyugdíjas sávhoz. Ők sem úsznak gyorsan, Én sem. Ráadásul ott a medence fala, ami nekem biztonságot ad.

De azért minden hossznál, mielőtt elkezdtem volna az úszást, kapaszkodtam a medence szélébe és biztattam magam: Ügyes vagy, Gina. Meg tudod csinálni. A víz a barátod és szeret téged és te szereted a vizet. Hajrá, Gina!

Minden hossznál. Kellett nekem ez a biztatás önmagamtól. És meg tudtam csinálni.

Szóval, úszás megvolt és a büszkeség is hozzá. Nagyon jó vagyok.

Ezt a példát azért írom le, mert több fronton is megnyilvánul benne önmagunk szeretése.

Ott van ugye a hit önmagamban, hogy meg tudom csinálna. Aztán önmagam biztatása. Mégis csak kell valaki, aki szurkol nekem. Ha más nincs, akkor Én saját magam. És ez olyan jó! Ki kellene mindenkinek próbálnia önmagának szurkolnia.

És ugye ott a büszkeség, mert megtettem valamit. Eddig még sosem úsztam ilyen sokat. Még van bennem egy kis félelem a vízben. De akkor is megcsináltam.

A hétköznapi életünk is pont ugyanilyen. Hiszen bármilyen helyzetben előszedhetjük az önmagunknak való szurkolást, elővehetjük az önmagunkba vetett hitet. Hiszen ezek nagyon sokat tudnak nekünk segíteni.

Mindig kell, hogy higgyünk és bízzunk önmagunkban. Anélkül nem sokat ér az egész.

És Én hiszem, hogy mindenkinek van miért hinnie és bíznia önmagában. Hiszen mindenki jó valamiben. Még ha csak egy nagyon apró dolog is az, akkor is kell hinni önmagunkban. Bízni abban, hogy azt az apró dolgot tényleg meg tudom csinálni, tényleg jól csinálom.

Valahol már máshol kifejtettem, hogy nagyon sokat elfelejtik értékelni önmagukat. Ez talán abból is fakadhat, hogy annyi dolgunkat, cselekvésünket mindennapi rutinként kezeljük. Mert ezt szoktuk meg.

De Én azt mondom, hogy még ezek a mindennapos rutinfeladatok is lehetnek olyanok, amikben nagyon jók vagyunk. Lehet, hogy sokan csinálnak hasonló dolgot, mint Én, de így csakis Én tudom megcsinálni.

Meg kell találnunk a rutinfeladatokban is azt, amiért értékelni tudjuk önmagunkat. Mert nagyon fontos része az önszeretésünknek önmagunk értékelése. Meg kell tanulni megdicsérni önmagunkat szinte mindenért. Nem azt mondani, hogy á, ez csak egy apróság volt, hogy mindig így csinálom, hogy semmiség. Igenis, valami! Nem szabad lekicsinyellni önmagunkat.

Akkor is, ha az csak a mindennapi főzés. De ha az mindenkinek ízlik, akkor miért is ne lehetne megdicsérni önmagunkat? Simán meg lehet. És nem szabad, hogy érdekeljen más véleménye, hogy nem dicsérjük önmagunkat. De! De! De! Dicsérjük csak önmagunkat, mert ezt más úgysem teszi meg nekünk.

Nagyon sokan nem fogadják el, szeretik, tisztelik vagy becsülik meg saját magukat. Ők nem tudnak mást sem megdicsérni, nemhogy önmagukat. Úgyhogy mi szépen elkezdhetjük önmagunkat dicsérni. Ez is már egy lépés önmagunk szeretése felé. Egy hatalmas és fantasztikus lépés.

Én azt mondom, mindenkinek van miért büszkének lennie önmagára, van miért dicsérnie önmagát.

Úgyhogy öndicséretre fel! Meg fogja mindenki látni, hogy ez mennyire jó érzés! Én imádom.

Hát nem nagyszerű volna, ha minden nap találnánk legalább egy dolgot, amiért megdicsérhetjük saját magunkat? És ha még több ilyen is volna egy nap?

Mindenkinek sok sikert kívánok ehhez a lépcsőfokhoz is!

Ha bárki szeretné elolvasni a teljes könyvemet, akkor az elérhetőségeimen megtalál.

Pusszantáááás :)

A szürke szamár megkerül

Ahogy ígértem, csak előkerültem. :)

Mostanában elég sok minden történt. Az a mostanában úgy nagyjából az elmúlt egy-másfél hónap.

Kezdődött ugye a szépségversenyen való rövidke előadásommal. Aztán jött a rádió. Minden héten a könyvem témájához kapcsolódóan beszélgettünk vagy éppen vitáztunk.

A közösségi oldalon hirtelen egyre többen jelöltek be. Olyanok is sokan, akikkel még soha nem találkoztam. Van, akit visszajelöltem, van, akit nem. Ez van. :)

Ráadásul szerveződik egy általános iskolai osztálytalálkozó is. Huszonöt éve nem találkoztunk. Érdekes lesz, azt hiszem. Nem jártam végig velük nyolc osztályt, összesen úgy két és fél évet csak, azt is két részletben. Mivel négy különböző iskolába jártam a nyolc év alatt.

Aztán megint hagytam, hogy az a bizonyos valaki újra belépjen az életembe (B). Majd újra viharos gyorsasággal ki is lépett belőle, elég - mondjuk így - gyáva módon.

Félreértés ne essék, nem minősíteni és sértegetni akarom, csak azt írom meg, ami történt. A saját lelkével neki kell elszámolnia önmagának, nem nekem.

Mindezt azért írom meg, mert kapcsolódik a könyvhöz. Részben azért, mert ő az a B, akit megemlítek a köszönetnyilvánításban. Részben pedig önmagam szeretete miatt. És akárhogy is, de az iránta érzett dolgok miatt is. Nem, nem szerelemről van szó. De mindennek ellenére nagyra értékelem őt egyéb dolgok miatt. A gyávaság "jellemhiba", az ő baja.

Nos, részemről nem haragszom rá. Elfogadtam a döntését. Ha mást akar, legyen azzal. Ha engem valaki nem tud igazán értékelni, akkor még nem érdemel meg. És ezt nyugodtan mondhatom általánosságban is.

Ha valaki nem tud minket kellően értékelni, elfogadni, akkor bármennyire is szeretnénk vele lenni, bizony el kell engedni. Értékeljük benne a jó tulajdonságait, ne hibáztassuk és okoljuk! Így, a jó tulajdonságokra fókuszálva, talán beléphet valaki olyan az életünkbe, aki már tud bennünket értékelni. De nem úgy, hogy elvárunk.

Igen, kell önmagunkat annyira szeretni, hogy nem kiabálunk kígyót-békát a másikra. Hiszen az, hogy kit választ, az ő döntése. Aki szereti önmagát, sokkal jobb annál, minthogy ítélkezzen.

Tessék! Még egy dolog, ami a könyv témájába vág. :)

A mindennapi életünk során felmerülő szinte bármilyen szituációban több dolog is felmerülhet azok közül, amiről írok. Úgy mint például: elfogadás, elengedés, hibáztatás elkerülése, nem ítélkezés, figyelem stb.

Ahogy a fenti példámban is több minden előjött.

Hogy miért nem haragszom? Nagyon egyszerű. Kell nekem egy olyan érzés, ami csak az Én életemet keseríti meg, miközben ő jól érzi magát (már, ha valóban így van)? Semmi szükségem egy ilyen romboló érzésre. Szeressem már magam annyira, hogy nem hagyom, hogy valami kiborítson, hogy aztán nekem legyen rossz.

Tényleg legyünk magunknak mi az elsők. Utána jöhet mindenki más.

De hogy eláruljak még valamit, köszönettel tartozom neki. :)

Ezt is, és még a többi felmerült témát is apránként ki fogom itt tárgyalni.

Akinek van kedve, nyugodtan írjon! Az elérhetőségeimet megtaláljátok. :)