Szivárványos történet

Kalandozásom a szivárvány birodalmában nem volt olyan színes, mint maga a szivárvány. Jó lenne, ha tényleg a csodálatos színeiről mesélhetnék nektek, de most nem ez jön.

Az előző bejegyzésemben írtam nektek egy felbukkant problémáról, vagyis a betegségemről. Nem szeretem ezt a szót, de most nem tudok rá mit kitalálni és ez valóban komoly volt.

Szóval, hivatalos nevén iridocyclitisnek hívják. Ennek bárhol utána olvashattok.

Sajnos, az a szuri csak nagyjából estig tartott. Éjjelre megint nagyon fájt a szemem. Szombaton kikötöttem a szemklinikán, ahol a következő instrukciókat kaptam: 1 órán keresztül 5 percenként, utána fél óránként, éjjel óránként, másnap fél óránként csepegtessek. És én lelkesen meg is tettem. Valóban betartottam, de ennek az lett az eredménye, hogy alig aludtam valamit. Hétfőn vissza a rendelőbe, ahol azt vártam volna, hogy végre mondják, javult a szemem. Döbbenetemre azonban azt közölték, hogy rosszabbodott és be kell feküdnöm a kórházba.

Én bizony elsírtam magamat. 😭 Nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos a helyzet, pedig az volt. A részleteket inkább hagyjuk, nem akarom sajnáltatni magamat. A lényeg, hogy senkinek sem kívánok ilyen betegséget.

A rendelőből egyenesen az osztályra küldtek. Újabb vizsgálatok, újabb szuri a szemembe, vérvétel, majd megengedték, hogy hazamenjek a holmikért. Ott is elsírtam magamat, de a kedves nővér, aki levette a vért, megnyugtatott, hogy most már jó kezekben vagyok, odafigyelnek rám.

A lányom segített becuccolkodni. Ezúton is szeretném neki újra megköszönni, hogy ott volt nekem és segített és bátorított. Köszönöm, hogy hoztál még vizet meg ami még kellett. 💖 És bocsi, hogy pont a szülinapodon.💗💗💗

Hálával is köszönettel tartozom azoknak a kedves ismerősöknek is, akik bejöttek hozzám látogatóba és elhalmoztak mindenféle finomsággal. Egyikük csak nekem készített isteni finom vegán ételeket. Két napig azokat ettem. Sajnos, a magyar egészségügy nem ismeri a vegán fogalmát, csak a vegával tudnak mit kezdeni, így folyamatosan olyan ételeket küldtek nekem, ami ugyan vega, de nem vegán, így sajt, tojás, körözött, főzelék, kakaó, túrós desszert. Amúgy kár, mert több zöldség nem ártott volna amúgy sem. Ez még várat magára a kórházakban.

Szóval, köszönöm Zs-nak és I-nak, hogy jöttek, velem voltak és finomságokat hoztak. 💝💝

Köszönöm azoknak is az érdeklődését, akik figyelemmel kísérték a gyógyulásomat és szurkoltak nekem a mielőbbi gyógyulásért.

Köszönöm azoknak is, akik felajánlották, hogy bármiben segítenek, jönnek, ha szükség van rá. Nektek is hálás vagyok.

Köszönöm a bátorító és biztató szavakat.

Nagyon hálás vagyok a szemészeten dolgozó összes nővérnek, akivel ezekben a napokban találkoztam és elláttak. Kedvességük, türelmük, kitartásuk egészen elképesztett. Ráadásul még viccelődni is tudtunk egymással, ami feldobta mindenkinek a napját és elterelte a figyelmet a betegségről. Hatalmas feladat ez a munkakör napi 12 órában. És csinálnak mindent, amit egy beteggel kell és az nem csak cseppentés a szembe. Sokan ismertek, de én azt mondom, hogy én nem tudnám ezt a munkát végezni. Én erre nem lennék jó. És annak ellenére, hogy milyen sok munkájuk van, nem hallani őket panaszkodni vagy mérgesebben szólni. Minden tiszteletem és köszönetem az övék. Hihetetlen alázattal és odaadással végzik a munkájukat és abból van bőven. A szemészeten minden nap rengeteg új ember jön műtétre. Estig nincs is megállás. Nekem pedig óránként csepegtettek a szemembe hol egy, hol két különböző cseppet, hogy gyógyuljon a gyönyörű szemecském. Reggel hattól este tízig. Éjjelre pedig kenőcsöt kaptam a szemembe.

Hát a kórház nem éppen a pihenésről szól, így nem sokat pihentem. Egyedül a kedd éjszaka volt olyan, hogy tudtam sokat aludni. Majd itthon bepótolom a pihenést, hogy most már nem kell felkelni éjszaka cseppenteni a szemembe és itt végre egyedül vagyok és rajtam kívül nem horkol más. :D És csend van és nem mászkálnak, nem jajonganak. Jól van, nem panaszkodom, csak mondom.😁😁

Hétfőn még vissza kell mennem egy kontrollra, ahol elmondják, hogyan tovább, de az biztos, hogy a cseppeket még jó darabig használnom kell, ahogy a főorvos elmondta.

Érdekes dolgok ezek. Többféle szemproblémával is találkoztam a kórházban. Milyen csodálatos az emberi test, de ugyanakkor milyen sebezhető, törékeny. Megvan a képessége az öngyógyulásra, mégis van olyan, hogy kénytelenek vagyunk ilyen külső segítségeket is igénybe venni. Mert én is próbálkoztam előcsalogatni ezt a képességemet, de most egyáltalán nem jártam sikerrel. Azt hiszem, ezen a téren is van még mit tanulnom. Vajon ezt a képességet hétköznapi emberként is el lehet érni vagy csak akkor, ha az ember mondjuk olyan, mint egy szerzetes vagy láma. Mert róluk már olvastam, hogy képesek ilyen vagy olyan betegségből kigyógyítani magukat. Nos, mindegy is. Csak azért mondom, mert például az egyik szer, amit a szemembe kaptam, az az atropin, ami igazából egy méreg, de ugyanakkor gyógyító hatása is van. Ezt pupillatágításra kaptam, itthon is ezt kell használnom. Mutitok egy képet a pupilláimról. Érdekes. Amúgy emiatt nem látok még tisztán, de legalább már nem napi sokszor kell ilyet kapnom. Úgyhogy hamarosan csak kitisztulhat a kép. Jól látszik a különbség. 😉

Hétfőtől csütörtökig nyomtam az ágyat a kórházban, de most már itthon vagyok. Még nem teljesen százas a szemem, de már nincs benne genny meg gyulladás, csak a pupillám van még kicsit letapadva. Ezért is kell a tágító is. Másfél hét után kedden délután végre le tudtam tenni a napszemüveget, amit addig folyamatosan hordtam, mert annyira bántotta a szememet a fény. A napfény még most is, de ahogy rendben leszek, talán az sem fogja. Sajnos, ezt nem lehet megelőzni és mint megtudtam az egyik doktornőtől, az esetek 60 %-ában ki sem derül az oka. Mondanám, hogy vigyázzatok magatokra és a szemetek épségére, de hát én is ezt tettem, mégis valahogy kijött, amit mind a mai napig nem értek. Közben azért sok dolog megfogalmazódott bennem, ahogy elgondolkodtam ezen a betegségen meg, ahogy beszélgettem másokkal. Arra jutottam, hogy mondjuk találtam ötféle magyarázatot arra, miért alakulhatott ki. Írogassak róluk? Na jó, de csak azért, hogy még szóval tartsalak benneteket. 😉 De mindezeket úgy vegyétek, hogy talán, mert csak én agyaltam ezeken, egyik sincs bizonyítva.

Az első: ami már az előző cikkben is írtam, talán a test emlékezik. Valami lehet, hogy érte, akármilyen apróság, egy mondat, egy gondolat, egy érzés és valahogy kiütközött ez rajta.

A második: amit szintén írtam, hogy talán valamit nem akarok, akartam meglátni, nem akarok észrevenni.

A harmadik, ami elég erős belső érzés, hogy a decemberi kis nyavalyám valamilyen utóhatása, utóbetegsége ez. Ha egy kis gyulladás van a szervezetben, ez a szembetegség kijöhet, úgyhogy ezt sem tartom kizártnak.

A negyedik: elkezdtem változtatni néhány dolgot az életemben. Beszélek itt a böjtről, a hideg zuhanyról, a mozgásról. Ez is csak talán, a test elkezdett máshogy működni, tisztulni, akármi. És lehet, hogy ennek folyománya, hogy valahogy kilöki magából a méreganyagokat valamilyen formában. Mondjuk egy betegség formájában. Előfordul ilyen sokszor.

Az ötödik, amire egy beszélgetés kapcsán jutottam: mivel ez elég nagy fájdalommal járt (és mivel nem szedhetek rá gyógyszert, csillapítani sem tudtam), ezért mi van, ha szó szerint fájt látnom valamit. Ez a pont eltér a másodiktól, ez máshogy értelmezendő. Szó szerint úgy, hogy fáj, amit látok.

Tudom, kicsit bonyolult vagyok ezzel a sok talánnyal, de ti ezért nem haragszotok. És amúgy mindegyik pontra tudnék példákat is írni, de azt most tényleg nem teszem meg. Ezek az én személyes példáim, amik nem feltétlenül tartoznak mindenkire.

Az a lényeg, hogy most már itthon vagyok, itthon csepegtetek és jó úton vagyok a teljes gyógyulás felé. Még egyszer szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ezekben a napokban gondolt rám, meglátogatott, szurkolt nekem és értem, aki biztatott. Igazán nagyon sokat jelent, hogy sokat jelentek nektek. 💝 Remélem, hogy valamikor meghálálhatom ezt nektek.

Azt hiszem, még van mit fejlődnöm és tanulnom, úgyhogy a legjobb lesz, ha ezeket csinálom.

Ti pedig akkor is vigyázzatok magatokra, ahogy csak tudtok mind testileg, mind lelkileg és szellemileg, vagyis az egész csodálatos lényetekre. Tegyetek meg mindent, hogy megőrizzétek vagy javítsátok az egészségeteket, mert ennél semmi sem fontosabb. Semmi. Mert ha egészség nincs, akkor bizony más sincs. Törekedjetek hát rá! Tudjátok, a jelszó: örök élet plusz két nap!😉😘💖

Merengés

 

Először is, hadd kívánjak mindenkinek erre az új esztendőre a lehető legjobbakat mindenből!😀😘

Igen, tudom, már régen írtam, de most itt vagyok.

Túráról most nem írhatok, mert azóta sem voltam. Elég kezdő vagyok benne, mint tudjátok, így úgy gondoltam, hogy a hegyekben ilyenkor nem kéne kockáztatnom, akár havas a táj, akár csak azzal, hogy nem megfelelő a felszerelésem, a ruházatom hozzá, meg ugye ott a korán sötétedés és én még nem szereztem be fejlámpát. Ennek is majd eljön az ideje.😀

A karácsony nálam olyan volt, mint egy szimpla hosszú hétvége. Egyedül töltöttem és amúgy semmi ünnepi hangulatom nem volt. Bár az igaz, hogy azon a szombaton a lányomékkal mentünk kicsit csavarogni, például gyermekvasutaztunk és egyszerűen gyönyörű volt a havas hegyen, erdőben menni. Csodálatos volt!

A szilvesztert is hasonlóra terveztem. Mármint csak egy szimpla hosszú hétvégére. Az igaz, hogy valahogy amolyan bulis hangulatban voltam már az utolsó munkanapokon. És az is igaz, hogy nem szoktam bulizni járni. Lehet, hogy néha kéne? No, mindegy is. Aztán arra gondoltam, hogy felveszek valami csecse ruhát és rendezek magamnak itthon egy egyszemélyes házibulit. Zene, tánc, éjfélkor megiszom a mangós üdítőmet. Már, ha fenn bírok addig maradni. Nem, alkoholt nem iszom már közel két éve semmit. Egy darabig simán mentek a dolgok, táncikáltam. Nem vagyok egy nagy táncos, de nekem itthonra az pont jó volt. Aztán úgy kilenc óra körül úgy éreztem, hogy kicsit fáj a szemem, be is pirosodott. Gondoltam, biztos fáradt, jobb lenne lefeküdni. Oké, lepihentem, de aztán nem sokkal később felkeltem és akkor már tudtam, hogy valami nem stimmel. Mindegy, újabb pihi, aztán éjfél előtt felkeltem, mert olyan durrogtatások voltak, hogy amellett nem is lehetett volna aludni. Akkor már fájt a szemem a fénytől. Mert ugye, hogy itt lakom a 8. emeleten és valaki lentről lőtte fel a tűzijátékot, az meg pont az ablakom előtt csillogott-villogott. Még lámpát is kellett kapcsolnom, annyira bántó volt a fénye.

Másnap reggel azonban elég vacakul volt már a szemem, úgyhogy irány az ügyeletes szemészet. Hosszabb volt az odautazás, mint a várakozás meg a vizsgálat. Azt mondták, kötőhártya-gyulladás. Szemcsepp naponta ötször. Ez napok alatt sem javult, pedig közben borogattam, éjszaka még jegeltem is, mert fájt tőle a homlokom, az arcom. Így ma megint irány a szemészeti rendelő, ahol pillanatok alatt kiderült, hogy ez szivárványhártya-gyulladás. Nem részletezem, akit érdekel, utána olvashat, bőven van róla infó. A rendelőben háromszor kaptam tizenöt perces közökkel többféle szemcseppet, mert igen vacak állapotban volt a szemem. A negyedik körben pedig szurit a szemembe alulra és fölülre. Nem volt olyan vészes. Kibírható volt, egy darabig. Az orvos és az asszisztensek végtelenül kedvesek voltak. Bátorítottak, fogták a vállamat, segítettek, nyugtattak. Az ő hozzáállásuk volt a legmegnyugtatóbb. Kicsit pihentem még bent, aztán még kint. Aztán csak elindultam haza.

Elég kótyagos voltam a hazaúton. Sok volt ez a délelőtt. De a szuri segített, mert azóta már valamivel jobb a szemem. Igaz, hogy még mindig napszemcsiben vagyok, de sebaj. Na igen, hétfő óta napszemüveget hordok állandóan. Talán pár nap és jobb lesz. Talán hétfőn már mehetek is dolgozni. Nem fertőző amúgy, de úgy nem lehet melózni, hogy az egyik szemed állandóan piros, alig bírod nyitva tartani, folyton könnyezik.

Nos, kaptam itthonra cseppeket, az egyiket óránként kell csepegtetni.

Már az első pillanattól fogva, na jó, igazából hétfő óta, az az erős belső érzésem, hogy ez a pár héttel ezelőtti, enyhébb lefolyású betegségem utóhatása vagy szövődménye. Ebből a legrosszabb a bő két hétig tartó fülzúgás, fülcsengés volt, ami ezzel a gyulladással megint felerősödött. Nem tudom, miért, de ezt érzem. Vagyis inkább ez a nagyon mély, belső meggyőződésem.

És persze, hogy szaporítsuk a problémákat, még két nappal ezelőtt a kezemet is megégettem. Erre már nem mondok semmit. De ez nagyon szép állapotban van, mert azonnal tettem rá alkoholmentes svédcseppes vattakorongot, de előtte bekentem körömvirág- és rozmaringkrémmel. Úgy látszik, ez használt, mert fel sem hólyagosodott és nem is fájt. Csak egy piros folt az egész, úgyhogy ezzel nem volt sok gondom.

Aztán úgy ma még más valami is eszembe jutott. Mi van, ha ez a sok nyavalya valami réges-régi, fel nem dolgozott dolgok ütköznek ki ennyire rajtam? Mi van, ha ezek ütköznek ki? Mert néha én is vagyok úgy, hogy kissé leeresztek és akkor jobban rám törnek ezek a nyavalyák. Bár nem vagyok egy beteges típus, de most egy hónapon belül kettő is megtalált. Azon is gondolkodtam, hogy kéne valami segítő. Tudjátok, nagyon sok dolog volt az életemben, amit az ellenségemnek sem kívánok. Szerintem ezek jó része nem úgy lett vagy fel sem lett dolgozva, mert inkább csak túlléptem rajtuk. De igazából mindegy, hogy túllépés vagy feldolgozás, mert ezek úgyis ott vannak lent a mélyben és bármikor képesek hatni. És én igazából ezt sem értem. Mert tényleg meghaladtam sok-sok ilyen szemét dolgot az életemben, akkor miért van az, hogy néha úgy eláraszt ennyi szemét dolog, mármint a betegségekre, nyavalyákra gondolok. Csak mondom: bal szemem, égés a bal kézen, a bal arcomon van egy kis bőrprobléma, ami nem tudom, hogy mi, mert még dokihoz nem mentem vele, bal csuklómon ganglion, amit lehet, hogy meg kell műttetni, mert már állandóan zsibbadnak tőle az ujjaim. Bal csuklómon már volt egy műtétem 2005-ben.

Mert amúgy igyekszem pozitív lenni, egészségesen próbálok étkezni, már amikor van étvágyam, szedem a vitaminokat, gyulladáscsökkentő, baci és vírusölő fűszereket eszem minden nap. Bevezettem a hidegzuhanyt, no, nem jéghideget, csak amit bírok. Tartok heti egy böjtnapot. Az edzőterem ugyan elmaradt a betegségeim és a terem ünnepi nyitvatartása miatt is. Reméltem, hogy a héten már tudok menni, erre jön ez a szembaj. Ha ilyen sok mindent próbálok megtenni az egészségemért, akkor miért van az, hogy sorra jönnek ilyenek? Miért??? Teljesen értetlen vagyok az ügyben. Mert tényleg nem értem. És ha a fizikai, kézzel fogható dolgok ellenére is jönnek, akkor máshol kell keresni a bajok forrását. Ugye? Bár egyik ismerősöm azt mondta, nem csoda, hiszen annyi mérget szórnak ránk, meg annyi méreg van már mindenbe, amit eszünk, amit iszunk, nem csoda, ha egyre több a beteg ember, egyre több nyavalya van. Ezt is elfogadom. De akkor is!!! Nem tudok napirendre térni a nyavalyáim miatt. Nem szeretek betegséget írni, bár tulajdonképpen azok. És ami még meglepő, hogy mindig valami olyan jön, ami még nem volt. A múltkorinál az a hihetetlenül erős és hangos fülzúgás, az is elég kiakasztó volt. Most meg a gyönyörű szemem ilyen baja. Egyszer volt már kötőhártyagyuszim, de az korántsem volt ilyen súlyos. Az olyan kis enyhe volt. Akkor még nem kutattam a betegségek esetleges lelki okait. Most sem kutakodom olyan nagyon, de felmerül bennem, hogy talán mégis csak azok lehetnek a kiváltók. Igen, és így egyedül azért nem mindig olyan könnyű megküzdeni ezekkel. Sajnos, most nincs segítőm. Lehet, hogy tényleg kéne keresni egyet. Nem feltétlenül akarok én kutakodni a régmúltban meg felszínre hozni azokat, amikre egyáltalán nem szívesen emlékszem, meg órákat sem akarok sírással tölteni miattuk, de talán valamit tennem kellene, hogy fel is dolgozzam.

Amúgy tényleg úgy gondoltam, éreztem, hogy elég sok dolgot sikerült átalakítanom, más szemmel néznem rájuk, más érzésekkel. Tudjátok, sokat írtam már ezekről. Szóval, megbocsátottam, megláttam egy nagyobb látószögben is a történéseket, megnéztem több oldalról. Ezek mind jó dolgok, jól csináltam, szerintem. Így is érzem meg ezekkel a módszerekkel túl is vagyok rajtuk. Csak én azt hiszem, hogy itt maga a testem az, aki olyan jól elraktározta ezeket a sérüléseket, bántásokat, hogy most valamiért hagyja kiütközni magán. De ha a testem üzenget nekem ezáltal, akkor hogyan tudnám test szinten ezeket feldolgozni? Na, erre a kérdésre kérnék választ. Mi az a terápia vagy akármi, amivel a test emlékezetét lehetne átalakítani, befolyásolni? Valaminek lennie kell. Valahogy biztosan a testet is meg lehet tanítani, hogy feldolgozzon traumákat.

Olyan összetett az ember! Miért vagyunk ilyen bonyolultak? Miért olyan nehéz feldolgozni eseményeket? Rengeteg kérdésem volna, de most inkább nem írom le őket. Csak értetlenkedem.

Bennem is felmerül sokszor a kérdés, hogy mit nem csinálok jól? Mit rontottam el? Mit hagytam ki? Mit nem dolgoztam fel? Mit kéne tennem? Miért nem teszem ezt vagy azt? Miért nem tudom meggyógyítani magamat? Miért nem csinálom ezt? Miért nem vagyok sokkal tudatosabb? Miért hagyom, hogy legyűrjenek ezek a nyavalyák? Miért hagyom, hogy egyáltalán kijöjjenek rajtam? És miért jönnek ki? Mi miatt jönnek ki? Meg tudnám ezeket előzni? Hogy lesz így örök élet plusz két nap?

Amúgy lehet olvasni mindenféle betegség lelki okáról is sok helyen. Már az első napon bennem is felmerült, hogy mi az, amit nem látok vagy nem akarok meglátni. Nem vagyok én olyan buta. Remélem. Szóval, eszembe jutnak ezek. Most ugye a szembajom kapcsán.

Tudom, hogy a tudatosság nagy kulcsszó ebben az esetben is. De hogyan lehet ezt még jobban fejleszteni? Hogy lehet igazán tudatosnak lenni? Próbálkozom én ezzel is, de azt hiszem, még nem megy olyan jól. Azt sem tudom, mennyire kell jól mennie vagy mi az, hogy jól megy. Ennek mi a fokmérője? Honnan tudhatom, hogy mennyire vagyok tudatos?

Nos, azt hiszem, mára befejezem a merengést. Folytatom máskor. Reggel a házidoki nénihez kell mennem papírért. Meg most már kezdek fáradni és a szememnek is kell még a pihenő.

Köszönöm, hogy elolvastatok, megint. Remélem, jól vagytok. De ha bármi van, akkor sikerül jól kijönnötök belőle. Én nagyon szurkolok mindenkinek.

Vigyázzatok magatokra! 💗💗💗