Bátorság vagy botorság

Ahogy azt már olvashattátok, így tudjátok, hogy edzőterembe járok. Idestova egy egész hónapja. És nagyon élvezem. Legalábbis a testemnek nagyon jót tesz, de ugyanígy a lelkemnek és az elmémnek is, szerintem. Hétfőtől csütörtökig munka után irány az edzőterem. Megcsinálom a fél órás edzésemet és utána hazamegyek. Eleinte még gyorsan felpattantam a villamosra és egyenesen hazajöttem, de aztán valahogy egyre inkább még valami mozgásra vágyott a testem. Ezért még beiktattam egy sétát. Muszáj mennem. Hosszabb-rövidebb sétát.

Kezdetben csak a Népligettől sétáltam haza, de most már több vilimegállóval előbb szállok le és úgy sétálok haza. Vagyis az edzéshez még hozzáteszek úgy 4,5 km sétát. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyit. Ugyanis hülyét kaptam ettől az idióta térképes útvonalkeresőtől, mert nem egyértelműen mutatja az útvonalat, hanem mindenféle kerülőutakat csinál. Nesze neked 21. századi modern technika. És ehhez éppen nem én vagyok értetlen, mert egy csomó pontot megadtam neki, hogy merre jövök, mégis berakott kerülőt. Szóval, maradjunk abban, hogy 4,5 km.

Szerda este azonban valamiért az a gondolat szökkent az okos buksimba, hogy jöjjek át a Népligeten keresztül. Nem tudom, miért ez a gondolat, de oké, legyen. Nem gondolkodtam arról, mi lehet ott este. Nem jutott eszembe, hogy félnem kellene. Nem jutott eszembe, hogy esetleg sötét van és mindenféle alakok lehetnek ott ilyenkor, akik a védtelen embert megtámadhatják.

Arra gondoltam, ez amolyan bátorságpróba lesz.

Így hát nekivágtam a sötét sétának. Mert valóban sötét volt. Rendes betonúton jöttem át a ligeten, mégsem volt ott közvilágítás. De tudjátok, azt gondoltam, hogy nincs mitől félnem, hogy védve vagyok. Ez a gondolat segített. Tényleg nem féltem, de azt sem értem, hogy jött a késztetés, hogy este, sötétben egy ilyen helyen sétáljak. Nem kell aggódni, nincs halálvágyam. Csak valami hajtott, hogy arra jöjjek haza.

Tényleg nem féltem. Egyszer ugyan megijedtem kicsit, mikor szembe jött egy sötét alak, akinek épp csak a cigarettája parázslását láttam. Kicsit vissza is fordultam, hogy lássam, mit csinál. Éppen állt egy helyben és engem nézett. Én meg mentem tovább, és mikor később visszafordultam, láttam, hogy ő is megy tovább. Egy következő aprócska megijedés akkor volt, amikor az út szélén megint csak egy parázsló cigarettát láttam. Még egy sötét alak. Csak ott állt az út szélén. Én meg mentem tovább. Ezt a két kis apróságot leszámítva semmi sem történt.

A bizonyosság és a nyugalom akkor talált rám még jobban, amikor már kezdtem látni a fényeket, ebből is tudtam, hogy mindjárt kiérek a sötétségből.

Érdekes volt végigsétálni így a Népligeten. Sosem tettem még ilyen, hogy a sötét estében keresztülvágjak rajta. Amúgy sem szoktam a városban sötét helyeken sétálni este.

Mikor kiértem az erdőből, azt mondtam magamnak, hogy jó volt ez egynek, de inkább többet nem próbálkoznék vele. Igazán nagyon bátor voltam, de jobb elkerülni az ilyen helyeket. Mert tudjátok, nem az erdőtől, a ligettől tartottam volna, hogy esetleg valami állat előbújik valahonnan. Inkább az emberektől, mert azok képesek bántani a másikat. Igen, valahogy inkább tőlük tartanék.

Mikor már a kavicsos részen jártam, akkor ijedtem meg egyszer, mert jött mögöttem valaki, akiről gyorsan kiderült, hogy csak egy futó.

Többet nem megyek át a ligeten este. Nekem tényleg meg sem fordult a fejemben akkor, hogy miféle alakok lehetnek ott ilyenkor. Csak tegnap homályosított fel egy kedves ismerősöm, hogy olyankor a hely tele van drogosokkal meg ki tudja, kikkel.

Hát ennyit az én esti erdőjárásomról.

Egyelőre csak ennyi jut, ugyanis mostanában kimarad a túrázás. Nincs annyi és olyan felszerelésem, amivel a hideg, havas erdőkben lehetne túrázni. Amint azonban kitavaszodik, máris útra kelek.

Mindenesetre azt kell mondjam, hogy ahogy járok napról napra, hétről hétre az edzésre, egyre jobban, egyre többet akarna még a mozgásból a testem. Valahogy kicsit fáradhatatlan lett. Persze ettől függetlenül jól elfáradok, mire hazaérek. De semmiért sem cserélném el azt az érzést, hogy egyre jobban érzem magamat a bőrömben, hogy alakulok, formálódom. Talán még nem annyira látványos, de én már érzem. És teljesen mindegy, hogy az edzőterem, hogy a séta, hogy a túra, az a lényeg, hogy legyen meg a mozgás. Mert ahogy az okosok mondják: mozgásban az élet, mozgásban az egészség. Talán ezt fel sem fogjuk igazán egészen addig, amíg valamit el nem kezdünk mozogni, sportolni. Nem nagy dolgokra gondolok, elég a kicsikre is, mint az egyszerű séta, máris észrevehető, hogy milyen jó hatással van a testünkre, a közérzetünkre, az állapotunkra.

Arról már írtam, hogy nem éreztem jól magamat a bőrömben és muszáj volt valamit találnom, amit nem egyedül, itthon végezhetek. Hiszen nem akartam én beleöregedni az életemben, ahogyan azt sokan teszik. Teszek rá, hogy kinek mi a felfogása a múló évekről, én inkább úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek, hogy ne legyek egy roncs az évek múlásával.

Tudjátok, sokszor igen szerencsésnek tartom magamat, amiért nincs családom. És most is ezt kell mondanom. Mert így nincs lehetőségem azt mondani, hogy ezt vagy azt örököltem a felmenőimtől, úgyhogy nekem is ezért van ilyen vagy olyan bajom, nyavalyám. Úgy gondolom, hogy igazi felmentést adnak maguknak sokan azzal, hogy azt mondják, ezt örököltem, nem tudok ellene mit tenni. Én pedig továbbra is azt gondolom, hogy a mi testünkért csakis mi magunk vagyunk a felelősek. Hiszen olyan sok információ, lehetőség áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy minőségi életet éljünk. Bizony arra is minden lehetőségünk adott, hogy tönkretegyük azt a csodálatos alkotást, amit a testünknek nevezhetünk. Tehát csak a mi döntésünkön múlik, hogy melyik irányba indulunk el.

Nekem a minőségi életbe beletartozik, hogy nem mérgezem a testemet olyannal, ami nem tesz jót neki. Nekem például az alkohol, gyógyszerek, szénsavas üdítők többek között, amik nem tesznek jót. Meg a negatív gondolatok, érzések. Örülök, hogy a mozgás is olyan formában talált rám, ami számomra valóban jó. Nem túl megerőltető, mégis edz. Elárulom, hogy most már a lépcsőzést is kezdem sokkal jobban bírni. Már nem fáradok el olyan nagyon, ahogy felérek a metróból azon a 29 lépcsőfokon. Korábban olyan érzés volt, mintha sokkal többet másztam volna meg. Most meg már alig érzem meg. És ez számomra is már egy nagy eredmény. Itt teszem fel a kérdést, ha röpke egy hónap alatt ilyen eredményeim vannak a rendszeres testedzéssel, mozgással, akkor miért is nem csináltam már korábban? Ha ilyen jótékony hatásai vannak már néhány hét után, akkor ez egy olyan dolog, amit soha nem szabad abbahagyni. Olyan dolog, amit egyáltalán el kell kezdeni, hogy jobb legyen az életünk. Talán kilókban még nem nagyon mérhető a változás, de az alkatomon már látom, érzem. Számomra ez igazán felbecsülhetetlen. Ez a lépcsős dolog is. Mert mindig az éreztem, hogy nekem a lépcsők a keresztem, mert annyira kifáraszt, mire fölérek rajtuk, amit nem tartok normálisnak. Meg ugye azért is kezdtem el az edzést, hogy jobban bírjam a túrázásokat.

Most is azt mondom, mint mindig, hogy a mi testünk a mi hatáskörünk és a mi felelősségünk. Mi döntjük el, hogy milyen testben akarunk élni. Nyugi, ezeket a sorokat azért is írom le, hogy magamnak is mondjam őket, ne csak nektek. Nekem is kell még a tanulás e téren is meg a lelkesítés, bátorítás is. Meg a dicséret, hogy egyáltalán belefogtam és nem bántam meg.

Valóban nagyon fontos, hogy fejben kezdjük el a tudatos döntést, hogy milyen életet akarunk élni. Sok bizonyíték van arra, hogy emberek milyen betegségekből gyógyultak ki csak azzal, hogy megváltoztatták a gondolkodásukat. Utána lehet ezeknek is olvasni és nem kell úgy kezelni ezeket, mint valami csodákat. Eleve az egész élet egy csoda. Szerintem ezeknek kéne lennie a természetes állapotnak, csak már annyira elszoktunk tőle, annyira távol kerültünk ezektől, hogy minden ilyet különleges csodának tartunk.

Jól van, nem rizsázok tovább. Bátorítani szeretnék mindenkit, hogy figyeljen oda a testére is, mert egy egész életre ragadtunk benne. Gondozni kell.

Szeresd magadat annyira, hogy fontos neked a tested teljes jólléte, egészsége! Csak rajtad áll, hogy milyen testi állapotban éled végig ezt a kalandnak nevezett életet. Én nagyon szorítok, hogy a számodra lehető legjobb módon tudd élni. 💗💗💗