Péntek

Sok-sok jót kell elmesélnem nektek ma, amiért ismét hálás lehetek. Ezért írok itt. 🙂 

Jónak lenni mindenképpen jó. A jóságot jósággal viszonozzák. És tényleg. Pláne, amikor igazán szívből jön az a jóság. Legalábbis én ezt tapasztalom. 😇🥰

Ma péntek van, vagyis a szokásos piacnap. Amikor reggel kimegyek a piacra tojást árusítani. Erről már korábban is írtam. Szeretem ezt a munkát. Rengeteg emberrel beszélgetek ilyenkor. Nekem is mindenkihez van egy-két kedves mondatom, egy mosolyom és természetesen a kedvességem, segítőkészségem. És nem meglepő, de én is ugyanezt kapom vissza. Így van, amit az ember ad, azt kapja vissza. 🤩

Ráadásul, ha valami jót teszek, akkor azt vissza is kapom. Vagy az illetőtől, akinek segítettem, vagy akár mástól is.

Van egy látássérült hölgy, aki szintén jár a piacra vásárolni. Általában úgy kéthetente jár. Mikor először találkoztam vele, pont az én asztalomnál állt meg a kutyájával. Természetesen azonnal megkérdeztem, hogy segíthetek-e neki. Majd a vásárlás végén mondtam, hogy amikor csak jön, nyugodtan keressen engem. Így esett aztán, hogy amikor jön, segítek neki bevásárolni. Ahogy ma is tettem. Ma meséltem, hogy a kutyájának már azt mondta, hogy a Ginához menjen. A kutya pedig oda is talált hozzám. 😊😇Egyébként meg örülök, hogy én segíthetek neki. Közben persze vele is beszélgetek.

A mai első ajándékomat az egyik árustól kaptam, akinél a hölgy is vásárolt. A képen a nagy doboznyi gyümölcsöt mind tőle kaptam – ez három körte, három őszibarack, kettő szilva és egy sárgabarack. 😍😍

Jó érzés, mikor adhatok valakinek egy kis segítséget. Mert tényleg jó adni is. Aztán megtapasztalni azt, hogy mások is értékelik a segítségnyújtást, az már tényleg a fantasztikus érzés kategóriába tartozik. Mert én sem azért segítek, hogy cserébe kapjak bárkitől is bármit. Hanem egyszerűen csak azért, mert jólesik segíteni. Hogy valakinek ezzel szebbé tehettem a napját, megkönnyíthettem az életét. A világ így is csodaszép, de még varázslatosabb hellyé tehetjük. 💝💖

Vásárlók jöttek és mentek. Többen megálltak csak azért, hogy beszélgessenek velem. Ez is nagyon jó, hogy kíváncsiak rám, én kíváncsi vagyok rájuk és aztán elsztorizgatunk. És egy ilyen beszélgetés után kaptam az egyik idős bácsi vásárlómtól egy fagyit. Most már fagyit is lehet kapni a piacon és ő onnan hozott nekem egyet. Vaníliásat, mert azt nagyon szeretem. 🍦

A bácsit ismerem amúgy, a volt lakhelyemen a szemközti házban lakik. És persze ő is hiányol a neki szemközti házból. 🙂

Az ajándékoknak még nincs vége. Az egyik vásárlótól kaptam egy kis tálka ribizlit. Csak úgy. Nem volt vele semmi szándéka, csak úgy adta. Mondom én, az emberi kedvesség tényleg egy szuper jó dolog. És nagyon-nagyon sok kedves ember van. Csak észre kell venni. Ez persze csak úgy lehetséges, ha mi magunk is azok vagyok. Mert akkor ilyenek jönnek szembe. Kedves emberek.

Aztán egy másik árustól mindig lényegesen olcsóbban kapom a húsárut, amit nála vásárolok. Az a kedvenc abált szalonnám, amit ők árusítanak. Annyira, de annyira finom! Mondanám, hogy aki csak teheti, jöjjön és vásároljon náluk. Mondom is! Gyertek! Aki teheti, jöjjön! Persze sok más finomságuk is van, de én mostanában erre vagyok rákattanva. 🥓

Mesélhetem azt is, hogy némelyik vásárló hagy nálam borravalót. 💰

Ezek a pénteki napok is elég fárasztóak tudnak lenni, de tényleg nagyon szeretem. Főleg, ha jó az idő, ahogy ma is volt. 🌞

Hazafele van, hogy csigában megyek, mert olyan fáradt vagyok. Pláne, hogy ha még cipekednem kell, mert azért vásárolok én is ezt-azt.

Ilyen fáradtan sétáltam ma is haza. És azt hiszem, ismét jókor voltam jó helyen. Útba esik egy kis kínai kifőzde is. Látom, hogy egy kerekesszékes férfi, akinek hiányzott a lába, éppen próbál beszólni az eladónak, hogy kérjen ételt magának. De az eladó nem hallotta. Nem is csodáltam, mert elég halkan sikerült a férfinek kiabálnia. És tudjátok, örülök, hogy éppen arra mentem, mert így én tudtam segíteni a férfinek. Volt pénze, ő fizette ki a kajáját, de én voltam, aki kérdeztem, hogy mit kér és ezért be is mentem a kifőzdébe. Tudjátok, hogy ez a férfi is meghálálta a segítséget? Magam sem hittem, hogy a köszönömön kívül valami mást is kapok tőle. Nagyon meglepődtem, amikor hallottam elcsukló hangját, láttam könnyező szemét, miközben mondta a köszönömöket. Igazán megható érzés volt. Látjátok, valakinek az egész világot jeleni egy ilyen aprócska segítség! 🦽💜

Mondom én, hogy segíteni az egyik legjobb dolog a világon. Mert ilyenkor rengeteget adunk nem csak a másiknak, hanem saját magunknak is. Annyira megtelik ilyenkor a szív azokkal a finom érzésekkel. 💗💗💗

Azért is írom le ezeket, hogy lássátok, hogy ha szívből, őszintén adunk valami jót, az mindig jó lesz nekünk is. Persze ez mindig az önzetlen segítségnyújtásról szól, amikor nem várunk cserébe semmit. Aztán a végén kiderül, hogy mennyi mindent is kaptunk.

És nem is arról a segítségnyújtásról, amikor utána azért csak morgunk ezért vagy azért. Ez arról szól, amikor teljesen jó érzéssel tölt el, hogy adhattam másnak valamit.

Ezért is mondom, hogy sokkal jobb pozitív hozzáállással élni az életünket. Ilyenkor más szemmel nézünk a világra és az biztos, hogy sokkal jobb dolgok találnak meg bennünket. A panaszkodással, negatív hozzáállással csak a rosszat lehet látni. Ezt is megtapasztaltam. Igyekszem is, hogy ha rossz passzban vagyok, minél előbb kijöjjek belőle.

Azt mondom, ha tehetitek, segítsetek másoknak, akár egy kedves szóval, egy kis odafigyeléssel. Csak úgy, ami titeket is jó érzéssel tölt el. Ha a segítés nem jó érzés számotokra, akkor ne csináljátok, mert az egyikőtöknek sem lesz igazán jó!

Kedveseim! Kívánom, hogy csodákkal teli, szépséges hétvégétek legyen és tapasztaljatok meg minél több jót az életben!

A napi hálaadásokat nyomomon követhetitek a közösségi oldalon (fb) a nevem alatt. Mert minden nap elmesélem, hogy mennyi mindenért lehetek éppen aznap hálás. Vagy úgy általában. 🙂😇

Nagyon köszönöm mindazt a jót, amit ma is kaptam. Annyira jó érzés megtapasztalni a világ jóságát!

Pussszzzzantááááás 😘😘😘

Hálaadás

Lassan egy hete kaptam a felhívást a közösségi oldalon a mindennapi hálaadásra. Bár a felhívás csak egy hétre szól. Talán folytatom. 🤔

Azt kell mondanom, hogy nem is olyan rossz dolog ez a hálaadás. Még így sem, hogy a nyilvánosság elé tárja az ember. Tárom én is. Talán elindulhat valami dolog az emberekben. Talán elkezdenek figyelni. Mert az fontos volna.

Azt hiszem, korábban már esett szó a háláról.

Mert valóban fontos, hogy hálásak legyünk mondjuk mindazért, amink van, mindazokért az emberekért, akik részei az életünknek. Egyáltalán rá kell ébrednünk, hogy tényleg mennyi minden olyan személy, dolog, akármi van az életünkben, amiért hálásak lehetünk. Nem csak a jó dolgok. Van, hogy bizony éppen a rossz történések vezetnek el egy sokkal jobb valami felé. Lehet, hogy erre csak később jövünk rá. Ha olvassátok az írásaimat, akkor már írtam arról is, hogy minden rosszban meg lehet találni a jót is. Csak oda kell figyelnünk.🔭🔎

Az, hogy most kifejezem nyilvánosan is a hálámat, egyfajta rendszerességet visz az életembe. Sokkal jobban odafigyelek a napi történésekre, találkozásokra, hogy este megírhassam, miért is voltam hálás aznap. Látható, hogy napi szinten is több dologért lehetek hálás. Ha meg még össze is adnám a hét végén, kiderülne, hogy tényleg sok-sok hálaadási lehetőség van.💜

Minden napban meg lehet találni azt a néhány dolgot, amiért hálásak lehetünk. Hiszek benne, hogy ha hálásak vagyunk, akkor még több jó történhet velünk.💝

Akinek van kedve, kövesse a közösségi oldalon (fb) a minden esti hálaadási bejegyzéseket és nyugodtan lehet csatlakozni akár a saját oldalon, de akár bejegyzésben is lehet írni.💻

Ha nem gond, most csak egy ilyen kis rövidkét írok. Van még néhány dolgom mára. Délután pedig találkozom a hónapok óta nem látott idős volt szomszédnénimmel, akiről már többször is írtam korábban. És ünnepelni fogunk pezsgővel és valami finomsággal. Este pedig hozom a bejegyzést erről is.🍸🍰

Hát akkor azt mondom, hogy figyelemre fel, hogy tudhassátok, miért is lehettek hálásak a nap folyamán. Még ha nem is tárjátok a nyilvánosság elé, egy pár percre azért gondolkodjatok el rajta! Érdemes. Igazán nem kell mást tenni, mint egy köszönömöt mondani. Ez a legegyszerűbb, a legjobb hálaadási mód. Szerintem. Ha valaki máshogy gondolja, úgy is jó. Ez az én gondolatom.

Mindenkinek csodaszép hétvégét és olyan pillanatokat kívánok, amikben rájöhettek, hogy miért is lehettek hálásak!🥰💖💞

Pusszantááááás 😘😘😘

Egy kis kiruccanás :)

Muszáj megint írom nektek. 😊 Remélem, nem bánjátok. 🤔😉

Az volt mára a tervem, hogy elmegyek egy helyre, ahol még sosem jártam ebben a városban. Oké, rengeteg hely van, ahol még nem jártam ebben a városban. Valahogy nem vagyok olyan egyedül csavargós fajta. Nehezemre esik csak úgy elmenni valahová egyedül. Egyik nap láttam egy rendezvényt meghirdetve a közösségi oldalon. Így hát úgy döntöttem, hogy ma el fogok oda menni. Konkrétan a Budapest Garden nevű helyről van szó. Mára magyar tervezők és alkotók és kézművesek vására volt. 🌞👑

Már két napja megírtam, hogy sikerült kimásznom magam a gödörből. Így tehát ma szuperjó hangulatban készülődtem. Felvettem az egyik kedvenc ruhám, ami szerintem a világon az egyik legszebb ruha. Inkább a leggyönyörűbb. Mutatok belőle egy részletet. ❤️❤️❤️👑

Elindultam. Már rögtön az utcán kaptam is egy nagyon szép bókot. Először is rám köszönt az illető. Aztán még utánam szólt, hogy maga napról napra egyre szebb. Én természetesen szépen megköszöntem a bókot. Nem tudom, hogy az fickó látott-e már máskor is, de előfordulhat. Mindenesetre azért a bók jólesett. 😇

Majd mentem tovább. Mivel úgyis Kőbányán volt dolgom, ezért ott felpattantam a 9-es buszra, ami egészen odáig elvitt. Nagyjából háromnegyed órát buszoztam, onnan még egy pár perces séta volt. Eltéveszteni sem lehet. Rögtön egyébként a hév sín túloldalán van, szinte a Duna parton.

Kívülről van néhány kajálós kocsi. A Gardenbe egy piálós helyen keresztül lehet bemenni. Sajnos azt kell mondjam, hogy nagyon kevesen voltak. Mármint vendégek. Az árusok egy félkör alakban szépen egymás mellett voltak. T

öbbükhöz is odamentem, elbeszélgettem velük. És nem fogjátok elhinni, de amikor odamentem hozzájuk, az volt az első, hogy ők már messziről észrevették, hogy milyen gyönyörű a ruhám. Persze mindenkinek elmondtam, hogy szerintem ez a világon az egyik leggyönyörűbb ruha és nagyon szeretem. Kérdezték is, hol vettem. Aztán persze elbeszélgettem az árusokkal a termékeikről is. Megdicsértem őket, hogy milyen szép dolgokat készítenek, milyen ügyesek. Meg még kérdeztem tőlük ezt-azt. Néhány kézműves terméket magam is beszereztem. Ezeket is megmutatom. Egyszerű kis dolgok, de érződik, hogy a készítők igazán szívből csinálták őket. Amúgy mindegyikük nagyon kedves volt. 💝

Sajnos, az eseményt némileg megzavarta, hogy épp befelhősödött és erősen feltámadt a szél. Az árusok többsége össze is pakolt. Én is úgy voltam vele, hogy akkor hazajövök. El is indultam kifelé. Haladok, hogy menjek a buszmegállóba. De alig tíz méter után úgy voltam vele, hogy minek is rohanjak? Ez egy jó hely, miért ne maradhatnék kicsit, aztán esetleg írhatnám a könyvemet. 😇

Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de ha már ott voltam, vettem magamnak egy finom meggyes sört. 🍺 Ezt szeretem. Régen is ittam már. Úgyhogy a pohár söröcskémmel leültem az egyik asztalhoz. Elővettem szép tollamat meg a füzeteme

t, amiben éppen íródik a regényem. 📖 A sör finom volt, a regényemből meg megszületett egy újabb fejezet. A szél az egész helyiségen keresztül-kasul fújt. Egyre több ember lett bent. Kellemes zenék is szóltak a hangszórókból. Olyan mindenféle. 🎼🎶🎵

Mikor kész lettem a fejezettel, a meggyes söröm is elfogyott, úgy gondoltam, hogy akkor ideje hazamenni. Visszafele is busszal jöttem, aztán meg villamossal. Több, mint egy órát utaztam oda és vissza is, de azt kell mondjam, megérte az élményért. Jó ötlet volt tőlem, hogy elmenjek és igazán megdicsérem saját magam, hogy tényleg el is mentem és még jól is éreztem magam. Bezsebeltem megint egy rakás dicséretet és kedves szót. És megint adtam én is másoknak dicséretet és kedves szavakat. Jó dolog ez nagyon. Szeretek ilyen emberekkel találkozni. Akikkel lehet kölcsönösen kedvesnek lenni és örülni. 💖💝

Kellett, hogy végre kimozduljak így egyedül is. Tényleg nagyon jó volt.

A hely is jó volt. Amúgy műanyag pohárban adtak az italt, amire volt kétszáz forintos díj. Ha visszavitted a poharat, visszakaptad a pénzt. 😊

Most csak ennyit akartam nektek elmesélni. 

Mindenkinek csodaszép hétvégét kívánok (az éppen kezdődő vihar ellenére is)! 😘😘😘

Kimásztam

Újra itt vagyok! 😃 Gyors voltam?

Mondtam, hogy az írás segít abban, hogy hamar túl legyek a dolgokon. Ma már volt rengeteg mosoly és jókedv.

Kíváncsiak vagytok, hogy sikerült hamar túl lenni a dolgokon? Először is, ahogy írtam, nagyon sokat segít, ha írok. Ha kiírom magamból a bánatomat, rossz kedvemet. Ezt egyébként bárkinek tudom ajánlani bármilyen esetre. Ha valami nem jó, ha valami bánt, akkor azt írd le! Akár sokszor is egymás után. Vagy olvasd el sokszor egymás után. Hidd el, segíteni fog. 😍 Tudom.

A másik, hogy olyan valakire gondolok, akiből tudok erőt meríteni. Nem kell, hogy az a személy napi szinten jelen legyen az életemben. Tényleg tud erőt adni. 😇😉💝

A harmadik az edzés. Bizony. Komolyan mondom, egy kiadós edzés aztán elfeledteti az emberrel a „nyomorát”. Most már olyan jól bírom az edzést, hogy bő egy óra edzés után sem érzem magam olyan fáradtnak és könnyebben végigcsinálom a gyakorlatokat. Szóval tényleg van eredménye, ha az ember napi szinten nyomja az edzést. Bármi is legyen az. A lényeg, hogy csinálni kell. Büszke is voltam magamra nagyon, hogy nyavalygás és elfáradás nélkül így végigcsináltam. Na jó, nyavalyogni azért nem szoktam, viszont igenis jó alaposan el szoktam fáradni. Valamikor edzés után muszáj lepihennem. De ilyen most már nincs egy ideje. És ez nagyon jó. 😃💪👏

Ráadásul érzem a testemen a változást. Ez még inkább hajt előre, hogy ne hagyjam abba a napi edzéseket. Mert nekem is van célom ezzel. Erről már írtam korábban.

Igen, ezek mind segítettek abban, hogy magam mögött hagyjam megint a hullámvölgyet és újra jöhet a hullámhegy! 🏄

És persze nem utolsósorban palacsintát sütöttem. Imádom! 💗 Néhány fincsi palacsintalan helyre tudja tenni a lelki békém utolsó kis darabkáit is. Persze, mikor csináltam, már egyáltalán nem volt rossz kedvem, de a palacsintalanevéstől még feldobottabb lettem. Ennyi azért kell. De azért, hogy az egészséges verziónál maradjunk, zablisztből csináltam és mondhatom, nagyon jó lett.

Láthatjátok, azért túl sokáig nem hagyom magam benne a gödörben. Mondtam, hogy kimászok belőle. Erős volt a kötél is, amin másztam felfele. Csak erős kötéllel lehet. Erős akaraterővel.

Egyáltalán nem szabad sokáig benne maradni ezekben a negatív gödrökben. Igyekezni kell minél hamarabb kimászni belőle. Akármilyen rossznak is tűnik. Ha meg egyedül nem megy, kell kérni segítséget. De akkor is ki kell jönni belőle. Mert csak az visz előre. Vagyis először fölfele a gödörből, aztán előre. Nincs kifogás, nincs nyavalygás! Menni és csinálni! És tudom, hogy bárki meg tudja csinálni, csak hirtelen össze kell szedni az összes létező akaraterejét, ha még oly kicsi is az, mint egy homokszem és azzal nekiindulni.

Na, Kedveseim, mára most ennyi. Csak meg akartam veletek osztani a sikerélményemet. Mert bizony minden ilyen „apróság” is, mint kimászni egy hullámvölgy gödréből, igenis sikerélmény.

Legyen csodaszép hétvégétek! 💜💛💚💙💗💖💓💝

Pusssszzzzantáááás 😘😘😘😘😘

Ki vagyok Én???

Ezt a cikket most csak az olvassa el, aki el tudja fogadni, hogy bizony néha én is elveszhetek, elsüllyedhetek magamban. Hogy nekem is lehetnek igenis nagyon rossz napjaim. Mert most ilyenek vannak.

Azoknak eszébe se jusson tovább olvasni, aki csak kárörvendeni akar! Ítélkezni könnyebb, mint megismerni a másikat.

Elvesztem. Néhány napja kezdődött. Én, a vidám és mosolygós nő. Aki mindenkivel kedves, mindenkihez van néhány kedves szava. Akire mondhatnám, hogy szeretik az emberek. Aztán történt valami. Pénteken, mikor jöttem haza a piacról. Tudjátok, én árusítom ott a tojást. Eladtam, amit tudtam, segítettem az összepakolásban. Egész nap vidám voltam és jókedvű. Majd elindultam haza. Egyedül. Megint egyedül maradtam. Addig van bármi is, amíg ott vagyok, amíg emberek között vagyok. De utána nem kíváncsi rám senki. Megvettem a kis ebédkémet, hazajöttem és már megint egyedül ettem. Ez az, ami miatt megint elsüllyedtem magamban. Néha bizony tényleg rám tör ez az egyedüllét. Nagyon. És az a baj, hogy amikor ilyen van, akkor egyre nagyobb súllyal tör rám. Egyre nehezebb kimászni belőle. Sokszor képzelek ide magam mellé valakit, csak hogy legyen kivel beszélgetni. Ez nagyon gáz.

Most délután megint egy mélypontra jutottam. Talán nem a legmélye, de lehet, hogy ezzel az írással, hogy kiírom magamból, elkezdődik a felfele. Tehát a mélypont az pont az volt, amikor már megint megkérdőjeleztem, hogy mi a fenének vagyok is én itt? Kicsordult a könnyem és tényleg abban a pillanatban megszólalt a telefon. A nővérem hívott. Abszolút megértette, hogy mi van velem és beszélgettünk egy jót. Most én siránkoztam neki. Ez a fehér holló esete.

Napok óta forgolódik bennem a kérdés: ki vagyok Én?

Tényleg az az emberke vagyok, aki általában mindig mosolyog, mindenkivel kedves, aki mindenkinek tud mondani néhány kedves szót? Aki akkor is pozitív próbál maradni, ha legszívesebben ordítana és egy folyót sírna? Mert most ez van. Nem, nem képmutatás. Mert amikor emberekkel vagyok, tényleg azt érzem, hogy jó mosolyogni, jó kedvesnek lenni. Akkor van a baj, amikor egyedül maradok.

Ki vagyok Én? Őszintén szólva, most éppen halvány fogalmam sincs róla.

Vannak megélt énjeim, szerepeim. Voltak is jó sokan. Ott volt a felhőtlen gyerekkorától megfosztott ártatlan gyermeki én, akinek túl hamar fel kellett nőnie.

Ott volt a túl korán anyává vált tapasztalatlan, naiv én. Ott volt a fiatal felnőtt én, akit sorra csak a kudarcok, sikertelen élethelyzetek érnek. Ott volt bennem a segítő én, aki mégis másoknak akar segíteni, de nem megy úgy, ha önmagán nem tud. Kudarc. Egyedül maradás. Minden egyes élethelyzetben ott volt a totális egyedüllét. A kapcsolatokban is, hiszen volt, hogy a túlélésért küzdöttem, volt, hogy pár mellett is teljesen egyedül maradtam. Ott volt az az anyai énem is, aki mindkét gyerekét elvesztette, mert nincstelen és családtalan és otthontalan voltam. (Most nem állok le magyarázkodni, aki mélyebben kíváncsi a dolgokra, olvassa el a könyvem!) Ott a tanácstalan, elveszett én, aki próbál gyereket nevelni, hogy semmi minta, semmi példa. Megint csak kudarc és kudarc. Egymás hegyén-hátán. Ott én, aki mindennek ellenére fejlődött, jól haladt önmagában. Aki könyvet is írt. Egy fantasztikusat. Azóta is imádom.

És akkor most ott van az a szerep, amikor heti néhány napban egy takarítónő bőrébe bújok. Heti egy nap eladó vagyok. Ezeken túl írónő vagyok. Néhanapján anyaszerepbe bújok. Nem, ez már nem állandó szerep, mióta a gyerekem nem velem él és csak ritkán van rám szüksége anyaként. Ez ilyen. Nem baj, csak néha. Hisz ő is felnő és a saját életét kell élnie. Néha fáj. Nagyon is.

Ezek az énjeim. Mindenféle. Mert még van jó pár. De akkor is a kérdés, hogy ki vagyok Én? Nem tudom.

Most is itt állok. Jó, éppen ülök. Egyedül. Nincs gyerek, nincs pár. Nincs igazi otthon. Tudjátok, számolom. Anyám halála óta, ami idestova 33 éve történt, ez a 29. otthonom. Na jó, a hely, ahol pillanatnyilag lakom. Még soha sehol nem tudtam igazán otthon érezni magam. Néha azt hittem, hogy mégis van otthonom, de aztán mégsem. Persze, legalább van hol lakni, jobb a semminél, mondja a nővérem. Ez így igaz. De én nem arra vágyom, hogy éppen csak jobb legyen, hanem legyen igenis jó. És néha, mikor így elsüllyedek magamban, akkor legszívesebben feladnám. Az egészet. Úgy mindent. Mert ilyenkor nem találok értelmet. Mert egyedül. Ami már sok, túl sok. Egy-két néhány hónapos kapcsolatkát leszámítva majdnem hét éve egyedül vagyok. Mióta a lányom is a párjával él, vagyis egy éve, még inkább egyedüllét van.

Igen, hiányzik az a valaki, akivel megbeszélhetném a napi történéseket, akihez oda lehetne bújni, át lehetne ölelni. Aki csak rám mosolyog és máris szebb a világ. Amikor érzem, hogy akármi is van vagy történik, megoldjuk, mert nem kell egyedül csinálni. Amikor szavak sem kellenek, hogy tudjam, valaki mégis fogja a kezem.

De mindez csak vágy. Egy álom. És tudjátok, ezért is írok könyvet. Megírom benne a vágyaimat. Mert mi mást is írhatna az ember? Nem lehet mindig csak önsegítő könyveket írni. Ugye? Kell valami más is. Bár annak örülhetnék, hogy kiderült, képes vagyok másfajta könyvet is írni. Mert az elmúlt csúfos időszakban bizony összehoztam egy közel kétszáz oldalas romantikus regényt. Az a néhány olvasóm azt mondta, hogy nagyon jó lett. Siker. Győzelem. Igen, lehetne győzelem is önmagam felett, hogy mire vagyok képes. Egyedül ünnepelt győzelem. Aztán itt a következő könyvem. Kicsit szerelmes, kicsit dráma, kicsit én. A főszereplő is egyedül.

Nem szeretem, mikor így elsüllyedek magamban. Azt hittem, egy-két nap alatt kimászok belőle. De most nem megy.

Kaptam egy mondatot egy számomra kedves ismerőstől: „Vigyázz magadra erősen!”
Néha azt hiszem, hogy ez az ember belém lát. Sokkal mélyebben, mint gondolnám. Most is, mintha előre érezte volna, hogy muszáj erősnek lennem. De most valahogy kifogytam az ötletekből, hogy miből is merítsek erőt.

Süllyedés, ötlettelenség, kicsi kilátástalanság, elegem vanság. Keresés, kutatás, hogy mi is az én életem értelme. Feladás, mert nem találom. Elkeseredettség, mert nem találom. Düh, mert nem találom.

Ki vagyok? Mi vagyok? Hol vagyok? Miért vagyok? Hol a válasz? Ki válaszol? Elég! Elég? Sok a kérdés, válasz sehol. Meg kell keresnem, meg kell találnom. Magamban. Egyedül. Már megint egyedül.

Feladjam? Vár még valami jó? Meg tudom magamnak teremteni? Össze kell szedjem magam, tudom. Mindjárt. Hisz tudnom kell, mi lesz a vége. Hogy mennyire vagyok ügyes, hogy olyan életet teremtsek magamnak, amilyet igazán szeretnék. Szedd össze magad, bébi! Hisz annyi mindenben vagyok jó! Olyan messzire jutottam! Olyan sok mindent már megtettem. Menni, menni előre. Bár ne egyedül kéne!

Ilyenkor nehéz abbahagyni az írást, mert ilyenkor jön, hogy kezdem emelni magam. Kihúzni magam a gödörből. Ez a mentőkötél. Egyre feljebb és feljebb jutok. Egyedül. Mert egyedül is hatalmas dolgokra vagyok képes. Igen! Én! Mert jó vagyok, mert fantasztikus vagyok! Hajrá! Előre! Felfele.

De kell még egy kis idő. Csak egy kicsi, amíg hagyom, hogy a könnyek szántsák arcomat, mert már fáj a mászás. Folynak, fájnak. De már nincs sok hátra. Könnyekkel is megcsinálom. Mert Én Én vagyok és meg tudom csinálni! Mindig.