Egy évtized

Két nappal ezelőtt volt a szülinapom. Mint azt már bizonyára sokan tudjátok, nagy jelentőséget tulajdonítok a szülinapoknak. Ugyanis ilyenkor mindig történik valami. Akár előtte, akár utána vagy éppen akkor, de mindig történik valami. Akármi. Lehet ez kisebb vagy nagyobb, csak észre kell venni.

Ráadásul ez most még egy kicsit különlegesebb szülinap is. Azért, mert pontosan egy évtizeddel ezelőtt indultak el bennem azok a változások, amik a mostani énemhez vezettek. Persze, lehet mondani, hogy az egész eddigi életünk vezetett el idáig, de én azt a tíz évvel ezelőtti szülinapot tartom annak az egyik legmeghatározóbb időpontnak az életemben. Jó, előtte már bizonyos idővel elkezdődtek és történtek bizonyos dolgok, de mindez akkor is a szülinapomhoz köthető. Amúgy is, a szülinap mindig az igazi évfordulónk, ilyenkor ünnepelhetnénk az új évünk kezdetét is.

Aki olvasta a könyvemet vagy rendszeresen olvassa a bejegyzéseimet, nagyjából képben lehet arról, mi minden történik a szülinapjaimon. Nos, ezen a tíz évvel ezelőttin (napra pontosan nem tudom megmondani) lettem nadrágosból szoknyás. E szülinapom környékén kezdődtek olyan változások, amik engem is megleptek. Némelyik gyors volt és alig követhető, némelyik lassabb, elmélkedősebb. De a lényeg, hogy minden változást elkezdtem észre is venni. Mert ezekben ez a fontos, hogy észrevegyük őket.

Az elmúlt tíz évben olyan sok minden történt, hogy számon tartani sem tudom. Egyébként ez az egyik oka annak, hogy írok. Hogy megörökítsem a történéseket. Hogy fennmaradjon valami az utókornak. Hogy ne vesszen feledésbe az a sok minden.

Örülök neki, hogy írhatok és örülök annak is, hogy olyan sok dolgot megélhettem. Sokat tanultam belőlük, bölcsebb is lettem, valamivel többet is tudok. De még mindig van mit tanulnom, vannak megfejtésre váró kérdések. Számtalan dolgot még meg kell élnem, meg kell tennem.

A héten volt egy nap, amikor nagyon sokat gondoltam az anyukámra. Tudjátok, nem emlékszem rá, sem a hangjára, a kinézetére, a főztjére, úgy semmire. De egyik nap olyan volt többször is, mintha tisztán láttam volna őt. Nagyon érdekes volt, mert ilyen még így nem fordult elő. Mintha láttam volna a mosolyát is, láttam volna, ahogy bemegy a kórházba a születésem reggelén. Mintha valahogy érezni véltem volna őt sokkal jobban, mint szoktam.

Igen, hiába telt el nagyon-nagyon sok év a halála óta, valahogy úgy érzem, még mindig nem sikerült azon túljutnom, hogy nem volt anyukám. Ezen szerintem soha nem fogok túljutni. Sok mindent el tudtam fogadni vele kapcsolatban, meg tudtam bocsátani, meg tudtam érteni, de az, hogy nem volt anyukám, mindig marni fogja a lelkemet. Mindig lesz benne az a hiány.

De írjak inkább valami vidámabbról, igaz? Tulajdonképpen nem csak a szülinapom miatt akartam most írni. Igen, amúgy most is már volt történés. Nevezetesen az, hogy most hétfőn belekezdtem egy tisztítókúrába. Olvasom az Anthony William könyveit és ennek kapcsán vágtam bele egy ilyen kúrába. Belső hangomra hallgatva tettem. De amúgy ez csak egy löket volt arra, amit már jó ideje magam is kigondoltam, hogy tennem kellene.

Röviden a lényeg: az egyik fajta tisztítókúráját csinálom, amiről ír. Vannak olyan élelmiszerek, amiket ez idő alatt tilos fogyasztani. És pont itt jön a képbe a belső hangom, a testem üzenetei, ugyanis az évek során szépen minden szinte pillanatok alatt eltűnt az életemből, ami ezen a listán szerepel. Úgy mint állati termékek, alkohol, édesítőszerek, szénsavas üdítők. Az utóbbi egy-két hónapban erősen csökkentettem a szójaevést is és úgy egy hónapja elkezdtem a gluténos cuccokat is megszüntetni. Ami még maradt, az ecet, a zsírok (kókuszzsír, vegán vaj, olívaolaj, magok), illetve a só. Nos, könyvében írja, hogy ezeket is el kell hagyni, ha tisztítani akarunk.

Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy reggelente almaecetes-mézes-fűszeres meleg vizet iszom. Amint megtudtam, hogy az ecet az a bennünk élő kórokozókat még inkább segíti a szervezetünkben a túlélésre, abban a pillanatban letettem róla. Hétfővel kezdődően pedig a zsírok és a só is kikerült az étrendemből. Nos, ez egy tisztítókúra, így jó néhány hétig el fog tartani. De már most, az első hét végére elmondhatom, hogy még jobban érzem magamat. Számomra eleve nem kellett már olyan sok dologról lemondani, de ha az egészségemhez az kell, hogy ezeket is elhagyjam, hát megtettem. Korábban írtam a súlyos szembetegségemről is és arról, hogy azóta azon vagyok, hogy egészségesebbé tegyem a testemet és azon legyek, hogy hosszú, egészséges és fitt életet tudjak éléni. Hogy ne kelljen idős koromban betegségről betegségre szenvedni és orvosokhoz járni. Hiszek benne, hogy ez elkerülhető, ha odafigyelünk a testükre.

A tények így az első hét végére: könnyedebbség, jobb közérzet és hangulat, komolyan. Egyik este úgy feküdtem le, hogy az egész világot magamhoz öleltem volna, olyan jó kedvem volt. Mosolyogva aludtam el. És éreztem a belsőmben amolyan felszabadulást, féktelen örömöt. Annyira jó érzés volt! Lényegesen kevesebb puffadás és ami ezzel jár. És bár már amúgy is látszódik rajtam a fogyás is, elmondhatom, hogy ezzel ez még jobban beindul. Nem is bánom, mert azért még jó néhány kilótól én is szabadulnék, de már most azt érzem így hat nap után is, hogy tünedeznek el. Természetesen nem az elődleges a fogyás, ami miatt csinálom a kúrát, hanem az egészségem. Az „örök élet plusz két nap” a cél. 😉😍

A továbbiakban meg majd továbbra is figyelem magamat, hogy alakulok a kúra során.

Ennek a lényege a sok zöldség és gyümölcs nyersen vagy párolva, só nélkül, de akár fűszerezve, mindenféle olajos, zsíros dolog nélkül.

Nagyon-nagyon sok embernek szeretném ajánlani ezt a könyvet elolvasásra és a benne foglaltak megfogadására (Tisztulj és gyógyulj), de sajnos, az a tapasztalat, hogy az emberek egyszerűen utálják az olyan dolgokat, amikor akár egy kis dologról is le kell mondaniuk, amit szeretnek. Bele sem gondolnak, hogy az egészségükért kellene megtenni. Ez a baj. De tudjátok, ebbe most nem megyek bele. Az a lényeg, hogy én a saját egészségemért kezdtem el ezt, és fogok megtenni bármit, hogy meg is tartsam sok-sok éven át. Mert ha egészség van, minden van, ha egészség nincs, semmi sincs. És tényleg igaz, hogy ez a túl gyors, túl kényelmes világunk még inkább hozza a betegségeket. Olyan jó lenne, ha mindenki tudatosabb lenne az életével, a testével, az egészségével kapcsolatban. Ha le tudnának mondani az emberek arról, ami nem igazán szolgálja az egészségüket.

Tényleg túlságosan el van kényelmesedve a világ és benne az emberek.

De tudjátok mit? Részemről mindenki azt tesz a testével, amit akar. Én csak egy példa vagyok arra, hogy lehet máshogy is, lehet változtatni. Vannak még sokan mások is. 😃💖

Továbbra is tartom a minden napos reggeli hideg zuhanyt. Heti négy napot megyek edzőterembe. Hétvégén túra vagy edzés itthon. Minden nap lépcsőn megyek le és jövök fel a 8. emeletre. Reggel, éhgyomorra fél liter préselt zellerlé. Fél óra múlva citromos víz, néha mézzel. Párolt zöldségeket eszem, zöldség-gyümölcs smoothie-kat (saláta, spenót, rukkola vagy bármi zöld, alma, banán és pici gyömbér) iszom. Szedek néhány vitamint. Vizet, citromos vizet és teát iszom (ezt egy-egy teáskanál mézzel).

Meglátom, hogy mindez hova vezet, de azt már most el tudom mondani, hogy érzem a jótékony hatását. És egy valami nagyon biztos az életemben. Az, hogy most vagyok életem legjobb formájában. Soha nem sportoltam még rendszeres ezelőtt, de mióta csinálom, érzem, látom a változást a testemen. Van izomerőm, jobban bírom a terhelést. Nincsenek fájdalmaim semelyik testrészemben sem, aminek igazán örülök, mert régen hol a hátam fájt, hol a derekam, hol a fejem. Gyenge voltam, könnyen elfáradtam, nem bírtam sokat menni. Önbizalmam, magabiztosságom is több van.

Kíváncsi vagyok, mit hoz még ez a szülinap. Biztos vagyok, hogy még fognak történni dolgok. Ja, a héten voltam szemészorvosnál, mert észrevettem, hogy a bal szemem bizony most sokat romlott. Új olvasószemüveg kell, viszont azt mondta a dokibácsi, hogy távollátós nem kell a mindennapokban, csak ha esetleg vezetek. Egy jó hír. A távollátóst amúgy sem szoktam használni. Sajnos, olvasó az nagyon is kell, de rajta vagyok, hogy ahogy tudom, javítsam a szemem állapotát is. Bevezettem a napi szemtornát a javulás érdekében. Tudjátok, ez is csak egy pár perces dolog, amit érdemes csinálni. Tényleg csak ilyen apróságokból áll össze, hogy odafigyeljünk magunkra és megtegyük a tőlünk telhető legtöbbet önmagunkért, hogy egy minőségi életet élhessünk. Számomra nem az a minőségi, hogy bármit magamba tömök, csak meg megtehetem, hanem az, hogy olyannal táplálom magamat, ami segít a javuláson, a hosszú távú célokon. Pont olyan korban élünk, ahol megengedhetjük magunknak, hogy minden jó megtegyünk a saját érdekünkben, mégis inkább azt az oldalát éljük, amikor úgy érezzük, mindent megengedhetünk és miért ne tennénk?

Jó, most ezen nem filozofálgatok el. Csak mesélni akartam megint néhány dolgot, hátha valaki elgondolkodik rajtuk. Higgyétek el, semmi sem olyan fontos, mint az egészség. Én ugyebár erre a szembetegségem kapcsán jöttem rá. Muszáj megtenni a lehető legtöbben önmagunkért, mert csak így tehetünk másokért is. Kell szeressük magunkat annyira, hogy mindennél előbbre helyezzük az egészségünket és mindent megtegyünk érte, amit csak tudunk. Ezzel másokat is inspirálhatunk és a közvetlen környezetünknek is jót tehetünk. Mert én még nagyon sokáig itt akarok lenni. Még sok mindent meg kell tennem, meg kell élnem…

Vigyázzatok magatokra és mindenekelőtt tartsátok szem előtt az egészségeteket! Tegyetek meg érte mindent!

Hálás vagyok a megélt dolgokért, a felismerésekért, a tanult dolgokért, minden rossz és jó dologért, mindazért, ami történt ebben a tíz évben is. Jó dolog a változás, ezt is érdemes megszeretni.

Szeretem az életet, az életemet.

A szülinapom napját is szeretem, különleges nap: március 14. 💗💗💗

Megéri mozogni

Ma nagyon korán volt reggel. Még alig múlt fél négy, amikor megébredtem. Ahogy utazás, túrázás előtt nehezebben is alszom az éjjel, vagyis sokat forgolódom és megébredek, úgy ez nem volt másképp ezen az éjszakán sem. Így aztán mit volt, mit tenni, felkeltem. Összekészítettem a hátizsákomat, becsomagoltam a kajáimat, rendbe szedtem magamat, aztán nekivágtam a mai napnak. 

Feltettem ugyan a nagy kérdést, hogy volna-e kedve valakinek velem tartani ezen a hétvégén egy nem hegymászós túrára, de mivel egy jelentkező sem akadt, megint egyedül indultam útnak. A mai útiterv: Királyrét - Kisinóc - Kóspallag körtúra. Az elején egy kicsit menni kell emelkedőn, ki is melegedtem annak ellenére, hogy alig négy fok volt. Egy darabig megint rövidujjúban mentem. Később azonban vissza kellett vennem a pulcsimat, mert elég hűvös volt. Most nem másztam hegyeket, úgyhogy annyira nem volt melegem. A baj az, hogy végig rajtam volt a pulcsi és mégis fáztam. Nem tudom, miért. Pedig elég lendületesen mentem. Bár az igaz, hogy a szél is fújt és most nagyon sok volt a sík terep vagy az alig emelkedő, esetleg lefelé menet. Még egy enyhe fejfájással is küszködtem ma. Nem is bántam, mára nem terveztem hegymászást. Néha ilyen "lapos" túra is kell. Persze azért ez sem volt rövid. Ez is olyan 30 ezer lépésre és 25 km-re sikerült. Időben nagyjából öt óra volt. Szerencsére most nem kellett olyan veszélyes patakokon átkelnem, de azért ez az út is eléggé próbára tett. Ugyanis a nagykerekű járművekkel jól szétbarmolták az utakat. Sok helyen nem volt járható maga az út. Hatalmas pocsolyák voltak. Meg nagyon sok volt a sár is. Most is volt, hogy mocsárjáró voltam, de igyekeztem kerülőutakat keresni. Amúgy az egész túra jó volt. Csendes és nyugodt. Csak ne fáztam volna. Most valahogy még el is fáradtam a végére.

Elég jó tempót mentem. El is gondolkodtam ezen. Régebben elég lassú tempóban sétáltam, hamar el is fáradtam és még csak megközelítőleg sem tudtam volna ennyit menni egy huzamban. Most persze már egyáltalán nem esik nehezemre. De ugye van itt egy nagyon fontos tényező. Mégpedig az, hogy heti négy napot edzeni járok és minden nap gyalog megyek le és fel a lépcsőn a nyolcadik emeletemre. Vagyis azt akarom mondani, hogy milyen sokat számít, ha az ember edzésben van. Mennyivel könnyebb megtenni egy ilyen hosszú túrát az erdőben. Éreztem persze a lábaimban és a hátsómban a km-eket meg az emelkedőket, de ez jóleső érzés volt. Éreztem az izmaimat. Hálás is voltam nekik és hálás azért, hogy most már lényegesen edzettebbek, mint régen. Akár csak egy fél évvel ezelőtt is.

Nagyon sokan mondják, írják, hogy az egyik legfontosabb, amit az ember megtehet a saját egészsége érdekében, hogy sportol. Minden nap mozog, sportol valamit. Edzi és fejleszti a testét. Igazából teljesen egyet tudok ezzel érteni. Én is sokkal, de sokkal jobban érzem magamat, mióta sportolok. Ez valóban nem régóta van így az életemben. A rendszeres sport az még fél éve sincs jelen az életemben. Az edzőtermet is novemberben kezdtem, aztán december-januárban volt egy 5 hetes kihagyás, különböző okok miatt nem tudtam menni sajnos. Úgyhogy idén január 16-án kezdődött számomra a rendszeres sport. Heti négy nap edzőterem, hétvégén túra, ha jó az idő és rendben vagyok, ha pedig nincs túra, akkor itthoni edzés. Tényleg nagyon fontos és nagyon jó, hogy eddzük a testünket. Soha nem gondoltam volna.

Azt hiszem, én az eddigi életemben most vagyok a legjobb formámban. Persze lehetek még jobb formában, ha marad az edzések rendszeressége és fejlesztése, de az biztos, hogy még soha nem voltam ilyen jól így a bőrömben. Hogy igenis képes vagyok nagyon kevés pihenővel végigmenni egy ilyen hosszú túrán. Hogy egyáltalán képes vagyok 25 km-t menni, ráadásul erdőben, hegyeken, szóval terepen, nem egy sík úton. Mert ezekben a túrákban ráadásul van bőven kihívás is.

A mai is tele volt mindenféle kihívással. Kezdve ott, hogy állandóan kerülgetni kellett a pocsolyákat az úton, mocsarason átgázolni. Kisebb patakokon átkelni, átugrálni. Volt olyan rész is, ami a bátorságomat is próbára tette. Ebben a körtúrában van egy kifejezetten körtúra jelzés is, amint egy darabig haladni kell. Nos, én nem csak egy darabig haladtam rajta, hanem teljesen végigmentem. Szóval, körtúra volt a körtúrában. Nem is lett volna ezzel baj, de az első része az elég vizes terepen ment. Egyszer csak bokrok mögül megláttam egy tavat is, nádas is volt, úgyhogy megint kicsit befigyelt a félelem, a víztől való félelem. Gyorsan igyekeztem távolabb is kerülni a helytől. Plusz még ez a körtúra egy olyan út volt, ahol láthatólag jó ideje nem járt senki. Mármint túrázók. Mert azért erre is voltak keréknyomok. De a jelzések megkopva a fákon, az utat néha keresni kellett. Egyszer majdnem el is tévedtem, mert nem találtam sem a jelzést a fán és nem látszott az út sem. Kicsit ijesztő volt, de hát hogy fedezzünk fel bármit is, ha soha nem tévedünk el vagy nem lépünk le az ismert ösvényről?

Szóval, a lényeg, hogy végigmentem ezen a körtúrán, amit nem is igazán tudtam, hogy hol kezdődik és hova lyukad ki, úgyhogy egészen meglepődtem, mikor kiértem arra a helyre, ami a nagy körtúrám egyik része volt. Bosszankodtam is, hogy már megint itt vagyok és vajon mit nézhettem el, hogy nem azon az úton megyek, ami a nagy körtúrám útvonala. Vagyis igazából ez a kisebb körtúra a körtúrámban pusztán a "véletlen" művel. De igazából nem bántam, hogy végigmentem rajta. Ott aztán senkivel sem találkoztam. És ugyanaz az erdő, de mégis úgy tűnt, mintha ez egy kihaltabb része lenne. Nem volt, csak ugye tényleg olyan volt, mintha arra már rég nem járt volna gyalog ember.

Tényleg csak azt akartam megírni, hogy mennyire jót teszünk önmagunknak, ha valamit sportolunk napi rendszerességgel. Mennyivel másképp érezzük magunkat és tényleg micsoda dolgokra vagyunk képesek. Én sem gondoltam volna mondjuk még egy évvel ezelőtt sem, hogy én ilyen hosszú utakat fogok megtenni és hogy bírni fogom. És még élvezni is. Mert tényleg imádom, hogy mehetek az erdőbe. Már amikor a buszról meglátom a hegyeket, az erdőt, mindig elérzékenyülök. Nem tudom, miért. Mintha tényleg hazamennék. Nem tudom, honnan az érzés, nem is számít. Az a fontos, hogy mehessek. A belsőm mindig hajt kifelé. Az sem számít, hogy csak a Börzsöny van meg a Pilis egyelőre az életemben. Úgyis alig ismerek pár útvonalat. De amúgy szeretem is ezeket a helyeket, már mindegyiknél vannak kedvenc helyeim. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy melyik erdőben megyek, valóban az a fontos számomra, hogy mehessek az erdőben. 

Mindannyiótokat csak biztatni tudom, hogy mozogjatok valamit, ami nem a napi munka, rutin része, hanem valami más.

Most is hoztam, de csak néhány fotót.

 

 

 

Az út néhány km-en műúton vezet, le, vissza Királyrétre. Azonban, mikor az elágazáshoz értem, hogy forduljak Királyrétre, de a másik irányban Szokolya van, úgy döntöttem, hogy Szokolyára megyek vissza. Nagyobb esélyem van valami tömegközlekedést elkapni. De nehogy azt higgyétek, hogy így is volt. Végül ugyan Szokolyán fel tudtam szállni a kisvasútra, de az Királyrétről jött. De nem bántam meg, hogy ennyit mentem. Jólesett. Igaz, hogy kicsit elfáradtam, de mindig jó, hogy ki lehet szakadni a megszokottból, a városból. Jó kimenni a természetbe, néha megállni és hallgatni a madarak csiripelését. Persze az erdőben is találkozom néha emberekkel, de általában köszönünk egymásnak és jó utat kívánunk. Mégis, én nagyon szeretem az erdő csendjét, vagyis inkább az erdő zajait, a nyugalmat, ami ott van, azt egyszerűen nem lehet elmondani. Oda kell menni és érezni kell. Olyan megnyugtató. Még annak ellenére is, hogy néha rám tör valami kis félelem. De ez igazán eltörpül az erdő csodája mellett.

Hálás vagyok a belső hangomnak, amiért tavaly augusztusban nem hagyott békén és szó szerint kinoszogatott az erdőbe. Hálás, hogy októberben az edzőterem tulaját is megismerhettem. Hálás, hogy a napi edzésbe vettem a lépcsőzést is. Ez mind a belső hangomnak köszönhető, mert rá hallgatva tettem meg ezeket a dolgokat. Soha nem késő hallgatni rá és soha nem késő belekezdeni valami új, valami más mozgásba. Csak halkan súgom meg, hogy amióta az edzés, a túrázás az életem része, egészen máshogy is érzem magamat, vagyis sokkal jobban. Azt se feledjük el, hogy sokkal nagyobb szabadságot ad az embernek, ha jó kondiban van. De jó lenne, ha ti magatok tapasztalnátok meg a mozgás áldásos hatásait. Ugye, aki hajt az "örök élet plusz két napra"...  😉💗😊😘