Még egy kis Vipassana

Van még néhány dolog, amiről írni szerettem volna. Úgyhogy most pótolom.

Egy burmai születésű, Indiában tanító tanításait hallgattuk a meditációra vonatkozóan. Ő már nem él, így hanganyagról angolul és magyar fordítással is elhangzott a tanítás. Ő Goenka. A Buddha tanításait adja tovább, ami szerencsére fennmaradt. Mert valóban jó ez a Vipassana meditáció.

A tegnap esti itthoni meditációm nem sikerült valami jól, de a reggeli már igen. Ma a munkahelyemen meg is jegyezték többször is, hogy mi történt velem, hogy olyan vigyorgós vagyok. Azt kérdezték, hogy milyen volt a csendtábor. Azért azon meglepődtek, hogy napi 10 és fél órát ültünk meditációban. Valaki azt is mondta, hogy ő bizony nem menne olyan helyre, ahol ennyi ember van, annak a sok embernek a negatív energiája. De én azt hiszem, hogy akiben megszületik az elhatározás, hogy javítson az életén, hozzáférjen a tudatához, annak nincsenek rossz energiái. Ráadásul a meditációval csak mindenképpen a jó energiák fognak érvényesülni. A régi tanítványoktól, a helytől, a tanítótól ez pedig csak erősebb lesz.

Azért elképzelhető, hogy milyen, amikor száz ember leül meditálni. Van ott aztán minden: köhögés, tüsszögés, torokköszörülés, hallani, ahogy az emberek nyelnek, mert elég nagy a csend. Persze jó, ha mindenki igyekszik minél halkabb lenni és nem zavarni a másikat, a másik oldalról pedig türelemmel kell lennünk az ilyen dolgokkal. Elkerülhetetlen emberi testi reakciók vannak. De nagyon sok olyan pillanat, perc is volt, amikor olyan nagy volt a csend a teremben, az ember akár azt is hihette volna, hogy teljesen egyedül van ott. Úgyhogy száz ember meditációján ereje azért elég nagy. Még akkor is, ha nem mindenkinek, nem mindig sikerül úgy, ahogyan szeretnénk.

Most képzeljetek el nagyjából száz olyan helyet egy hatalmas teremben, ahol mindenkinek a helyet egy nagyjából 1 nm-es szivacs. Ezen van mindenkinek az akár több meditációs párnája, takarói. Vagy különböző egyéb ülőalkalmatosságok meditációhoz, ami nem szék volt. Jó volt úgy végignézni a teremben, hogy senki nem volt ott. Láttál nagyjából 100 ilyen kis kupacot, mindenkinek a saját kis meditációs kuckóját.

Még akkor sem tűnik fel, hogy olyan sokan vagyunk, amikor étkezés van, hiszen ott is csendben kell lenni. Csak akkor tűnik fel, hogy többen is vagyunk, amikor tányérra szedjük az ételt vagy éppen elmosogatunk. Igen, mindenkinek maga után el kellett mosnia a használt evőeszközöket, tányérokat, poharat. Valóban az volt a lényeg, hogy az ember csakis teljesen önmagára tudjon koncentrálni.

Még egy kis adalék a saját meditációmról: A nyolcadik napon két látogatót is kaptam, egyet reggel, egyet pedig délután. És még a kilencedik napon, az esti előadás alatt, miközben meditációban ültem, valaki más még meglepett. Őszintén szólva tőle kicsit megijedtem. Rá egyáltalán nem számítottam, ráadásul túl közel is volt hozzám, alig néhány centire egymástól az arcunk.

A hatodik napon már úgy voltam vele, hogy mikor lesz már vége. Már túl sok, túl hosszú, nem bírom tovább. De csak csináltam. Aztán a hetedik nap esti előadásában elhangzott, hogy már csak két nap van hátra a komoly gyakorlásból, mert a tizedik napon már sokkal lazább lesz a nap. Akkor megkönnyebbültem. Azért valóban embert próbáló így elsőre nekiülni ilyen tíz napnak. De azt hiszem, hogy akinek valóban célja van, vagyis célja a tudat tisztítása, a szenvedés megszüntetése és a boldog élet, az kibírja, minden nehézséggel együtt.

Még egy jó dolog volt a sokból, hogy – talán – a nyolcadik napon újabb adalékkal bővült a meditáció. Igazából olyannal, amit vártam már, amire számítottam, hogy lesz. Nem tudom, valahogy éreztem, hogy ennek is kell lennie. Mikor nem csak a testedet kívülről figyeled meg az érzések tekintetében, hanem belülre is mész. Ez az igazán izgalmas! Annyira örültem, hogy ez is része a meditációnak. Ezt persze nem mindig gyakoroltam. Ezt csak akkor lehet gyakorolni, ha nincs az embernek testi fájdalma és tudja a teste minden kis apró külső felületén érzékelni az érzeteket.

A szobatársakkal is megvolt a jó hangulat még így csendesen is. Néha azért elhangzott egy-két mondat, ami feltétlenül szükséges volt vagy éppen mutogattunk. Az egyik csajszinak órája volt, amit beállított nekem, hogy korábban tudjak kelni. Igaz, ez azzal járt, hogy ők is megébredtek, de még nem keltek fel. Szóval, nagyon rendes volt ez a csajszi. Én hajszárítót vittem, amit meg tudtam osztani velük.

Hazafelé az autóban a férfivel éppen arról is beszélgettünk, hogy mennyire kevés kell az embernek. Mert igazából bepakoltunk ide tíz napra, ami szükséges volt és teljesen meg voltunk vele elégedve. Nem vágytunk többre, nem kellett több. És minden ott volt veled: váltóruhák, tisztálkodószerek, nálam még mosószappan is. Bár az is igaz, hogy ott nadrágban voltam végig. Ez ide sokkal kényelmesebb volt. Milyen érdekes, hogy az ember mennyi mindent képes felhalmozni magának a hétköznapokban, aztán kiderül, ha kiderül, hogy annyi mindenre még sincs szüksége. Lehet, hogy valamikor nálam egy szanálás lesz ennek következménye. Még nem tudom, majd kiderül, majd kialakul.

Érdekes volt azt is látni, hogy az indulás napjának reggelén, amikor visszakaptuk a mobilt, a legtöbben egyből bekapcsolták azt és már rá is cuppantak. A függőség az hamar visszatért. Valaki le se rakta egész reggeli alatt. Én, bár egyáltalán nem vártam senkitől sem üzenetet, úgy voltam vele, hogy valamiért féltem újra bekapcsolni. Nem tudom, miért, ne is kérdezzétek. Talán az rémített meg, hogy így már végérvényesen elkerülhetetlen, hogy újra a való világban legyek. Így hát reggeli után szépen visszamentem a szobába, leültem az ágyra és csak akkor bontottam ki (becsomagoltuk egy papírba) és kapcsoltam be a telefonomat. Két csajszitól kaptam csak üzenetet. Az egyik azon aggódott, hogy talán valami egészségügyi gond miatt lettem elérhetetlen, a másik meg tudósított a családjában történt dolgokról. Ennyi. Nem is vártam mást. Bár jólesett volna, de nem számít. Akinek viszont írtam, hogy visszatértem vagy végre itthon vagyok, mind örültek nekem. És persze már meg is indult a kíváncsi kérdezősködés.

Ma pedig már vissza is tértem a munkába. Így elsőre, ilyen hosszú kihagyás után, egész jó volt. Örültek nekem ott is.

Ha bárkit érdekel ez a meditációs technika, itt megtalálja az elérhetőségüket és információt erről:

https://www.dhamma.org/hu/index

Nagyon-nagyon tudom ajánlani tényleg mindenkinek. Az előadások és a tanítások alatt sok minden elhangzik és sok mindent meg is ért az ember. Az esti előadások külön helyiségben zajlottak azoknak, akik angol nyelven hallgatták, mi, magyarok pedig maradtunk a meditációs házban. Minden este több mint egy óra volt az előadás. Igen, utána még volt egy rövidebb meditáció. Aztán, ahogy véget ért, mindenki húzott a házikójába aludni. Persze voltak, akik maradtak és tettek fel kérdést a tanítónak. Ja, igen. Ugyan Goenka volt a tanító felvételről, de minden ilyen alkalomnak van egy jelen lévő tanítója is. Egy tanító és a társa. Mert az egyik a nőkkel, a másik a férfiakkal beszélhet csak. Nekem is voltak kérdéseim, úgyhogy két este is maradtam. Meg egyszer a déli alkalmon is mentem kérdéseket feltenni. Fel lehetett iratkozni, hogy ki szeretne másnap délben a tanítóval beszélni.

Nos, azt hiszem, megint sikerül jó sok mindent írnom nektek erről. Remélem, most már semmit nem hagytam ki. Ha mégis, akkor az úgy van jól. Olvassátok szeretettel, amilyen szeretettel írtam nektek! És ha vágytok a jobbra, akkor nem habozzatok elmenni! Ha valakinek célja van, akkor az meg tudja csinálni.

Végezetül pedig, ami a legfontosabb:

Legyetek boldogok!

10 nap Vipassana

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre a tanfolyamra.

Talán még nem meséltem, de decemberben voltam egy családállításon. Beszélgettem mindenkivel. Az egyik fickó említette, hogy volt egy Vipassana meditáción. Elmesélt róla mindent, vagyis sok dolgot. Én meg úgy éreztem, hogy muszáj jelentkeznem rá. Meg is tettem. Várólistás lettem. Aztán alig két héten belül kaptam a visszajelzést, hogy valaki lemondta, így mehetek. És én mondtam is, hogy megyek. Ez el volt intézve.

Ez volt hát az oka, amiért én nem voltam egyáltalán elérhető.

Nagyon vártam már, hogy eljöjjön az indulás napja. 10 teljes nap lesz, plusz egy 0. nap, az érkezés napja és a 12. nap, az indulás napja. 10 teljes nap.

Ez azért szabályokkal is járt. Odaérkezve a regisztrációnál máris le kellett adni a telefont, amit csak az indulás napján kaptunk vissza. Aztán a 0. nap este 8 órakor, az első meditáció kezdetével megkezdtük a nemes csendet is, ami azt jelentette, hogy nem lehetett beszélni, de nagyjából még egymásra nézni sem, sehogy sem kommunikálni. Nem vihettél könyvet olvasni, papírt írni. A férfiak és a nők külön területeken mozogtak. Az étkezőben függöny választott el minket. A meditációs házban külön oldalon ültünk.

Szolnokon a Tiszaliget Turisztikai Központban volt ez a tanfolyam. Két szobás kis házikókban voltunk, minden szobában 3 ággyal, egy fürdővel és egy vécével. Az étkező külön épületben volt, ahogy a meditációs ház is teljesen külön volt. Így állandó volt a jövés-menés a területen. Már, amikor mentünk és nem ültünk meditációban, ettünk vagy éppen pihentünk.

Ugyanis naponta 10 és fél órát ültünk meditációban. Reggel négykor volt az ébresztő, fél 5-kor már meditáltunk egészen fél 7-ig. Akkor reggeli volt. Utána 8-ig pihenő. A társaság nagyja vissza is ment a szobájába pihenni. Aztán 8-kor már ültünk is be a következő meditációra. Egy kisebb szünettel 11-ig meditáltunk. Utána ebéd és a következő meditáció délután 1 órakor volt. Itt két kisebb szünettel egészen 5 óráig meditáltunk, utána teaszünet. Hatkor megint meditáció, hétkor előadás és negyed 9-kor egy utolsó meditáció.

Húzós volt, tényleg. Mégis, kevésbé éreztem a fáradtságot. Ahogy haladtunk a napokban, úgy váltam éberebbé. Nem volt szükségem annyi alvásra sem.

Bár nekem is akadtak nehézségeim. Mikor a harmadik napon még azt láttam, hogy csak szinte ugyanazt gyakoroljuk, kis csalódást éreztem. Aztán eljött a negyedik nap és akkor megtanultuk magát a Vipassana meditációt. Akkor értettem meg igazán, hogy kellett az első három nap, hogy megtanuljuk fókuszálni a tudatunkat. Ugyanis ez a meditáció a tiszta tudattal operál. És én imádtam ezt. Annyira jó volt ezt megtapasztalni. Én, aki mindig csak próbálkozott a meditációval, aztán úgy éreztem, hogy sosem sikerült, néhány próbálkozás után fel is adtam. Most viszont a napok múlásával egyre jobban vártam az alkalmakat. Persze volt olyan, hogy annyira elvittek a gondolatok, hogy nem tudtam rendesen fókuszálni. De olyan is előfordult, hogy bizony belealudtam. Azt azonban elmondhatom, hogy már az első pillanattól kezdve sikerélményem volt már abból a szempontból is, hogy sikerült fókuszálnom a tudatomat.

Az már csak hab a tortán, hogy a harmadik, a hatodik és a nyolcadik napon is kaptam látogatókat a láthatatlan világból. Róluk most nem fogok mesélni, még nekem is el kell helyeznem őket a világomban.

És akkor még ott van az is, hogy mi jött még fel az elmémből.

A 0. napon még lehetett beszélgetni, így sokakról megtudtuk, hogy honnan jöttek. A társaság több, mint a fele külföldi volt. Jöttek Olaszországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Németországból, Norvégiából, Ausztriából, aztán még ki tudja, honnan. Úgyhogy a társaság nagy része beszélt angolul. Ez azért is volt fontos, mert a tanítások két nyelven zajlottak: angolul és magyarul. Én viszont alig beszélek angolul. Tanultam még évekkel korábban, de soha nem használtam, mert nem kellett, nem mozogtam olyan helyen, olyan társaságban. Tehát most sem igazán tudtam beszélgetni senkivel ezen a 0. napon.

És most figyeljetek! Ahogy haladtunk a meditációban, úgy jött fel bennem egyre több szó, kifejezés, mondat angolul. Komplett párbeszédek zajlottak a fejemben. Olyan szavak jutottak eszembe, amikről már rég elfeledkeztem. Ha meg valamilyen szót nagyon kerestem, nem kellett még egy perc sem, hogy eszembe jusson. Úgyhogy a 11. napon, amikor már lehetett beszélgetni, én is többekkel elbeszélgettem angolul. Igaz ugyan, hogy egyszerű szavakkal és kifejezésekkel, de nagyon jól megértettük egymást. Hazafelé meg egy férfi hozott engem meg egy másik nőt. A férfi totál magyar, nem beszél angolul. A nő olasz és beszél angolul. Így én voltam az, aki beszélgetett vele út közben. Őt a reptérre vitte a férfi, engem meg hazáig hozott.

Szóval, mit is mondhatnék? Ha már a tíz nap meditációnak ilyen hatása van, mi lesz még később, ha rendszeresen gyakorolok itthon? Hú, nagyon várom, hogy mi fog kialakulni.

Elsősorban persze most már az angoltanulás lesz a fontos, mert ahogy látom, így valóban kinyílik a világ.

A Vipassana nem kötődik semmilyen valláshoz, felekezethez vagy „izmushoz”. Ez teljesen univerzális és mindenki használhatja, mindenki megtanulhatja. Én bizony ezt receptre írnám fel mindenkinek.

Nagyjából százan voltunk és több volt a férfi, mint a nő.

Nagyon finom ételeket főztek nekünk, amiért nagyon hálásak is voltunk. A menedzserek, a konyhán dolgozók mind szolgálatot tettek, vagyis nem fizetett alkalmazottak voltak. És ez a lényeg, hogy az egész tanfolyam is ingyenes. Amikor véget ér, adhatsz adományt. Ezzel nem az ellátásodat fizeted ki, hiszen azt már korábban valaki más kifizette. Itt te a következő alkalom költségeibe szállsz be. Hosszú lenne most mindent részleteznem, de a lemondás miatt kell, hogy ne kelljen fizetni érte, hanem adományt lehessen adni. Akit részletesebben érdekel, szívesen megírom neki.

Korai volt a 4 órás kelés, de hozzá lehetett szokni. Én amúgy is korán kelő vagyok, no, nem ennyire. Valamivel korábban is keltem, mert még zuhanyoztam reggelente, így mire megszólalt a gong, én már majdnem fel is voltam öltözve. Igen, nem is mondtam még, hogy minden időponthoz volt egy gong. Ezzel mentek körbe a kongatták, hogy mindenki meghallja. Minden ébresztéskor, meditáció előtt, étkezések kezdeténél.

A legnagyobb nehézséget nekem a meditációs párnán való ülés jelentette, így már az első nap estéjén, amikor lehetett beszélni a tanítóval, engedélyt kértem, hogy széken ülve meditálhassak. Meg is kaptam az engedélyt, de fenn is tartották a helyemet a földre helyezett szivacson. A 7. napig nem is ültem vissza, akkor egy-két órára naponta visszaültem, aztán visszamentem a székemre, ami a terem végében volt, vagyis a többi meditáló mögött.

Ott tanultam meg azt is, hogy mennyire áldásos találmány a cipőkanál. Ott ugyan nem volt velem, de akkor nagyon elkezdtem értékelni. Ugyanis annyiszor kellett egy nap le és felvenni a cipőt, hogy egyszerűen bedurrant a jobb alkarom. Annyira fájt, hogy aztán nem tudtam rendesen felhúzni a cipőmet. Amúgy vittem magammal egy könnyű sportcipőt is, így arra váltottam. Azt már könnyebb volt felvenni.

Igazából semmi gondunk és semmi dolgunk nem volt, csak annyi, hogy önmagunkra figyeljünk. Ezért volt a sok szabály is, hogy önmagunkra tudjunk figyelni. Ez nagyon fontos volt most. Hiszen a cél a tudat tisztítása, a szenvedés megszüntetése és a boldog élet.

Nagyon finom ételeket kaptunk főként ebédre. A reggeli nagyjából zabkása, almakompót, müzlik, lekvárok, kenyérkrémek voltak. Én, gluténmentes lévén köleskását, polentát kaptam reggelire. Mindig volt tea, instant kávé. Vacsora, ami öt órakor volt: fél alma, fél körte, fél banán. Ennyi. Az utolsó napokra jött ki nálam, hogy éhesebb voltam, a többi napon nem volt bajom ezzel. A mai nap reggelén meg felszolgálták azt, ami korábbról megmaradt meg a tegnapi maradék főtt ételt. Úgyhogy én nagyon finom vörös lencse levest ettem reggelire.

Voltunk jó páran, akik ott maradtunk és segítettünk az elpakolásban. Ki a konyhán, ki az étkezőben, ki a meditációs házban. És persze volt, aki a szalagok leszedésében segédkezett. Azért voltak kitekerve szalagok, hogy elválasszák a férfi és női részeket. Meg volt szabva, hogy melyik nem melyik területeken tartózkodhat, sétálhat. Ennyire nem lehetett érintkezni. És ez nagyon is jó volt így. Én kicsit segítettem az étkezőben meg a szalagok leszedésében, ha már várnom kellett arra, aki hazahozott. Ő is vállalt segítést itt a végére.

Nézzétek el nekem, hogy már megint sokat írtam, de egy ilyen élményről nem lehet röviden írni. És szerintem még sok dolgot nem is írtam meg.

Amit végül is tudok nektek mondani, hogy érdemes mindenkinek ezt megtanulnia. Ahogy írtam, receptre kéne felírni. Annyiféle áldásos hatása van. De persze elsősorban azok, amiket fentebb írtam. A többi mind csak mellékhatás.

Jól van, most már befejezem, mert mennem kell az esti meditációmra. Annyira jó, hogy végre egyrészt tudok meditálni, másrészt az a nagyon jó, hogy várom, hogy csinálhassam, mert érzem, hogy mennyire jó hatása van.

Egy ott tanult mondattal búcsúzom, amit mindenkinek kívánok:

Legyetek boldogok!