Csak néhány gondolat

Most látom csak, hogy milyen régen írtam már bejegyzést. De tudjátok, valahogy mostanában nem igazán volt ihletem sem írni, sem rajzolni. Nem csak a munka fárasztó annyira, hogy utána már nincs kedvem szinte semmihez, hanem maga az élet az, ami más irányba fordította a figyelmemet. Abba, amiben most még az egész világ van, de erről bővebben nem szándékozom írni.

A lényeg, hogy most végre újra itt vagyok.

Az elmúlt hónapokban is sok minden történt velem. Még ha talán külsőre nem is úgy tűnik, hogy sok a történés, mégis úgy van.

A héten éppen itthon vagyok betegszabin. Kicsit ágynak döntött a takonykór. Kis hőemelkedés és köhögés persze szintén levettek a lábamról, de igyekszem összeszedni magam. Tudjátok, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem megfáztam vagy elkaptam valakitől a nyavalyát, hanem a saját belső küzdelmeim és megéléseim azok, amik ilyen módon akarnak némi figyelmet és eszmélést kicsikarni maguknak. No meg persze az újabb akadályhoz való érkezésem és bizonytalanságom. Az én drága kis lelkem pihenőt kért. Egyrészt valóban sokat alszom vagy pihenek, mert egyszerűen nem bírom nyitva tartani a szemem napközben sem. Ez egy olyan nem szeretem állapot, de nincs mit tenni, engedelmeskedni kell a test kívánságának. Már csak azért is, mert ma még a szemem is úgy égett, hogy nem igazán tudtam az okát és nem tehettem mást, mint újabb pihenés. Persze igyekszem összeszedni magam. Muszáj, hiszen a csajok helyettem is végzik a munkámat a melóhelyen, és az tudom, hogy így nagyon sok nekik. Bocsi lányok, hétfőn már jövök!

Nagyon fájdalmasan érintettek bizonyos dolgok ezekben az elmúlt hetekben. Nem hiszitek el, de valahogy én magam is sokkal érzékenyebb lettem. Nem voltam sosem egy könnyen sírós típus, de mostanában van, hogy egy-egy filmen is elerednek a könnyeim. Átértékelődtek megint bizonyos dolgok bennem. Csendesebb lettem és még visszavonultabb, mint eddig. De ez nem is baj, idáig sem igazán hiányoztam senkinek. Véglegesen töröltem magam arról a bizonyos közösségi oldalról is. Teljesen beszüntettem a hírek olvasását is. Aki ismer, az tudja, hogy tévét már nagyon sok éve nem nézek. Rádiót mindig kikapcsoltam korábban is, mikor a hírek mentek. Túl sok a negatív hír, és egyáltalán nincs szükségem arra, hogy ezek lehúzzanak. Ahogy senkinek nem lenne rá szüksége, de hát mindenki döntse el maga, hogy mi felé szeretné irányítani a figyelmét és a gondolatait.

Az én gondolataim és figyelmem újabb irányt vett. Fontos dolgot kezdtem újra tanulni. Erről sem írok most bővebben, mert ez egy hosszadalmas folyamat. Ebben a jó néhány hete tartó nagyobb elcsendesedésben újra helyet kért magának a meditáció is.

A meditációval valahogy mindig hadilábon álltam. Mikor olyan tanfolyamokra jártam, ahol jó lett volna elmélyedni meditációkban, akkor sem ment igazán, mert valahogy kényszernek éltem meg. Voltak olyan időszakok az életemben, amikor teljesen spontán és belső indíttatásból ültem le meditálni. Aztán ez is elmúlt. Most meg úgy érzem, hogy szinte szükségem van rá, hogy igazán befelé tudjak figyelni. Mert nagy szükségem van rá. Bizonytalanságom és tudatlanságom feloldása bizonyos tereken. Fel nem dolgozott és el nem sírt bánataim és fájdalmaim még mindig kísértenek. Nehezen boldogulok velük néha így egyedül. És ez a nagyon egyedüllét is néha igazán fájdalmas tud lenni. Néha megszűnik az élet iránti szeretet és vágy. Nem, nem adom fel, csak felbukkannak ilyen gondolatok. Ilyenkor nehéz bármi szépet találnom az életben. Pedig tudom, hogy még dolgom van, sok dolgom.

A test az egy igazán megbízható „szerkezet”. Mondhatnám úgy is, hogy tökéletes. Folyton jelez. Csak néha nem tudok rájönni, hogy mit is akar igazán mondani. Talán a meditáció jó lesz arra is, hogy erre rájöjjek. Mert itt van ez a dolog a húsevéssel. Nagyon szeretem a húst. A csirkét. Képes voltam akár naponta húst enni. De két hónapja már nem eszem húst, nem kívánja a testem. Sőt, már a húspult előtt sem tudok elmenni, mert megérzem a szagot és rosszul vagyok tőle. Ezt még meg is értem, mert talán egyfajta tisztulást jelent a számomra.

De van egy olyan testi problémám, aminek a magyarázatát és megoldását még nem sikerült megfejtenem. Kiütések bukkannak fel rajtam és rettenetesen viszketnek. Volt, hogy a fejbőröm viszketett napokig és majd megbolondultam tőle. Remélem, nem azt gondolják most sokan, hogy a szappan és a víz csodákra képes, mert ezt magam is egyrészt tudom, másrészt napi szinten találkozóm is van velük. Vagyis semmi külső dolog nem okozhatja ezeket a tüneteket. Némi sejtésem azért van a dologról. Kezd felőrölni az érintés hiánya. Ez van.

Túl hosszú cikket nem akarok írni, úgyhogy most ennek részleteibe nem akarok belemenni.

Van azért jó hírem is. Már akit érdekel. Ma már voltam annyira jól, hogy bele tudtam kezdeni egy újabb rajzba. Bár nagyon lassan haladok vele, talán néhány nap alatt elkészülök vele.

A fentieket egyáltalán ne vegyétek panaszkodásnak, mert nem azok. Csupán némi kis eszmefuttatás nekem és talán másoknak is. Ha bármi történik, ha nehézség van vagy éppen egy kis takonykór, akkor az bizony üzenet tőlünk magunknak, amit meg kell tanulnunk „olvasni” és értelmezni.

Nos, mára legyen is elég ennyi.

Legyen csodaszép estétek, napotok!

Mindannyiótoknak csupa jót kívánok szeretettel!