Hős vagy!

Én sem hősnek születtem, de valahogy az élet folyamán azzá váltam. Talán többször is.

Ahogy mindannyian válhatunk hőssé bármelyik pillanatban. És nem is kellenek hozzá olyan nagy dolgok. Néha elég hozzá valami aprócska történés. Néha persze óriási tettek tesznek valakit hőssé. Szóval, szerintem mondhatjuk azt, hogy talán mindannyian hősök vagyunk. Mégsem mondanám azt, hogy ez egy elcsépelt kifejezés, mert nem is minden nap használjuk. Nem is mindig és nem mindenkire. Egyszer csak megkapjuk ezt a jelzőt, hősök lettünk, de ezt nem hangoztatják nekünk nap mint nap. Mi is aztán csak feltesszük a lelkünk egyik polcára, néha leporoljuk, néha megnézegetjük, de nem mutogatjuk minden nap, nem mutogatjuk mindenkinek. Csak csendesen őrizgetjük magunkban, hogy ilyet is kaptunk. Jólesik, valljuk be! Bár szerényen még el is hessegetjük magunktól ezt a jelzőt, de igazából teljesen mindegy, mit csinálunk vele, mert valaki más, valakik már hősnek látnak minket és a szemükben az is maradunk. Életünk során sokszor is nevezhetnek minket hősnek, mert mások hősiességet látnak abban az életben, történetben, megélésben, ami velünk történik. Mert számukra annyira csodálatraméltó a velünk történt akármi, hogy a szemükben máris hősök lettünk. Mi pedig örülünk annak, ha valaki bármikor is hősnek lát bennünket.

Én is már többször megkaptam életem során, hogy hős vagyok. Valahogy még sohasem gondolkodtam el rajta igazán, hogy ez mit is jelent, miért is kapom, miért is érdemlem meg ezt a jelzőt. Hiszen én is csak élem az életemet, ahogy tudom. De bizony másoknak igenis hősiesség, ahogy élek vagy amit átéltem, amit teszek, amit elviselek – és itt nem szándékos szenvedésről van szó. Másoknak ez azért hősiesség, mert még csak hasonlót sem éltek át vagy nem bírnák azt, ami velünk történik. Így váluk mások szemében hősökké. Most már meg is értem, hogy mások hősnek látnak engem vagy hősnek tudnak látni bárkit is. Olyat látnak bennünk, amire ők adott esetben akár képtelenek is lennének. Van ilyen is.

Akkor most elmesélem, hogy miért is kaptam én legutóbb, alig két hete ezt a jelzőt, ráadásul négyszer is, négy különböző embertől.

Január 13-án kézműtéten estem át. Azt mondják, hogy a Bechterew-kórom miatt alakulhatott ki az ideggyulladás a csuklómban. Ezt műtötték. Menet közben aztán még kiderült, hogy alagút szindrómám is van, úgyhogy rögtön kettő az egyben műtét lett belőle. Nekem erről fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy lett egy hatalmas, háromszárú cikkcakkos vágás a kezemen – a tenyerem alsó harmadán, a csuklómon átlósan és az alkaromon van. Altattak. Jól kiütöttek, szó se róla, ráadásul pillanatok alatt. A magamhoz térés is úgy tűnik, több fázisú volt. Már a szobában voltam, mikor magamhoz tértem és rögtön pánikot is okoztam orvosoknak, nővérnek, ugyanis erősen zsibbadt a szám, ami azt jelentette, hogy valamire allergiás reakcióm lett. Kiderült, hogy már a műtét alatt is kellett adjanak allergiára gyógyszert. Itt is kaptam még egy adag antihisztamint. Amint az is kiderült, hogy egyszer már voltam magamnál, beszéltem is, csakhogy én arra egyáltalán nem emlékszem. Nekem onnantól kezdve volt filmszakadás, hogy beadták a kábítót a kanülömbe, arcomra tettek egy maszkot, kb. hármat lélegeztem és kész, egészen odáig, míg szájzsibbadással fel nem eszméltem. A velem történtek egy részét szobatársam családjától tudom. Ez csak bemelegítés.

Az érdekesség ott kezdődik, hogy mint minden műtött testrész, ez is fájdalommal jár. Vannak belső varrataim is. A bibi ugyebár már sok évvel ezelőtt kezdődött és itt hatványozottan éreztette magát: hogy tudniillik nem szedhetek fájdalomcsillapítót, mert elég sokra allergiás vagyok. Na, úgy kibekkelni egy ilyen műtét utáni fájdalmat, hogy semmit nem kaphatok be, hogy könnyítsek a terheimen, őszintén szólva, eléggé fájdalmas megélés volt. Próbáltam pihenni, de nem igazán sikerült. Délután háromnegyed négykor kerültem a műtőbe, nem tudom, mikor jöttem ki, aztán átkerültünk osztályra, ott aludni. Valamikor csak hajnali négykor tudtam valamennyit aludni, miután legalább a külső kötésemet meglazíttattam, mert egy idő után az is fájt, hogy szorít a kötés.

Másnap reggel kötéscsere volt, mert ki is kellett venni a kis csövecskét is a sebből. Na, ott már nálam is eltört a mécses, az iszonyúan fájt. Sírósan, de kibírtam, mert muszáj volt.

Mind a mai napig vannak még fájdalmaim, bár nem folyamatosan. Mozgatom az ujjaimat elég sokat, hogy tornáztassam, ne szűküljön be a mozgástartomány, mert az rosszabb lenne. Hát az csak egy dolog, hogy a hüvelykujjam folyamatosan zsibbad azóta is, de azt mondta a doki, két-három hónap alatt elmúlik.

Két napja szedték ki a varratokat, ami ugyan egy rövid folyamat, de megint csak fájdalommal járt.

Persze nem tudok még mindent csinálni vele, még nem is tudom úgy terhelni, de valahogy mindent megoldok. Tegnapelőtt például a szomszédot kértem meg, hogy letekerje egy üveg fedelét. Van ez így. Múlt héten barátnőm volt itt, ő sokat segített: főzni is, mosogatni és ágyat húzni. Kórházból haza is egy nagyon kedves ismerősöm hozott kocsival.

Tehát az ismerőseimtől kaptam meg azt, hogy: Hős vagy!

És pontosan azért, mert kibírtam az egészet fájdalomcsillapítás nélkül. Ez egy kényszer szülte állapot, hiszen, ha beveszek valamit, akkor az megint csak orvosi ellátást igényel. Ezt pedig már nem kockáztatom. A Bechterew miatt is vannak néha olyan fájdalmaim, hogy alig bírok menni, de azt is ki kell bírnom.

Ahogy mindenkinek mondtam, nem kell sajnálni. Arra nincs szükségem.

Eleinte persze nem akartam elfogadni ezt a jelzőt, hogy hős vagyok, hiszen csak úgy éltem át és túl ezt az egészet, ahogy minden más fájdalmat az életemben, immáron kilenc éve. De amikor múlt hétfőn boltba mentem az olyan nagy fájdalommal, amikor még menni is alig tudtam és bevásároltam, és igaz, hogy egy óra alatt jártam meg az innen tíz percre lévő boltot, de megcsináltam, akkor már elfogadtam, hogy azt mondják: Hős vagy!

Mert egy kézzel működve, erősen sántítva is megcsináltam. A végén, mikor toltam volna vissza a bevásárlókocsit, akkor segített egy kedves hölgy, visszatolta helyettem. És bár többen is látták, hogy egy kézzel küszködök, senki nem segített.

Akkor már én is éreztem, hogy rászolgáltam erre a jelzőre.

Sokan nem is tudják az állapotaimat, de nem is baj. Akiknek számítok, azok tudják, tőlük igenis jólesik, ha hősnek kiáltanak ki. Nekik igazán köszönöm, hogy számítok nekik és hogy hősnek látnak.

Egyrészt van jó is ebben a gyógyszerallergiában, mégpedig, hogy nem mérgezem magamat kemikáliákkal, másrészt meg egy jó nagy szívás, mert minden fájdalmat ki kell bírni úgy, hogy tudatos vagyok rá, nem csillapíthatom semmivel. Azért igazán tényleg nagy szívás, hogy ráadásul így lett egy olyan kórságom (Bechterew), ami szinte folyamatos fájdalommal jár. Tudjátok, ez már inkább egy marha nagy komédia. Vagy tragikomédia???

Mert lássuk be, azért a legtöbb ember, ha csak kicsit is fáj valamije, rögtön nyúl valami bogyó után, hogy csillapítsa azt. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen sokféle fájdalomcsillapítóra allergiás, de nem ismerek mást. Csak azt hallom, hogy fáj valakinek valamije és máris bekapott egy bogyót. Azért azt el kell mondanom, és ezért még én is felnézek magamra, hogy így kibírni a fájdalmakat igen nagy dolog. A kórháznak azon a részén, ahol voltunk, gyorsan híre is ment, hogy én vagyok, aki semmit nem szedhet. Orvosok, nővérek, éjszakás nővérek között. Na, ők nem mondtak semmit. Bár a nővér az egynapos sebészeten nagyon kedves és segítőkész volt, de ezzel a helyzettel ő sem tudott mit kezdeni. Ezzel talán nem is nagyon lehet. De ahogy az aneszteziológus tanácsolta, megyek egy immunológushoz kideríttetni, mitől, miért lehetek allergiás ezekre a gyógyszerekre.

Ez csak egy apró történés volt az én mindennapi kis életemben. Én most ezzel érdemeltem ki és köszönettel elfogadom a Hős jelzőt. Mások máshogy érdemlik ki és azt mondom, ne fudkarkodjunk a dicsérettel! Jólesik ez annak, aki kapja. Mert lehet HŐS bárki. Legtöbbször az anyákra mondják, amit meg is érdemelnek, mert gyereket nevelni valóban nagy feladat. De ők is lehetnek más helyzetekben is hősök, ahogy akárki más is, bármelyik pillanatban. Mert néha elég csak egy pillanat, hogy valakiből hőst csináljon az élet. Most képzeljétek el, hogy vajon hány ember lehet körülöttünk, akik ugyanígy hősök? Nem is ismerjük az embereket, nem is látjuk őket igazán, és mégis, akár az összes körülöttünk élő lehet hős. Hát nem fantasztikus? Micsoda emberekkel vagyunk körülvéve?

Látom a hőst abban, aki elvesztette a gyermekét vagy a meg nem született gyermekét, mégis itt van és éli az életét. Látom a hőst abban, aki letette az alkoholt, hogy a józan életet válassza. Látom a hőst abban, aki az élet sorozatos pofonjai után még mindig újra és újra talpra áll. Látom a hőst abban, aki a negatív családi körből képes kilépni.

Oly sok hősünk van! Ha egy kicsit odafigyelünk egymásra, máris megláthatjuk a másikban.

Mindenesetre vigyázzatok magatokra, figyeljetek oda egymásra, a másikra, segítsünk, ha látjuk valahol szükségét és legfőképpen: Legyetek boldogok!

 Így változtak a kötéseim ebben a 17 napban. Nehéz volt már az utolsó napokban elviselni. Tegnap szabadutam meg az utolsótól. Természetesen a sebről nem teszek képet. 

A törékeny emberi test

Talán nem lesz meglepő, hogy már megint az emberi testről írok. De egyszerűen ebben élünk, ezért is nagyon fontos, hogy foglalkozzunk vele. Csodálatos a test, hogy mennyi mindenre képes, milyen funkciói vannak, hogy tud működni, de mégis, mindezek ellenére hihetetlenül törékeny, sérülékeny.

Egy nyugifotó, mielőtt elolvasnátok. 😊

Nem mondom meg senkinek, hogy mit csináljon a testével. Felőlem mindenki azt, amit akar. Csak egyet ne felejtsen el senki: semmi sem fontosabb és értékesebb, mint az egészség, és ezért érdemes a lehető legtöbb mindent megcsinálni, amit csak tudunk, hogy ezt fenntartsuk. Nekem a test egészségébe beletartozik a lélek, az elme egészsége is. 💝

Hogy miért is írok már megint erről? Azért, hogy erre a tényre hívjam fel a figyelmet. Arra, hogy csinálhatsz bármit, lehetsz bárki, bármi, ha nincs meg az egészséged, akkor majdhogynem semmid sincs. Mert ha nincs egészség, akkor azért küzdesz, hogy legyen. Így nem tudsz felhőtlenül boldog lenni, nem tudsz úgy teljesíteni, mert folyton elviszi a fókuszt a betegség. Próbálkozunk aztán helyreállítani, ahogy csak tudjuk.

Arra is fel akarom hívni a figyelmet, hogy ha bármi is felüti a fejét a testedben, ha bármi tünet van, kellemetlent tapasztalsz, annak igenis érdemes utánamenni. Mert hova is vezet, ha nem figyelünk valami tünetre vagy nem kapunk segítséget már a korai szakaszban? Elmesélem a saját példámon. Azt nem ígérem, hogy rövid leszek. 😀

Már a huszas éveim elején is küzdöttem hát- és derékfájással. De azon túl, hogy kiírtak fizikoterápiára elektromos kezelésre, semmit nem tettek. Se egy röntgen, semmi további vizsgálat. Arról már meséltem, hogy két évvel ezelőtt milyen betegségek, borzalmas fájdalmak történtek a testemben. Ennek folyományaként derült ki végül is, hogy milyen kórságom van: axiális spa a hivatalos diagnózis. Lánykori nevén: Bechterew-kór. Igen, ha annak idején komolyabban veszik, ha jobban kivizsgálnak, akkor már akkor diagnosztizálhatták volna, már akkor elkezdhettem volna a felkészülést, elkerülve az állapotromlást.

Jelenleg jó vagy tűrhető állapotban vagyok, de az életem része már a mindennapi fájdalom. Ugyebár allergia miatt még fájdalomcsillapítót sem szedhetek. Ez ám a szívás!

Ennek a kórságnak köszönhetem a két évvel ezelőtti szivárványhártya-gyulladásomat is.

Ennek köszönhetem, hogy két nappal ezelőtt megműtötték a kezemet. A csuklómon volt egy ideggyulladás, amiről többen tévesen azt gondolták, hogy egy sima ganglion, de nem az volt. Ez a kis csomó is már évek óta ott volt, hol erősebb tüneteket okozva, ha megterheltem a kezemet, hol csendesebb volt, ha nem kapott terhelést. Ez a kis dudor odáig fajult, hogy ingerületvezetési lassulás és némi idegsérülés volt már miatta. Ezt úgy nem tapasztaltam, de a vizsgálatok ezt mutatták. Ennél durvább képet nem mutatok, nem mindenki gyomra bírja.

Emiatt kellett a műtét, de közben kiderült, hogy még carpalis alagút szindrómám is van, így azt is műtötték. Csak így hívom, hogy 2 az 1-ben műtét. Szép kis cikkcakkos vágásom van. A műtét jól sikerült, de kiderült, hogy valamire ott is allergiás lettem. A tipp részükről az volt, hogy valószínűleg a ragasztóra, amivel rögzítették a maszkot az arcomra. Igen, altatásos műtét volt. Jól kiütöttek és már közben is meg utána is fennforgás volt az allergiás reakcióm miatt.

Az allergia is már milyen? Soha nem tudhatod, hogy mire, mikor, hogyan, miért alakul ki allergia. Ezt nem tudod sem megelőzni, sem kikerülni. Mármint a gyógyszerallergiát. Meg ez is, hogy a ragasztóra? Ez hogy? Mi lehet abban a ragacsban? Vagy milyen a szervezetem, hogy így reagál ezekre a – mondjuk – kemikáliákra? Számomra ez már sokkoló, hogy ennyi minden van. Túl sok ez már.

De túl vagyok a műtéten, két hét múlva varratszedés, addig kétnaponta kötözésre kell járnom. Még jó, hogy kórházban dolgozom. Csak lemegyek a sebészetre, kivárom a soromat és átkötnek.

Kikerülhetetlen volt a műtét. Sajnos. Mindezt úgy, hogy semmi fájdalomcsillapítót nem szedhettem be, pedig aztán volt, hogy iszonyú fájdalmam volt. Na, az első átkötésnél, amikor kiszedték a csövet is, akkor eltörött a mécses, jó sírás lett belőle. Ennyi fájdalomcsillapítás maradt nekem.

Az azért nagyon jólesett, hogy sokan aggódtak értem és szurkoltak nekem, többen imádkoztak értem. Nekik mind nagyon-nagyon köszönöm a törődést, a szeretetet irántam. Sokat jelent ez nekem. Egy nagyon kedves ismerősöm pedig még haza is tudott hozni kocsival, amiért szintén nagyon hálás vagyok. 💗💗💗

Sokat gondolkozom rajta, hogy vajon mi és mennyire lett volna megelőzhető, ha már sokkal korábban foglalkoznak komolyabban a fájdalmaimmal? Ha esetleg fel tudok készülni, meg tudok előzni bármit is, akkor már sokat segítettem volna magamnak. De így olyan dolgokon kellett keresztül mennem, amikre még álmomban sem gondoltam volna. Az elmúlt két évből annyi orvosi papírom van, amennyi az azelőtti 44 évemben összesen nem volt. Ez nagyon durva. 😢

Mégis mit tehetünk a megelőzésért, az állapotunk javulásáért, javításáért? Az én kórságomra is azt mondják, hogy gyógyíthatatlan. Én mégis hiszek abban, hogy akár ki is gyógyulhatok belőle, de mindenképpen megelőzhetem azt, hogy bármilyen kísérőbetegsége előjöjjön. Mert ennek aztán van bőven. De többet már nem szeretnék megtapasztalni. Elég volt már, még sok is volt.

Az ember fiatalon naiv, nemtörődöm, laza. Máshogy foglalkozik a testi fájdalmakkal, tünetekkel, mint idősebb korában. Azt kell mondjam, hülyék is vagyunk, hogy már akkor nem vesszük komolyan őket. Az én esetemben a fájdalmakat, de máséban bármi más lehet. Én arra biztatok mindenkit, ha bármilyen tünete, kellemetlen érzete, fájdalma, nehézsége akad a teste működésében, akkor annak járjon utána minél előbb. Aztán keressen lehetséges megoldásokat. Kellenek az orvosok is, de legyünk nyitottak más megoldásokra is, mert azok is segíthetnek.

Én is folyamatosan próbáltam megoldásokat találni és alkalmazni, hogy ne jöjjenek elő kísérőbetegségek. Hogy csökkenjen a testemben a gyulladás. Hogy ne legyenek állandóan fájdalmaim. Mind a mai napig keresem a megoldásokat, újabb és újabb dolgokat próbálok ki, hogy javítsak a testem állapotán. Talán van is némi eredménye, mert a fájdalmaim nem olyan súlyosak, mint akárcsak egy éve is, a szememmel azóta sincs baj. Más részről meg kudarcélmény is van, hiszen a vállam is már szeptember óta fáj, de már az is nagyon sokat javult. Ott is volt egy jóképű nyáktömlőgyulladásom. Ez is a Bechterew miatt van. Vagyis volt. Az ugyan úgy tűnik, hogy meggyógyult, de helyét átvette a vállcsúcs fájdalma. Remek. 😢

Én leginkább a növényi étrenddel próbálok gyógyulni. Szedek vitaminokat, növényi gyulladáscsökkentőket, sokat iszom, tornázok – ez nagyon fontos, fogytam is, ami szintén sokat számít ennél a kórságnál, hogy ne legyünk túlsúlyosak, az mindent megnehezít. De mindig tanulok én is valamit és most szembejött valahol, hogy mennyire fontos a rágás alapossága. Bizony. Egy ilyen egyszerű dolog. Ha nyugalomban tudjuk elfogyasztani az ételünket úgy, hogy jó alaposan megrágjuk, akkor azzal igazán nagyon sokat segítünk a szervezetünknek. Utána lehet olvasni. Nem olyan régen kezdtem erre jobban odafigyelni, nagyjából két hete. Azóta igyekszem alaposan rágni.

Vannak sikerélményeim, de amikor jobban előjön valami fájdalom, én is elkeseredem. Nem könnyű ezzel együtt élni, főleg, hogy ha bármi előjön, akkor már mondják is, hogy ez is emiatt lehetséges. Mert ez érinthet a test egészén bármit.

Tudjátok, nem panaszkodásképpen írtam le ezeket, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmeteket, hogy bármilyen felmerülő probléma esetén érdemes lehet kivizsgáltatni magatokat, hogy megelőzhessetek egy esetleges komolyabb dolgot a testetekben. Akinek meg már van bármilyen betegsége is, igyekeznie kell, hogy akár kigyógyuljon belőle, de mindenképpen megtegyen mindent a javulás érdekében, a minőségi élet élése érdekében. Hogy ne nyavalyáktól szenvedve éljük az életünket, hanem az egészség jegyében teljen a hosszú, teljes életünk, hogy minőségi időt adhassunk magunkból a szeretteinknek. 💚

Figyeljetek oda magatokra, az életetekre, az életviteletekre!

Ki mit tesz meg azért, hogy jobban, jól legyen, hogy megelőzzön? Ez a mai rohanó, stresszes élet, a mindenféle feldolgozott élelmiszer-ipari termék nem kedvez nekünk, de akkor is ki kell cseleznünk ezt és megtenni mindent annak érdekében, hogy mi magunk egészségesek legyünk, egészségesek maradjunk. Mindezt azért, hogy ne csak akkor kezdjük el értékelni az egészséget, amikor betegek vagyunk már.

Nagyon vigyázzatok magatokra, figyeljetek oda a testetek jelzéseire, mert nagyon is üzen, nagyon is nyilvánvaló módon, csak meg kell hallani, észre kell venni és figyelni rá. Soha ne vegyétek félvállról, ha bármi bajotok is van. Nem ijesztgetni akarok senki, hogy rögtön komoly betegésgre gondoljon, hanem úgy akarok ijesztgetni mindenkit, hogy tegyen meg mindent azért, hogy fenntartsa az egészségét, mert csak úgy lehet hosszú, boldog, minőségi életet élni. Az egészségnél nincs fontosabb!

Vigyázzatok magatokra és legyetek boldogok, de mindenekelőtt egészségesek! 😘💖