A könyvbemutató

Május 2. Ez a nap is életem egyik nagy napja volt. Hiszen ekkor volt életem első könyvének első bemutatója. A dunaharaszti könyvtárban került megrendezésre. Meghirdették tévében és rádióban is. Fent volt a közösségi oldalon. Én is többször is hirdettem. Sok ismerősömet meghívtam az eseményre.

Nagyon készültem rá. Egy teljesen friss ismeretségű barátnőm és a lányom segítettek az előkészületekben. Kókuszgolyót és mini kakaós csigát készítettünk a vendégeknek.

Aki egy kicsit már ismer, az tudja, hogy szappant készítek és gyöngyöt is fűzök, így ezeket a termékeimet is elvihettem a könyvbemutatóra. Mert ez az este, ugye, rólam szól. A vendégek örültek is ezeknek. Hiszen a szappan ugyebár hasznos, a gyöngy pedig egyrészt szemet gyönyörködtető, másrészt hozzánk tesz valamit, amitől egy picit többnek, szebbnek érezhetjük magunkat.

Szóval, megvoltak az előkészületek, összepakoltunk és vonatra szálltunk. Mikor odaértünk, megvolt a bemutatkozás, üdvözlés és a kölcsönös örömködés.

A helyi tévé is részt vett az eseményen, így adásba is kerül a bemutató felvétele, de megtekinthető az interneten is, a kisdunatv.hu oldalon (pontosan még nem tudom, hogy mikortól lesz látható).

Minden könyvtári dolgozó nagyon kedves és barátságos volt, ahogy az Én ismerőseim is, akik velem jöttek. A drága könyvtárvezető elmesélte, hogy miután elolvasta a könyvemet, úgy érezte, hogy ki kell öltöznie az alkalomra, mert erre is kapott inspirációt a könyvből. Azt is mondta, biztos volt benne, hogy Én ki fogok öltözni, így ő is csinosan felöltözött és még gyöngynyakéket is tett a nyakába.

És lassan belevágtunk...

Kipakoltuk a könyveket, szappanokat, gyöngyöket. 

Lassan érkeztek a vendégek is. És be kell valljam, hogy engem némi csalódás ért. Nem az idegen vendégek miatt, hanem amiatt, hogy az Én ismerőseim közül nem igazán jöttek el.

Ott volt a lányom és a barátja, aztán az új ismerősöm és az a hölgy, aki bemutatott a könyvtár vezetőjének és beajánlotta a könyvemet. Aztán senki több. 

Most jön a panaszfélperc! Mert megengedhetem magamnak. :)

Nagyon rosszul esett, hirtelen. Mert hittem, hogy talán vannak olyanok, akik kedvelnek, netán szeretnek és esetleg eljönnének a bemutatóra. De nem. Az is egy dolog, hogy szinte senki nem jelzett vissza - kb. kettő személy kivételével -, hogy eljönne a bemutatómra vagy nem. Az is egy dolgok, hogy voltak, akik a közösségi oldalon az eseménynél jelölték, hogy ott lesznek. De ők sem jöttek el. Sőt, az sem jött el, aki személyesen mondott igent. Aztán az is egy külön dolog, hogy senki, tényleg senki az ismerőseim közül még csak sok sikert sem kívánt.

Őszintén szólva nem voltak elvárásaim ezzel kapcsolatban. Tényleg nem. De mikor ott voltam és amikor véget ért a beszélgetés, akkor tudatosodott mindez bennem.

Mindenki gondoljon és higgyen, amit akar, ezzel kapcsolatban. Én nem gondoltam semmire, hogy ki miért nem jött el vagy nem írt. Én egyszerűen csak bántódott voltam. Talán túlságosan is magamra veszem ezt az egészet. Lehet. Csak azt hittem, számítok egy icipicit másoknak is.

És ezek után mindössze csak kettő személy kérdezte meg, hogy sikerült a bemutató.

Oké! Befejeztem a panaszfélpercet.

Végtelenül hálás vagyok azonban a lányomnak és az új barátnőmnek (hívhatom így, hiszen már most nagyon sokat segített, bátorított, biztatott), amiért mellettem álltak és mindenben segítettek. Ugyanígy hálás vagyok a dunaharaszti barátnőmnek a segítségéért, és hogy megismertetett a könyvtár vezetőjével. Köszönöm a lányom barátjának is a cipekedést, ezzel könnyebbé tette az utazásomat.

Az új barátnőm részéről valóban egy másik szintjét kaptam a segítésnek. Hosszú évek óta nem volt olyan barátom, ismerősöm, aki ennyire ott lett volna és tényleg mindenben segített volna. Neki is mindenre kiterjedt a figyelme. Még olyan is eszébe jutott, ami nekem éppen nem, mint például virág az asztalra. Így a saját kertjéből hozott nekem csodaszép virágokat. 😌😍

A lányom támogatása felbecsülhetetlen értékű számomra. Ott volt, csinálta a dolgokat, cipekedett, rendezkedett. Az a legjobb, hogy neki Én is mennyire fontos vagyok, így neki is fontosak, amiket csinálok, amiket képviselek.

És hogy milyen csodás kötelék és szeretet van köztünk? Elmesélem.

Mikor véget ért a könyvbemutató, elindultunk haza. Helyi busz, hév, másik busz. Itt megkérdezte, hogy vagyok. Gondolom, látta rajtam, hogy kicsit elcsendesedtem és éppen nem örvendek. Mikor leszálltunk a buszról, odébb mentünk a többiektől és rendesen megbeszéltük, hogyan érzek. Fantasztikus lányom van! Tényleg érdekli és figyeli, hogy mi van velem, kíváncsi, meghallgat és elmondja a véleményét, gondolatait.

Hát ilyen a mi kapcsolatunk. 😍

Maga a bemutató hatalmas élmény volt. Izgultam az elején, még szép! De annyira jó volt a légkör, kedves a könyvtárvezető és a többi könyvtáros, a vendégek, hogy teljesen oldottan tudtam beszélni, válaszolni a kérdésekre. Egyszerűen imádtam. Ráadásul a jelen lévő igazi tévékamera miatt sem voltam feszült. Olyan volt, mintha csak egy díszlete lenne a könyvtárnak.

Tényleg fantasztikus élmény volt! Minden pillanatát élveztem. Nem minden nap adatik meg az ember életében egy első könyvbemutató.

Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, aki ott volt, aki valamilyen módon részt vett ebben az eseményben.

Ráadásul a végén még a szappanokkal és a gyöngyökkel is hozzájárulhattam mások öröméhez. 😍

Imádááás van!

A könyvemből egy példány a könyvtár állományába került. Óriási megtiszteltetés ez nekem. 😍

A könyvtáros hölgyektől kaptam ajándékba egy gyönyörű cserepes virágot.

Talán nagyon vegyes érzések vannak bennem, de mindenképpen igyekszem a pozitívra koncentrálni. Végül is, nem rólam szól, ha nem jöttek el emberek.

Úgy érzem, új fejezet kezdődik az életemben minden téren. 😍