Amikor máshogy is hat ránk a világunk

Itt most megint olyan történeteket osztok meg veletek, amelyek szintén megtörténtek velem, és amiket szintén fel lehet ismerni egy kis tudatossággal. Ezek olyan – mondjuk így – tünetek, amik szintén azonnal fellépnek és rövid idő alatt ki lehet jönni belőlük.

Most azonban nem a lelki problémák testi kivetüléséről lesz szó, sokkal másabb dologról. Sokan vagyunk ilyenek, de talán sokan fel sem ismerik ezt magukban: ez az érzékenység.

Azt hiszem, ha nem is mindig, de néha én is túlságosan érzékeny vagyok és könnyen hatnak rám mások energiái és hangulatai. Ilyen történeteket fogok most veletek megosztani. Az időrend nem lényeges.

Néha nagyon döbbenetes ez az érzékenység, mert tud olyan tüneteket produkálni, ami bizonyos esetekben nem éppen jó. Ahogy a minap utaztam a metrón, leült mellém két fazon. Azonnal megéreztem a szagot, mégpedig az alkohol tipikus szagát. Rögtön fel kellett állnom mellőlük, mert elkezdtem szédülni. Én momentán nem vagyok egy ivós alkat, de van némi kellemetlen tapasztalatom az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Tehát felálltam és jóval arrébb mentem a metrón. Szerencsére, már csak két megálló volt a végállomásig. Gyorsan kiszálltam, vettem néhány nagy levegőt és nagy léptekkel elindultam célom felé. Persze utána már hamar elmúlt az az állapot, de egyáltalán nem volt jó.

És akkor most jöhetnek a korábbi történetek!

Előző írásomból talán emlékeztek arra a fickóra, akivel csupán pár hónapot voltam, aki „miatt” fájt a felkarom bőre. Nos, most még egy kicsit erről a sztoriról lesz szó.

Akkoriban még nem voltam annyira tudatos, így erre is csak akkor jöttem rá, miután vége lett.

Tudni kell még, hogy ő egy számítógépes-telefonos játékfüggő volt. Én sohasem. Egyetlen számítógépes játék volt, amit évekkel korábban kezdtem, de aztán csak nagyon ritkán, évente egyszer vagy kétszer játszottam vele. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyen játékok.

Ebben a kapcsolatban meg egyszer csak azt veszem észre, hogy leülök a gép elé és ott is ragadok. Órákig. Hosszú órákig. Fel sem tűnt, hogy egy kicsit olyan volt, mintha függő lettem volna. Csak játszottam és játszottam. Persze nem ment az életvitelem rovására. Elláttam a feladataimat, gondját viseltem a gyerekemnek, de szinte az össze szabadidőmben játszottam.

Aztán mikor a fickó kilépett az életemből, utána szinte egyáltalán nem is kívántam játszani. Tényleg, mintha elvágták volna. De persze ez sem „esett le” azonnal. Akkor világosodott meg bennem ez a dolog is, amikor azt a beszélgetést folytattam másnap egy ismerősömmel. Pontosan akkor tudatosodott bennem ez a függőségem. És tudjátok mit? Azóta nem játszottam azzal a játékkal, pedig amúgy szerettem. Mondjuk, mással se nagyon játszottam. Ennek már nagyjából négy éve.

Kicsit korábbi történet. Mikor még együtt voltam az exemmel, egyik vasárnap egy ismerősünket vártuk látogatóba. Örültem neki, mert nagyon jóban voltunk. Általában egész jó hangulatban szokott telni a beszélgetés hülyéskedéssel és viccelődéssel is. Azonban ez a beszélgetés most valamiért nem volt az igazi. Úgy egy-másfél óra után azt éreztem, jó volna, ha már menne. Valahogy egyre rosszabbul éreztem magamat.

Mikor végre elment, úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Fájt a fejem, nem volt semmi erőm, semmi energiám. Le kellett feküdnöm és aludtam is több, mint egy órát. Csak utána kezdtem jobban érezni magamat. A dolgot akkoriban nem értettem.

Azt tudtam, hogy érzékeny vagyok, de hogy ennyire, azzal akkoriban nem voltam teljesen tisztában. A napokban viszont találkoztam egy számomra új fogalommal is, ez pedig a szuperérzékenység. Ehhez még egy tesztet is elvégeztem, ami igazolni látszott ezt a tulajdonságomat.

Nem dicsekvés akar ez lenni, csak néhány gondolat, hátha más is esetleg hasonló cipőben jár, vagyis érzékenyebb az átlagnál, de még nem talált rá magyarázatot. A nagy közösségi oldalon is van ilyen csoport és neten is utána lehet nézni.

Akkor még mesélek, úgyis szerettek olvasni. Van persze számos történetem, de némelyik még nálam is a kirívó kategóriába tartozik.

Néha úgy szoktam lenni, hogy ha valaki hazudik, akkor azt kisebbfajta rosszullétként szoktam érzékelni. Kis szédülés, esetleg hányinger vagy kellemetlen közérzet.

Egyszer egy ismerősnél voltam és mutatott egy hangfelvételt, ami kifejezetten neki szólt. Pár perc hallgatás után egészen rosszul kezdtem érezni magamat. Nem csak hányingerem lett, hanem konkrétan meg kellett látogatnom a nagy fehér fajanszcsészét, hogy letérdelve tiszteletemet tegyem előtte. Szépen akartam megfogalmazni, de amúgy egyszerűen mondva csak hánytam. Rémes volt. Ki is akadtam gyorsan, hogy ennyire azért már mégsem kellene érzékenynek lennem.

Nem sokkal utána meg is fogalmaztam magamnak egy kis beszédet. Nekem ebből elég! Nem akarok mindig ennyire rosszul lenni, ha valaki hazudik! Majd megpróbálom máshogy szűrni, ha tudom.

Tulajdonképpen azt hiszem, hogy ez működött is, mert mintha ezzel gátat szabtam volna az ilyen intenzív reakcióknak.

Aztán úgy egy-két hónappal ezelőtt egy másik ismerőssel való találkozás után hirtelen mérhetetlen dühöt éreztem. Nem is tudtam, hogy miért, mert nekem aztán nem volt okom dühöngeni. Nem is vagyok ilyen típus. Egyik barátnőmet hívtam fel, mert muszáj volt beszélnem valakivel. Jót beszélgettünk, kitárgyaltuk a dolgot, és beszélgetés közben rájöttem, hogy ez nem is az én dühöm, hanem az ismerősömé. Micsoda megkönnyebbülés! Így már könnyen és gyorsan el tudott párologni belőlem ez az érzés és teljesen megnyugodtam. Újra én magam voltam.

Igencsak elgondolkodtatott, mikor pár napja kapcsolatba kerültem a szuperérzékenység fogalmával. Ennek tudatában már nem is olyan meglepő, hogy annak idején azt a bizonyos férfit az életemben olyan nagyon-nagyon érzékeltem minden nap. Őt jó sokszor próbáltam elengedni, de igazából sohasem sikerült teljesen. Ezerszer kijelentettem, hogy nem akarom többet érzékelni, érezni őt, de az ő esetében ez valahogy nem akart elmúlni. Mind a mai napig vannak róla, vele megérzéseim, pedig nagyon ritkán találkozunk és beszélünk. Ha mondjuk hónapokig nem jelentkezik, akkor előre meg szoktam érezni, hogy nagyjából mikor fog írni.

Szerintem a következőket is nyugodtan sorolhatom az érzékenység kategóriájába. Ezek csak egyszerű példák.

Andrássy úton mentem át a nagy zebrán, ahol azért nem árt sietni. Hirtelen úgy éreztem, hogy le kell néznem az út kellős közepén és ott találtam egy arany karkötőt. Még megvan.

Tömegközlekedés. Villamossal vagy busszal menjek? Erős késztetés volt bennem a buszra, pedig azt a járatot egyáltalán nem szerettem sohasem. Így mégis csak engedve a belső hangnak, a buszra szálltam fel. Egyszer csak megszólalt a hangosbemondó, amiben közölték, hogy a villamos műszaki okok miatt nem jár.

Ugyanígy, amikor el kellett döntenem, hogy melyik úton menjek, határozottan az egyik felé terelt a belsőm. Egyszer így egy ezüst gyűrűt, másszor pénzt találtam.

Vagy hasonló esetben pont összefutottam valakivel.

Máskor meg pontosan az a megérzés, hogy mikor induljak el, hogy összefussak azzal, akivel szeretnék.

A nagyon friss példám, ez is mai pedig az, hogy valahová mennem kellett. Egy kisbolthoz, hogy mézet vegyek. Arra gondoltam, hogy ha odaérek, akkor pont jó lenne, ha az egyik ismerősöm, akivel kéne beszélnem pár szót, éppen ott lenne a kisboltnál. Mennyi az esélye, hogy éppen ott van, amikor ő is dolgozhat vagy éppen más dolga is lehetne? Esélyek ide vagy oda, ahogy közeledek a kisbolt felé, látom az ismerősömet éppen a bolt előtt. Hát ennyi.

Persze, hogy számomra is még mindig döbbenetesek ezek a dolgok. Pedig szinte nap mint nap ilyen és ehhez hasonló történések tömkelege tarkítja az életemet.

És igen, az érzékenységhez sorolom ezeket is, mert mindig olyan nagyon erős az a belső késztetés, a belső hang. Ezeket pedig egyáltalán nem lehet és nem is szabad figyelmen kívül hagyni. Mert mintha valami jelezne. Nem tudom igazán megmagyarázni. Remélem, azért értitek. Mondjuk, azok talán jobban, akik élnek át hasonló dolgokat.

Azt viszont tudom, hogy megnyugtató a tudat, hogy jelez a belső érzékelőm. Rezonál valamivel vagy valakivel, vagy éppen felhívja a figyelmemet valamire, vagy távol tart számomra kellemetlen dolgoktól, emberektől, eseményektől.

Esetemben ez az érzékenység nem okozott még súlyos problémákat, amik miatt esetleg szükségem lett volna pszichés vagy testi kezelésre. Sőt, úgy vagyok vele, hogy ha ezt még lehet fokozni, erősíteni és tisztítani, akkor megteszem. Mert lehet. A meditáció például egy nagyon remek módszer erre is. Már bebizonyosodott. :)