Szabadság

Ez egy abszolút pozitív csengésű szó. Ha valaki ezt hallja, ezt mondja, valahogy megkönnyebbülés járja át. Fellélegzés.

Ám gyakran ez a szabadság csupán rövid ideig tart. Mondjuk pár napig, egy hétvége erejéig, egy hétig. Persze van, akinek egészen mást jelent, mert hosszú évek után kiszabadul, elszabadul, megszabadul, felszabadul valahonnan, valakitől, valamitől. Ez mind óriási megkönnyebbülés.

Tehát minden esetben nyugodtan mondhatjuk, hogy tényleg pozitív dolog a szabadság. Még akkor is, ha csak pár napos pihenőről van szó.

Hogy miért is fogtam bele ennek a cikknek a megírásába? Hiszen mindenki ismeri a szabadságot, talán nem is kellene róla írni. Csakhogy történt valami. Ahogy mindig történik valami. Nos, ez továbbra is személyes élmény, úgyhogy nem kell egyetérteni.

Tulajdonképpen a történés óta is még mindig ízlelgetem a szót, mert közben bennem sok mindent felhoz. Nálam új értelmet nyert ez a szó. Szabadság.

Hihetnénk, hogy ha tudunk gondoskodni magunkról, nagyjából azt tesszük, amit akarunk, akkor azt hívhatjuk szabadságnak. Legyen. Akinek ennyi elég, oké.

Lehet szabadság egy új munkahely, egy másik párkapcsolat, végezni az iskolában meg hasonló dolgok.

Igazából én is azt hittem, hogy szabad vagyok. Szabad, mert van állásom, fenn tudok tartani valamennyire egy albérletet, megyek, ahova gondolom, csinálok, amit akarok, élvezhetem az egyedüllétet. Csakhogy nem éreztem ezt a szabadságot. Valamiért érzésben nem volt meg. Úgy éreztem, hogy inkább kötve vagyok. Jó mi? Mondhatnátok, hogy bolond vagyok, hogy így érzek, de ez van. Úgy éreztem, hogy valahogy még mindig kötöttek a múlt dolgai. Ezt az érzést biztosan ti is ismeritek. Bármilyen negatív történés, megélés, érzés. A saját gondolataim mindezekről. Bizony, bizony, a gondolatok azok, amelyek leginkább megkötik az embert. Saját gondolataink foglya vagyunk. Hol itt a szabadság? Meg kell változtatni ezeket a gondolatokat!

Aki kicsit jobban ismer, tudja, hogyan alakult az életem az elmúlt években. Voltak veszettül nehéz pillanatok benne. Tán nem is kevés. De a nulláról felálltam, összeszedtem magamat és most itt vagyok. Egyedül, de ezt most nem rossz értelemben mondom. Mert egyedül csináltam végig mindent. Volt, hogy tudtam sírni is, de sokszor csak magamban szenvedtem, eljutva nagyon sötét gondolatokig. Erről is már írtam korábban. A lényeg, hogy tényleg itt voltam egyedül, érezhettem volna magamat szabadnak, mert igazán nagy kötöttségeim nem voltak. De sosem tudtam szabadnak érezni magamat. Menni kell ide, csinálni azt, és közben csak a küszködést éreztem. Még a gondolataim is gúzsba kötöttek. Ilyen gondolatok, hogy miért nincs valami jobb munkám (ezt most még pár évvel ezelőttről), miért nincs több pénzem, miért nincs párom, miért vagyok egyedül, miért nem, miért nincs, miért nem, miért nincs. Hú, volt ám végtelen a sor. Sok volt a keserűség. Ami még fontos, hogy az önértékelésem is jó időre elveszett.

Aztán csak elkezdtek változni a dolgok, elkezdtem fölfelé indulni, jó irányt vett az életem. Közben pedig észre sem vettem, hogy igazából szabad vagyok. Nem kellett megfelelni, nem kellett beszámolni, nem kellett igazodni, nem kellett függeni.

Kicsit kusza a gondolatmenetem, de írás közben még annyi minden feljön bennem. Na, ez is egy oka annak, hogy miért szeretem az írást. Menet közben annyi minden feljön.

Amiért most mégis írom ezt a cikket, az egy szombati találkozó volt. Nem, nem, részleteket nem fogok írni. Legyen elég most nektek annyi, hogy maga a találkozás hozta elő bennem igazán a szabadság érzését. Magát azt az érzést, hogy igen, tényleg szabad vagyok. Olyan erősen talált be ez az érzés, hogy még magam is megdöbbentem rajta. Őszintén szólva ilyet még soha az életemben nem éreztem igazán. Semmi nem tudta előhozni. Most meg tessék, egy váratlan találkozó és hopp! Itt az érzés. El sem tudom mondani, mennyire örülök ennek.💗💗💗

Ezek után pedig jött még erősebben, még jobban, még több dologban. Igen, szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok, minden az én döntésem. Hülye lennék olyat tenni, ami gátolja ezt a szabadságot. Nem kell senkinek sem megfelelnem. Azzal találkozom, akivel csak akarok. Úgy élvezem az életemet, ahogy az nekem jó. Nem függök senkitől semmilyen téren. Mint tudjátok, régen ez egészen máshogy volt és most hihetetlenül örülök, hogy már nincs így. 😁💖💖💖

Bár ezek idáig is nagyjából megvoltak, de most maga az érzés jött meg. Eddig még soha nem tudtam átérezni, hiába vagyok már jó ideje ebben az állapotban.

Mert mást akartam, mert szenvedtem az egyedülléttől, hogy nincs párom. Mert néha igenis elégedetlen voltam. Néha dühös is voltam. Nem mondom, hogy ezek egy csapásra eltűntek, mert még nem. Ehhez még mennem kell ki a világba, hogy lássam, hogyan is állok velük. Erre egy jó teszt a munka például. Kíváncsi is leszek, hogy fog sikerülni. 😇

Igaz, hogy csak alig két nap telt el szombat óta, de hirtelen nem érdekelt már, hogy nincs párom. Majd ha egyszer valaki jön és szeretni akar és ez kölcsönös, akkor talán lesz belőle valami. De addig nem fogom emészteni magamat, hogy egyedül vagyok. Inkább kiélvezem ennek minden előnyét.😉😍💝

Mindenesetre ezt a szabadság érzést ízlelgetem és erősítem még magamban. Mert ha az érzése megvan, akkor azt már nem lehet elvenni. Innentől pedig szabad az út!

Egyre nagyon büszkeség tölt el megint, hogy ide eljutottam. A legjobb dolog az anyagi függetlenség, ami nekem nagyon-nagyon sok évig nem volt meg és jól meg is szívtam. De ez egy másik történet, ami most már igazából nem is lényeges.

Majd fogok még írni szerintem erről a szabadságról, de most többet nem tudok. Lassan munkába is kell mennem, meg még érlelődnek bennem a dolgok.💗