2024. december 31., kedd

2024


Ez aztán nem semmi egy év volt! Jó részét szívesen kihagytam volna, ha előre tudom, hogy mi fog történni.

Kezdjük ott, hogy az új évet máris az orvosnál kezdtem. Egy hét múlva a kórházban kötöttem ki. Erről szól a Szivárványos történet című bejegyzésem.
Akkor másfél hónap után mondták azt, hogy majdnem teljesen meggyógyult a szemem. Viszont ennek a következménye az lett, hogy olyan sokat romlott a szemem, hogy új szemüveget kellett csináltatnom. Egyelőre csak olvasót. Kéne rendes is.

Szépen csordogált az év tovább. Amit mind a mai napig és továbbra is a legfontosabbnak tartok, az az egészség. Erről is írtam, de azóta néhány dolog megváltozott, megváltoztattam az olvasmányoknak, utánajárásoknak köszönhetően. Hogy most mit teszek az egészségemért, később fogok írni arról is.

Februárban nekiindultam a túrázásnak, ami szerelem maradt. Ott is megéltem néha félelmeket, mint például amikor a megáradt patakon kellett hol itt, hol ott átkelnem. Erről szól a Felbukkanó félelmek című bejegyzésem. A túrázást azonban hamarosan abba kellett hagynom.

Mindenesetre életem része volt a mozgás, amit a Megéri mozogni című bejegyzésben írtam meg. Nos, továbbra is tartom ezt, azonban én kénytelen voltam abbahagyni a mindenféle mozgást.

Megünnepeltem a szoknyás életem első évtizedét. Mind a mai napig meglepődéssel és csodálattal tölt el, hogy egy éjszaka alatt változott ekkorát az életem. Ezt az Egy évtized című írásban olvashatjátok. Azóta már megtanultam és megszerettem mind magát a változást, mind azt, hogy szinte egy pillanat alatt történhet bármi az emberrel. Ahogy nagyon sok esetben velem is történt. Akár az elmúlt tíz évben, de akár csak ebben a legutóbbiban.

Aztán márciusban belevágtam egy Tisztítókúrába, amit nagyon szerettem, sokat is segített és igyekszem tartani az alapelveket. Vagyis valóban igyekszem tisztán étkezni. Nagyon kevés feldolgozott kaját eszem, mert ugye leginkább főzök magamra. Még mindig tapasztalom, hogy az emberek hogy fintorognak egy-egy olyan ételre, amit magam főztem, amit eszek, ami számomra nagyon is ízletes. Nem tudják ezt elképzelni. Pedig, ha az ember nekiáll egy tisztább étkezésnek, akkor teljesen megváltozik az ízérzékelése is és az olyan natúr ízeket is csodálatosnak tartja, mint például a héjában párolt krumpli vagy párolt zeller, párolt sütőtök, párolt póréhagyma. Szoktam néha tenni rájuk egy kis sót vagy a zellert egy pici kókuszzsíron még megsütöm és mondhatom, tényleg isteni ízük van. Mostanában kedvenc kajámmá is vált ez a párolt-sült zeller. Most meg a sütőtök! Az is valami mennyei. Párolva is, de egy pici kókuszzsíron megsütve, akár egy picit meg is sózva fantasztikus! Még mindig sokan hitetlenkedve nézik, hallgatják, hogy vegán vagyok, de elmondom ennek összes előnyét. És hát ugyebár, nézzük a világ legnagyobb és legerősebb állatait például. Mind növényevő. Élsportolók között is elég sok a vegán. Nincs mit hozzátennem ehhez. Ráadásul szerintem életem legjobb formájában vagyok. No, de haladjunk csak sorjában.

Ami miatt fel kellett adnom mind a túrázást, mind az edzőtermi edzéseket, az egy borzalmas fájdalom volt. Sajnos, a mozgás minden formája fájdalmat okozott, beleértve a járást, fekvést, fordulást, emelést, cipelést, lépcsőzést. Tényleg minden. Voltak nagyon elkeseredett pillanataim, amikor azt mondtam, ha még jön valami, akkor én feladom. Hogy ezen mi változtatott, lejjebb olvashatjátok.

Ez valamikor májusban kezdődött. Az erőteljes fájdalom ősszel kezdett alább hagyni, novemberre érte el azt, hogy már nem sántítottam, és csak mostanában tudom azt mondani, hogy vannak szinte teljesen fájdalommentes napjaim. De ha egy kicsit megerőltetem, mondjuk sokat megyek, akkor bizony utána van, hogy napokig megint jobban fáj. Teljesen egyetértek azzal, hogy a mozgás maga az élet, de ebben az esetben ezt sajnos egyáltalán nem tudtam érvényesíteni, ugyanis csak az segített, ha pihentettem. Valami idegi probléma lehet. Mert nem sikerült igazán kideríteni, hogy mi is ez, mi okozhatja és miért csökkent a fájdalom.

Ennek kapcsán jártam csontkovácsnál, gerincgyógyásznál, reumatológusnál. Hozzá sürgősségi beutalóval sikerült bejutnom, amikor nyáron a másik szememen lett egy kis gyulladás. No igen, ez okot adott a kutakodásra és a sürgősségi beutalóra. A reumatológussal semmire nem jutottam, abban azonban biztos voltam, hogy ahhoz a doktornőhöz soha többet nem akarok menni, mert meg sem hallotta, amiket mondtam. Csak a megszokott sémákat, vizsgálatokat végezte rajtam. Az összes mozdulat, amit végeztetett velem, nem okozott olyan fájdalmat, hogy jelentős legyen. Így vele nem jutottam semmire. Október volt nagyjából, mikor eljutottam a neurológushoz, aki képalkotó vizsgálatot írt elő. És csodák csodája, nagyon hamar bejutottam oda. Még a doki is megkérdezte, hogy netán van valami ismerősöm? Dehogy! A véletlenekben nem hiszek, ahogy már sokszor írtam. Szerintem egyszerűen minden összefogott azért, hogy gyorsan túl legyek ezen is. Megvolt és mivel olyat mutatott a kép, amit a doki sem tudott hová tenni, elintézte nekem, hogy még a két ünnep között el tudjak menni ultrahangra. Hogy mi lett a vége, később megírom.😉

Május az minden szempontból hihetetlen egy hónap volt. Az egy dolog, hogy akkor kezdődtek a fájdalmaim, de akkor történt az a csoda is, hogy rátaláltam a 18 éve nem látott öcsémre a villamoson. Erről szól a Hihetetlen történet című bejegyzés. Sokan csodálkoznak mind a mai napig, hogy tudtam felismerni. Hát nem tudom. Egyszerűen tudtam, hogy ő az. De olvassátok el az egész történetet. Szerintem ezt is be lehet írni a csodák könyvébe. Öcsém, aki elég sok megpróbáltatáson ment át, alig akarta elhinni, hogy találkoztunk. Azóta tartjuk a kapcsolatot, néha találkozunk. A múlt fájdalmas részeiről egyelőre nem beszélünk. Talán majd valamikor. Mert még nekem is vannak fájdalmas részek, de el sem tudom képzelni, hogy neki mennyi minden lehetett. A legfájdalmasabb részek kihagyásával is azért rengeteget sztorizunk. És ha hiszitek, ha nem, tegnap szállok fel a vilire, miközben egy barátnőmmel beszéltem telefonon és szidtam neki az öcsémet, hogy már megint nem jött el vasárnap, pedig megígérte, erre ki köszön rám a villamoson? Igen! Az öcsém. Úgy látszik, találkahely lett számunkra a 3-as villamos. 😃 Vannak ilyenek.

Júniusban újabb csoda történt velem. Nagyjából egy 24 óra alatt lehetőséget kaptam egy külföldi nyaralásra. Életem első nyaralására. Ráadásul külföldön. Hát az valami hihetetlenül fantasztikus és csodálatos és felemelő és szuper volt. Erről szól az Első nyaralástól kezdődő bejegyzéshullám egészen az Úti naplókon keresztül.
Sajnos, egész idő alatt hihetetlen fájdalmakkal küszködtem, úgyhogy elég sok segítségre szorultam. Utólag is újra köszönöm mindenkinek, aki akkor segített. De mégis minden pillanatát imádtam annak a 10 napnak. Semmiért sem cserélném el még így sem. Annyi mindennel lettem gazdagabb általa! És főleg az Óceán! Az azóta nagy szerelem. Az egyik legnagyobb. Amint lehet, megyek újra. Akárhová, csak az óceán legyen. Azóta csak itthon edzek az óceánban való lubickoláshoz a sós fürdővizemben. 😉🌊 De ez egy másik történet és mindjárt kitérek rá.

Egy ilyen kaland után nehéz volt visszatérni a hétköznapokba, de sikerült. És közben annyi minden történt. A munkahelyen nem mindenki vette komolyan, hogy nekem milyen erős fájdalmaim vannak és alig tudok emelni. Mindegy. Mások viszont segítettek. Mostanra azonban már egész jól tudok emelgetni és cipelni. Nem szorulok segítségre. Aztán időközben még több kedvességet kaptam onnan is.

Hullámzó volt ez az év minden szempontból. Voltak hullámvölgyeim, amikben néha elsüllyedtem magamban és a napi életben maradásomért küszködtem. Lelkileg. Volt, amikor hegynyi hullámokon lovagoltam, annyira szép és jó volt minden. Mint a nyaralás például. Persze a nyaralás volt az egyik olyan dolog idén, aminek kapcsán a lányom úgy döntött, hogy nekem meg kell változnom, ő addig nem akar velem semmiféle kapcsolatot tartani. Így hát azóta sem beszél velem. Nem is reagál az üzeneteimre. Én meg hagyom. Csinál, amit akar.
Én úgy vélem, hogy a szeretetet nem lehet feltételekhez kötni és aki így gondolkodik, annak még sokat kell tanulnia. De ez is legyen az ő gondja. Innen üzenem, hogy én szeretlek.💗

Aztán újra elkezdtem járni egy régi segítőmhöz. A vele való beszélgetések sokat jelentenek. Sokat adnak. Sokat tanítanak.

Egy vallási közösségbe is újra elkezdtem járni meg templomba, de ezt csak azért, hogy emberek között legyek. Szeretnek ott engem és számon tartanak, ami nagyon jólesik. Mindig úgy örülnek nekem. 💖 Részt veszek a rendezvényeiken, már amelyiken, ha tudok. És ezek mind olyan szeretetteliek, hogy kár is lenne kihagyni.

Amit még ebben az évben jobban felfedeztem és a magamévá tettem gondolatban és érzésben is, az a szeretet és a hála. Mennyire vagyok képes szeretni című írásomban erről már olvashattatok. Azóta meg amúgy is próbálom úgy élni az életemet, hogy a szeretetet és a hálát helyezzem előtérbe. Vagyis, ha szeretek, akkor nem bántok senkit sem szóval, sem cselekedettel, de még gondolattal sem, kedves vagyok és segítek, ahol és amiben tudok. Ezek nagyon fontosak. Ezen felül pedig minden nap gyakorlom a hálát, ami azt jelenti, hogy minden nap írok legalább 10 dolgot, amiért hálás lehetek, ezen felül pedig az aznapra kitűzött feladatot igyekszem megcsinálni. Rhonda Byrne Varázslat című könyvéből csinálom, csináltam ezeket a gyakorlatokat és mondhatom, tényleg nagyon jók. Egyelőre azon vagyok, hogy a hála érzését minél jobban erősítsem magamban. Néha már egészen jól tudom érezni, de van, amikor alig pislákol bennem. Akkor előveszem magamban azt a gondolatot, hogy mindenért lehet hálásnak lenni és belekezdek megköszönni mindent, ami csak az eszembe jut. Akár a magam részére köszönök meg bármit, akár másokért köszönök meg akármit. Igazán felemelő tud lenni, ha másokért mondunk köszönetet. Mások egészségéért, mások boldogságáért, mások gyógyulásáért. És én ezt teszem. Vagyis igazából imádkozom másokért. Hiszen a legegyszerűbb és legnagyszerűbb ima csak ennyi: Köszönöm. … És lehet folytatni a mondatot. Tényleg jó érzéssel tölt el.

Térjünk kicsit vissza az egészséghez! Hiszen ez a legfontosabb. Nagyon szomorú voltam, hogy abba kellett hagynom a túrázást a fájdalom miatt. Talán jövőre már elég jól leszek ahhoz, hogy újra tudjak menni az erdőkbe, a hegyekbe. Már nagyon várom a jó időt, hogy megpróbálhassam.

November óta gyógytornára járok. Mint kiderült, arra, amire kiírták, nem is létező problémám. Vagyis amúgy nincs semmiféle gerincsérvem, pedig ez volt a gyanúja a neurológusnak. De maga a gyógytorna amúgy nagyon jó, nagyon szeretem és jót is tesz. Heti kétszer járok, még január első két hetében. De itthon is csinálom és valóban jó érzés a testemnek. Eleinte ez is fájdalmasabb volt.

Hogy mi lett az ultrahang eredménye? Igazából semmi. Semmi olyan, ami orvosi ellátást igényelne. Amit az MR mutatott, az az ultrahangon már nem látszott. Pedig a dokinéni nagyon kereste.

Hogy mitől múlt el a fájdalom? Fogalmam sincs. Én azt hiszem, mindattól, amit teszek, ahogyan élek: a vegánság, a gluténmentesség, vitaminokat szedek és egyszerűen gyakorlom a hálát. Ezt tartom a legfontosabbnak. Mert ahogy jobban nekiveselkedtem ennek a hála nevű dolognak (idáig is mindig megköszöntem őszintén mindent), onnantól kezdve más szemmel láttam a világot és még akkor is köszönetet tudtam mondani a gyógyulásért és az egészségért, amikor erősebben kínzott a fájdalom. A pozitív hozzáállásom, életszemléletem sokat segített. Meg az is, amit mások csak úgy hívnak, hogy a pozitív energiáim és kisugárzásom. Egyre többet hallom ezt is másoktól.

Hálás vagyok minden kedves szóért és gondolatért és imáért, amit csak kapok. Igyekszem én is viszonozni ezeket és adni másoknak is.

Amúgy letettem az almaecetes-mézes vizet, azóta reggelente 1 liter citromos vizet iszom. Vitaminokat szedek, amik közül kifejezetten sok C-vitamint tablettában és aszkorbinsav formájában. A sós, meleg vizes fürdőt meg nagyon tudom ajánlani, főleg ilyen taknyos időszakokban. Nekem is volt múlt hónapban egy taknyos hetem, amiből csak néhány nap volt jobban olyan, a többi csak lájtos volt. Ismerősöknek szoktam ajánlani a sok-sok C-vitamint és ezt a sós fürdőt. A C-vitamin varázslatos ereje című könyvet nagyon tudom ajánlani.

Az alkotás terén is hullámzó volt az év. Hol jött az ihlet, hol messze elkerült. Ezt megelőző írásom, az Ihlet mutatja be, milyen, amikor igazán megtalál. Amikor aztán itt van és velem akar lenni, akkor születnek a rajzaim, amiket az Alkotásaim blogomban találtok, illetve az írásaim. Egyrészt, amiket a blogokba írok, másrészt azok, amik könyv formájában akarnak megszületni. Igazi kihívás megírni egy könyvet. Nemrég is jött egy ihlet egy új könyvre. Neki is álltam, de ő most kicsit pihen. Igaz, hogy a stílus, a történet is egészen idegen tőlem, ilyet még nem alkottam.

Nem olyan régen az egyik „asztalfiókban” heverő könyvemet elküldtem egy pályázatra. Visszautasították, vagyis nem jutott túl az első körön sem. Nem is bántam. Mert én majd könyv formájában szeretném látni, ők pedig csak e-bookban jelentették volna meg. Tudom, hogy amint eljön az ideje, meg fog jelenni könyvben. Igaz, hogy csak egy szerelmi történet, de nekem a kedvenc könyvem, amit írtam. Eddig írtam 4 egész könyvet, amikből 1 jelent meg, 1 egyáltalán nem publikus, és 2 romantikus van, amikkel még bármi lehet. Aztán van 3 megkezdett, de eddig befejezetlen könyvem. Jó lenne, ha már hozzájuk is jönne újra az ihlet. De lehet, hogy csak neki kell állnom és akkor majd írja magát a könyv, ahogy szokta.

És hát így év végére az összegzés: Azt hiszem, jobban vagyok, mint valaha. Fogytam, ami látványos. Tegnap voltam drága Irénke néninél az otthonban. Ő, hogy milyen ámulatos dicséretet mondott nekem: Nahát, Ginike! Maga milyen sokat fogyott! És sokkal szebb most. 96 éves és magáz engem. 😀 Róla amúgy több korábbi bejegyzésemben is olvashattok. A legelsőkben valahol mindenképpen. Ráadásul felkért egy kis előadás megtartására is. 💗
Olyan férfit szeretek, akit nem volna szabad. De hát szeretni mondjuk bárkit lehet, az nem tilos. Még akkor is, ha ez viszonzatlan marad. Mert amúgy továbbra is egyedül vagyok, amit azért annyira nem is bánok. Néha jó lenne egy társ, de csak azért nem kell senki, hogy legyen valaki, ha az nem a megfelelő.
Ilyen az élet.
Aztán éppen tegnap, miközben az öcsémmel beszélgettem, hirtelen felismerésre jutottam: rájöttem, hogy miért olyan férfiak jönnek mindig szembe velem, akikkel nem lehet semmi. Ezt most nektek nem fejtem ki, lényeg, hogy rájöttem, de még ezen gondolkodnom kell. Még át kell rágnom magamat rajta.

Karácsonykor pedig nagyon sokaktól kaptam én is ajándékot, amikre nem is számítottam volna. Szerencsére én is tudtam adni másoknak ajándékot. Köszönöm, hogy kaptam és köszönöm, hogy adhattam. A csésze használatban, a könyv kiolvasva, az édességek másnak adva, a díszek kirakva, a méz majdnem elfogyott, ahogy a finom tea is.💝💝💝

Tudom, sokan úgy gondolják, hogy nem kellene ennyi információt megosztania az embernek másokkal, vadidegenekkel, de én úgy vagyok vele, hogy akár csak egyetlen mondat is lehet segítség másoknak. Akkor meg miért ne osszam meg a tapasztalataimat? Ha ezáltal jobbá tehetjük valakinek az életét, már megérte. Ha ezáltal kicsit jobb lehet a világ, már megérte. Nem számít, ki olvas, kinek mi a véleménye, a lényeg, hogy szeretettel írtam és remélem, észre is veszitek ezt benne.😌😊

Hálás vagyok ezért a sok történésért, még akkor is, ha néha iszonyúan fájdalmas volt. Sokkal több jó dolog történt velem, mint rossz. Legalábbis sokkal inkább a jókat vettem észre.
Igaz, volt halál is, voltam temetésen is.

Szóval, 2024. Ha összeadom a számokat, akkor 8 jön ki. A végtelen jele és a tökéletes szám.

Nézzétek el nekem, hogy ilyen hosszút írtam. Írhatnék még, de majd legközelebb.

Köszönöm a barátok, ismerősök, családtagok támogatását és szeretetét, amit kaptam a nehéz időkben is, és ami tart a jó időkben. 💖💖💖

A lehető legtöbb jót kívánom mindannyiótoknak az új évre. A lehető legtöbb szeretetet, egészséget, boldogságot, bőséget, jóságot, amit csak kaphattok és amit csak adhattok. Mert ne felejtsétek, nem elég kapni, adni is kell! Ölellek mindannyiótokat szeretettel! 💝💝💝😘


Nincsenek megjegyzések: