Ha csak egyet kívánhatnék mindenkinek, akkor az ez lenne:
EGÉSZSÉG
Egészséget kívánnék mindenkinek. Hiszen, ha egészség van, akkor minden lehetséges, de ha nincs egészség, akkor bizony szívás van. Nem is kicsit.
Az én környezetemben, ismerősök, családtagok között is többen küzdenek egészségügyi gondokkal. De majdhogy nem azt is mondhatnám, hogy szinte nem ismerek olyan embert, akinek ne volna valamilyen egészségügyi gondja. Ilyen gond lehet fájdalom, vérnyomás, túlsúly, gyulladás vagy bármi más.
Mint tudjátok, én magam is egy kórsággal szívok. Nem küzdök, mert nem annak fogom fel, de minden, amit teszek, az azért van, hogy ne rokkanjak bele ebbe. Nálam Bechterew-kórt diagnosztizáltak. Utána tudtok nézni, hogy mi ez és mivel jár. Hát, nem épp egy főnyeremény ez a kórság. 😁
Rájöttem, hogy valóban nagyon komolyan kell vennem. A kézsebészem hajtogatta ezt állandóan. Végül beláttam, hogy igaza van. Ez valóban komoly kórság, nagyon sok kísérőbetegséggel, amiröl persze nem tájékoztatja az orvos a pácienst. Rá se kérdeznek, hogy kezdődhetett, milyen fájdalmai voltak korábban, hogy funkcionál az emésztése, bélrendszere. Ez utóbbiról fogok most nektek írni.
Pár szót arról, hogy tüneteim már a húszas éveim elején voltak. Szóval már akkor elkezdett kialakulni ez a kórság. Hátfájás, derékfájáa, amikre elektromos kezelést kaptam és soha nem használt, viszont senki nem is akarta kivizsgálni.
Aztán ott volt a pokoli sarokfájdalom. Magas sarkúban pillanatok alatt megfájdult, de lapos talpú cipőben is elég hamar. Meg a nagylábujjaim fájdalma. Fél óra séta után már nem bírták.
Ezek mind a Bechterew tünetei.
Amire nem igazán figyeltem, az a bélrendszerem volt. Erről is kell valakinek írnia. Erről kevésbé szeretnek beszélni az emberek. De miért? Pedig ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a kezünk vagy a lábunk.
Azt mondták egyszer régen nagyon okos emberek, hogy a halál (betegség) a belekben kezdődik. De az egészség is. Tényleg amúgy ki gondolná? Laikusok vagyunk, semmit nem tudunk arról, hogy milyen folyamatok játszódnak le a testünkben, hacsak nem nézünk utána. Igazán meglepő, ha csak egy kicsit is rálátunk, mégha nem is látjuk a nagy egészet.
Ma is azt mondom, hogy a testünk egy csodálatos alkotás. Fogalmunk sincs, mennyi mindent tesz értünk. Egészen addig nem is érdekel minket, amíg valamilyen tünetünk, fájdalmunk, betegségünk nem lesz. Akkor aztán pánikba esünk, hogy mit kéne tenni. Orvoshoz megyünk, bízva abban, hogy segít nekünk. Aztán csalódás a vége. Mert hiába orvos, nem az egész embert nézi, hanem csak egy szeletkéjét, amiben ő a szaki.
Mikor én is jártam egyik orvostól a másikig, majd tovább és tovább, mindenki csak egy részletkét látott. A kérdések, ha voltak, nem lépték át az ő határaikat. Így én sem tudtam, hogy mivel járhat még a kórságom.
Hát a belek gyulladásával is, ami fájdalmas és kellemetlen tünetekkel jár. Például hasi görccsel, puffadással és túlzott szellentéssel. Bizony, ezek nekem is voltak, leginkább az utóbbi.
Aztán nekiálltam kutakodni, mi lehet az oka. Majd megoldások után keresgéltem. Nem volt kedvem újra és újra orvoshoz járni most éppen egy másik tünettel. Abban biztos vagyok, hogy gyógyszert mindenképpen írt volna fel, meg ki tudja, milyen vizsgálatokra küldött volna még. Mert ez olyan, hogy ki kell vizsgálni, pontosan mi lehet a baj. Nem akartam még heteket, hónapokat várni valami eredményre, kiértékelésre. Ha meg tudom oldani, akkor megteszem.
Így hát találtam is megoldást. Gyulladáscsökkentő étrendre váltottam. Ez másnak talán szigorú, de én tudom, hogy miért csinálom. Ez csak párolt zöldségeket, párolt tofut tartalmaz célirányos fűszerekkel, mint kurkuma, gyömbér, bors, édeskömény, petrezselyem. Reggelre köleskását eszem ugyanilyen fűszerekkel és darált magokkal, citromlével.
Ezek a vitaminok, zsírok miatt is kellenek.
Ez az étrend 8 hete az életem része.
És persze meg kell említenem, hogy mindent nagyon-nagyon alaposan megrágok minden egyes falatot. Ezt már január közepe óta gyakorolom.
Azt nyugodt szívvel elmondhatom, hogy teljességgel hatásos mind az étrend, mind az alapos rágás. De eredmény igazából akkor kezdett megmutatkozni, amikor belekezdtem a gyulladáscsökkentő étrendbe.
A 8. héten a párolt zöldségeket felváltotta a zóldségragu.
Most épp néhány fűszermentes napot tartok, mert most így esik jól.
Már néhány nap után jelentkeztek eredmények az étrendben.
Ez egy lassú folyamat, hihetetlen türelem kell hozzá. Mert csak most tudtam elkezdeni, hogy próbálkozom egy újabb zöldséget hozzátenni az étrendemhez. Ha nem okoz gondot, maradhat, ha okoz bármit, egyelőre parkolópályára kell rakjam. Ha ez lecsengett, utána lehet egy másik zöldséggel próbálkozni. Gyümölcs, méz még várat magára.
Ezeknek fényében mondom, hogy ha bármi probléma, tünet, fájdalom felmerül, ne habozzatok orvost felkeresni, utánajárni a lehetőségeknek, megoldásoknak.
Semmi sem fontos az egészségnél. Ha már megborult, hihetetlen és kemény munka sokszor helyreállitani. Türelmesnek, kitartónak, következetesnek kell lenni. Nagyon fontos, hogy a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy meg akarunk gyógyulni, hogy egészségesek akarunk lenni. Mert ez nagyon megterhelő lelkileg. Lemondásokkal jár. Nem akartam, hogy a kórság körül forogjon az életem, de mégis minden ennek van alárendelve. Hiszek benne, hogy meggyógyulhatok és semmi nem téríthet el a szándékomtól. Hiszen a célom, hogy hosszú ideig, életem végéig megőrizzem a mobilitásomat, mozgásképessegemet, egészségemet. Ehhez most átmenetileg be kell tartani, amit elkezdtem.
A legfontosabb kérdések, amit ilyenkor fel kell tennünk magunknak:
- Mennyire szeretem magamat?
- Mennyire akarok meggyógyulni?
- Hajlandó vagyok-e ezért ténylegesen is tenni?
Sokan feladják valahol. De nem szabad. Meg kell erősíteni a lelkünket, hogy végig tudjuk csinálni.
Mindenki maga dönti el, hogy milyen gyógymódot választ. Azt is, hogy menet közben változtat-e. Mindenki maga tudja, érzi, hogy neki mi a jó.
Mert az egészség a legfontosabb. Érdemes ezért tenni. Törekedjen mindenki az egészségre! Kívánok mindenkinek egészséget! Ha kell, keressetek fel tanácsadót, segítőt, aki támogat benneteket a folyamatban. Mert vannak nehézségei. Ezekhez pedig kell két erős váll vagy egy ölelés. Megtartás.
Segítséget kérni soha nem szégyen.
Vigyázzatok magatokra! 😘🥰🌞
(Fotó nem saját)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése