2018. július 30., hétfő

Rádióóóó

Először is hadd kérjek elnézést azoktól, akik esetleg olvasnak és esetleg hiányoltak az utóbbi időben. Tudom, eltűntem. De most itt vagyok újra! :)

Nagyon sok minden történt velem az utóbbi időben.
Ugyebár írtam a szépségversenyről. Ennek a szervezője keresett meg egy héttel ezelőtt, hogy volna-e kedvem szerepelni a rádióban. Élő műsorban. Először alaposan meglepődtem, de azt mondtam, miért is ne? Ezt is ki kell próbálni.
Úgyhogy másnap, vagyis vasárnap este már ott is voltam a rádióban, és azon kapom magam, hogy ott ülök a stúdióban és csak beszélek és beszélek, és hogy mennyire élvezem ezt.
Természetesen, mivel ez alapvetően egy reklám volt, Én fizettem érte.

Ezek után a rádió tulajdonosa felajánlott nekem egy heti két órás műsoridőt. Tetszett neki, amiről beszéltem, ahogy beszéltem és még a hangom is. :) Ez jó.
Úgyhogy leültünk, beszélgettünk, és az eredmény most ez: heti két órás műsoridőm van!!!
Azt most még nem tudom konkrétan megírni, hogy ez melyik nap lesz, de amint kiderül, tudatni fogom mindenkivel. :)

Ugyebár miről is beszélhetnék, beszélgethetnék, ha nem arról, amit képviselek, vagyis önmagunk szeretése, önmagunk elfogadása. Ezt a témát akarom kiboncolgatni a könyvből és azon kívül is. Hiszen vannak olyan témák, amelyek ebbe a könyvbe nem kerültek bele. Majd a következőbe. :)

Tegnap este persze megint szerepeltem a rádióban és be lettem mutatva, mint leendő műsorvezető kolléga. :)
A műsor után még órákig ott maradtunk és hatalmasat beszélgettünk. Nagyon jó a társaság. Akiket megismertem, azok kedves és közvetlen emberek.
Egyébként, ha még nem mondtam volna, a Bredd Rádióról van szó, ami megtalálható fb-n. Azon keresztül lehet nézni és hallani a műsort. Igen, nézni is. A tulajdonos Zámbó Árpi, aki nagyon kedves, barátságos és közvetlen volt velem már az első pillanattól fogva. És egyébként mindenkivel ilyen. :)

Hogy néhány szót ejtsek a szombat esti szépségversenyről is.
Maga a rendezvény jól sikerült. Én ugyebár elvittem a könyvemet és a szappankáimat. De azt kell mondjam, hogy felesleges volt. Mindegy, egy is egy tapasztalás. Nem aggódunk rajta. :)
Említettem, hogy lesz egy kis szereplésem a színpadon. Az is megvolt. Nem beszéltem ugyan negyed órát, de egy jó kilenc percet sikerült. Nagyon izgultam, mert még soha nem szerepeltem nyilvánosan, színpadon, ennyi ember előtt, mikrofonnal a kezemben. De nagyon élveztem. :)

Köszönetem a rendezvény szervezőjének, Zsuzsának, aki lehetővé tette számomra ezt a kis szereplést. :)

A továbbiakban meg majd kiderül mindennek a folytatása.
Én is nagyon kíváncsi vagyok :)

Megígérem, hogy megírom, hogy mi történt. :)

És még valami. Ugye írtam, hogy most hétvégén is rendezvényre megyek, az Örömünnepre. Aki kedvet érez hozzá, bátran látogasson el oda.
Mivel fent laknak a hegyen, így egy fél órás sétával (de akinek hosszabb lába van, mint az enyém, az hamarabb is) fel lehet érni. Vagy, ha valaki ír a szervezőknek, szívesen szerveznek autót a vasútállomásra, és akkor gyorsan oda lehet érni. Mondom, csak az kell, hogy tessék szólni a fuvarért. :)

Nagyjából ezek vannak mostanában. És nagyon szeretem, hogy alakulnak a dolgok. :)

Csodás napot mindenkinek! :)

1 megjegyzés:

értékes vagy írta...

Gratulálok! Vàrom a műsoraidat Ginusom �� !