Beszéljünk
egy kicsit erről is, mert nagyon fontos. És nagyon muszáj. Ez is
nagyon fontos része az emberi létünknek, nem csak az
önszeretetünknek.
Az
elfogadásról már volt szó. Ha nem is itt, de a könyvben
mindenképpen az egyik legfontosabb téma. A szeretet nagykövete
nevű fb oldalamon is beszélek videókban az elfogadásról. Ezeket
azért említem, mert ha már elfogadás, akkor tisztelet is.
Hogy
miért is? És kit kell tisztelni?
Egyik
nap valaki ismerősnek jelölt. Visszakérdeztem, hogy honnan
ismerem, hiszen képet nem találtam róla, hogy tudnám, kiről is
van szó. Erre messengeren felhívott. Nem vettem fel, mert asztali
számítógépemen nincs mikrofonom. Megírtam neki. Erre újra
hívott. Újra írtam neki. Aztán nekem támadt szóban, hogy ha
felhív, legalább azzal tiszteljem meg, hogy felveszem. Én meg
visszaírtam, hogy írtam, miért nem veszem fel, tiszteljen meg,
hogy figyel arra, amit írtam. Azzal a lendülettel le is tiltottam
az illetőt. Nem igazán akarta megmondani, hogy ki is ő.
Másnap
aztán megtudtam, hogy jól tettem a tiltást, mert több függőségi
problémája is van az illetőnek és eléggé agresszív. Hát nekem
aztán nincs szükségem ilyen emberekre az életemben.
Egy
másik személy, akit ismerek is, azt mondta, hogy ő csak azokat az
embereket tiszteli, akiket ismer. Akiket nem ismer, azokat egyáltalán
nem tiszteli és velük nyugodtan lehet ellenséges.
Ugye
sejtitek, hogy majd leesett az állam, amikor ezt mondta? Vele is
nehéz megértetni, így nem is nagyon próbáltam, hogy mindenkit
tisztelnünk kell.
Induljunk
csak ki abból, hogy mindannyian emberek vagyunk, itt élünk egy
hatalmas közösségben a Földön. Egyszerűen ebbe a fajba
tartozunk, hogy ember. Ennek minden jellemzőjével együtt. Ezért
is kellene mindenkinek megpróbálnia a másikra is úgy tekinteni,
hogy ő is ember. Még ha nem is kedveljük, nem ismerjük, az akkor
sem jelenti azt, hogy úgy kellene vele bánnunk, beszélnünk, mint
az állatokkal.
Emberek
vagyunk. Mindannyian. Az már persze más kérdés, hogy ki honnan
jött, milyen a viselkedése, hogyan él, hogy néz ki, mit csinál
stb. De a legegyszerűbben megfogalmazva: ember. Éppen ezért
alapvetően mindenkinek tiszteletet kellene mutatnia a másik iránt.
Nem
is értem, hogy miért van ez nálam, de folyton belekezdek ilyen
sztorikba és aztán jut eszembe, hogy mivel az önszeretésről
írok, ezért először arról kellene szót ejtenem, hogy elsősorban
magunkat tiszteljük. A tisztelet hasonló az elfogadáshoz,
megbecsüléshez. Ugyanis, aki szereti önmagát, és tényleg
szereti, nem csak mondja, az tiszteli magát. Minden téren. Az
önmagunk iránti tisztelet sok mindent magában foglal. Nem fogok
most itt felsorolni, mert a korábbi posztjaimból is ki lehet szűrni
és a könyvben is sok szó esik mindenféle dologról, amivel
kimutathatjuk az önmagunk iránti tiszteletünket.
A
mások iránti tisztelet is végtelenül egyszerű. Nem kell
mindenkit szeretni, elég elfogadni, hogy ő is létezik, hogy ő is
ember és ugyanúgy joga van azt tenni, amit akar, mint nekünk.
Szóval, a tisztelet más iránt. Nem kell vele sértő módon vagy
lenézőn beszélni, viszonyulni hozzá akkor sem, ha nem ismerjük.
Nyugodtan előre lehet engedni az ajtónál. Lehet köszönni az
ismeretlennek is. Meg lehet köszönni bármit. Oda lehet figyelni
egy vadidegenre is. Lehetünk kedvesek mindenkivel.
És
még hosszan lehetne sorolni.
Egy
kis kedvesség, egy mosoly nem kerül semmibe. Ne nehezítsük meg a
saját életünket azzal, hogy egy idegen emberrel nem vagyunk
kedvesek.
Még
valamit akarok írni. Ez kicsit túlmutat a fizikai világon, úgyhogy
akit nem érdekel, az innentől ne is olvassa (de nekik is írom,
mert érdekes).
Nagyjából
mindenki elismeri, hogy ugyan itt élünk a Földön fizikai
formában, különböző nehézségekkel, de mindannyiunknak van
lelke. Legyen ez a kiindulási alapunk. Sokan hisznek a
reinkarnációban is. Legyen.
Nos,
ha azt vesszük, hogy lelkünk is van, akkor vehetjük azt is, hogy
mindannyian úgy érkeztünk erre a Földre, hogy választottunk
magunknak egy életet. Itt van meg a szabad akarat és választás
már sokkal korábbról. Ez nagyon jó alapnak.
Itt
jön a dolog „nehezebbik” része. Ugyanis meg kell látnunk, hogy
minden ember másik sorsot választott magának, mint mi. És nekünk
azt kell figyelembe vennünk és elfogadnunk, hogy mindenki
választotta magának a sorsát. Kinek könnyebb, kinek nehezebb,
kinek szinte kibírhatatlan. De ez a mi döntésünk (amin egyébként
mindig lehet változtatni). Nekünk pontosan azt kellene tisztelnünk
a másikban, hogy, mondjuk, beválasztott magának egy nagyon nehéz
életet.
Figyelem
az embereket, ahogy jövök-megyek. Látom, hogy mindenki más. Írtam
ugyan korábban az elfogadásról, de most valami sokkal mélyebb
dolog jött fel bennem.
Korábban
tanultam is olyat különböző „spiri” tanfolyamokon, hogy
tiszteljük a másikban az istent vagy istennőt. De hogy őszinte
legyek, amikor az ember nem tart ott a saját fejlődésében, ezt
nem tudja sem átérezni, sem meglátni.
Én
is csak nem olyan régen tudtam ezt igazán meglátni.
Néhány
hete utaztam a villamoson. Szálltak fel az emberek. Észrevettem
valakit. És egyszerűen csak figyeltem őt. Gondolkodtam rajta.
Akkor és ott figyeltem fel arra, hogy megláttam benne azt a
valakit, aki választott magának egy életet és ezért tisztelet
jár neki. Ahogy mindenkinek tisztelet jár azért, hogy felvállalta
az életét. Az életet. Mert valljuk be, azért mi emberek nagyon is
hajlamosak vagyunk arra, hogy megnehezítsük a saját életünket
bármilyen módon.
És
igazából ebben van a megengedés is. Elfogadjuk, hogy mindenki azt
az életet éli, amit választott és ezt meg is engedjük neki. Nem
kell ellene harcolni, küzdeni, nem kell mindenáron lebeszélni,
hogy azt csináljon, amit akar, nem kell rögtön futni és
megmenteni valakit. És persze nem kell, hogy bűntudatunk legyen
amiatt, ha nekünk jobban megy, ha éppen nem tudunk segíteni
valakin.
Sajnos,
addig elég nehéz is segíteni valakin, amíg ő igazán nem akarja.
Amíg nem ismeri fel, hogy lehet másképp is az élete. Amíg nem
válik tudatosabbá. Amíg rá nem jön, hogy ő maga alakíthatja a
saját életét.
Tudom,
talán nem egyszerű ez sem. Ó, de nagyon jól bele tudnék még
bonyolódni a témába.
Alapvetően
azonban azt mondom, hogy minden végtelenül egyszerű. Emberek
vagyunk ezen a csodálatos bolygón és már igazából ez az, ami
tiszteletet kell, hogy ébresszen bennünk mások iránt. Az állatok
ösztönlények, de mi, emberek, sokkal többre vagyunk képesek,
mint az állatok. Mi gondolkodunk, máshogy érzünk, kreatívak
vagyunk stb. stb. Miért is ne lehetne tisztelni azt, hogy mindenki
más, mindenki mást választ? De egy a közös: az emberi mivoltunk
és létünk itt a Földön.
Ha
mindenki csak egy kicsivel kedvesebb lenne ma, mint tegnap volt,
óriásit fordulna a világ. És a tisztelet is ezek közé a
kedvességek közé tartozik.
Ölelek
Mindenkit 😍
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése