A harag

Megint kaptam egy kérdést, ami a haragomra vonatkozott. Igaz, hogy már majd egy hete kérdezte valaki, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Egész héten más elfoglaltságom volt. Alkottam. Másik blogomon meg is nézhetitek némelyiket. Új szerelem.

Nos, a harag. Elég sokat gondolkodtam rajta, hogy tulajdonképpen mi is a harag? Honnan van? Vannak-e fokozatai? Hogy néz ki? Időkorlátos-e? Ilyen egyszerű kis gondolatkák jártak róla a fejemben.

Elmondom, amire én jutottam. Nem olvastam utána könyvekben, tanulmányokban, nem kérdeztem meg másokat, ezért ez is csupán az én saját véleményem és megélésem. Ahogy mindig.

A harag nem éppen a szövetségesünk. Vannak fokozatai, de az, amelyik tartós, hosszú távú, az bizony nagyon is romboló lehet a személyiségünkre nézve.

Vegyük az én példámat! Tudtok ezt-azt a gyerekkoromról, az életemről. A leghosszabb ideig a saját anyámra haragudtam, amiért képes volt meghalni olyan fiatalon és erre a csúnya világra hagyni engem, minket. Több, mint 27 évig tartott a haragom. Utána is csak szépen lassan engedett ez föl, amint oly sok dolgot megtanultam ahhoz, hogy el tudjam engedni a haragomat. Miket tanultam? Elfogadást, megértést, megbocsátást, megengedést, közben lecseréltem a belső szemüvegemet is és azon keresztül kezdtem el látni a dolgokat. Csak az tud segíteni, ha elővesszük magunkból a másfajta gondolkodást, ha megtanulunk beleérezni másokba, együttérezni. Ilyesmik. Nem akarok túl hosszú lenni, pedig ezt tudnám oldalakon át írni.

Ez tehát egy tartós haragom volt. Voltak mások is, akikre hosszú ideig haragudtam. Mert rosszat tettek velem, nekem valamilyen módon. Sokféle volt, ne kérdezzétek, ezeknek itt most nincs helye. A lényeg itt is az, hogy csupán belső formálódás és alakulás kellett ahhoz, hogy ezeket helyre tudjam tenni magamban és máshogy kezeljem, máshogy tekintsek vissza ezekre az emberekre és az akkori történésekre. Hosszú évek alatt eljutottam oda, hogy megértettem, hogy minden ilyen eset igazából elvitt máshová, és legtöbbször mindig valami jó, de legalább jobb alakult belőle. Nagy kár, hogy ezekre mindig csak utólag tudunk rájönni és nem éppen akkor gondolunk arra, hogy hátha ebből a negatív eseményből most valami még jobb fog jönni. Igen, éppen akkor képtelenek vagyunk erre gondolni, mert az agyunkat elborítja az a bizonyos vörös köd, a harag felhője és nem látunk meg semmi más, csak az akkor megtörtént számunkra katasztrófát.

Csupán idő, odafigyelés, tanulás, tudatosodás, elfogadás, megértés, együttérzés stb. kell hozzá, hogy ezt a hirtelen haragot ne hagyjuk eluralkodni magunkon. Talán nem könnyű, mert ugye mindenre azt mondjuk, hogy nem könnyű (pedig ezt már el kéne felejteni), de mindenesetre meg lehet tanulni és meg is kell. Fontos. Hiszen a hirtelen haragokból még csúnyább dolgok is történhetnek. 😭😭😭

A haragnak aztán vannak különböző fokozatai. Ilyen a düh, felindultság, mérgesség például. Most több nem jut eszembe. Csak azt akarom ezekkel példázni, hogy amikor úgy hirtelen kap el valami, az nem biztos, hogy harag, lehet, hogy valami más. Mert én úgy gondolom, hogy ha már harag, akkor az valami tartós, stabil dolog az életünkben. Haragszom valakire és az nem öt percig tart. Haragszom, mert akkor régen csinált vagy mondott valamit. Haragszom, mert becsapott. Haragszom, mert elárult. Haragudni olyan dolgokért szoktunk, amik olyan igazán jelentőségteljesek az életünkben. Nem? Szerintem igen. Legalábbis én úgy gondolom, hogy a harag az olyan, amivel olyan történt velünk, ami nagyobb hatással van az életünkre.

Aztán pedig azt mondom, hogy ezt a haragot át lehet alakítani, formálni, el lehet engedni, például a korábban már felsorolt dolgokkal. Kell a belső munka hozzá. Csúnyán hangzik ez a belső munka, de még nem találtam rá jobb kifejezést. Vagyis most nem tudok rá hirtelen mást mondani. De vannak még ilyen finomságok is, mint például bátorság, felismerés, belátás meg hasonlók, amik szintén segíthetnek abban, hogy a bennünk lévő haragot könnyebben feldolgozzuk és elengedjük. Mert igenis el kell engedni! Nincs mese! Amíg a haragot tápláljuk magunkban, az minket mérgez belülről. Talán észre sem vesszük, mert annyira átitatja szinte minden sejtünket a harag, hogy teljesen a személyiségünk részévé válik és már mindent ezen a szemüvegen keresztül látunk. Aki a haragot táplálja magában, az észre sem veszi, hogy mennyire szép is lehetne az élete. Én szerencsére kilábaltam abból, hogy hosszú távon haragot tápláljak. Igen, ez is olyan, mint egy betegség. Az egyik legcsúnyább. Ráadásul még ilyen társbetegségei is vannak, mint például az áldozatszerep. Hát persze! Aki haragszik, az sokat is panaszkodik, morog, ezzel pedig bele is rakta saját magát abba a bizonyos áldozatszerepbe. Tudom, mit beszélek, én is voltam benne. Jó sokáig. És tudjátok, őszintén hálás vagyok, hogy ezekből kilábaltam. Atyaég! Hogy ezek mennyire pusztító betegségek! Igen, nyugodt szívvel írom, hogy betegség, mert belülről rágja az embert, mint valami féreg. 😡😱

Ismerek olyanokat is, akik, nagyon sajnos, nem tudnak kilábalni a harag betegségéből. Nagyon nem. Sajnos, nem is látják meg az élet szépségeit. Pillanatokra észre tudják őket venni, de alapjáraton azon a zsémbes szemüvegen át nézik a világot. Mondanám, hogy sajnálom őket, de nem. Azért sem, mert próbálnék én segíteni, de van olyan személy, akinek akárhogy is segítene az ember, sehogy sem vevők rá. Még ha kézen állva körbefutnám a világot, akkor sem mozdulnának ki ebből az állapotból. Annyira beléjük van ivódva, hogy el sem tudnák nélküle képzelni az életüket.

Azt mondom, hogy valóban bátorság kell ahhoz, hogy az ember egyszer csak rájöjjön, van más módja is az életben levésnek. Nem kell, hogy a harag tartson életben. Mert a nagyon haragtartó embereknél ez már életforma. Ha valakiben van elég bátorság, hogy meglássa azt a más módot, az egyszerűen óriási. Fantasztikus!💫💫💫

Arra nem tudok tanácsot adni, hogy ezt a pillanatot hogyan lehet elérni. Mivel mindannyian mások vagyunk, ezért talán mindenkinél máshogy jön el. Akinél eljön. Lehet, hogy egy terápia, egy beszélgetés, egy olvasott vagy hallott dolog, egy tragédia, egy ünnepi pillanat, szerintem bármi előhozhatja.

Őszintén szólva tényleg minden azon múlik, hogy mennyire figyelünk oda magunkra, mennyire hallgatunk a belsőnkre, mennyire vágyunk arra, hogy valami más legyen velünk, az életünkben.

Nem emlékszem, nálam minden hogy kezdődött. Mert akkoriban még nagyon nem voltam még csak közeli kapcsolatban sem az olyan fogalmakkal, mint tudatosság, elengedés, elfogadás és hasonlók. Ez valahogy úgy belülről jött, lényem mélyéről. Az is biztos, hogy nem akarattal törekedtem arra, hogy ilyen legyek, mint amilyen most vagyok. Szerintem mindig is ilyen voltam, csak jól elrejtettem azok mögé a csúnya dolgok mögé, mint a harag például.

Amúgy a harag az pont az egyik olyan dolog, izé, akármi (nem tudom, már minek nevezzem), ami az egyik legutóbbi dolog, amivel némi változást értem el. Ezt úgy kell érteni, hogy az utóbbi egy-két év, amikor ez sokkal jobban átalakult bennem. Sajnos, pontos receptem nincs rá továbbra sem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem tart olyan sokáig a haragom. Aztán idővel feltettem magamban olyan kérdéseket is, hogy miért is haragszom? Igazából kire haragszom, arra, aki megbántott vagy inkább magamra? És miért? Felmerült az is, hogy miért is kéne dédelgetnem a haragomat? Mi értelme van? Hova vezet? Kell ez nekem? Jobb lesz nekem ettől?

Vannak válaszaim a kérdésekre, de azok az enyémek. Mindenkinek kellenek saját kérdések és ha odafigyel önmagára, akkor megjönnek bizony a válaszok is mindre. Ez benne a legjobb.😁

A legutóbbi haragom az utolsó munkahelyemmel volt. De az sem tartott sokáig. Meg igazából nem is olyan nagyon harag volt, hanem inkább értetlenség és némi düh. Meg felháborodás és egy kis sértődés. De az a mélyről jövő harag nem volt bennem, szerencsére. Csak ezek a kisebb változatok voltak. Ezek is néhány hét alatt elmúltak, átalakultak. Mert miért is kéne haragudom rájuk vagy a helyzetre? Teljesen mindegy, hogy mi történt, megtörtént. Sajnáltam, hogy így alakult, de aztán rájöttem, hogy valahol a lelkem mélyén akartam, hogy történjen valami. Ez is egy másik sztori, megérni egy misét. Ja, nem, néhány oldalt csupán. 😉 A lényeg, hogy hamar elillant az egész annak köszönhetően, amilyen vagyok. És én örülök, hogy ilyen vagyok, amilyen most.😇

Pár napja egyik barátnőm megjegyezte, hogy megint milyen sokat változtam valamiban. Igen, én is észrevettem. Ezek jó dolgok. A változás mindig jó. Mert egy nem igazán jó tulajdonságomban változtam meg. Ő ezt azért vette észre, mert vele szemben nagyon olyan voltam. És tényleg megváltozott ez bennem. 💝

Amit még a harag kapcsán el akartam mesélni: jó ideje már nem jönnek szembe velem sem olyan események, sem olyan személyek vagy szituációk, amik miatt haragot érezhetnék. Ez a volt munkahelyi is csak egy ritka példa az utóbbi időkben. Utóbbi idők? Nem tudom. Mondjuk egy év? Talán. Lehet, hogy csak fél, lehet, hogy több. Nem számolgatom az időt ebből a szempontból (sem). Akkor jobban, ha nem találkozom valakivel egy ideig, akivel pedig jó lenne. Visszatérve, már nem is a haragvós, dühös pillanatokat tartom számon, hanem inkább a jókat. Bizony, a pillanatokat is észre kell venni. A jókat. Nem a rossz pillanatokat számolgatni és számon tartani, hanem a jókat.

Ha néha jön valami, amitől hirtelen dühös leszek, az is hamar lecseng bennem. Utána pedig megnézem, hogy ez mi is volt, miért volt. Mert érdemes ezekre ránézni.

Ami még lényeges, hogy amint eltűnik belőlünk a harag, na jó, elég, ha csökken és fokozatosan csökken és egyre kevesebb, úgy változik meg körülöttünk minden. Az emberek, a környezetünk, akár a munkahelyünk. Emberek is jönnek-mennek. Vagy inkább mennek és jönnek. Ilyen ez. Aki még a haragvós énünkhöz kapcsolódott, az egyszerűen el fog tűnni az életükből. Ezt is tapasztalatból mondom. Mert már nem leszünk a haragszom erre meg arra játéknak a bábui. Kiszálltunk. Számunkra vége az a játék. Egy új kezdődik. Ez pedig hihetetlenül jó. Akkora hatalmas felszabadulást hoz, ha letesszük a haragot, hogy azt meg kell tapasztaljátok, hogy egyáltalán érzékeltetni tudjam, miről beszélek. Ezt szavakkal nem lehet olyan jól kifejezni.

A szeretet! A legfontosabb momentum. Magatokkal kezdjétek, akik még nem tettétek. Akik még a haragban éltek, vegyétek észre, hogy ti is csodálatosak vagytok, csak fel kell ezt fedeznetek magatokban és ezt kell tartóssá tennetek a harag helyett. Tele lesz csodákkal az életetek.😍😍😍

Hálás vagyok, hogy nincsenek olyan személyek az életemben, akikkel lehet játszani a haragvós és az áldozat vagyok, de rossz nekem játékot. Hálás vagyok a folyamatos fejlődésemért, amit én is és mások is észre vesznek. Hálás vagyok, hogy ha még nagyon kevés ismerősöm is van, de azok olyanok, akikkel sokkal jobb társasjátékot játszhatok. Mindegyiküktől lehet valamit tanulni. És nagyra tartom őket. Kit ezért, kit azért. Tényleg köszönöm, hogy a barátaim, ismerőseim vagytok. És köszönöm azt a szeretetteli ölelést, amit tőletek kapok, mikor találkozunk. Csak szeretettel lehet szebbé tenni a világot. 💗💗💗💗💗