Mára is volt több úti célom, de aztán az egyik nagyon hívott, úgyhogy oda mentem. Ez a Dera-szurdok és a Hosszú-hegy körtúra. Pilisszentkeresztig mentem busszal és oda is érkeztem vissza, ahonnan elindultam.
6.40-kor indultam itthonról és nagyjából háromnegyed 9 előtt ott voltam. Egy pár is leszállt ott velem, mentek Kéktúrázni. Velük indultam el, mert kissé bizonytalan voltam, hogy merre is kell menni. Aztán mondtam, hogy nyugodtan menjenek, ha gyorsabban mennek. Ők bele is lendültek és pikk-pakk már nem is voltak sehol. Én meg nekivágtam a szurdoknak. Kissé vadregényesnek tűnik azokkal a hatalmas sziklákkal meg a buja növényzettel. Jó néhány kis fahídon kell átmenni a patak felett. Van olyan rész, ahol a patak medrében kell menni, ami éppen száraz. Nem is ez a lényeg, majd mutatok képeket. Hanem az egésznek a hangulata. Minden gyönyörű, amit a természet alkot, mindegyik túrát élveztem, ahová mentem, de ez a szurdok valamiért különösen megfogott. Valami még gyönyörűségesebbnek találtam. Valami különlegeset éreztem. Teljesen elkápráztatott.
Sajnos, nem volt olyan hosszú, vagyis jóval kevesebb, mint egy óra alatt kiértem belőle. De tudjátok, mi a jó még? Hogy megint Kéktúrázó voltam nem csak a szurdokban, hanem utána is még jó pár kilométeren. Találkoztam a szurdokban is emberekkel meg utána is néha-néha. Még motorosokkal is az erdőben. Jól fel is verték a port.
Mikor sok km múlva letértem a Kéktúráról, akkor mentem fel a Hosszú-hegyre, ami valóban hosszú volt. Itt már csak elvétve találkoztam emberekkel a túrám végéig. Csodálatos kilátást élvezhettem valahonnan a hegyről. Azt pontosan nem merném állítani, hogy nem tévedtem el és mindig a kijelölt úton mentem, mert nem tudom pontosan. Valamit nem találtam meg, aminek az utamba kellett volna kerülnie, ebből gondolom, hogy nem mindig az úton mentem. De amúgy nagyjából a túraútvonalon haladtam. Mindegy is, a lényeg, hogy nagyjából 19 km-t mentem (ha a kijelölt úton megyek, az kevesebb lett volna).
Aztán meg a végén, mikor kiértem a buszmegállóhoz, kiderült, hogy úgy 9 perce mehetett el a busz. Azon morfondíroztam, hogy most várjak 50 percet, mire jön a következő? Olvassak? Pihenjek? Végül úgy 20 perc ücsörgés után úgy döntöttem, hogy inkább elindulok a forgalmas főúton, hogy legalább a következő buszmegállóig elsétáljak. Nos, ami a busznak két perc menetidő onnan, az nekem jó 28 perc volna gyorsabb tempóban. Mikor megérkeztem a buszmegállóba, ebbe a következőbe, még három percem volt, hogy megérkezzen a busz. Inkább sétáltam, mint ücsörögtem volna ötven percet. Közel 21 km-t mentem így összesen. Háááát! Nem mondom, el is fáradtam rendesen, de annyira megérte elmenni! Annyira csodálatos a természet! Annyira jó az a nyugalom, az a finom levegő. A szurdokban olyan tiszta volt. Ráadásul még a bokrokon ott volt a reggeli harmat, még csupa nedvesség volt minden. A levegőre is azt mondtam, hogy szinte harapni lehet. Később persze, hogy kisütött a nap, érezni lehetett az erdőben is a szárazságot. De legalább árnyékban voltam nagyrészt, így jólesett a hűvösebb levegő, néha a fújdogáló szellő.
Hihetetlenül jó élmény ez a túrázás. Ahogy írtam is, szeretek egyedül menni. El lehet engedni a gondolatokat és a hétköznapi gondokat. Mert ilyenkor én nem azokkal foglalkozom, hogy mi van a hétköznapokban, hanem megpróbálom élvezni a túrát. Sokszor nem tudok mást nézni, csak a lábam alatt a talajt, hogy jó helyre lépjek. Ez fontos, főleg, ha köves, sziklás a talaj vagy éppen valami keskeny úton megy az ember, aminek egyik oldala a mélyedésre néz. Állattal most sem találkoztam, de azért gondolkodóba ejtett egy ürülék. Egy nagy halom fekete az vajon melyik állaté lehet? Mert, hogy nem lóé, az biztos. Akkor egy kicsit ezen elgondolkodtam, még azt is merném állítani, hogy egy kis ijedtség lett úrrá rajtam, de aztán megnyugtattam magamat, hogy nappal, ilyen melegben, akármilyen állat is az, aki ott hagyta, biztosan nem fog támadni. Meg talán el vannak bújva, hiszen ilyenkor azért járnak arra emberek. Talán az állatok is tartanak az embertől. Meg még arra is gondoltam, hogy az állatok, ha ragadozók, akkor inkább egymást eszik. Ezek voltam az én nyugtató gondolataim, aztán arra jutottam, azért nem árt utánanézni, hogy ezekben az erdőkben milyen állatok is lakhatnak.
De egészében véve nem félek egyedül menni. Van benne valami megnyugtató. Jó kilépni a "civilizációból" egy teljesen másik világban, ahol néha még a térerő sem jár. És igazán nehéz visszatérni a városba. Már a tömegközlekedés is sok ilyenkor.
Na, erre van egy olyan sztorim mára! Ahogy mentem, az metró, vili, hév, busz. A buszon olyan hangzavar volt, amilyen még a metróban sem. Idősebb emberek utaztak és egy percig nem voltak csendben. Az a sejtésem, hogy a visszafele jövő buszon is ők utazhattak, mert kicsit ismerősek voltak. Na, a lényeg a visszafelé út. Nem volt nálam kisebb pénz, csak egy ötezres. Gondoltam, délután már csak fel tudja váltani a sofőr. Hát nem tette, nem is akarta. Még le is cseszett, hogy miért utazok buszon nagy pénzzel. Várjatok! Közben az ajtót nem csukta be, nem akart indulni. Mondom, akkor majd felváltom Pomázon és odaadom. De az nem jó, mert jöhet közben ellenőr. Hát akkor adjon vissza, mert tud. Azt nem csinált semmit, csak ült, mint egy faszent. Gina pedig hozta a formáját. Az utasok felé fordultam és jó hangosan megkérdeztem, hogy valaki fel tudna-e váltani pénzt, mert a sofőr nem tud visszaadni és addig nem is akar indulni. A nagy többség rendes volt, mert elkezdtek keresgélni. Egy néni még azt is mondta, hogy adnak kölcsön és majd felváltom a pénzemet és visszaadom. Végül egy hölgy fel tudta váltani a pénzemet és elindulhattunk. Én meg természetesen még egyszer megköszöntem a hölgynek és még egyszer jó hangosan mondtam: Köszönöm mindenkinek. 😁 Kaland az élet és néha nem is ott találjuk, ahol gondolnánk. 😂😂😂
Mindegy is. Szerencsésen és épségben, egészségben, de jól elfáradva négy óra körül értem haza. Ami azt jelenti, hogy több, mint 9 órát voltam oda és ebből 6 órát biztosan gyalogoltam.
Ha kimegyek a természetben, mintha egy másik világba csöppennék. Ahogy korábbi cikkben is írtam, mintha hazaérkeznék. Egészen különös varázsa van. Ott valahogy semmi sem fontos, ami itt a városi létben annak tűnik. Ott kint megszűnnek a számolós kényszereim, amik azonnal visszatérnek, ahogy visszatérek a városba. Ott kint nem számít, hogy akár olyan helyen is vagyok, ahol nincs térerő. Egészen más gondolatok ébrednek bennem. Szoktam emberekre is gondolni közben. Például Irénke nénire, akinek mondtam is a telefonban most este, hogy gondoltam rá a túrán, így olyan volt, mintha kicsit ő is ott lett volna velem. 💗💗💗 Eszembe jutnak mások is, de listát nem írok róluk. 😊
Tulajdonképpen nem is értem magamat, hogy eddig miért nem mentem ki soha így kirándulni. Miből maradtam ki? 😲😱 Oké, tudom, hogy ez most ért be, most hallottam meg a belső hangot, most volt nagyon erőteljes. Kicsit sajnálom, hogy korábban nem mentem, de nem fogom magam emiatt emészteni. Ha most jött el az ideje, akkor most jött el. A lényeg, hogy mentem és megyek.
Még most is itt érzem az orromban az erdő illatát. 😊😍
Megmutitom, milyen csodás volt a szurdok.
Persze velem indul a sor. 😁😊 Igen, szoknyában vagyok, alatta pedig fitnesznaci van. A hosszú zokni is kellett meg volt rajtam pulcsi, mert azért, mikor kiértem, még kissé hűvös volt a szurdokban a sziklák között.
De nézzétek a többi képet! Hát nem csodálatos, gyönyörű az egész? Csináltam panorámaképet a hegytetőről, jó magasan voltam fent. 💖 Csudaklassz volt az egész. 😍😍😍
Ha tehetitek, menjetek ki, menjetek túrázni! De nagyon fontos, hogy legalább egy jó túracipőtök legyen hozzá, mert ezekhez az utakhoz az nagyon fontos.
Pusszantás 😘😘😘
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése