Máris meghoztam a legújabb élménybeszámolót.😁
Rettenetesen elfáradtam, de azért igyekszem összeszedni a gondolataimat.
Tegnap este találtam ki, hogy ma mi legyen az úti terv. Végül egy börzsönyi túra mellett döntöttem. Kitaláltam, mikor keljek, mikor induljak, hogy időben odaérjek meg még vissza is sötétedés előtt. Valahogy nem igazán kívánja a szervezetem az erdőben sötétben való bóklászást.😉😊
Még jó, hogy kitalálok meg beütemezek mindent, erre mi történik? Hát nem felébredek úgy fél négy után?! Ha pedig már így alakult, akkor fel is keltem és nekiálltam készülődni. Miért ne? Így biztosan visszaérek még sötétedés előtt.
Na igen. Öt óra ötvenöt perckor már a vonaton ültem, ami pont 13 perc múlva indult. Vagyis még jócskán sötét volt, mikor elindultam, sőt, még egészen sokáig.
Az úti terv: Nagybörzsöny, onnan fel séta a Nagy-Hideg-hegyre, majd egy másik úton vissza. Ez is egy körtúra. Ezeket mindenféle túraútvonalas oldalról szedem. Ez éppen ez:
Jó utam volt oda. Szobig vonattal, onnan busszal. Egy szakaszon csak egyedül utaztam utasként a buszon és beszélgettünk a sofőrrel. Mesélt a tájról, az ottani településekről kicsit. Jó volt, hogy ilyen közvetlen volt.
Háromnegyed 8-kor szálltam le Nagybörzsönyben. Aztán megkezdődött a nagy túra. Úgy saccoltam, hogy az én tempómmal legkésőbb négy órára vissza is érek és elérem a buszt.
Kétségkívül gyönyörű és csendes, nyugodt és tiszta helyen mentem. Maga Nagybörzsöny is egy szép, tiszta, rendezett település.
Persze nem is én lennék, ha nem tévedtem volna el. Na de már rögtön az elején! Ugyanis nem vettem észre a jelzést, így tovább haladtam az úton, amiről le kellett volna térni. Így egy kis kitérőt tettem. Még jó, hogy észbe kaptam, így nagyjából csak fél órát keringőztem máshol.
Most már a rendes, jelzett útvonalon mentem. Hát, hogy őszinte legyek, nem semmi út volt. Igazából hamar elfáradtam, mert folyton csak felfelé kellett menni. Nem vethető a szememre, hiszen nagyon kezdő túrázó vagyok és persze elég edzetlen is. Tornázom itthon, de soha nem a sportolásról szólt az életem – az okok az életrajzomban keresendők. 😊 Tehát én magam nagyon is büszke vagyok magamra, hogy lassan ugyan, meg sokszor megállva egy-két percekre, jól elfáradva és leizzadva (ilyenkor nagy áldás, ha az embernek nincs testszaga és nem szagosodik), de végül feljutottam a Nagy-Hideg-hegyre. Ahogy a nevében is benne van, elég hideg volt ott fent. Igazából az egész túra alatt hűvös, helyenként elég hideg is volt, mert szinte folyamatosan fújt a szél. Ott fent meg aztán elég rendesen. Vagyis igazából a hegytetőn mindenhol. Néha kicsit ijesztő is volt. Mindenféle potyogott a fákról, de szerencsére, egyik sem talált el.
Néha olyan lehetetlen helyeken mentem, pedig útvonalat követtem. Csak éppen fakitermelés volt és kicsit széttúrták az utakat. Ott volt a sok kivágott fa is, meg voltak olyanok is, amik csak úgy kidőltek. Akkora fák! Meg is lepődtem, hogy dőlhetnek ki csak úgy ekkora fák az erdőben? De megtörténik.
Fent a hegyen. Bementem én is a turistaházba, hogy legalább ne kint legyek a szélben. Még egy vegán bablevest is ettem, ami nagyon jólesett, mert olyan jó meleg volt. Én meg vizes pólómban kicsit vacogtam. Nem volt olcsó a leves, de azért a pénzért egy jó nagy tányérral adtam, úgyhogy minden pénzt megért. <3
Megengedtem magamnak ezt a jó fél órás pihenőt. Utána még felbaktattam a hegy legmagasabb pontjára. Csináltam fotót is. :D
Itt találkoztam és beszélgettem egy házaspárral. Megtárgyaltuk, ki honnan jött. A hölgy elmondtam, hogy csodálja azokat, akik egyedül nekivágnak egy ilyen túrának, én pedig mondtam, hogy akkor ezt a dicséretet most szépen zsebre is rakom. :) Beszélgettünk kicsit az aktuális túránkról, aztán elbúcsúztunk. Innen már csak lefelé vezet az utam. Felfelé nem éppen egy leányálom menni, de azért a meredek utaknak lefelé is megvan a nehézsége. Mindenesetre azért szerintem könnyebb.
Felfelé mindössze két emberrel találkoztam, lefelé azonban eggyel sem.
Felfelé összességében – az eltévedéssel együtt – négy és negyed órás volt az út, lefelé úgy kettő és háromnegyed órás. Talán rövidebb is volt, de már annyira elfáradtam, hogy alig vártam, hogy végre visszaérjek a buszmegállóba. Néha vannak útjelző táblák is, azokon még a km-ek is szerepelnek. Én meg csak caplatok és caplatok és a következő útjelzőnél nézek nagyot, hogy még csak ennyit jöttem?! Mikor érek már a végére? Én nem tudom, hogy van ez, de mintha a helyi métereket másféle eszközzel szabták volna. Mikor azt hiszem, hogy már milyen sokat mentem, kiderül, hogy alig valamicskét. Valami nem stimmol. Talán a lépteim hossza? Vagy mégis a hegyi méterek mások, mint a városi méterek? Érdekes kérdés. A lényeg az, hogy végül sikeresen visszaérkeztem Nagybörzsönybe és volt még jó fél órám a busz indulásáig. Addig pihenő és egy kis uzsonna. Persze aki arra járt, az mind megnézett. Egy bácsi a buszmegálló mögötti házból kijött oda hozzám, leült a másik padra és csak úgy elkezdtünk beszélgetni. Ő kezdte és tényleg egy jót beszélgettünk. Úgy köszönt el, hogy elnézést, amiért megzavartam. Szó sincs róla! Aztán minden jót kívánt, én viszont, és ő bement a házba, én meg vártam a buszt.
Nos, ha idáig jó kis csend vett körül, ami azért most a hegyen sem volt elmondható, mert a szél olyan nagyon fújt, hogy igazán nem volt csend tőle. Megvolt az erdő csendje, az tényleg jó volt, de amúgy! Mindegy is. Felszálltam a buszra és onnantól már érezhettem azt, hogy megint visszatértem a „civilizációba”. Zaj. Hangoskodás. De a busz még semmi volt a vonathoz képest. Ott akkora volt a ricsaj, a gyerekek hangoskodása, akikre rá sem szóltak a szüleik, meg az összes utas beszélgetése, nevetése, hogy úgy éreztem, mintha bent lennék a belvárosban. Komolyan mondom. Nem viccelek.
Végül valamivel fél hét előtt értem haza. Indulás reggel fél hat előtt. Úgyhogy kiszámolhatjátok, 13 órát voltam oda. Ebből csak az utazás oda és vissza is több, mint két órát vett igénybe várakozásokkal, átszállásokkal. A többi a séta volt, na jó, meg egy kis pihenő fent a hegyen és lent a buszra várva.😀
Tényleg nagyon elfáradtam, de semmiért sem cserélném el ezt a mai napot. Még így sem, hogy szinte végig fújt a szél. Találkoztam most is különleges fákkal, az egyik már megint olyan hatalmas volt, egy másikat elneveztem boszorkányfának. De amúgy az egész erdő csodálatos. Semmihez sem fogható az a nyugalom, ami ott van. Az a csend. Volt olyan rész, amiről azt gondoltam, hogy arra még a madár se jár, mert arrafelé egyetlen madárhangot sem hallottam. De lehet, hogy ez csak azért volt, mert túlságosan fújt a szél és minden madár bebújt a jó meleg odvába.
Azt hiszem, egész jó időt mentem. Szerintem. Jó hét órás túra, több, mint 26 és fél km. Az én tempómmal ez csúcs, én úgy vélem.
Nagybörzsönyben még beugrottam a Lek Vár Lak nevű helyre és vettem pár különleges ízvilágú lekvárt. Amúgy jó sokféle van náluk. Ha arra jártok, ugorjatok be!
Na,
mutitom a fotókat! Csináltam panorámaképeket, jártam forrásoknál, beöltöztem a szél miatt.
Az erdőben még páfrányokat is találtam.
Bevallom őszintén, hogy az erdő mélye azért egy kicsit bennem is félelmet ébresztett. Nem tudom, hogy miért. Emberek nem voltak, állatok elő sem bújtak. Mégis, egy kicsit félelmetes az a mélység, a sötétebb területek. De aztán hamar túltettem magamat a félelmemen és mentem tovább. 😀😍
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése