Felbukkanó félelmek

Mielőtt még túlságosan belegondolnátok, hogy most a félelmekről fogok írni, ki kell ábrándítsalak benneteket. Nem kifejezetten a félelmekről. Csak úgy, hogy ma a túrázás közben felbukkantak bizonyos félelmek.

Igen, ma megint elmentem túrázni. A tervezett útvonalam: Királyrét (vonattal és busszal ide) – Nagy-Hideg-hegy – Csóványos – Diósjenő és innen haza vonattal.

Ezt az útvonalat sikerült is megtennem. Ez egy olyan út volt, amin még nem mentem így végig. Az utolsó szakaszt már tavaly egyszer megtettem. Az is tervben volt még tavaly, hogy a Nagy-Hideg-hegyről átmegyek a Csóványosra, de akkor nem volt hozzá elég erőm. Most viszont semmi akadálya nem volt ennek a hosszú túrának.

A számok: - reggel 7 óra után pár perccel már Királyréten voltam

- nagyjából 6 óra 40 percet mentem

- 25 és fél km

- több, mint 30 ezer lépés

- kétszer kb. 10 perc pihenő.

Korán kidobott az ágy, úgy négy óra körül, így úgy voltam vele, hogy korábbi busszal megyek. Semmi baj nem is volt egészen addig, amíg be nem értem az erdőbe. Írta az útmutató, hogy a patakon több helyen is át kell menni, de ami várt, arra nem számítottam. A patak olyan bővizű volt, hogy számomra már kissé ijesztő is volt. Aztán át kellett kelni rajta tényleg többször. Volt néhány hely, ahol volt egy kis hidacska, de a legtöbb helyen a köveken és farönkökön egyensúlyozva kellett átjutni a patakon. Ez nyáron még nem is olyan nagy gond, de most, hogy így meg volt áradva a patak, nekem nagyon ijesztő és félelmetes volt. Már rögtön az első átkelésnél jobb lábbal térdig süllyedtem a vízbe, de szerencsére már a túlparthoz közel voltam, így semmi nagyobb bajom nem lett. A zoknim vizes is lett, de nem fázott a lábam, mert nagyon hamar átmelegedett. Az erdő is inkább afféle mocsaras volt és ez még inkább ijesztővé tette számomra a túrát. Sokszor nem tudtam ott átkelni a patakon, ahol az út vezetett volna, mert a víz ellepte a köveket, amiken át lehetett volna menni. Így jóval odébb kellett keresnem lehetőséget, hogy át tudjak menni a túlpartra. A gyors sodrású patakban a köveken egyensúlyozva nem volt éppen biztonságos. Minden egyes alkalommal félelem ébredt bennem, amikor ezeken át kellett kelnem. Nem hiszitek el, de még azokon a keskeny kis hidakon is félelmetes volt számomra az átkelés. Ráadásul sok kilométeren át hallottam a patak hangos csobogását, ami szintén ijesztő volt. A lényeg, hogy minden alkalommal végül sikerült átjutnom a túlpartra, de igencsak ki kellett találni, hol keljek át, és mindannyiszor elfogott a félelem. Nem tudom, hogy igazán mitől féltem. Talán attól, hogy a vízbe esem. A legnagyobb félelmem mégis az volt, hogy nem tudok átjutni a túlpartra és ott ragadok. Mert visszafelé sem szívesen tettem volna meg még egyszer az utat.

Jó pár évvel ezelőtt nagyon csúnyán előjött bennem a vízfóbia. Még a pocsolyáktól is nagyon féltem. Ne kérdezzétek, hogy honnan jött elő, fogalmam sincs. Aztán valaki segített ezt feloldani, utána már nem féltem annyira. Uszodába is eljutottam. Ez a mai nap viszont mintha újra felszínre hozta volna ezt a félelmemet. Mikor már feljebb mentem a hegyen, úgy voltam vele, hogy több átkelő ne legyen, mert én nem is tudom, mit csinálok. Erre nem volt még? Dehogynem! Ráadásul az egész út fel a Nagy-Hideg-hegyig végig vizes volt. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha a Végtelen történetben lennék. Én vagyok a mocsárjáró lány. Minden út vizes, saras, kis vízfolyásokkal, a fákba kellett gyakran kapaszkodni, hogy ne csússzak meg.

Félre ne értsetek, nagyon jó kis túra volt, de az elején tényleg tele voltam félelmekkel. Az állatoktól való félelem egyáltalán nem jött elő. A lányomnak szoktam mondogatni, hogy hát a medve… De ezzel is felhagytam, mert nem akarom a medvét bevonzani.

No, legközelebb biztos nem fogok ilyen túrára menni, ahol ennyi a víz, ennyi a patakátkelés, mikor sok a víz.

Diósjenő felé lejövet a hegyről volt még egy átkelés, de az meg olyan lélekvesztő hídon át. Nekem annak tűnt és végig úgy biztattam magamat, hogy meg tudom csinálni. Nagyon lassan haladtam át rajta, alattam meg ott futott a sebes patak. Rendesen paráztam. Tényleg.

Amúgy a kirándulás fantasztikus volt! Végül, mikor kikerültem a sok vizes átkelésből, rájöttem, hogy minden alkalommal végül is legyőztem a félelmeimet és átkeltem a patakon. Még úgy is, hogy néha a kövek éppen csak kilátszottak a vízből. Nem csúsztam meg többet. Volt olyan is, hogy a köveket mentem fölfelé a patakban, hogy megtaláljam a biztonságos átkelést.

Az idő is kedvezett. Igaz, hogy a kabátomat csak úgy 9 óra tájban vettem le, mert azért, mikor elindultam, csak alig 4 fok volt. A hegyen nem is nagyon ment a hőmérő feljebb 7-8 foknál. Csóványoson készítettem fotót a hőmérőről. Mindenesetre jó volt az idő. Néha a meredekeken kicsit többször megálltam, de nem volt vészes. Az húzós volt, mikor a sípályánál kellett felmenni, az tényleg meredek volt. Meg volt még néhány ilyen nagyon meredek, de egyik sem fogott ki rajtam. Mikor már túl voltam a patakos élményeken, még jobban élveztem a kirándulást. És mikor már a patak morajlása sem hallatszott, hihetetlen csend volt az erdőben.

A Nagy-Hideg-hegyig nem találkoztam emberekkel. Ott, a turistaházban egyszerre többel is. Bejött egy csapat fickó, persze hangoskodtak, káromkodtak is. Mikor kijöttem, akkor ott meg cigarettázókba botlottam. Felmegy az ember friss levegőt szívni, erre cigifüstöt kap. Kész.

Innen, mikor átmentem a Csóványosra, szintén nem találkoztam emberekkel. Viszont ez az útszakasz az egyik kedvencem lett. Nagyon megfogott. Végtelen csend és nyugalom volt ott. Szerencsémre az egész úton még a szél sem fújt. Megálltam és csak hallgattam az a hatalmas csendet. Annyira jó volt! Szavakkal le sem tudom igazán írni azt az érzést. Eszméletlen. Csodálatos.

Volt még valaki megint, aki a csodálatomat váltotta ki. Haladok felfelé az úton valahol, hirtelen jön egy kanyar és ahogy rátérek, megláttam egy hatalmas, gyönyörű fát. Róla csináltam pár fotót. Nem tudom, de engem ezek a fák nem csak csodálatot váltanak ki, hanem egyszerűen elérzékenyülök, mikor meglátom őket. Persze, hogy megöleltem, éreztem is a belőle áradó meleget. Átforrósította a tenyereimet. Már annyiszor írtam, de most újra: szerintem a fák a legcsodálatosabb élőlények a földön. Különlegesek. Mind.

Nagyon sok fotót készítettem. Megmutatom rajtuk a veszélyes átkeléseket, az úttorlaszokat. Mert bizony nem egyszer volt, hogy hatalmas, kidőlt fák voltak keresztben az úton, így némelyiket ki kellett kerülni, némelyiken meg átmásztam. Mindent egybevéve, nagyon kalandos volt ez a mai kirándulás. Csupa kihívás. Igen, egyszer még meg is csúsztam lefelé a sáros úton, és térdre estem. De ezen kívül semmi más bajom nem történt. Szerencsére.

Mikor már a vonatot vártam, úgy voltam vele, hogy patakot meg vizes dolgokat ne is lássak egy ideig. Eléggé bennem voltak még a félelmek. Erre mi történik? A vonat egy patak mellett halad km-eken át. Később aztán már ott volt a Duna. Őszintén szólva, ahogy néztem a patakot a vonat mellett, eszembe jutottak a délelőtti kalandjaim. Örültem, hogy már vonaton vagyok, biztonságban vagyok. Itt is sebesen, szélesen, bővizűen halad a patak és még mindig kissé ijesztő volt így is. Legközelebb nem fogok ilyen túrára menni. Kevésbé vizes helyet fogok keresni.

Egészében véve viszont tényleg jó volt. Egy kicsit azért elfáradtam. A lábaim is fájtak, de csak akkor éreztem fájni, mikor leültem és utána felálltam. Az úton semmi bajuk nem volt.

Nagyon szívesen látok bárkit egy-egy túrára, ha jönne velem. Ha bárki bevállalna egy hosszabb túrát.

Ja, és felfedeztem, hogy melyik az a testtartás, amivel sokkal gyorsabban tudok haladni. Oké, biztos sokan tudják, de nekem ez most újdonság, meg ráadásul egyedül is jöttem rá.

Az utazást természetesen nem számoltam bele a túrába. De oda fél hatkor indultam itthonról, hét után voltam Királyréten. Vissza 14 óra körül értem Diósjenőre, 14.33-kor indulta vonat és így negyed ötkor voltam itthon. Szóval, maga az utazás is elég hosszadalmas, pedig ezek a helyek még nincsenek is olyan messze.

Mindenesetre büszke vagyok magamra. Képes voltam végigmenni egy számomra ilyen veszélyes útvonalon. Igazán bátor voltam. Higgyétek el, nem is akkor, mikor átkeltem a köveken, hanem utána úgy remegtek a lábaim! De képes voltam átkelni minden egyes helyen.

Mutatok egy csomó fotót, mert most tényleg sokat hoztam. 

 

Kihajtott egy érzés

Tavaly nagy lelkesedéssel írtam minden egyes nagyobb túrámról nektek. Úgy voltam, hogy ezt idén már nem fogom csinálni. Vagyis nem írok a túráimról. Most mégis kénytelen vagyok ezt a véleményemet megmásítani. Hogy miért? Nem csak a túra miatt, hanem azok miatt is, amik a túra alatt történtek velem. A tapasztalatok és megdöbbenések miatt is. És mert az egész egyszerűen fantasztikus volt.

Már a hét elején megint elkezdett mocorogni valami a bensőmben, ami egy érzés volt, hogy most már neki kell vágni újra a túrázásnak, menni kell ki a hegyekbe, az erdőkbe. Akárhová is, de menni kell. Egy hosszabb túrára. Tudjátok, kicsit valahogy nem tudok menni. El is terveztem, hogy szombaton menni fogok. Az idő is jónak ígérkezett.

Pénteken már teljesen be voltam zsongva, hogy másnap végre újra nekivághatok valamelyik útvonalnak. Az egyik kedvencem lett: Dera-szurdok és Hosszú-hegy.

Előző nap vettem egy kabátot magamnak, ami melegít is, vízálló is. Ha már hegynek megyek, szükség lesz rá. Mert ugyan jó idő van, de ki tudja, hogy a hegyen milyen lesz. Vettem egy új hátitatyót is, ami más, mint a drága pirosom. Mindkettőt szeretem, de az újba könnyebb volt pakolni. Természetesen, mikor nekiindultam, még alánacit is vettem magamra, mert azt hittem, a szurdokban és a hegyen is az erdőben jóval hidegebb lesz.

Hát itt a városban hidegebb volt, azt kell mondjam. Legalábbis fáztam. Igaz, hogy még nem nagyon mentem, nem tudtam úgy kimelegedni, de hűvöske volt.

Kalandjaim is voltak. Nagyon hamar odaértem Pomázra. Megyek a buszmegállóba, megállok az egyik állásnál, ott áll egy busz. A sofőr rám köszön, kérdi, hova megyek. Megmondom. Mondja, hogy a másik állásról fog menni a busz. Odasétálok. Nézem, hát még közel háromnegyed óra van az indulásig.

Eredeti utazási terveim szerint a következő hévvel érkeztem volna, akkor nem kellett volna sokat várni a buszra. De elértem egy korábbi hévet, így felpattantam rá és fél nyolckor már Pomázon voltam.

Úgy döntöttem, hogy nekiindulok gyalog a településnek és majd az egyik buszmegállóban bevárom a buszt. Felszállok rá és irány Pilisszentkereszt. Jó 35 percet sétáltam, majd negyed órát vártam a buszra, mert késett. Mikor szállok fel a buszra, a sofőr ugyanaz volt, aki azzal a másik járattal volt, de másik településre is ment. Úgy látszik, visszaért onnan. Köszön, köszönök.

- Idáig el tetszett sétálni? - kérdi meglepetten.

- Igen. Inkább sétálok, mint várok háromnegyed órát a megállóban. Amúgy is szeretek sétálni – válaszoltam. Ő meg csak mosolygott.

Hihetetlenül jó érzés volt végre újra kint lenni a természetben. Más, mint itt egy liget. Sokkal másabb. Csend van és nyugalom. Megint a szurdok felől indultam. Ha hiszitek, ha nem, úgy nagyjából tíz perc után úgy éreztem, hogy én megsülök abban a kabátban. Persze már Pomázon is kimelegedtem a sétától, de itt nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó idő lesz vagy, hogy ennyire melegem lesz sziklák és fák között, egy duzzadt vizű, csobogó patak mellett. Új kabátkám máris a táskába került. Egy szál rövid ujjú pólóban mentem tovább.

Kicsit kalandos volt a szurdok, mert nem minden átkelésnél volt híd, így néha bizony köveken és farönkökön kellett átegyensúlyozni, és mindig szerencsésen sikerült. Egyszer sem pottyantam a vízbe. Ügyes voltam. Nagyon jó volt, hogy egyedül voltam ott, nem találkoztam senkivel. Ilyen korán kevesen is szoktak lenni még jó időben is.

Kiértem a szurdokból, folytatom utamat az erdőben. Már ekkor olyan szinten melegem volt, hogy úgy döntöttem, én bizony az alánacit is leveszem. Találtam egy nagyobb követ, leültem rá, és az erdő kellős közepén nekiálltam vetkőzni. Körülnéztem, sehol senki. Mikor már majdnem végeztem, felbukkant egy fiatalember. Még a kövön ültem bugyiban, épp húznám fel a nacimat, mikor közel ért.

- Elnézést kérek a zavarásért – mondta ő.

- Semmi gond, csak túlöltöztem, azt hittem, hidegebb lesz – válaszoltam teljesen nyugodtan, miközben a nacimat húztam fel.

- Nekem is már kicsit neki kellett vetkőznöm. Nagyon jó idő van – mondta mosolyogva.

Mit tud tenni az ember? Csak mosolyog egy ilyen szituációban. Gondolom, ő is zavarban volt, amúgy én is. Meg is lepődtem magamon, hogy képes vagyok egy ilyen helyzetet ilyen lazán kezelni. Mert ugye én igyekszem nem mutogatni magamat sehol sem. De valahogy itt az erdőben ez egészen más volt. Jó, nem meztelenkedtem volna.

Tudjátok, az nagyon furcsa, hogy ha nadrág van rajtam, akkor egészen máshogy érzem magamat, talán egy kicsit a viselkedésem is más. A tartásom is néha. Tényleg furcsa érzés. Fiúsabb érzés. Persze hegyet mászni tényleg jobb a naci, de egészen meglepő, hogy mennyire másképp érzem magamat benne.

No, felmentem aztán a hegyre. Meglepően tempósan mentem. Pedig azt tartottam magamról, hogy lassan haladok. De ezt figyeljétek! Simán felmentem úgy a hegyre, hogy közben nagyon kevésszer álltam csak meg. Tényleg csak a meredekebb részeken, azokon sem 10 méterenként. Továbbra is csak pólóban voltam felül. A hegyre felfelé érve érezhető volt, hogy fúj a szél. Hiába a napsütés, azért a szélfújás eléggé le tudja hűteni a levegőt. De nem fáztam egy cseppet sem. És bizony alaposan meg voltam ezen is döbbenve. Bizony, itt nyert bizonyosságot, hogy a reggeli hideg zuhanynak van hatása. Már nem vagyok olyan fázós, mint korábban. Ha valaki mondjuk tavaly azt mondja nekem, hogy február 10-én egy szál pólóban fogok felmenni a hegyre, ahol eléggé fúj a szél, biztos azt mondtam volna neki, hogy meg van bolondulva. És tessék! Itt sétálok egy pólóban.

Azt hozzá kell tennem, hogy a légzésemre is igyekeztem figyelni és azt hiszem, ez is segített. Nem mondom meg, hogy lélegeztem, nem akarok senkit ezzel tanítani, mert még magam is nagyon kezdő vagyok.

Ahogy már előzőleg írtam, elolvastam Wim Hofot meg az egyik tanítványa könyvét. Tudjátok, rövidnaciban fel a jeges hegyre. Aztán láttam egy ismerősöm is megosztott magáról egy ilyen képet. A munkahelyemen a kolléganőmmel még viccelődtünk is azon, hogy ha eleget gyakorlok, akkor akár még bikiniben is felmehetek majd egyszer egy ilyen hideg, jeges hegyre. És tudjátok, tényleg hihetetlennek hangzik meg látszik, hogy ezt megcsinálják az emberek. De azok után, hogy én egy nagyon vékony, légáteresztős technikai pólóban voltam fent a hidegben, mikor mások pulcsi, sapka, kabát, kesztyű kombóban jöttek velem szemben, már nem is tartottam annyira lehetetlenségnek, hogy az ember képes ilyet megtenni. Biztosan bolondnak néztek. Tényleg nem fáztam. És most már azokat is értem, akikkel a Csóványosra felfelé találkoztam a nagyon hideg, nagyon szeles és ködös időben. Ők rövidnadrágban és pólóban voltak, én meg jól bebugyolálva. Most még élveztem is azt a hűvös levegőt, ami érte a bőrömet.

Még valami, amiért most megírom ezt a bejegyzést. Az idő. Tavaly ezt a túrát legalább négy és fél-öt órában tettem meg. Visszaolvastam, miszerint 6 órát mentem nagyjából. Elárulom nektek, hogy most, attól a pillanattól fogva, hogy leszálltam a buszról, addig a pillanatig, míg ismét felszálltam egyre, összesen három és fél órát mentem. 3 és fél! Elhiszitek ezt?! Még én magam is alig hittem el, hogy ennyi idő alatt megtettem ezt a távot. Felmentem a hegyre és le is jöttem. Meglepő tempóm volt. Nem terveztem, hogy sietni fogok, szerintem nem is siettem, de valahogy a lábaim csak vittek előre, nem igazán akartak megállni.

Az időszámításom: kb. háromnegyed kilenc volt, mire a busz odaért. Fél egy előtt pár perccel értem ki az szurdok előtti susnyásból. Hát így jött össze a jó három és fél óra. Azért is így, mert az elején még megálltam egy kisdologra, aztán kaját vettem elő, aztán kabátot raktam el. Szóval, három és fél órát mentem.

Azt hittem, óra ötven körül jön a busz, van még egy kis időm pihenni. Mikor azonban már majdnem a főútnál jártam, látom, hogy ott húz el a busz előttem. Na, ezt sem fogom már elérni. Aztán láttam, hogy megáll a megállóban. Intsek neki és fussak, hogy várjon meg? Pár másodpercig még hezitáltam, majd futásnak eredtem és intettem a sofőrnek, hátha észreveszi a tükörből, hogy futok és megvár. Már éppen indexelt, hogy kiáll a megállóból, de hirtelen megláttam, hogy megváltoztatta az indexelést és maradt a megállóban. Én pedig lihegve, de fel tudtam szállni a buszra. Nagyon hálás voltam a sofőrnek, hogy megvárt. Egy idősebb úr volt. Többször is megköszöntem neki, még akkor is, amikor végül Pomázon leszálltam. Nagyon kedves volt, mosolyogva mondta, hogy nagyon szívesen. Minden jó kívántam neki és integettünk egymásnak.

Összegezve, úgy talán valamivel több, mint négy órát mentem. Ebben benne van a jó fél óra gyaloglás Pomázon. Valamivel több, mint húsz km-t tettem meg. Azért az nem rossz, ha az ember erdőben, patakon átkelve, egyensúlyozva, hegyen föl is megy. Higgyétek el, én magam is igazán meglepődtem ezen a teljesítményemen. És ami még a pláne a dologban, hogy nem éreztem utána magamat fáradtnak. Nem úgy, mint tavaly, amikor egy ilyen túra tovább is tartott, lassan is haladtam és a végén még úgy elfáradtam, hogy alig volt erőm hazajönni vagy majd elaludtam a buszon, a héven. Most azonban semmi ilyesmi.

Nos, hát ezért írtam ezt meg nektek. Hogy elmondjam, hogy még a kevés edzésnek is mekkora hatása van. Hosszú kihagyás után január közepén kezdtem újra az edzést. A hideg vizes zuhanyt pedig minden reggel tartom. A teljesítményemből látom, hogy tényleg mekkora haszna van ezeknek. Hogy mennyire érdemes csinálni bármit, ami javít a teljesítményünkön – bármiről legyen is szó – vagy hozzájárul, hogy jobban érezzük magunkat.

Bár az igaz, hogy lett egy kevés izomlázam, de nem jelentős tényleg.

Hoztam pár képet, hogy lássátok, milyen szép volt a hely még így is, hogy még kopaszok a fák és néha milyen helyeken kellett átkelni a patakon. Jaj, és egyszer, fölfelé menet láttam három őzet, ahogy szökdelnek fel a hegyre. Lefotózni nem volt időm őket.

Remélem, ti is kedvet kaptok ahhoz, hogy belefogjatok valami olyanba, ami jobbá teszi az életeteket, az egészségeteket.

Vigyázzatok magatokra! 😘💗

Egészség mindenek előtt

Ezt a cikket azért írom meg, mert már többen is unszoltak rá, hogy írjam meg. Vagy legalábbis írjak arról, hogy mit teszek az egészségemért, az „örök élet plusz 2 napért”, milyen módszerekhez folyamodom mindezek érdekében. Leszögezem, hogy teljesen laikusként írok ezekről. Én is tájékozódom innen-onnan ezekről a dolgokról. Próbálom gyűjteni az információkat, amikből jó sok van. De ez pont jó. Laikus vagyok, de gyakorló ezekben a folyamatokban. Csakis a saját eddigi tapasztalatimról írhatok nektek, ahogy mindig. Továbbá azt is elmondom, hogy senkit sem akarok semmire sem rávenni, sem áttéríteni. Csupán elmondom a saját tapasztalataimat, hátha valakinek segítségére lehetek ezekkel.

Fogtok itt olyan történetekkel találkozni, amiket korábban már más cikkekben megírtam, de ez most egy átfogóbb mesélés lesz.

Mint azt már tudjátok, 3 éve vegán, vagyis inkább növényi étrendes életmódot folytatok. Ez valóban egyik napról a másikra jött, hiszen egy reggel úgy keltem, hogy a testem nem kíván több húst enni. Ennek immár három éve és én nagyon, de nagyon örülök ennek. Egyre több fronton bizonyosodik be, hogy a növényi étkezés mennyivel hasznosabb a testünknek, az egészségünknek, és egészében véve az egész bolygónak. Ez utóbbival én nem nagyon foglalkoztam. Bár fokozatosan figyeltem és figyelem is magamat, hogy mennyire jó nekem így táplálkozni. De az az igazság, hogy én a testemre hallgattam ebben az esetben is és ilyenkor az szokott lenni, hogy ha rá hallgatok, akkor nem történik semmi rossz. Vagyis nincs hiányérzetem, nem kívánom a húst, sem a húspótló dolgokat, nem vágyom az ízvilágára semmiféle húskészítménynek. Ugyanígy vagyok az összes többi állati termékkel. Nem vágyom a tojás, tej, tejföl, túró, joghurt ízvilágára, állagára. Egyáltalán nem hiányzik.

Van egy vegán pékség, ahol árulnak füstölt ízű pogácsát is. Egyszer az egyik eladójuk rábeszélt, hogy kóstoljam meg. Nos, ahogy beleharaptam, úgy köptem is ki. Nekem borzalmas volt. Vagyis ez is azt jelenti, hogy a testemnek nem kell semmilyen pótló. Leszögezem, hogy korábban nagyon szerettem sokféle állati terméket, köztük a szalonnát, kolbászt is. De ezeket már úgyis tudjátok. Azonban hálás vagyok a testemnek, hogy ezekről „leszoktatott”.

Nagyon sok írásban, dokumentumfilmben lehet informálódni az állati termékek fogyasztásához kapcsolódó káros hatásokról. Nos, mivel ugyebár nem vagyok ebben sem szaki, én csak azt írhatom le, amit én tapasztalok, és így is teszek. Először is, büszke vagyok arra, hogy növényi étrendes vagyok. 💗 Bízom abban, hogy ez már életem végéig így is marad. Mert ez egy idő után már nem csak a testemre hallgatás, hanem egy döntés is. Vannak persze, akik nem értik, hogy lehet így élni, hogy lehet így étkezni. Aki így él évek óta, az tudja, hogy a növényi étkezés nagyon is színes, izgalmas, ízletes, laktató tud lenni. Az igaz, hogy én általában egyszerű egytálételeket főzök, de ezek is nagyon finomak és laktatóak.

Azért ide beszúrok egy linket, amin meg tudtok nézni egy dokumentumfilmet a vegán életmódról. Ebben élsportolók, rekorderek, hírességek szerepelnek. Érdemes megnézni.

https://www.youtube.com/watch?v=bBBfe1AXqZY

 

Elmondom, hogy igazából akkoriban nem kerestem és nem is érdekelt a növényi étkezés élettani hatása. Egyszerűen csak így étkeztem és tapasztaltam az előnyeit. Ezek közé tartozik többek között az is, hogy zöldségből és gyümölcsből szinte végtelen mennyiséget lehet enni és nem azért, mert nem lehet velük jól lakni. Jól lehet lakni, csak éppen egészen más hatása van a szervezetre. Például nincs utána kajakóma, vagyis nem kívánok utána sem lepihenni, sem bágyadtnak, enerváltnak nem érzem magamat. Ez egy óriási előny. Itt van az is, hogy az egész testemet az elejétől fogva könnyedebbnek éreztem. Nem könnyebbnek, mert sokáig tartott, míg elkezdtem fogyni. Csupán könnyedebbnek. A bőröm is szebb lett. Ráadásul a kétbetűs helyiséget is rendszeresen, vagyis naponta többször is meglátogatom nagyobb ügyben. Vagyis, nincs székrekedésem és hasmenésem sem. Persze nagyon fontos, hogy sok vizet is igyunk a növényi étkezés mellé. Bár a sok folyadék mindenféle típusú étkezés mellett kötelező.

És akkor legyen a következő állomás a folyadékfogyasztás. Évekkel ezelőtt kólafüggő voltam, mert szerettem az ízét. Naponta vettem egy fél litereset. Igaz, hogy nem mindig fogyott el, de ez nem mentség. Lényeg, hogy függő voltam. Aztán egy szép őszi napon, mikor éppen a boltba mentem volna kólát venni, egy pillanatra megálltam az úton. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon kell az nekem, hogy felfújjon és fájjon tőle a hasam? A válasz egyértelműen nem volt, így már be sem mentem a boltba és nem vettem kólát. Ennek immáron úgy két és fél éve. Azzal a lendülettel semmilyen más szénsavas vagy egyéb üdítőitalról is leszoktam. Mostanában néha veszek valami rostosat, mondjuk paradicsomlevet vagy ananászlevet.

Majd most két éve történt az is, hogy allergiás reakció jelentkezett a testemen egy esetben pár korty meggyes sör, majd néhány héttel később két korty pezsgő elfogyasztása után. Mivel két különböző alkoholos italról van szó, nem lehetett azt mondani, hogy mondjuk a sör egy másik összetevőjére alakult ki a reakció. Én betudtam, hogy az alkohol volt a ludas, így a pezsgős alkalom volt az utolsó, amikor alkoholos italt vagy egyéb alkoholos cuccot fogyasztottam volna. Végtelenül hálás vagyok ezért a reakcióért a testemnek, mivel úgy gondolom, hogy az alkohol egy méreg a testnek. Nekem aztán hiába mondják, hogy kis mennyiségben gyógyszer is lehet. Tessék csak utána olvasni, hogy a testben milyen folyamatok játszódnak le alkohol fogyasztása után!

Minekutána a vízen kívül nem maradt más, amit ihatnék, maradt csak a víz. És írhatnám csupa nagy betűvel is. VÍZ. Mert ez az egyik legfontosabb, amire szüksége van a szervezetünknek. Sosem nézem, hogy mennyit iszok a nap folyamán, de az biztos, hogy több, mint két és fél litert. És akkor most jöjjenek a vízivási szokásaim!

A vízkúráról, a vízivásról, magáról a vízről is számtalan tanulmány van. Ott van ugye Masaru Emoto nagyszerű munkássága a vízzel kapcsolatban. Nyugodtan olvassatok utána, ha lehet, akár a könyveit is. Nekem vízszűrő kancsóm van, aminek az oldalára a Szeretlek és a Köszönöm szavakat írtam. Ugyanígy az itthoni vízivós poharamon is szerepelnek ezek a szavak. Sőt, van néhány palackom, amiken szintén rajta vannak ezek a szavak. Mindig viszek magammal vizet, akárhová is megyek. Van, hogy gyógynövényteát is viszek magammal, pláne, ha kerülget valami nyavalya.

Mikor reggel felkelek, az az első, hogy elmegyek a kétbetűsbe. Örök hálám ennek feltalálójának! Utána pedig megiszom egy fél liter vizet, amibe 4 teáskanál sólét (sóoldatot) teszek. Igen, sólét. Passz, hogy miért ennyit teszek, valahogy ezt szoktam meg. Mindenesetre a sóoldat jótékony hatásairól is olvashattok rengeteget. Érdemes bevezetni az életetekbe. Rendszeresíteni. Most pontosan már nem is tudom megmondani, hogy mióta, de legalább másfél éve minden reggel megiszom a sóoldatos vizemet. Ahogy írtam, először egy fél litert. Aztán 20-25-30 perc múlva megiszom a másik fél liter sóoldatos vizemet. Vagyis összesen egy liter vizet, napkezdésnek. Mivel az éjszaka folyamán nem igazán szoktam inni, ezért ezt a mennyiségű vizet igazából a szervezet szinte azonnal fel is használja, felszívja, mint egy szivacs. Már amire szüksége van. Mert egy része segít a belek tisztításában is, ami azt jelenti, hogy a sok víz hatására reggel akár többször is elmegyek a nagydolgomra. Aminek szintén nagyon örülök, mert nem kell cipelnem egész nap azt, aminek amúgy ki kéne jönnie. Nincs erőlködés, nincsenek hasfájások, kellemetlen érzetek, amiért nem ürült ki a belem. Szerintem nagyon fontos, hogy reggel az ember kiürítse a beleit. Sokkal jobb így kezdeni a napot. Megkönnyebbülve. Higgyétek el, egészen más lesz a napindításotok. Szóval, reggel sok vízzel kezdeni a napot és nem egyéb itallal, nem kávéval! Óriási különbség van, amit pillanatok alatt lehet tapasztalni. Ja, hogy sokan ahhoz vannak szokva, hogy rögtön benyomják a kávét? Értem én, de minden szokás megváltoztatható. Ahogy egyszer régen mondtam: a megszokás az élet gyilkosa. Sok esetben ez így van, mert ragaszkodunk valamihez, amit megszoktunk és már csak azért sem változtatunk. Pedig nagyon sokszor a változás hihetetlenül jó eredményeket hozhat. Sok korábbi írásomban meséltem a változásról és hatásairól, itt most ezért nem térek ki erre részletesebben.

Állítólag a szervezetnek nem jó, ha egy órán belül több folyadékot kap egy liternél. Nos, ezt pontosan nem tudom, mindenesetre az egy liter víz elfogyasztás után csak akkor iszom legközelebb, ha az első fél liter elfogyasztása után eltelt már egy óra. Így a következő, amit iszom, az a szokásos almaecetes-mézes vizem. Fél liter víz, 3 teáskanál almaecet és ízlés szerinti méz. Én édesen szeretem. Szintén nagyon sokat lehet olvasni ennek az italnak a jótékony hatásáról.

Mikor még a pékségben dolgoztam, volt egy vásárlóm, aki szintén ezt itta napi szinten. Ő mesélte, hogy meglepődött az orvos, amikor vérvétel után mondta, hogy milyen nagyok a hemoglobinjai. Válaszul elmondta, hogy mit iszik. Ez persze nem alátámasztott, de mindenesetre érdekes adalék.

Naponta legalább egyszer iszom ilyen almaecetes-mézest. Én nagyon szeretem. Hónapok óta teszek bele kurkumát, gyömbért, szegfűszeget, mint őrölt fűszereket. Néha kerül bele egy kis cayenne bors is. Másfajta ízvilágot ad, de a fűszerek jótékony hatásáról szintén lehet olvasni. Ráadásul olcsók és igazán nem kerül nagy erőfeszítésbe úgy negyed teáskanállal beletenni a meleg italba.

Szóval, mikor reggel elindulok itthonról a munkába, már másfél liter folyadékot megittam. Amit még fontosnak tartok megjegyezni, hogy természetesen a sóoldatos vizem is inkább a meleg felé hajlik. Higgyétek el, meg lehet inni. Sosem voltam rosszul tőle. A hideg vizet a szervezetnek még fel kell melegítenie, amihez energiát kell használnia. Ezért is érdemes inkább meleg, de legalább testhőmérsékletű vizet inni. Napközben is inkább a langyos vizet preferálom. Itthon ezért van a radiátoron a vízmelegítőm, a melóban pedig a radiátorra teszem a vizes flakonomat, hogy ne hideg vizet igyak. Illetve a nap folyamán többször is teát iszom. Az utóbbi hetekben jól rászoktam a napi négy-öt teára. Csak mert jólesik és olyan finom. Én mézzel iszom. Igen, mézet fogyasztok. Tudom, hogy a legtöbb vegán és növényi étrendes nem fogyasztja, de úgy vélem, hogy ez az egyik legegészségesebb táplálék a földön, a testem egyáltalán nem tiltakozik ellene, úgyhogy szívesen fogyasztom. Ráadásul már bebizonyosodott, hogy a méz egy olyan élelmiszer, ami soha nem romlik meg. Persze annak is utána olvashattok, hogy mennyi jótékony cucc van a mézben, milyen hatással van a szervezetre. Ráadásul a különböző típusú mézeket különböző testi problémákra is ajánlják.

Tavaly szintén egy erős belső hangnak, kényszernek engedve kezdtem bele a túrázásba. Ezt annyira szerettem! Szeretem a mai napig is. Kellő rutin, felszerelés és tapasztalat nélkül azonban a téli hónapokra felhagytam a túrázással. Amint azonban jobbra fordul az idő, újra nekivágok az erdőknek, hegyeknek. Bár nem a legjobb hozzá az állóképességem, de mindig több, mint húsz km-t tettem meg minden egyes alkalommal. Fantasztikus érzés!

A túrák során gondolkodtam el azon, hogy érdemes lenne valahogy valamilyen módon formába hoznom magamat ezekhez a túrákhoz. Egyrészt, hogy ne fáradjak el már az elején, másrészt, hogy a testem izomzata is bírja, ne legyen izomlázam, amikor felérek egy hegy tetejére. Ehhez a megoldás a munkahelyemen jött.

Talán már mondtam, hogy kávégépszalonban dolgozom. Rengeteg emberrel találkozom nap mint nap. Sokukkal beszélgetek is és így érdekes dolgokat tudok meg. Így jött aztán, hogy épp a megfelelő embert szólítottam meg egy kis beszélgetésre. Kiderült, hogy egy női edzőterem tulajdonosa. Sok dolgot elmondott az edzésről, a teremről. Adtam neki névjegykártyát és következő hétre már volt is időpontom egy állapotfelmérésre és bemutató edzésre. Onnantól kezdve pedig eljártam az edzőterembe. Heti négy napon át.

Sajnos, ezt a folyamatot megszakította, hogy december második hetében lebetegedtem, utána a terem ünnepi nyitvatartása miatt nem tudtam menni, majd januártól a szivárványhártya-gyuszim akadályozott az edzésben. De örömmel jelenthetem, hogy január 16. óta újra járok edzeni.

Folytatás. Nagyon sokszor szoktam mondani, mikor az öregedés kerül szóba, hogy csak a gyerekek öregszenek. Vagy, hogy én nem öregszem.

Az, hogy telik az idő, az egy dolog. De én nem akarok megöregedni. Legalábbis nem úgy, ahogy sokan csinálják. Vagyis nem betegségekkel, nyavalyákkal és hasonlókkal. Nem akarok tehetetlen, gyógyszerekre és egyéb dolgokra szoruló idős ember lenni.

Korábban persze nem nagyon jártam utána, hogy mit tehetnék azért, hogy az úgy is legyen, ahogy én szeretném. Aztán beszélgettem egyik kedves ismerősömmel és ő is ugyanúgy vélekedik, mint én. Figyelmembe ajánlotta a Határtalanul Chris Hemsworthszel című, hat részes dokumentumfilmet. Igazán megdöbbentő volt, amiket ott bemutatott. Ugyanis ő is azt kezdte kutatni, hogyan lehetne minőségibb idős kort megélni, hogyan lehetne csökkenteni az idős korban előforduló nyavalyák előfordulását. Hogyan lehetne egészségesebb, fittebb, jó állapotban lévő életet élni idős korunkban is. Ha tudjátok, nézzétek meg!

Egy ültő helyemben végignéztem a hat részt és óriási hatással volt rám. Végre valami, ami elindít azon az úton, hogy megéljem az „örök élet plusz két napot”. Innentől kezdve újabb fordulatot vett az életem. Egyrészt elkezdtem kutakodni egyik-másik témában, amiről beszél és kipróbál Chris. Ezek voltak a hidegterápia és a böjt.

Azóta ezeket is az életem szerves részévé tettem. A hideg zuhany minden reggel megtörténik. Eleinte csak lassan szoktattam magamat hozzá, vagyis mindig tekertem egy kicsit a csapokon, hogy mennyire és milyen hideget bírok. Mostanra eljutottam odáig, hogy csak ez első fél percben állítom a csapot fokozatosan hidegebbre és a többi úgy jó két percben már csak a jó hideg víz van. Könnyen hozzá lehet szokni a hideghez is. Sőt, alig várom már a reggeli zuhanyzást és a hideg vizet. Tényleg függővé lehet ettől is válni és tényleg nagyon jó érzés. Úgy jó fél-egy percig kellemetlen csak, de lélegzem közben és már egy idő után nem is érződik olyan hidegnek az a hideg víz. Valahogy úgy hozzászokik a test, hogy nem is érzékeli hidegnek. Állítólag csak négy-öt percig lehet csinálni. Nos, én egyelőre a két és fél- három percnél vagyok nagyjából. Mindig ott az óra, hogy mérjem az időt.

A hidegterápiáról már olvastam, de csak a hidegkamrás verzióról. Azonban a sorozat megnézése után belevetettem magamat a témába és jobban utánajártam. Így jutottam el Wim Hofig és az ő módszeréig. Megvettem a könyvét, már ki is olvastam. Egyik tanítványának a könyvét is megvettem, most az az egyik, amit olvasok.

Nos, én is, mint mindenki más, aki gyakorolja, csak jókat tudok mondani a hideg vizes zuhanyzásról.

Mikor beütött az a csúnya és súlyos szembetegségem, nagyon sok kérdés felmerül bennem, hogy vajon most miért jött ilyen betegségem, amikor igyekszem mindent megtenni azért, hogy egészséges legyek, maradjak. Jó pár elméletet felállítottam, szerintem meg is állják a helyüket. Végül csak úgy néhány napja akadtam rá egy magyarázatra, ami megerősítette korábbi feltevésemet, miszerint, mivel a testem új gyógymódot kap, ezért a méregtelenítés miatt jött ki a betegség. Igen, mert előfordulhat, hogy egy új módszerrel a test ilyen reakciót produkál. Egy időre abba is maradt a hideg vizes zuhanyzás, de amint kikerültem a kórházból, újrakezdtem. Azóta is minden reggel csinálom. És várom és nagyon jólesik. Igaz, hogy utána fázok és tiszta bőrös liba vagyok (libabőrös), de hihetetlenül jó érzés. Ráadásul teljesen ingyen van, oké, vízdíjat kell fizetni, de amúgy egy igazán olcsó terápia azért, hogy jobban legyen a testünk.

Tessék ennek is utána olvasni, nézni! Yt-on rengeteg videó van róla, aztán ott vannak a könyvek és a rengeteg cikk az interneten. Nagyon tudom ajánlani, hogy bátran vágjatok bele. Nem fogjátok megbánni.

A másik, amit a sorozat kapcsán elkezdtem, az a böjt lett. Bevezettem a heti egy teljes napot. Jobban mondva a másfél napot. Egyik nap délután-kora este eszem utoljára, de soha nem hat után, csakis előtte, aztán ott a teljes másnap, majd a harmadik nap reggelén eszem először. Ez úgy 36-38-40 órás böjt. Ahogy kijön. Nem számolom pontosan. Ma is éppen egy ilyenben vagyok benne. Néha nehéz kibírni, főleg a délelőttöt, de egyre jobban megy. A szombatot neveztem ki böjtnapnak, de nem mindig sikerül akkor. Múlt héten például olyan éhes voltam, hogy muszáj volt ennem, így végül akkor a hétfő lett a böjtnap. Most pedig vasárnap van. Szóval, igyekszem a heti egy napot tartani, de ha aznapra nem sikerül, mikorra terveztem, akkor egy következő nap lesz az.

És szintén rengeteg információt megtaláltok az időszakos böjtről, az ilyen-olyan böjtről. Mert aztán van számtalan változata. A lényeg azonban az, hogy az egy napos böjtnek is igazán jó hatásai vannak. Amiért én belekezdtem, az pontosan az autofágia volt. Ennek az a lényege, hogy ez a folyamat pontosan akkor tud beindulni a szervezetben, amikor nem kap kívülről táplálékot. Ilyenkor olyan folyamatok indulnak el a szervezetben, ami számunkra kedvező. Mint például az autofágia, amikor a szervezet olyan sejteket kezd megenni, feldolgozni, átalakítani, amik már haszontalanok, meghaltak vagy éppen károsak lennének ránk. Ezek a káros sejtek felelősek például az öregedési folyamatokért is. Ha túl sok ilyen sejtünk van, akkor könnyebben kapunk nyavalyákat, szenvedünk betegségektől.

Mint mondtam, nem vagyok szakértő, így azt javaslom, hogy ennek az időszakos böjtnek is olvassatok nagyon utána. Én az egészségemért teszem, nem hiúságból.

A munkahelyemen egy mentőssel is elbeszélgettem. Nagyon sokat mesélt nekem. Ő ajánlja a táplálék-kiegészítőket, többek között a C- és D-vitamint, a cinket. Elmondta, hogy amikor pár éve jött ez a járvány, nagyon sok beteget szállítottak akkor is a kórházba és ő egyszer sem lett beteg. Most ötven éves. Évek óta nem volt semmi baja.

Ezeket a vitaminokat én is szedem, ezek mellé még algatablettákat is. Minden nap. Amíg a szervezetem nem kezd tiltakozni ellenük, addig szedem őket. A szervezet úgyis tudja, mi kell neki.

Amit én még szedek, az az emésztőenzim. Sajnos, vannak olyan zöldségek, amik eléggé felfújnak, így rosszabbul vagyok tőlük, szeles és hasfájós. Amit már kiiktattam az életemből, az a fekete bors volt, mert az aztán olyanokat produkált velem, ami tényleg nagyon kellemetlen volt.

El tudom mondani, hogy az utóbbi időben sokkal jobban érzem magamat. Bár a szembajom még mindig nem teljesen múlt el, de már hetek óta nincs vele bajom. Csak a vizsgálatokon mondják, hogy még ez és ez van vele. Ezeket csak azzal a mikroszkóppal lehet látni, de én már nem tapasztalom a problémát. Még a pupillatágítótól van kissé homályos látásom, de azon kívül semmi.

Egyéb előnyei ennek a fajta életmódnak: például a hideg zuhany hatására sokkal jobban bírom a kinti hideget. Míg korábbi években akár két harisnyát is húztam, most az egy vékonyabb is bőven elég. Két réteg ruha helyett néha csak egyet veszek fel a kabát alá. Sapkát sem mindig veszek fel most már. Kesztyűt nem hordok. Az éjszakai hálóruházatomat is kevesebbre vettem.

Azt is megfigyeltem, hogy ha van akár csak egy aprócska sebem is, az hamar begyógyul. Jobb a közérzetem, frissebb vagyok. Jobban megy az edzés. Kevesebb étellel is beérem. Néha van, hogy sokat kívánnék enni, de a legtöbb napon elég egy kevés is. Van, hogy a böjtnap előtt csak gyümölcssalátát és zöldségsalátát eszem és igazán jólesik. Nem vagyok éhesebb és nem kívánok mást.

Nem tudom, hogy a kilók igazából mikor kezdtek leolvadni rólam, de elkezdtek. Kilókban mérve jelenleg három kiló mínusznál tartok, de a testem formájában, tartásában igazán szembetűnő a változás. Bocsi, képet nem tudok mutatni, mert mostanában nem csináltam. De már több ismerősöm is megjegyezte, hogy mennyit fogytam, formálódtam. Igen, vékonyabb lett a karom, a derekam, a hasam, a combom, a fenekem is fogyott. Tudjátok, mi volt mégis a legmegdöbbentőbb számomra? Láttam ugyan, hogy vékonyabb lett a nyakam, de csak a minap tudatosodott, hogy valóban még a nyakam is mennyivel vékonyabb lett. Felvettem az egyik magam fűzött gyöngynyakláncomat, ami szépen ott szokott feszülni a nyakam közepén és olyan szépen mutat a háromszög formájával. Olyan dögös volt rajtam mindig is. Most azonban, mikor egyik nap felvettem, nemhogy nem feszült a nyakamon, hanem egyenesen leesett a nyakam tövébe. Ez azt jelenti, hogy az egykor feszes nyakláncom most centikkel nagyobb a nyakamnál. És nem, nem a lánc nyúlt meg, mert cérnával készítettem, ami nem nyúlik. Az oldalamon-hátamon lévő hurkák is kevésbé látszanak, eltűnőben vannak. Megváltozott a tartásom is.

Végzem emellett Wim Hof alap légzőgyakorlatát is majdnem minden reggel.

Egészében véve sokkal, de sokkal jobban érzem magamat minden téren. Az utóbbi időben talán nyugodtabb is vagyok, bár régóta nem vagyok idegeskedős típus. Elfogadóbb is vagyok. Vidámabb is. Elárulom nektek, hogy a böjtnapokon még energikusabb is. Jobban fog talán még az agyam is. Látjátok, a böjtnapom délutánján ültem le ide, hogy megírjam ezt a cseppet sem rövid cikket. De már muszáj volt.

Semmi sem fontosabb az egészségnél. Erre bizony tényleg a szembetegségem kapcsán döbbentem rá még jobban.

Kell mindenkinek annyira szeretnie önmagát, hogy mindent megtegyen azért, hogy egészséges legyen, az is maradjon. Mert ennél semmi sem fontosabb. Lehet minden más, de ha egészsége nincs az embernek, minden mást megehet a fene. Betegségtől gyötörten elég nehéz másra koncentrálni, mással foglalkozni, pozitívan látni a világot. Persze akkor is meg kell próbálni, hogy hamar meggyógyuljunk, de lássuk be, ehhez igazán nagy akaraterő és kitartás kell.

Azért is írtam meg mindezeket, mert egyrészt, ahogy írtam az elején, már noszogattak, hogy osszam meg mindenkivel, mit teszek meg a saját egészségemért. Másrészt azért, hogy ha csak egy kicsit is tudok ezzel segíteni valakinek, már megérte. Ha már csak valaki el is gondolkodik azon, hogy mit tehetne többet, jobban a saját egészségéért, már értelme volt ezekről írnom.

Mindegyik módszer, amelyikről írtam, óriási változásokat hozhat az egészségünkben. Mindnek külön-külön is számtalan jótékony hatása van a szervezetünkre nézve, de ezeket kombinálva még akár bejöhet az „örök élet plusz két nap” is. 😉

Ne hezitáljatok! Vágjatok bele akár az életmódotok megváltoztatásába, hogy megtapasztalhassátok a hasznait, előnyeit! Minden pillanat és tett megéri, amit az egészségünkért, önmagunkért teszünk.

Számomra semmi sem esik nehezemre, semmi sem lemondás vagy sanyargatás a testem felé. Ma is megbeszéltem vele, hogy most élvezzük az autofágiát és minden pillanatát kiélvezzük, ami belül történik a testemben. Teljesen mindegy, hogy ezt konkrétan nem látom, de elég, hogy tudom, hogy mennyire jót teszek ezzel a testemnek.

Hálás vagyok mindenkinek minden információért, amit kaptam, találok. Azt kell mondjam, hogy igazán remek korban élünk ahhoz, hogy mindent meg tudjunk tenni az életünk jobbá tételére.

Csak egy mellékes mondat: tudtátok, hogy nagyon sok betegséget a kényelmes, minden igényünket rögtön kielégítő életmódunk okoz? Erről is találtok bőven információt. Kutakodjatok kicsit! Aztán rá fogtok jönni, hogy mekkora kincs a testünk és az egészségünk.

Szeressétek magatokat annyira, hogy fontosak legyetek magatoknak! Egészségre és önszeretetre fel!

Köszönöm, hogy ezúttal is elolvastatok. 😘😘😘

Remélem, kielégítettem a kíváncsiságát mindenkinek. 😇💗