Megint egy fantasztikus dolog történt velem. Imádom az ilyeneket. :)
Úgy voltam vele, hogy ma mindenképpen cukrászdába fogok menni valami finom sütit enni. Vonatra pattantam, bementem a Nyugatiig, aztán gondoltam, lesétálom az utat a cukrászdáig.
Útközben olyan sok mindent megnéztem. Az egyik villamosmegállóban egy idősebb úr egy másikhoz úgy beszélt, hogy énekelt neki. Hallgattam őket. Aztán mentek is tovább. Én is. :)
Lassan elértem a cukrászdához. De zárva találtam! Na jó, megnézhettem volna a neten, hogy nyitva lesz-e, de valamiért úgy voltam vele, hogy nem nézem meg, így is, úgy is elmegyek. Aztán a helyszínen majd kiderül, hogy mi az ábra.
Szóval, zárva. Pedig itt finom sütik vannak és egész jó áron.
Fogtam az okoska telefonomat és megnéztem, hol van a közelben cukrászda. Azért annyira közel nem volt. Még sétálni kellett egészen a Rákóczi útig. Jó kis séta ez a Nyugatitól.
Végre megvolt a cukrászda. Láttam Én ezt már korábban is, de mindig zárva volt. Úgy értem, hogy nagyon zárva, vagyis nem működik ott semmi. Most meg nyitva volt.
Beléptem. Nem mondom, jó nagy a helyiség. Egyszerű a berendezése, de olyan kis elegánsnak mondanám.
A pultnál egy fiatal felszolgálólány állt. Vele beszélgettem, megrendeltem a sütimet. Mikor kihozta beszélgettem vele az épületről. Akkor mesélte el, hogy tavaly augusztusban nyitott újra a cukrászda.
Fincsi sütit ettem, fincsi kávét ittam. Közben nézegettem belülről a helyiséget. Nagyon régi zene szólt, és kellemes volt az is. Nagyon régi alatt nagyon régit értek, szerintem még jóval az ötvenes évek előttről. Ha meg kéne saccolnom, akkor olyan húsz-harmincas éveket mondanék. De mondom, kellemes volt.
És olyan érdekes, különleges volt a hangulata az egésznek, már ha értitek.
Aztán a másik felszolgálót szólítottam meg, egy fiatal férfit. Épp leszedte az asztalokat. Tőle is kérdezgettem még a helyről. Elmondtam, hogy kávéházat keresek az íráshoz. Máris kérdezte, hogy mit írok. És itt már bele is mélyedtünk a könyvembe, a témába és beszélgettünk. Azért valljuk be, elég ritka, ha a felszolgálókkal el lehet kicsit jobban beszélgetni. Oké, nem voltak sokan, de akkor is.
Mikor befejeztem a fogyasztást, fizettem, körbenéztem még az egész cukrászdában. Valóban elég nagy. Örülök, hogy így megnéztem, mert azt hiszem, megtaláltam a helyet az íráshoz, hogy ne mindig csak itthon a négy fal között írjak. Hátha jobban jön az ihlet.
De még nem jöttem el, mert még a lányomnak is kellett valami sütit találnom, amit hazahozhatok neki. Így még beszélgettem a felszolgálókkal. És nem hiszitek el, de kaptam ajándékba egy zacskó sós süteményt. Különféle ízesítésű pogácsákat és rudakat. Azt mondta a fiatal férfi, hogy a ház ajándéka.
Hát Én szóhoz sem jutottam. Mondtam nekik, hogy nagyon kedvesek és nagyon köszönöm ezt az ajándékot. Mi mást is mondhattam volna? Ilyen meglepetést!
Aki hisz a véletlenekben, jobban mondva abban, hogy nincsenek véletlenek, akkor azoknak ez egy újabb megerősítő példa erre.
A másik cukrászdában lehet, hogy finom a süti, de nem hozzák ki asztalhoz, hanem a pultnál kell elvenni. Ott a felszolgálók úgy el vannak barikádozva a pult mögé. Nekem ez olyan idegen.
De itt még van rendes kiszolgálás, felszolgálás. Ezt szeretem.
Mikor ma elhatároztam, hogy cukrászdába megyek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen meglepetésben lesz részem.
Szeretem az ilyen kedves embereket. És szeretem, mikor ilyen dolgok történnek. Ezek mindig újabb és újabb példák az emberi jóságra, kedvességre, a csodákra, az élet szépségére.
Egyébként elárulom, hogy nagyon finomak a pogácsák.
És hogy melyik cukrászda ez? A Hauer a Rákóczi úton, közel a Blahához.
Az ajándékom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése