Kritizálás

Most egy nagyon jó kis témát hoztam. Lehet rajta csámcsogni… nyamnyam…

Annyi gondolat van a fejemben, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. :)

Talán most Én is kritikus leszek ebben a cikkben.

Mindenki tudja, hogy az emberek nagy része, úgy egészen közel a 100 százalékhoz, kritikus. Van, aki kevésbé, van, aki aztán a végtelenségig beleköt mindenbe.

Én arról a kritikusságról gondolkodtam el, amit az emberek egymással művelnek. Vagy ha nem is egymással, akkor egyik a másikkal, a harmadik a sokadikkal. Szóval, amikor valakinek valami nem tetszik, máris megkritizálja.

Talán mindenki egyetért velem, amikor azt írom, hogy a legnagyobb közösségi oldalon (fb) aztán végtelen számú kritikus ember létezik. Ha valaki rosszul ír valamit, máris jön a kritikus tömeg és rögtön lehordja a sárga földig.

Vagy valaki kitesz egy fotót bármiről (most ne menjünk bele a részletekbe, hiszen az emberek mindenről tesznek fel fotót) és az valakinek valamiért szúrja a szemét, máris kritizál.

Hogy néz ki? Hogy viselkedhet így? Hogy lehet ilyen ostoba? Hogy lehet ilyen szemét? Minek mutogatja magát? Miért kell mindenről kitenni egy fotót? Hogy lehet így gondolkodni? Hát nem gondolkodik az ostobája? Ez meg sem érdemli az életet…

Hát ezt aztán lehetne sorolni. Szerintem mindenki találkozott már ilyennel. Tán van az olvasóim között olyan is, aki mondjuk kritikus és ilyen vagy hasonló bejegyzéseket ír.

Akkor most lépjünk egyet. Elfogadás.

A könyvben erről a témáról is írtam és azt hiszem, ez a téma igencsak kapcsolódik ehhez.

Kérdéseim: Miért kell rögtön kritikával illetni, ha valami nem tetszik?

És muszáj megkritizálni, ha valami nem tetszik? Miért?

Nem kellene esetleg tükörbe nézni, hogy mégis miért kritizálunk?

Az még nem jutott eszünkbe, hogy esetleg elfogadjuk, hogy a másik ember olyan, amilyen?

Esetleg elgondolkodtunk már azon, hogy miért is szólunk bele mások életébe?
Mert ez bizony mind hozzátartozik ehhez a témához.

Gondoljunk bele! Ha vesszük az önszeretetet, az önelfogadást, akkor egészen más szemmel tudunk rajtunk kívül lévő dolgokra és más személyekre is tekinteni. Aki elfogadásban van magával, az nem a kritikus énjén fogja elővenni, hanem az elfogadót.

Szóval, aki másokat kritizál, az valójában önmagát kritizálja. Ez már eszükbe jutott vajon azoknak, akik folyton kritizálni? Van, aki csak néha kritizál valamit vagy valakit, de akkor annak is el kell gondolkodnia, hogy mégis mit kritizál a másikban és az benne hogy is van jelen. Mit nem bír önmagában elfogadni, amiért a másikat kritizálja?

Ez egyébként csak egy egyszerű önismereti okfejtegetés.

Tudjátok, mi az a mondat, amit elég sokszor olvasni? Hogy lehet valaki ilyen ostoba? Vagy valami ilyesmi, de mindenképpen az ostobaságra vonatkozik.

Vegyük például a magyar nyelvet. Én is nagyon szeretem és Én is ki tudok akadni, ha valaki nem ír helyesen.

De ha belegondolunk, rengeteg oka lehet ennek is. Nem tanulta meg, ez az egyik. De hogy miért nem tanulta meg, annak is lehet sokféle oka. Valaki nem szeret tanulni. Valakinek rossz gyerekkora volt és nem tudott odafigyelni a tanulásra (Én is ismerek ilyet). Valakit egyszerűen nem érdekel.

Lehetne sorolni az okokat. Én csak annyit kérek, hogy tessék gondolkodni, belegondolni mások helyzetébe. Nem kell mindent megérteni, mert az nem is menne talán. De azt nagyon egyszerűen meg lehet tenni, hogy elgondolkodunk a dolgokon, és talán más véleményre jutunk.

Mert mi, emberek, hajlamosak vagyunk rögtön elsőre ugrani, beszólni, ha valami nem tetszik. De kérdem Én, hányan gondolkodnak el azon, hogy vajon valaki mit miért csinál?

Ja, idén történt velem egy eset. Valahogy nem megy ki a fejemből. Mentem át az úttesten. Nem egy forgalmas út, amolyan házak közötti. Női sofőr. Én lassan mentem. Kiszólt, hogy mindjárt megalszik a számban a tej. De vajon megkérdezte, hogy miért megyek ilyen lassan? Hát nektek elárulom: azért mentem csigában, mert épp nehezemre esett menni, mert eléggé fájt a derekam.

Csak arra akarok ezzel is kilyukadni, hogy az emberek mindig csak a felszínt nézik meg, csak azt látják és máris ugranak. Hová fajul még ez a világ? Teljesen kiveszik az emberekből a figyelmesség, az elfogadás, az együttérzés? Miért?

Mert azt ugye már senki nem kérdezi meg, hogy valami baj van, amiért ilyen vagy olyan vagy? Amiért így gondolkodsz? Amiért így viselkedsz?

Mindenki nagyjából csak magával törődik. És elfelejti, hogy rajta kívül ezen a bolygón még úgy 7 milliárd ember él. De nem is kell mindenkivel foglalkozni, elég csak azzal, akivel valamilyen kapcsolatban vagyunk. Nem csak a közelebbiek, hanem azok is, akikkel az utcán, a járműveken vagy bárhol találkozunk. Már az is valamilyen kapcsolat.

Nagyon nagy szükség volna arra, hogy odafigyeljünk egymásra. Nagyon sok minden meg tud ezzel változni. Vissza tud térni az emberségesség az emberekbe, ami nagyon kiveszni látszik.

Akartam még másról is írni. Visszatérni a kritizáláshoz.

Most lehet, hogy kicsit Én is kritizálni fogok, de ezt most csak így tudom megírni.

Vannak azok az emberek, akik nagyon okosnak érzik magukat, akik úgy gondolják, minden csak úgy lehet jó, ahogy ők csinálják, ahogy ők gondolják. Ez most kicsit sarkítva van, de nem akarok egy egész regényt írni. Azt majd máskor. :)

Nos, az ilyen emberek, hajlamosak egyből leszólni, kinevetni az olyanokat, akik máshogy gondolkodnak, cselekednek, mint ők. Igen, személyesen ismerek ilyeneket. Aki játszik az emberekkel, az emberek reakciójával és azt tartja viccesnek, ahogy az emberek reagálnak a mondanivalójára. Hozzáteszem, ez az ismerősöm ezt jó szórakozásnak tartja, mert így nevethet az emberek ostobaságán. Szinte szó szerint írtam, ahogy ő mondta.

Aztán vannak azok az emberek, akik az ébren töltött idejük szinte minden egyes percében keményen dolgoznak. Ők máris ugranak azokra, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem dolgoznak.

Aztán vannak azok, akik arra ugranak, ha valaki valamiért panaszkodni merészel.

Ismerősek a témák, ugye? Szerintem mindenki találkozik valamelyikkel. Akár többel is.

Akkor most már azt mondom, hogy tessék elfogadni, hogy mindenki más, másmilyen. Mindenki más környezetből, más nevelésből jött. Mindenkinek más a felfogása. Ami az egyiknek könnyű, lehet, hogy a másiknak az sehogy sem akar a fejébe menni, sehogy sem tudja megérteni. Mások a képességeink. Az észbeliek is.

Úgyhogy azt mondom, mielőbb bárki is nekiáll kritizálni, előbb nézzen tükörbe! Aztán meg gondolkodjon el azon, hogy miért is kritizál! Aztán jusson eszébe, hogy mindannyian mások vagyunk, éppen ezért nem gondolkodhatunk egyformán, nem láthatjuk egyformán a dolgokat.

És még ide tartozik az is, hogy akármennyire is nem tetszik nekünk a másik viselkedése, el kell fogadnunk, hogy ő ilyen, hogy az az ő élete, mindent úgy csinál, ahogy tud. Szóval, ELFOGADÁS! Ezután pedig az, hogy nem szólunk bele az ő életébe, mert az nem a mienk.

Egyébként meg, ha annyira nagyon kritizálunk valaki, akkor miért nem inkább építő kritikát használunk? Vagy ha olyan a téma, akkor miért nem kérdezzük meg tőle, hogy tudunk-e neki valamiben segíteni? Vagy miért nem kérdezzük meg tőle, hogy miért gondolja a dolgokat úgy, ahogy? Miért siránkozik valamin, mikor máshogy is lehetne?

Miért nem a segítőszándék vezérel ilyenkor bennünket? Hm?

Emberek vagyunk. Együtt élünk ezen a csodálatos bolygón. Olyan sok minden másképp lehetne, ha az emberek nem így állnának egymáshoz, hanem inkább elfogadással, segítőkészséggel és hasonlókkal. Az úgynevezett mindennapos túlélés is megváltozhatna, ha egymással együttműködve és nem egymást eltiporva haladnánk.

Ez így nagy vonalakban. Mert aztán a végtelenségig lehetne ezekről beszélni. :)

Érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni.

Ha valaki beszélgetni akar ezekről, megtalál…

Pusszantááás