Köszönet

Rájöttem, hogy nagyon sok embernek tartozom köszönettel.

Írtam ugyan a könyvben egy fejezetet a köszönetről, de most kifejezetten arról akarok írni, amikor másoknak tartozunk köszönettel.

Ez talán most egy kicsikét hosszú lesz. De aki olvas, az meg fogja érteni és talán ő is át fogja értékelni az emberek hozzáállását az életében.

Azt hiszem, időrendben fogok haladni. Úgy könnyebb lesz végigvennem.

Kezdjük anyámmal. Köszönettel tartozom neki azért, hogy egyáltalán a világra hozott, aztán azért, amiért itt hagyott minket. Ha élt volna még és nevelt volna minket, nem tudom, hova jutottam volna. Bár sokáig tartott, mire sikerült őt elengednem lélekben, mégis azt érzem, nem igazán tudott volna felnevelni minket.

Köszönettel tartozom a nagyanyámnak és a férjének, amiért úgy bántak velünk, hogy végül állami gondozásba kellett, hogy adjanak minket. Csak azt mondhatom, hogy ha náluk maradunk, abból nem sült volna ki semmiféle jó dolog. Ez biztos. Nem, nem fogok senkit megkritizálni, sem rosszat mondani róluk most, ez nem erről szól.

Ráadásul, mikor intézetbe kerültem, megismertem egy falusi fiút, akibe beleszerettem.

Köszönettel tartozom a nevelőknek az intézetben, mert a maguk módján próbálták elfogadhatóvá tenni az életünket. Tán igazi szeretetet nem kaptunk, de szinte minden mást igen. Teljes ellátás, amiben benne van a ruha, tisztálkodószer, tanítás, minden.

Köszönettel tartozom a nevelőszüleimnek is azért a két és fél évért, amit velük töltöttem. Bár talán nevelőanyám azt gondolta, hálátlan vagyok, amiért elhagytam őket, mégis azt mondom, sokat tanultam abból az időből, amíg velük éltem. Itt is sok minden történt velem és igen tanulságos volt.

Már nem éltem velük, mégis ott voltak az esküvőmön, ajándékot adtak, segítettek rendbe hozni a lakásomat. Nevelőanyám minden nap meglátogatott a kórházban és finom, meleg ételt hozott nekem a fiam születése után. A továbbiakban is segítettek minket. Egészen addig jó volt a kapcsolatunk, amíg el nem váltam. Nevelőapám meghalt, nevelőanyámmal viszont azóta sem tartom a kapcsolatot.

Köszönettel tartozom egy volt osztálytársamnak, barátnőmnek, mert általa ismertem meg azt a fiút, akibe első látásra beleszerettem. Az érzés kölcsönös volt, mégsem történt soha semmi közöttünk.

Köszönettel tartozom külön az intézet igazgatójának is, amiért engedélyezte a korai házasságomat, hogy megtarthassam a kisbabámat.
Köszönettel tartozom a volt férjemnek is a fiamért, akivel nagyjából három csodás évet tölthettem. Azóta az apja neveli, és sajnos, már évek óta nem találkoztunk. A fiam már felnőtt ember.

Köszönettel tartozom a volt férjem családjának is, amiért befogadtak, rendezték az esküvőt és ott voltak nekünk.

Köszönettel tartozom egy régi szerelmemnek is, aki a végső lökést adta meg ahhoz, hogy végre elváljak. Csak találkoztunk, nem történt köztünk semmi. Mégis, ez elég nagy lökés volt a válásomhoz. Nem volt értelme tovább benne maradni egy érzelemmentes házasságban.

Köszönettel tartozom a lányom apjának, de csak azért, mert tőle kaptam a lányomat.

Köszönettel tartozom minden további pasimnak, akikkel kapcsolatom volt. Mert minden kapcsolatból tanultam valamit. Mindegyik tovább vitt valahova. Minden szakításom egy következő jobb dolgot hozott magával.

Köszönettel tartozom azoknak is, akik fedelet nyújtottak a fejem fölé és befogadtak, amikor nem volt hova mennem.

Köszönettel tartozom egy nagyon régi barátnőmnek, M-nek, akit még a férjem révén ismertem meg. Vele nagyon-nagyon hosszú évekig nagyon jó barátságban voltam. Amikor mindkettőnk élete megváltozott, segítettük egymás mindenben, amiben csak tudtuk. És itt olyan mindennapi segítségről is van szó, hogy amikor az egyikünknek nem volt mit ennie, a másik adott neki és fordítva. És neki is ott volt a kisfia, aki az én fiammal egyidős. Szóval, valóban számíthattunk egymásra.

Köszönettel tartozom a volt páromnak, I-nek, akivel úgy nyolc és fél évet voltunk együtt. Ő volt az, aki olyan támogatást adott az életemhez, amit szerintem csak nagyon-nagyon kevesen tesznek meg a világon. Sokat tanultam a kapcsolatunkból, a szakításunkból. Nagyon-nagy hálával tartozom neki. Remélem, olvassa ezeket a sorokat, mert ezáltal is akarom vele tudatni, hogy akármennyire is kemény ember próbál lenni, hatalmas szíve van, amiért nagyra becsülöm őt.

Köszönettel tartozom annak a barátnőmnek, akihez vagy nyolc éve járok masszázsra. Ő már ismerte a régi Énemet is és segített az új Énem alakításában is. Neki is sok „munkája” van ebben.

Köszönettel tartozom a körmös barátnőmnek is, mert a beszélgetéseink során támogatást és megértés kapok tőle is.

Köszönettel tartozom fodrász barátnőmnek is a jó beszélgetésekért, tanácsokért, támogatásért és biztatásért.

Köszönettel tartozom a lányomnak, amiért ő a lányom. Ez ilyen egyszerű. :)

Köszönettel tartozom a nagynénémnek és az ő párjának. Bár hosszú évekig nem találkoztunk, amikor ez újra megtörtént, szeretettel és finom, meleg étellel fogadtak. Amit tesznek azóta is, ahányszor csak találkozunk.

Köszönettel tartozom mindazon segítőknek, akik mint szakik segítették a fejlődésemet, alakulásomat.

Köszönettel tartozom azoknak is, akikkel ilyen vagy olyan iskolába vagy tanfolyamra jártam. Részletekbe nem bocsátkozom, legyen elég annyi, hogy szintén nagyon tanulságos volt ezekben a csoportokban a kapcsolatom az emberekkel. És hálás vagyok, hogy valamelyik csoportból egyáltalán nincs kapcsolatom senkivel. A hátam közepére sem… Köszönöm. :)

Köszönettel tartozom az összes olyan embernek, akik valamilyen módon az utamba akadtak. Voltak ugyan korábban, akik alaposan megbántottak. Rájöttem, hogy sok nem is bántás volt, csak Én fogtam fel annak. Mert minden ember, aki valaha is az utamba akadt, mutatott, mondott, tett, rámutatott, rávezetett, visszatükrözött valamit vagy valamire, amiből végül is tanultam. Ha csak jóval később is, de tanultam.

Köszönettel tartozom azoknak az embereknek is, akik segítették, hogy a könyvem megszülethessen az ő csodálatos formájában. A lektorom, aki átolvasott és az ötleteivel segített. A grafikusom, aki a borítót rajzolta. A borítótervezőm, aki az egész borítót megalkotta. Ja, és aki egyébként még gyógyító is és most nagy segítségemre van a veséim gyógyításában.

Köszönettel tartozom a volt szeretőmnek, mert a vele való kapcsolatom is annyi új tanítást, ráeszmélést és egyéb jó tulajdonságaim kibontakozását hozta magával, hogy igazán hálás vagyok, amiért megismertem őt.

Köszönettel tartozom annak a férfinek is, akivel nem régen ismerkedtem meg. Bár leginkább írásban tartjuk a kapcsolatot, mégis folyton van valami apróság, ami „leesik”.

Látható, hogy szinte minden emberi kapcsolatból tanultam valamit. Leszűrtem a tanulságot. Ezek révén is alakultam, átalakultam és formálódtam. Minden egyes kapcsolat, legyen az bármilyen is, hozzám tett valamit és Én dönthetem el, hogy mit tartok meg magamnak belőle, mit vonok le belőle és hogyan fordítom a hasznomra a tapasztalataimat.

Mert az emberek azok, akik így vagy úgy, de segítenek minket az életünkben. És itt nem csak a mindennapi megélhetés körüli dolgokra gondolok. A lelki dolgokra is éppen úgy. Hiszen alakítanak, formálnak minket, már persze, ha ezt hagyjuk nekik. Tanulunk a velük való kapcsolódásokból. Hiszen itt élünk együtt ezen a csodás bolygón és persze, hogy hatással vagyunk egymásra. Ez a legszebb az egészben. És mi dönthetjük el, hogy a rossz vagy a jó hatást választjuk.