Az írás - az enyém és nekem :)

Avagy mit jelent számomra, ha írok :)

 

Van egy kedvenc cukrászdám, ahová szeretek betérni vasárnap délután, meginni egy finom kávét, enni egy ínycsiklandozó süteményt, elővenni a füzetemet és tollamat és csak írni és írni. Közben meg hallgatni a szintetizátorost, amint 15 órától 18 óráig mindenféle régi slágert játszik. Tényleg nagyon régieket, akár 50-60-70 éveseket is. Persze belecsempész néha sokkal fiatalabb dallamokat is. Szolidan, halkan játszik, hogy akik beszélgetnek azért még hallják is egymást. Ebben a cukrászdában egyébként az állandó zene is halkan szól. Azok a réges-régi dallamok… Én szeretem őket. Lágyabbak és számomra szebbek voltak, mint a mai néha idegtépő zenék.

Tegnap is ültem és írtam valamit. Sokáig írtam. Majd miután befejeztem, hátradőltem a székemen, kicsit megmozgattam a tagjaimat. Örültem, hogy végre befejeztem, amit írtam. Mert ezek a gondolatok aztán nagyon tudnak száguldozni. Ügyesnek kell lenni, hogy követni tudjam őket és még leírni is.

De épp csak hátradőltem, kinyújtóztattam magam, máris újabb gondolatok suhantak bele a kobakomba. Csak nem bírnak békén hagyni!

És akkor született ez az írásom. Amit ez után a mondat után olvashattok. :)

Hirtelen az jutott eszembe, hogy milyen az, amikor írok.

Csodás és mesés. Mert ilyenkor egy másik világba kerülök. Ilyenkor megszűnik számomra a külvilág. Olyan, mintha mindent és mindenkit távolról látnék és hallanék. Minden távolra tűnik. Mintha ez a fizikai világ csak egy elsuhanó látomás lenne. Egy másik síkon létező világ.

Minden eljut hozzám, de semmi sem az Én valóságom, így nincs is sok jelentősége.

És ha belegondolok, akkor minden ember, minden pillanat egy-egy másik világ.

Mintha mindenki csak egy pillanatra feltűnő látomás lenne, ami aztán eltűnik.

Írás közben minden gondolat folyékonnyá válik. A toll megállás nélkül rója a betűket a papírra. Mintha a toll is önálló életre kelne és mintha minden egyes szó meg akarna születni. Egyik a másik után, szépen rendben. És minden szó, minden betű szépen akar formálódni. Minden betű élni akar az ő világában, hogy valami kerek egésszé, egybefüggő szöveggé, összetartozóvá váljanak.

Ilyenkor érzem, hogy a fejtetőm (koronacsakrám) egészen élénkké válik. Fura érzet van ott, ami nem fájdalom. Ilyenkor tudom, hogy ez a nekem való, hogy ezt kell csinálnom. Jönnek az energiák, az új gondolatok és mondatok, amikre korábban nem is gondoltam, hogy akarnék ilyet írni. Mégis papírra kerülnek.

Ilyenkor elmerülés van. Béke. Nyugalom. Harmónia. Felismerések. Ráeszmélések. Ébredések. Megvilágosodás. Megértés. Elengedés. Megnyugvás. Odaadás. Tisztánlátás. Érzékelés. Megbékélés.

Megszűnik a fizikai szükséglet, minden testi érzet. Mintha egyszerre belőlem és egészen máshonnan jönne minden. És még annál is több. Jön a sugallat. Ezt is le kell írni és azt is. Megszűnik a gondolkodás. Eltűnik a racionális világ.

Feloldódik bennem minden. Eltűnik a harag, bánat, fájdalom, megbántottság, félelem, aggódás.

Nem számít ilyenkor semmi sem.

Folyékonnyá és fogékonnyá válok.

Egybeolvadok a papírral és a tollal. Az egyetlen valóságos dolog, amit látok, az a leírt betűk gyönyörű világa, formája.

Maga az a csoda, amit a betűk, a szavak jelentenek. Minden más elhomályosul. Minden másra elhomályosodik a látásom.

És írni kell. Egészen addig, amíg egy láthatatlan erő megállítja a gondolatfolyamot. De ezek nem is gondolatok, sokkal inkább folyékony információ. És annyira másik ez a világ, hogy nem is tudom visszaidézni, hogy mit írtam. Újra és újra el kell olvasnom ahhoz, hogy tudjam és tudatosuljon bennem, miről is írtam.

Mert minden, amiről írok, itt van bennem, az enyém, az Én misztikus tudásom, amit Én fordítok le a szavak nyelvére, akárhonnan is jön az információ.

Belőlem, az isteni Énemből, az Univerzumból, más világokból. Mindegyikből egyszerre. Talán tényleg minden összekapcsolódik egy nagy egészben, ezért minden kapcsolatban van egymással. Talán minden információ egyszerre jön mindenből, ami mégis egy, ezért minden információ összetartozik, egy forrásból jön.

Ilyen nálam és nekem az írás. És már érzem, hogy kezdek kilépni ebből az energiából, mert már nem jön más, hogy mit kéne még leírnom. Részemről ennyi. Kiléptem.