2020. július 11., szombat

Egy kis kiruccanás :)

Muszáj megint írom nektek. 😊 Remélem, nem bánjátok. 🤔😉


Az volt mára a tervem, hogy elmegyek egy helyre, ahol még sosem jártam ebben a városban. Oké, rengeteg hely van, ahol még nem jártam ebben a városban. Valahogy nem vagyok olyan egyedül csavargós fajta. Nehezemre esik csak úgy elmenni valahová egyedül. Egyik nap láttam egy rendezvényt meghirdetve a közösségi oldalon. Így hát úgy döntöttem, hogy ma el fogok oda menni. Konkrétan a Budapest Garden nevű helyről van szó. Mára magyar tervezők és alkotók és kézművesek vására volt. 🌞👑


Már két napja megírtam, hogy sikerült kimásznom magam a gödörből. Így tehát ma szuperjó hangulatban készülődtem. Felvettem az egyik kedvenc ruhám, ami szerintem a világon az egyik legszebb ruha. Inkább a leggyönyörűbb. Mutatok belőle egy részletet. ❤️❤️❤️👑

Elindultam. Már rögtön az utcán kaptam is egy nagyon szép bókot. Először is rám köszönt az illető. Aztán még utánam szólt, hogy maga napról napra egyre szebb. Én természetesen szépen megköszöntem a bókot. Nem tudom, hogy az fickó látott-e már máskor is, de előfordulhat. Mindenesetre azért a bók jólesett. 😇

Majd mentem tovább. Mivel úgyis Kőbányán volt dolgom, ezért ott felpattantam a 9-es buszra, ami egészen odáig elvitt. Nagyjából háromnegyed órát buszoztam, onnan még egy pár perces séta volt. Eltéveszteni sem lehet. Rögtön egyébként a hév sín túloldalán van, szinte a Duna parton.


Kívülről van néhány kajálós kocsi. A Gardenbe egy piálós helyen keresztül lehet bemenni. Sajnos azt kell mondjam, hogy nagyon kevesen voltak. Mármint vendégek. Az árusok egy félkör alakban szépen egymás mellett voltak. T

öbbükhöz is odamentem, elbeszélgettem velük. És nem fogjátok elhinni, de amikor odamentem hozzájuk, az volt az első, hogy ők már messziről észrevették, hogy milyen gyönyörű a ruhám. Persze mindenkinek elmondtam, hogy szerintem ez a világon az egyik leggyönyörűbb ruha és nagyon szeretem. Kérdezték is, hol vettem. Aztán persze elbeszélgettem az árusokkal a termékeikről is. Megdicsértem őket, hogy milyen szép dolgokat készítenek, milyen ügyesek. Meg még kérdeztem tőlük ezt-azt. Néhány kézműves terméket magam is beszereztem. Ezeket is megmutatom. Egyszerű kis dolgok, de érződik, hogy a készítők igazán szívből csinálták őket. Amúgy mindegyikük nagyon kedves volt. 💝

Sajnos, az eseményt némileg megzavarta, hogy épp befelhősödött és erősen feltámadt a szél. Az árusok többsége össze is pakolt. Én is úgy voltam vele, hogy akkor hazajövök. El is indultam kifelé. Haladok, hogy menjek a buszmegállóba. De alig tíz méter után úgy voltam vele, hogy minek is rohanjak? Ez egy jó hely, miért ne maradhatnék kicsit, aztán esetleg írhatnám a könyvemet. 😇


Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó, de ha már ott voltam, vettem magamnak egy finom meggyes sört. 🍺 Ezt szeretem. Régen is ittam már. Úgyhogy a pohár söröcskémmel leültem az egyik asztalhoz. Elővettem szép tollamat meg a füzeteme

t, amiben éppen íródik a regényem. 📖 A sör finom volt, a regényemből meg megszületett egy újabb fejezet. A szél az egész helyiségen keresztül-kasul fújt. Egyre több ember lett bent. Kellemes zenék is szóltak a hangszórókból. Olyan mindenféle. 🎼🎶🎵

Mikor kész lettem a fejezettel, a meggyes söröm is elfogyott, úgy gondoltam, hogy akkor ideje hazamenni. Visszafele is busszal jöttem, aztán meg villamossal. Több, mint egy órát utaztam oda és vissza is, de azt kell mondjam, megérte az élményért. Jó ötlet volt tőlem, hogy elmenjek és igazán megdicsérem saját magam, hogy tényleg el is mentem és még jól is éreztem magam. Bezsebeltem megint egy rakás dicséretet és kedves szót. És megint adtam én is másoknak dicséretet és kedves szavakat. Jó dolog ez nagyon. Szeretek ilyen emberekkel találkozni. Akikkel lehet kölcsönösen kedvesnek lenni és örülni. 💖💝

Kellett, hogy végre kimozduljak így egyedül is. Tényleg nagyon jó volt.

A hely is jó volt. Amúgy műanyag pohárban adtak az italt, amire volt kétszáz forintos díj. Ha visszavitted a poharat, visszakaptad a pénzt. 😊


Most csak ennyit akartam nektek elmesélni. 


Mindenkinek csodaszép hétvégét kívánok (az éppen kezdődő vihar ellenére is)! 😘😘😘

Nincsenek megjegyzések: