Úti napló - 8. nap

Vasárnap van. Úgy eltelt ez a hét! De itt amúgy is másféle időszámítás van. Az ember nem is érzi napközben, hogy mennyi az idő. A nap reggel mindig valamikor hét óra után kel fel és közel 9 órakor vagy utána megy le.

A napközbeni foglalkozások meg olyan hangulatban telnek, hogy észre sem vesszük az órák múlását. Egyszer csak hopp, és már ebéd is van. Aztán hopp, jön egy másik foglalkozás vagy éppen ideje indulni, ahová terveztük. Hopp, máris este tíz óra van. Ja, hogy már mindjárt éjjel egy óra van! Mondom én, csak úgy röpködnek az órák. ⌛⏰⌚

Az egész hét olyan volt, hogy szinte nem volt nap, amikor éjfél előtt feküdtünk volna le. Volt, amikor nekem sikerült. A jó hangulat, a remek társaság, ugye. És persze, hogy hét előtt nem is igazán kelünk fel. Hétkor még nem kel fel a nap, még a hegyek mögött van, úgyhogy kicsit még sötét is van. Ma például én fél nyolckor keltem. Kikászálódtam az ágyból, némileg kevesebb fájdalommal. Reggeli készülődés, zuhanyzás. Aztán mire elkészülődtünk és lejöttünk az ebédlő-nappaliba, már 9 óra is volt, vagyis reggeli idő. Most is, mint minden nap, nagyon finom volt a reggeli. Mindenki jól teleette magát. Én is. Ezeket nem lehet abbahagyni. Vegán és gluténmente kaják vannak, zöldségkrémek, zöldség, gyümölcs, tea és jól lehet velük lakni. Ezt most üzenem azoknak is, akik fanyalognak, hogy vegán kaján hogy lehet élni és jóllakni vele. Hát nagyon egyszerűen. Az egyik legjobb a vegán étkezésben, hogy nincs utána kajakóma. 😊😋😍

Hogy miket ettünk a felsoroltakon kívül? Zöldségleveseket, gyümölcslevest, tésztát lencse bolognaival, tofus ételek, édességek, mint fagyi, különböző sütik, gombóc. Szóval egy pillanatig sem éheztünk és minden alkalommal nagyon jóllaktunk. Utólag is még egyszer köszönöm azt a sok finom ételt. 💗💙💚💛💜💝

A mai délelőtt megint az erőpalackozásé volt. Most a társaság másik felén volt a sor, hogy megkapja azokat a szavakat, mondatokat, amik az ő jó tulajdonságait dicsérik. Mert ugyebár abban van az erő, ha felismerik, észreveszik az ember jó tulajdonságait és azokat emelik ki. Ettől fogjuk magunkat még értékesebbnek érezni. Ez visz minket még előrébb, válunk még jobbá, szeretjük még jobban önmagunkat és az életet. 💝💝💝

Én voltam a sorban az utolsó, aki megkapta ezeket a szeretetteli, kedves, önbizalom-növelő szavakat, mondatokat. Ezek lettek nekem bepalackozva. Úgy döntöttem, hogy én ezt most megosztom veletek. Nagyon nagy szeretettel kaptam őket. Nagyon jólesett mindenkitől, hogy megláttak, hogy így és ilyennek látnak, hogy ilyen dicsérő szavakat kaptam. Meghatódtam én is, szükség volt a zsepire. Olvassátok és érezzétek, ahogy átsugárzik minden szóból a szeretet! 💖💖💖

„Amikor először megláttalak és elmosolyodtál, az nagyon megtetszett. Azóta is szeretem a mosolyodat, mert olyan őszinte. És szeretem, hogy amint belépek ide (étkező-nappali), minden reggel tőled kapom az első ölelést. És ezt is nagyon szeretem.

Nagy tanító vagy. Mindig olyan gyermeki bár árad belőled. Természetes szépség vagy. Csodás író. Amazon, egy igazi harcos. Színes szépség. Jó, hogy vagy.

Türelmes türelmetlenség. Bátor példa. Megnyitó varázs. Kacagó tündér. Fantasztikus kreatív varázslónő.

Sorsfordító. Nagyon fontos, hogy mindig higgy magadban! Mély figyelő. Hangos a jelenléted, de csendben. Mindig itt vagy és figyelsz, csendben vagy legtöbbször, de ha nem vagy itt, azt rögtön észrevesszük és azt kérdezzük: Hol a Gina?

Szeretetgombóc vagy. Alkalmazkodó. Soha nem szóltál, hogy túl hangosak vagyunk és nem tudsz aludni. Mindig türelmesen megvártad, hogy elcsendesedjünk. Türelem angyala.

Ölelő anya. Varázspálcás Holle anyó. Bölcsen figyel. Meghallgat.

Ha nincs szürke, színek sincsenek, hiszen a szürke benne van minden színben. Nekem egy igazi motiváció vagy.

Gyöngéd szeretet. Álmodozó sellő. Bölcs asszony. Alkotó erő. Törékeny ibolyaszál. Értelem és érzelem. Kinyíló csillagkapu. Kíváncsi fáncsi. Hajladozó hullámlovas. Suttogó kiáltás. Lélekíró. Csodacsibe – ide nekem a világot! Vidám szeretettündér.

Dzsinn-a, aki varázsol. Ginuska. Abból, hogy én adtam neki egy masszázst, én is sokat kaptam.

Szeretgetni, ölelni, ölelgetni való. Vidám szeretetgombóc. Virító, csilingelő csengettyű. Mandala alkotónő. Mandala varázslónő. Őszinte szeretetet adó. Odafigyelő gondoskodó. Hajasbaba. Ficánka, a vízi tündér. Hullámok hercegnője.

Ahogy néztünk téged a hajón, figyelted a vizet, teljesen eggyé váltál és együtt hullámoztál vele.

Józan, flörtbe hajló naplemente. Ezüstös fény. Életművész-lélek. Apró feltörekvés – Ragyogj!

Biztató bensőségesség. Gyöngybetűvel alkotó. Natúr Niké. Kinyíló rózsaszál. Ölelő szeretet.

Nehézségben is ragyogó. Szerethető csillagmag. Belső teremtőerő teremtő.

Múltat elhagyó, beintegráló. Jó szándékú varázslólány. Csillagkapu. Minden érted van.

Báj, kedvesség, figyelmesség.

A fény, amit teremtesz, megmarad az örök tartományban és így elérhető gyermekeid számára is.

„Örömmel közvetítem a fényt. Nyitott szívvel és isteni gondolatokkal segítem embertársaimat, hogy ő is összekötődjenek az egység fényével. Csak felfelé haladok, mert lefelé már nincs dolgom, áldom a kegyelem állapotát. Tolerancia, türelem életed minden területén. Ezek az utolsó próbatételek, de Te maradj nyugodt. Tudd, hogyan nyugtathatod meg magad mihamarabb. Tanuld meg, hogyan működés, ha az ellenoldal korrepetál. Minden érted és miattunk történik.””

Igen, előfordulnak benne ismétlések, mert ezeket összességében tíz csodálatos nőtársamtól, új csillagcsaládomtól kaptam. És mindegyiküknek nagyon köszönöm, hogy így megláttak engem. 😘😘😘

Persze kölcsönös volt mindenkivel ez a szeretetfolyam. Mert ez egy ilyen társaság volt. Mindannyian megléptünk, meghaladtunk dolgokat, tanultunk egymástól, gyógyultunk egymás által. Mindenki őszinte önmagát adta. Nem voltak játszmák vagy veszekedések, sértődések, félreértések. Mindenkinek fontos volt, hogy mit adhat a másiknak, a többieknek. Hogy emelhetjük még inkább egymást.

Volt ismerkedés, alkotásnap, tanulás, tanítás, de kaptunk egymástól masszázs, gyógyítást ilyen-olyan formában, sok-sok törődést, ölelést. Belepótoltam kicsit az öleléshiányos életembe.

Többen hozták valamilyen kártyájukat, illóolajakat, virágcseppeket, amikkel így vagy úgy megajándékozták a társaságot. Valaki mindenkinek hozott apró ajándékokat. 💝🎁

Én csak a jelenlétemmel és az öleléssel tudtam hozzájárulni mindehhez.

Sajnos, mivel ez már az utolsó nap volt, így a társaság fele ma hazament. Könnyes volt a búcsú részemről is. Igazán olyanok voltunk, mint egy nagy család és bizony fájt az elválás. Hiányozni fognak. Persze megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot és fogunk még találkozni. Remélem, így is lesz.

Nekem nagyon sokat jelentett ez a hét ezekkel a nőkkel. Ilyen női közösségben még soha nem voltam. 💚💚💚

Kicsit azt érzem, hogy ki is maradtam dolgokból, mert láttam, ahogy itt nagy összefonódások, beszélgetések, nevetések történnek, én pedig sokszor csak elvoltam csendesen. De semmi baj, ez most így volt jó. Sokat töltődtem én is, adtam is és nagyon sokat kaptam. Sosem fogom elfelejteni ezt a hetet, ezt a helyet. Mert a hely igazán elbűvölt, az óceán elvarázsolt. Nem is bírok betelni vele, a látványával, a vizével, de már csak azzal a tudattal, hogy az óceán szinte karnyújtásnyira.

A mai napomat is a fájdalmaim keserítették meg. Ebéd után, miután elmentek a csajok, mi, akik itt maradtunk, úgy elvoltunk magunknak. Ki bement a medencébe úszkálni, utána napozni. Ki elvonult valakivel beszélgetni. Elcsendesedett minden és mindenki.

Később kaptam egy nagyon jó lábmasszázs, amibe még bele is aludtam, pedig nem volt finomkodás.

Én is ezt a délutánt használtam ki, hogy oly sok mindent leírjak, így a délutánom, estém nagy része írással telt. 📖

Már elmúlt tíz óra, vidámkodnak a többiek, én mégis úgy érzem, továbbra is írok. Nem tudok minden harsánykodásba bekapcsolódni.

Lassan viszont már lefekszem aludni. Holnap délután már mi is indulunk haza. Nem akarok hazamenni. Nem akarom itt hagyni ezt a helyet, az embereket, a csodás óceánomat. 🌊🌊🌊

 

Úti napló - 7. nap

 Már szombat van. Két nap és indulok haza. De addig még van bő két nap.

Kicsit később keltem a szokásosnál, úgy nyolc körül. Minden nap hosszúra nyúlik, úgyhogy jólesett aludni. Ahogy kikelek az ágyból, kinézek az ablakon és egyik oldalról a hegyek, a másik oldalon pedig a hatalmas óceán látványa fogad. Tudnám évezni minden reggel, minden nap ezt a látványt.

Reggeli után még volt egy kis idő magunkra, úgyhogy én még leültem kicsit írni. Néha nehéz, mert körülöttem dumálnak a csajok. Azért tudok írni, nem marad el, hiszen meg akarom írni nektek az utazásom élményeit. Ahogy már mondtam, a jó dolgokat meg kell osztani mindenkivel.😁

Délelőtt bepalackoztuk az erőnket. Mindig egy valaki volt a fókuszban, neki mondtunk mindenféle jót önmagáról, ő ezt felírta egy papírra és ezt a papírt beletettük egy pici palackba. Nagyon jó volt, nagyon izgalmas. Sok nevetés és sírás volt közben, de csak azért mert olyan sok jót kapott mindenki. A néhány óra alatt csak a fele társasággal voltunk meg, a másik felét eltettük holnapra, hiszen délután még egy nagyon izgalmas kaland vár minket.

Későn volt ma az ebéd, úgyhogy igyekezni kellett, mert időre kellett mennünk egy másik településre, ami ide 18 km-re van. Ennyi nővel amúgy sem egyszerű elindulni.

Ezen a programon most úgy veszek részt, hogy az egyik nagyon kedves csajszi befizetett rá. Még egyszer szeretném ezt megköszönni. Nagyon hálás vagyok érte.😇🙏💗

Kíváncsiak vagytok, hogy mi volt ez a fantasztikus program? Nem is tudom, hogy írjam ezt meg nektek. Még most is annyira izgatott vagyok miatta. Szóval!

Los Gigantesbe mentünk a kikötőbe, hogy kihajózzunk delfin- és bálnalesre! Micsoda csodásan borzongató még csak belegondolni is, hogy kimegyünk a hatalmas óceánra és ilyen csodálatos lényeket láthatunk. Ha látunk.

Izgatottan vártam, hogy odaérjünk. Ez a település, mármint Los Gigantes is olyan tisztának látszik. Vidámak, színesek és világosak az épületek. Mindenhol az a sok virágzó színes növény vagy zöld levélnövény. Meg persze a hatalmas pálmafák meg kaktuszok. Imádom, hogy az itteni kaktuszok ilyen hatalmasra nőnek. Otthon én is próbálkozom kaktuszt nevelgetni, de az egészen más. Itt meg alig van eső, víz, csak a ragyogó napsütés és mégis olyan nagyra megnőnek. Láttam egy csodálatos és óriási, nagy levelű fikusz bokrot. Ilyet is nevelgetek otthon, de az enyém tán úgy 50 cm magas lehet és egyelőre csak egy szára van. Úgyhogy gyorsan meg is lepődtem és ámuldozva néztem, hogy ez itt kint a kertben, a tűző napon ilyen óriási bokorrá növekedett. Meg banánültetvények előtt is elmentünk.😍😍😍

Az egyik lejtőről pedig megláttam a végtelen óceánt. Ó, hogy imádom már a látványát is! Amíg meg nem láttam az óceánt, nem is tudtam, hogy mi hiányzik az életemből. Innentől már nem akarok az óceán nélkül élni. Már csak meg kell tanulnom rendesen úszni, hogy még bátrabban belemehessek.

Még bőségesen volt időnk a hajó indulásáig, úgyhogy egy kicsit még körülnéztünk a kikötőben. A nap ezer ágra sütött, nagyon égetett. Felvettem egy hosszú ujjút és tőlem szokatlan módon egy vékony naciban voltam, kalap a fejemen. Megcsodáltuk a kikötői vígy gyönyörű színét. Néztük a benne úszkáló halakat. A kikötőt hatalmas kőfal választotta el a nyílt óceántól. Nagyon vártam már, hogy láthassam. Nagy nehezen odabattyogtam a kikötő másik végébe, ahol vártuk, hogy befusson a hajó, amin majd kifutunk.

Segítséggel tudtam csak menni, mert annyira fájtam, hogy minden lépés kész kínszenvedés volt. De odaértünk és még midig sokat kellett várni a hajóra.

Nem is tudom, mire számítottam. Mondjuk az igaz, hogy valami nagyobb hajóra, mint ami befutott. Nem volt kicsi ez sem, de hát ugye ötletem sem volt, hogy mekkora lesz a hajó, ami a nyílt vízre visz.

És befutott a kalózhajó. Barna színű, tele kötelekkel, árbócokkal, egy kisebb emelettel. Na meg persze jó pár kalózzal, amik amúgy szobrok voltak. A hajó farán, oldalt a korlátnál, az egyik drótkötélen. Lehetett még máshol is, amit én nem láttam.

Az érkezők leszálltak, mi felszálltunk. A mi csapatunkból heten voltunk. Egy helyre ültünk. Nagy lendülettel és vidámsággal futottunk ki a kikötőből. Nemzetiségek sokasága volt a hajón: magyarok rajtunk kívül is, németek, brit angolok, franciák, spanyolok. Meg aztán még ki tudja, kifélék, mifélék voltak.

Nem sokkal azután, hogy kiértünk a kikötőből, találtam magamnak egy másik helyet és átültem oda. Ez a hajó jobb szélén és elöl volt. Leültem a padra háttal mindenkinek és csak bámultam a hatalmas, fekete vizű óceánt. Napszemüvegen keresztül feketének látszott. Engem teljesen megbabonázott és elvarázsolt. Alig vettem le róla a szememet.👀

Jó sok videót és fényképet készítettem. Nem tudtam betelni vele. Mintha ez is az otthonom lenne. Mintha hozzá tartoznék. Szinte eggyé váltam vele.🌊🌊🌊

Ahogy a többiek mondták is, hogy látták, amint teljesen elmerülök a látványban, ahogy szinte együtt hullámzom vele. El is neveztek a hullámok hercegnőjének.

Olyannyira a hatása alá kerültem, éreztem, hogy szinte hipnotizál. Egyre jobban és mélyebben elmerültem az óceán hullámaiban. A nézésükben. Elképzeltem, hogy milyen élővilág lehet alattunk. Mennyi élet lehet ott! Látni ugyan ebből semmit sem lehetett látni. A víz sötétnek, feketének látszott. El sem tudtam képzelni, hogy milyen mély lehet. Az internet átlagos mélységre több, mint 3 km-t ír! Hát ebbe még belegondolni is hűha! Én meg ott voltam ezen a hajón, alattam a hullámzó óceán az elképzelhetetlen mélységével. Mámorító volt.💜💜💜

Ugye, arra emlékeztek, hogy már korábban is írtam a fennálló vízfóbiámról? Még a Balatonba se mente bele, mert nem mertem. Nem látom az alját. Meg még. Meg amúgy sem tudok úszni.

Aztán pár nappal korábban írtam, hogy hívott az óceán. Ahogy pedig ott ültem a hajón és szinte eggyé váltam a vízzel, még csak a halvány szikrája sem volt meg bennem ennek a víztől való félelemnek.

Hallottam a többiek hangoskodását, nevetését, jókedvét, de én ebben most egyáltalán nem akartam részt venni. Nekem akkor és ott csak az óceán létezett. Csak őt láttam. Csak őt akartam látni. Egyetlen pillanatot sem akartam elszalasztani a látványából.

Nagyjából egy órája hajózhattunk már, amikor a távolban végre megpillantottunk valami vízből felbukkanó állatot. Aztán egyre közelebb voltak és akkor már láttuk, hogy azok delfinek. Nem tudom, milyen fajtájúak, de ezek nem azok a szürke palackorrúak voltak. Ezek rövid orrú és fekete delfinek voltak. Általában párban bukkantak fel. Sikerült róluk videót is készítenem.😍

Mindenki hangosan ujjongott, amikor felbukkantak. Egy ideig láttuk őket, aztán megint eltűntek. Utána megint csak a nagy feketeséget, a hullámzó feketeséget bámultam. Sajnos, bálnát nem láttunk. Pedig de szerettem volna látni!

Hipnotizálva voltam egyre jobban. Most, csak így értettem meg, hogy milyen hatása van nézni és halltani a hullámzó vizet. Most már értelmet nyertek számomra az ilyen jellegű meditációk.

Lassan közeledtünk megint a sziget fel. Megint olyannak látszott, mintha némi köd borítaná, de azt gondoltam, ez biztos megint az afrikai homok.

A kikötő mellett elhaladva azon gondolkodtam, vajon hová is megyünk, ha nem kötünk ki? Egyenesen az óriási sziklák felé tartottunk. Aztán egyszer csak megálltunk és akkor következett az, hogy bele lehetett ugrálni a hajóról az óceánba. Én sajnos nem ugrottam be, mert ahogy már mondtam, nincs biztos úszástudásom. Ne a mélység tartott vissza, csak az hogy nem tudom, hogy jöttem volna a felszínre. Pedig de jó lett volna beleugrani a kék mélységbe! Megtanulok rendesen úszni és legközelebb már nem hagyom ki.

Miután mindenki, aki akart, kiugrálta magát, újra felhúztuk a horgonyt és most már egyenesen visszamentünk a kikötőbe. Közel két és fél órát voltunk kint az óceánon. Egész napot is el tudtam volna tölteni ott, de eddig szólt az utazás. 😊😍💙💙💙

Megint elmúlt bőven kilenc óra, mire visszaértünk. Tán fél tíz is volt? Azt hiszem, mert visszafelé még megálltunk egy szupermarketnél, itt supermercado. A többiek bementek, én a kocsiban várakoztam. Csak feltartottam volna őket, mert alig bírtam menni.

A vacsora negyed 11 körül volt. Utána le is feküdtünk, mert már mindenki nagyon fáradt volt. Én kidőltem. Sokkal jobban elfáradok a fájdalmak miatt, mert elég nehezen járok így. Sokkal megterhelőbb. A sebességem a lajháréval vetekszik. Megyek haza és megyek majd el az orvoshoz. Meglátom, mit mond, hogy kapok-e ide-oda beutalót, mikor jutok be ezekhez. Ha hónapokat kell várnom, akkor, ahogy már írtam, maradnak az alternatív terápiák.

De fájdalom ide vagy oda, ezt a mai élményt semmi sem homályosíthatja el. Ehhez foghatót még soha életemben nem éltem át. Nem győzők eléggé hálás lenne Felségnek👸, hogy kifizette nekem ezt az utazást. Hogy miért Felség, annak kedves története van, de mivel nem az én történetem, nem én fogom elmesélni. Egy nagyon szerethető, kedves hölgyről van szó. Még egyszer nagyon, de nagyon és még annál is jobban köszönöm. Cserébe egy szerény ajándékot tudtam csak adni, bár az ő szavaival neki ez nagy kincs. Egy általam készített kicsi mandalát. Egyet azokból, amiket még tavaly készítettem.

Az élet valóban csodálatos és soha nem tudhatjuk, milyen csodákat tartogat nekünk. 😊😍

KÖSZÖNÖM 💓💕💖💗💙💚💛💜💝👸

 

Úti napló - 6. nap

Némi fennforgás volt előző este, így nagyon későn feküdtünk le, majdnem hajnali egykor. Úgy két órával később megint felkeltünk emiatt. A részletekbe nem megyek bele, nem tisztem.

Reggel még sokat beszélgettünk az előző este történtekről. A lényeg,hogy az összefogás, a szeretet átsegített minket ezen a helyzeten.

A délelőtti programot megint más tartotta. Arról szólt, hogyan tudnánk megteremteni magunknak mindazt, amit szeretnénk. Az a helyzet, hogy én olyan fáradt voltam, hogy alig tíz perc után azt éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim. Úgyhogy felálltam az asztaltól és lefeküdtem a kanapéra. El is aludtam. Néha megébredtem a többiek hangoskodására. Jó lehetett az előadás, mert igencsak jókedvűek voltak a többiek. Én szinte végigaludtam az egész előadást, tanítást. De nem volt belőle harag.

Még ebéd előtt belefért egy finom, kényeztető és lazító arckezelés. Nem kencékkel meg ilyenekkel, csak egy kis energiával. Lementünk a pálmafás kertbe. Öleltünk utána fát is. Annyira finom a levegő itt! Annyira kellemes az idő! És annyira csodálatos az egész hely! 

Az ebéd megint isteni finom volt. Az a zöldségleves! Meg az almás-diós süti! Valami mennyei volt. Mindkettőre kicsit rákaptam, de nem ettem el senki elől.

Ebéd után pedig lementünk megint a szerelmemhez, az Óceánhoz. Megint a Playa de las Americasra mentünk. Kicsit hűvösebb volt, a szél is jobban fújt, a levegő meg olyan, mintha kissé ködös lett volna. Mondták, hogy ez az Afrikából jövő homok, ez száll a levegőben és olyan, mintha köd lenne. Nem volt baj, hogy nem tűz olyan erősen a nap. Ahogy leértünk, letettem a cuccomat és már mentem is be a vízbe az úszókukaccal. Imádom ezt a vizet! Egyszerűen nem bírok betelni vele. Épp ideje volt végre valami nagy vízben is úszkálnom, elvégre mégiscsak Halak vagyok. Egy icipicit ijesztő volt azért. Megint elnéztem, hogy milyen végtelen és hatalmas, mekkora ereje van. Persze most is olyan helyről szemléltem, annyira bementem, ahol már nem ér le a lábam. Nem kell sokat menni, mert hamar mélyül. Úgyhogy végül is nem voltam bátortalan. Az úszókukac nélkül mondjuk nem mertem volna odáig bemerészkedni. E mit is érne az óceánban való pancsolás, lebegés, ha nem megyünk beljebb? Ugyan nem kristálytiszta, de mégis tiszta a víz. Így ahányszor lenéztem, láttam a lábaimat, még a lakkot is a körmeimen meg mélyebben a köveket is. Nem voltam messze a parttól. Fogalmam sincs, hogy milyen mély lehetett alattam a víz, de legalább két méter. Próbáltam megnézni a mélységét, vagyis így a lábammal lenyújtózkodni, de nem értem el. Úgyhogy hozzám képes valóban mély volt. Nincs is jobb, mint érezni, ahogy körbeölel a hullámzó, selymes óceán.

Lágyan ringat a hullámain. Ha pedig csak mozdulatlan vagyok, akkor egyre kijjebb és kijjebb visz, ezért néha vissza kell úszkálnom a mélyebb felé. A távolban ott úsztak a hatalmas kompok, kisebb hajók. És tényleg ott a végtelen óceán. Holnap pedig olyan program lesz, ahol mi is kihajózunk a nyílt vízre. Nagyon várom már. Remélem, akkor sem fogok félni a hatalmas víztől.

Úszkálás után azon a partszakaszon is lementem a vízhez, ami már nem a strand, hanem a szörfösök használják. Ez a nyílt víz, jóval nagyobb hullámokkal, kövekkel. Úgy látszik, mintha a vízfelszín alatt csupa köves lenne. Innen is megszemléltem a végtelen vizet. Itt még mélyebbnek tűnik. Láttam bent egy-két úszót, de ez olyan rész, ahová én biztosan nem mennék be.

Kicsit még elidőztem ezen a partrészen, felszedtem néhány kavicsot. A többiek is elvoltak. Utána elmentünk körülnézni a plázába. Talán egyik nap már írtam arról, hogy itt milyen volt ez a pláza, ahová bementünk. Ahogy láttam, ennek a plázának, aminek most már nem tudom pontosan a nevét, de valami Santiago, több épülete van. Vagyis Santiago I, II, III stb. De ezek mind egy-két szintes épületek és jóval kisebbek, mint egy itteni pláza. Az egyik üzletbe, ahová bementünk, nagyon kedves volt az eladó hölgy. Ahogy látta, hogy a kencéknél vagyok, jött és nyomkodta a kezemre a krémeket, magyarázta, hogy melyik milyen és mire való. Én pedig, képzeljétek el, majdnem mindent megértettem, amit mondott. Angolul beszélt spanyol beütéssel. Kis apróságokat én is vettem, mint szappanok, egy hűtőmágnes, egy toll.

Csavargás után nehézkesen egymásra talált a szétszéledt banda és beültünk egy helyre vacsorázni. Rajtam kívül mindenki valami halasat vagy húsosat evett. Hát ez van. Tényleg csak én voltam közülük teljesen vegán és gluténmentes. A szálláson ugye teljesen vegán ételek vannak meg mondjuk tojás is szokott lenni a húsevőknek. Na, ők ki voltak éhezve a húsra. Én egy nagyon finom salátát ettem, nem sajnálták róla az avokádót sem. Valaki rendelt héjában főtt krumplit mártogatós szószokkal, de neki nem kellett annyi krumpli, úgyhogy jó részét én ettem meg a salátához. Hát mindenhogy isteni volt a vacsorám. Az a krumpli! Mennyei vacsorám volt.

Amúgy a szálláson mindig van kitéve gyümölcs egy nagy tálba, onnan bármikor lehet venni. Hát eszegettük is rendesen. Nagyon finom barackok, szilvák, almák és a banán! Egészen más, mint az itteni. Valamivel kisebb is volt és jóval sárgább a belseje. De mindegyik gyümölcs nagyon finom.

Már megint hosszúra nyúlt az este, de nagyon jó volt. Sajnos, ezek a francos fájdalmak eléggé megkeserítették, de annak ellenére élveztem minden pillanatát.

Jó későn értünk vissza a szállásra, de az egész hét amúgy is a későn fekvésről is szólt. Valahogy mindig így alakult. Ekkora női csapattal nehéz tartani bármiféle időpontot is. Meg azt vettük észre, hogy itt egészen máshogy telik az idő. Nem lassabban vagy gyorsabban, hanem máshogy. Mindegy, ezt úgysem tudom megmagyarázni. Hiába a késői lefekvés, mégsem tűnt olyan későinek. A korai kelés, ami hét körül vagy után volt is korainak tűnt, mert még nem volt olyan napsütötte világos. Aztán minden napba olyan sok minden belefért.

De minden úgy van jól, ahogy van.