Vasárnap van. Úgy eltelt ez a hét! De itt amúgy is másféle időszámítás van. Az ember nem is érzi napközben, hogy mennyi az idő. A nap reggel mindig valamikor hét óra után kel fel és közel 9 órakor vagy utána megy le.
A
napközbeni foglalkozások meg olyan hangulatban telnek, hogy észre
sem vesszük az órák múlását. Egyszer csak hopp, és már ebéd
is van. Aztán hopp, jön egy másik foglalkozás vagy éppen ideje
indulni, ahová terveztük. Hopp, máris este tíz óra van. Ja, hogy
már mindjárt éjjel egy óra van! Mondom én, csak úgy röpködnek
az órák. ⌛⏰⌚
Az
egész hét olyan volt, hogy szinte nem volt nap, amikor éjfél
előtt feküdtünk volna le. Volt, amikor nekem sikerült. A jó
hangulat, a remek társaság, ugye. És persze, hogy hét előtt nem
is igazán kelünk fel. Hétkor még nem kel fel a nap, még a hegyek
mögött van, úgyhogy kicsit még sötét is van. Ma például én
fél nyolckor keltem. Kikászálódtam az ágyból, némileg kevesebb
fájdalommal. Reggeli készülődés, zuhanyzás. Aztán mire
elkészülődtünk és lejöttünk az ebédlő-nappaliba, már 9 óra
is volt, vagyis reggeli idő. Most is, mint minden nap, nagyon finom
volt a reggeli. Mindenki jól teleette magát. Én is. Ezeket nem
lehet abbahagyni. Vegán és gluténmente kaják vannak,
zöldségkrémek, zöldség, gyümölcs, tea és jól lehet velük
lakni. Ezt most üzenem azoknak is, akik fanyalognak, hogy vegán
kaján hogy lehet élni és jóllakni vele. Hát nagyon egyszerűen.
Az egyik legjobb a vegán étkezésben, hogy nincs utána kajakóma. 😊😋😍
Hogy
miket ettünk a felsoroltakon kívül? Zöldségleveseket,
gyümölcslevest, tésztát lencse bolognaival, tofus ételek,
édességek, mint fagyi, különböző sütik, gombóc. Szóval egy
pillanatig sem éheztünk és minden alkalommal nagyon jóllaktunk.
Utólag is még egyszer köszönöm azt a sok finom ételt. 💗💙💚💛💜💝
Én
voltam a sorban az utolsó, aki megkapta ezeket a szeretetteli,
kedves, önbizalom-növelő szavakat, mondatokat. Ezek lettek nekem
bepalackozva. Úgy döntöttem, hogy én ezt most megosztom veletek.
Nagyon nagy szeretettel kaptam őket. Nagyon jólesett mindenkitől,
hogy megláttak, hogy így és ilyennek látnak, hogy ilyen dicsérő
szavakat kaptam. Meghatódtam én is, szükség volt a zsepire.
Olvassátok és érezzétek, ahogy átsugárzik minden szóból a
szeretet! 💖💖💖
„Amikor először megláttalak és elmosolyodtál, az nagyon megtetszett. Azóta is szeretem a mosolyodat, mert olyan őszinte. És szeretem, hogy amint belépek ide (étkező-nappali), minden reggel tőled kapom az első ölelést. És ezt is nagyon szeretem.
Nagy tanító vagy. Mindig olyan gyermeki bár árad belőled. Természetes szépség vagy. Csodás író. Amazon, egy igazi harcos. Színes szépség. Jó, hogy vagy.
Türelmes türelmetlenség. Bátor példa. Megnyitó varázs. Kacagó tündér. Fantasztikus kreatív varázslónő.
Sorsfordító. Nagyon fontos, hogy mindig higgy magadban! Mély figyelő. Hangos a jelenléted, de csendben. Mindig itt vagy és figyelsz, csendben vagy legtöbbször, de ha nem vagy itt, azt rögtön észrevesszük és azt kérdezzük: Hol a Gina?
Szeretetgombóc vagy. Alkalmazkodó. Soha nem szóltál, hogy túl hangosak vagyunk és nem tudsz aludni. Mindig türelmesen megvártad, hogy elcsendesedjünk. Türelem angyala.
Ölelő anya. Varázspálcás Holle anyó. Bölcsen figyel. Meghallgat.
Ha nincs szürke, színek sincsenek, hiszen a szürke benne van minden színben. Nekem egy igazi motiváció vagy.
Gyöngéd szeretet. Álmodozó sellő. Bölcs asszony. Alkotó erő. Törékeny ibolyaszál. Értelem és érzelem. Kinyíló csillagkapu. Kíváncsi fáncsi. Hajladozó hullámlovas. Suttogó kiáltás. Lélekíró. Csodacsibe – ide nekem a világot! Vidám szeretettündér.
Dzsinn-a, aki varázsol. Ginuska. Abból, hogy én adtam neki egy masszázst, én is sokat kaptam.
Szeretgetni, ölelni, ölelgetni való. Vidám szeretetgombóc. Virító, csilingelő csengettyű. Mandala alkotónő. Mandala varázslónő. Őszinte szeretetet adó. Odafigyelő gondoskodó. Hajasbaba. Ficánka, a vízi tündér. Hullámok hercegnője.
Ahogy néztünk téged a hajón, figyelted a vizet, teljesen eggyé váltál és együtt hullámoztál vele.
Józan, flörtbe hajló naplemente. Ezüstös fény. Életművész-lélek. Apró feltörekvés – Ragyogj!
Biztató bensőségesség. Gyöngybetűvel alkotó. Natúr Niké. Kinyíló rózsaszál. Ölelő szeretet.
Nehézségben is ragyogó. Szerethető csillagmag. Belső teremtőerő teremtő.
Múltat elhagyó, beintegráló. Jó szándékú varázslólány. Csillagkapu. Minden érted van.
Báj, kedvesség, figyelmesség.
A fény, amit teremtesz, megmarad az örök tartományban és így elérhető gyermekeid számára is.
„Örömmel közvetítem a fényt. Nyitott szívvel és isteni gondolatokkal segítem embertársaimat, hogy ő is összekötődjenek az egység fényével. Csak felfelé haladok, mert lefelé már nincs dolgom, áldom a kegyelem állapotát. Tolerancia, türelem életed minden területén. Ezek az utolsó próbatételek, de Te maradj nyugodt. Tudd, hogyan nyugtathatod meg magad mihamarabb. Tanuld meg, hogyan működés, ha az ellenoldal korrepetál. Minden érted és miattunk történik.””
Igen,
előfordulnak benne ismétlések, mert ezeket összességében tíz
csodálatos nőtársamtól, új csillagcsaládomtól kaptam. És
mindegyiküknek nagyon köszönöm, hogy így megláttak engem. 😘😘😘
Persze kölcsönös volt mindenkivel ez a szeretetfolyam. Mert ez egy ilyen társaság volt. Mindannyian megléptünk, meghaladtunk dolgokat, tanultunk egymástól, gyógyultunk egymás által. Mindenki őszinte önmagát adta. Nem voltak játszmák vagy veszekedések, sértődések, félreértések. Mindenkinek fontos volt, hogy mit adhat a másiknak, a többieknek. Hogy emelhetjük még inkább egymást.
Volt ismerkedés, alkotásnap, tanulás, tanítás, de kaptunk egymástól masszázs, gyógyítást ilyen-olyan formában, sok-sok törődést, ölelést. Belepótoltam kicsit az öleléshiányos életembe.
Többen
hozták valamilyen kártyájukat, illóolajakat, virágcseppeket,
amikkel így vagy úgy megajándékozták a társaságot. Valaki
mindenkinek hozott apró ajándékokat. 💝🎁
Én csak a jelenlétemmel és az öleléssel tudtam hozzájárulni mindehhez.
Sajnos, mivel ez már az utolsó nap volt, így a társaság fele ma hazament. Könnyes volt a búcsú részemről is. Igazán olyanok voltunk, mint egy nagy család és bizony fájt az elválás. Hiányozni fognak. Persze megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot és fogunk még találkozni. Remélem, így is lesz.
Nekem
nagyon sokat jelentett ez a hét ezekkel a nőkkel. Ilyen női
közösségben még soha nem voltam. 💚💚💚
Kicsit azt érzem, hogy ki is maradtam dolgokból, mert láttam, ahogy itt nagy összefonódások, beszélgetések, nevetések történnek, én pedig sokszor csak elvoltam csendesen. De semmi baj, ez most így volt jó. Sokat töltődtem én is, adtam is és nagyon sokat kaptam. Sosem fogom elfelejteni ezt a hetet, ezt a helyet. Mert a hely igazán elbűvölt, az óceán elvarázsolt. Nem is bírok betelni vele, a látványával, a vizével, de már csak azzal a tudattal, hogy az óceán szinte karnyújtásnyira.
A mai napomat is a fájdalmaim keserítették meg. Ebéd után, miután elmentek a csajok, mi, akik itt maradtunk, úgy elvoltunk magunknak. Ki bement a medencébe úszkálni, utána napozni. Ki elvonult valakivel beszélgetni. Elcsendesedett minden és mindenki.
Később kaptam egy nagyon jó lábmasszázs, amibe még bele is aludtam, pedig nem volt finomkodás.
Én
is ezt a délutánt használtam ki, hogy oly sok mindent leírjak,
így a délutánom, estém nagy része írással telt. 📖
Már elmúlt tíz óra, vidámkodnak a többiek, én mégis úgy érzem, továbbra is írok. Nem tudok minden harsánykodásba bekapcsolódni.
Lassan
viszont már lefekszem aludni. Holnap délután már mi is indulunk
haza. Nem akarok hazamenni. Nem akarom itt hagyni ezt a helyet, az
embereket, a csodás óceánomat. 🌊🌊🌊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése