Úti napló - 6. nap

Némi fennforgás volt előző este, így nagyon későn feküdtünk le, majdnem hajnali egykor. Úgy két órával később megint felkeltünk emiatt. A részletekbe nem megyek bele, nem tisztem.

Reggel még sokat beszélgettünk az előző este történtekről. A lényeg,hogy az összefogás, a szeretet átsegített minket ezen a helyzeten.

A délelőtti programot megint más tartotta. Arról szólt, hogyan tudnánk megteremteni magunknak mindazt, amit szeretnénk. Az a helyzet, hogy én olyan fáradt voltam, hogy alig tíz perc után azt éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim. Úgyhogy felálltam az asztaltól és lefeküdtem a kanapéra. El is aludtam. Néha megébredtem a többiek hangoskodására. Jó lehetett az előadás, mert igencsak jókedvűek voltak a többiek. Én szinte végigaludtam az egész előadást, tanítást. De nem volt belőle harag.

Még ebéd előtt belefért egy finom, kényeztető és lazító arckezelés. Nem kencékkel meg ilyenekkel, csak egy kis energiával. Lementünk a pálmafás kertbe. Öleltünk utána fát is. Annyira finom a levegő itt! Annyira kellemes az idő! És annyira csodálatos az egész hely! 

Az ebéd megint isteni finom volt. Az a zöldségleves! Meg az almás-diós süti! Valami mennyei volt. Mindkettőre kicsit rákaptam, de nem ettem el senki elől.

Ebéd után pedig lementünk megint a szerelmemhez, az Óceánhoz. Megint a Playa de las Americasra mentünk. Kicsit hűvösebb volt, a szél is jobban fújt, a levegő meg olyan, mintha kissé ködös lett volna. Mondták, hogy ez az Afrikából jövő homok, ez száll a levegőben és olyan, mintha köd lenne. Nem volt baj, hogy nem tűz olyan erősen a nap. Ahogy leértünk, letettem a cuccomat és már mentem is be a vízbe az úszókukaccal. Imádom ezt a vizet! Egyszerűen nem bírok betelni vele. Épp ideje volt végre valami nagy vízben is úszkálnom, elvégre mégiscsak Halak vagyok. Egy icipicit ijesztő volt azért. Megint elnéztem, hogy milyen végtelen és hatalmas, mekkora ereje van. Persze most is olyan helyről szemléltem, annyira bementem, ahol már nem ér le a lábam. Nem kell sokat menni, mert hamar mélyül. Úgyhogy végül is nem voltam bátortalan. Az úszókukac nélkül mondjuk nem mertem volna odáig bemerészkedni. E mit is érne az óceánban való pancsolás, lebegés, ha nem megyünk beljebb? Ugyan nem kristálytiszta, de mégis tiszta a víz. Így ahányszor lenéztem, láttam a lábaimat, még a lakkot is a körmeimen meg mélyebben a köveket is. Nem voltam messze a parttól. Fogalmam sincs, hogy milyen mély lehetett alattam a víz, de legalább két méter. Próbáltam megnézni a mélységét, vagyis így a lábammal lenyújtózkodni, de nem értem el. Úgyhogy hozzám képes valóban mély volt. Nincs is jobb, mint érezni, ahogy körbeölel a hullámzó, selymes óceán.

Lágyan ringat a hullámain. Ha pedig csak mozdulatlan vagyok, akkor egyre kijjebb és kijjebb visz, ezért néha vissza kell úszkálnom a mélyebb felé. A távolban ott úsztak a hatalmas kompok, kisebb hajók. És tényleg ott a végtelen óceán. Holnap pedig olyan program lesz, ahol mi is kihajózunk a nyílt vízre. Nagyon várom már. Remélem, akkor sem fogok félni a hatalmas víztől.

Úszkálás után azon a partszakaszon is lementem a vízhez, ami már nem a strand, hanem a szörfösök használják. Ez a nyílt víz, jóval nagyobb hullámokkal, kövekkel. Úgy látszik, mintha a vízfelszín alatt csupa köves lenne. Innen is megszemléltem a végtelen vizet. Itt még mélyebbnek tűnik. Láttam bent egy-két úszót, de ez olyan rész, ahová én biztosan nem mennék be.

Kicsit még elidőztem ezen a partrészen, felszedtem néhány kavicsot. A többiek is elvoltak. Utána elmentünk körülnézni a plázába. Talán egyik nap már írtam arról, hogy itt milyen volt ez a pláza, ahová bementünk. Ahogy láttam, ennek a plázának, aminek most már nem tudom pontosan a nevét, de valami Santiago, több épülete van. Vagyis Santiago I, II, III stb. De ezek mind egy-két szintes épületek és jóval kisebbek, mint egy itteni pláza. Az egyik üzletbe, ahová bementünk, nagyon kedves volt az eladó hölgy. Ahogy látta, hogy a kencéknél vagyok, jött és nyomkodta a kezemre a krémeket, magyarázta, hogy melyik milyen és mire való. Én pedig, képzeljétek el, majdnem mindent megértettem, amit mondott. Angolul beszélt spanyol beütéssel. Kis apróságokat én is vettem, mint szappanok, egy hűtőmágnes, egy toll.

Csavargás után nehézkesen egymásra talált a szétszéledt banda és beültünk egy helyre vacsorázni. Rajtam kívül mindenki valami halasat vagy húsosat evett. Hát ez van. Tényleg csak én voltam közülük teljesen vegán és gluténmentes. A szálláson ugye teljesen vegán ételek vannak meg mondjuk tojás is szokott lenni a húsevőknek. Na, ők ki voltak éhezve a húsra. Én egy nagyon finom salátát ettem, nem sajnálták róla az avokádót sem. Valaki rendelt héjában főtt krumplit mártogatós szószokkal, de neki nem kellett annyi krumpli, úgyhogy jó részét én ettem meg a salátához. Hát mindenhogy isteni volt a vacsorám. Az a krumpli! Mennyei vacsorám volt.

Amúgy a szálláson mindig van kitéve gyümölcs egy nagy tálba, onnan bármikor lehet venni. Hát eszegettük is rendesen. Nagyon finom barackok, szilvák, almák és a banán! Egészen más, mint az itteni. Valamivel kisebb is volt és jóval sárgább a belseje. De mindegyik gyümölcs nagyon finom.

Már megint hosszúra nyúlt az este, de nagyon jó volt. Sajnos, ezek a francos fájdalmak eléggé megkeserítették, de annak ellenére élveztem minden pillanatát.

Jó későn értünk vissza a szállásra, de az egész hét amúgy is a későn fekvésről is szólt. Valahogy mindig így alakult. Ekkora női csapattal nehéz tartani bármiféle időpontot is. Meg azt vettük észre, hogy itt egészen máshogy telik az idő. Nem lassabban vagy gyorsabban, hanem máshogy. Mindegy, ezt úgysem tudom megmagyarázni. Hiába a késői lefekvés, mégsem tűnt olyan későinek. A korai kelés, ami hét körül vagy után volt is korainak tűnt, mert még nem volt olyan napsütötte világos. Aztán minden napba olyan sok minden belefért.

De minden úgy van jól, ahogy van.