Csalódás

Nagyon úgy néz ki, hogy nálam kialakulóban van valamiféle kapcsolat egy férfivel.

Igen, hosszú évek után. És csak azt mondhatom, hogy úgy néz ki, mintha. De valójában nem is tudom, hogy merre haladunk és alakulunk. Ugyanis ő nagyon nehezen nyílik meg, nagyon nehezen bízik. Miért is? Mert ő is túl van már néhány csalódáson. Ezért nem is akar semmit elkapkodni.

Csak tegye fel a kezét, aki még soha életében nem csalódott, akit még nem ért bánat vagy fájdalom! Mert én bizony nem ismerek ilyen embert.

Tudom én, hogy nagyon nehéz az ismerkedés. Pontosan azért, véleményem szerint, mert az alakuló kapcsolatainkba mindig belevisszük azokat a negatív tapasztalásokat, amiket a korábbi kapcsolatainkból hoztunk. Így van ezzel talán ő is. Merthogy csalódott. Mert nehezen bízik. De miért is?

Mi is a csalódásunk oka? Mit jelent az, hogy csalódni? És miben is csalódunk?

Nagyon el kell gondolkodni ezeken ahhoz, hogy igazán tudjunk válaszolni. Éppen ezért talán most én sem fogok olyan mélységekbe menni. Mert még nem fogalmazódott meg minden, még nem tisztult ki minden kép.

Biztos sokan írtak már – szakemberek, tanácsadók, segítők – a csalódásról.

De mivel én továbbra sem vagyok egyik sem, ezért csak a saját gondolatomat írhatom le. :)

Talán kezdjük azzal a kérdéssel, hogy mi is a csalódásunk oka? Vajon mi lehet az?

Amikor megismerünk valakit, általában máris kialakul róla bennünk valamiféle kép. Valamilyen biztosan. Kinek ilyen, kinek olyan. Van, aki túlidealizálja a partnerét. Van, aki ennél óvatosabb és nem képzel hozzá mindenfélét. Ez vajon kikerülhető? Van ilyen? Lehet, hogy csak azok alapján látunk meg valakit, amiket ő elmond magáról? Lehet teljesen úgy kezelni a másikat, hogy semmit sem képzelünk róla? Akár jót, akár rosszat, akár valami titokzatosat? Ezeken gondolkodom.

Én is többször estem abba a hibába, hogy ha valaki tetszett vagy alakult volna valami, akkor bizony képzelegtem róla ezt-azt. Próbáltam találgatni, hogy milyen is lehet. Ahelyett, hogy szépen elkezdtünk volna ismerkedni. Ez az ismerkedős rész az, ami nálam kimaradt. Ezekből adódott aztán, hogy képzeltem róla valamit. Majd a csalódás.

Gondolom, mások is voltak velem úgy, hogy valamit elképzeltek rólam, de aztán mégsem úgy volt, ahogy gondolták. Így volt ez például azzal a fickóval, aki két és fél évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy szeret engem és velem akar lenni. Néhány hónapig közünk volt egymáshoz, de aztán egyik pillanatról a másikra lépett le. Szó szerint. Nos, ő inkább imádata tárgyának nézett, piedesztálra állított. De mikor meglátta, hogy én is csak ember vagyok ilyen-olyan emberi dolgokkal, akkor bizony már nem is szeretett. És ledöntött a piedesztálról. Addig tudott szeretni, amíg olyannak látott, amilyennek ő képzelt. Vagyis, úgy tűnik, hogy csalódott bennem.

És akkor talán ebből a szemszögből válaszolhatunk is az első és talán a harmadik kérdésre. Mi is a csalódásunk oka? És miben is csalódunk?

Az oka, hogy nem ismertük meg a másikat, mielőtt azt mondtuk volna, hogy kapcsolat. Mert bizony kell az ismerkedés. Nagyon kell. Ha ez nincs meg, akkor bizony tényleg csalódni fogunk. De ha ismerkedünk, akkor kevésbé érhet minket csalódás. Apróbb csalódások akkor is érhetnek, de mégsem lesz olyan nagy, mégsem fog annyira fájni, hogy aztán a kapcsolat is véget érjen miatta.

És hogy miben csalódunk? Nem, nem a másikban, hanem magunkban. A bennünk lévő, de a másikról kialakított képben csalódunk. Olyannak próbáltuk látni a másikat talán, amilyen igazából nem is. Úgy alakítottuk ki a képet, hogy meg sem próbáltuk „feltérképezni” a másikat, a jellemét, a tulajdonságait. Kialakítottunk magunkban valamit róla, ezt próbáltuk rávetíteni, ez alapján próbáltuk őt szeretni, elfogadni. De ha a másik arról tesz bizonyságot, hogy némileg eltér ettől a képtől, akkor azt úgy hívjuk, hogy csalódtunk benne. Ha jobban belegondolnánk ebbe, akkor rájönnénk, hogy valóban tényleg önmagunkban csalódtunk, nem is a másikban.

Minek felállítani a másikról olyan képet, amit még nem is tudunk róla teljes bizonyossággal? Vagy minek felruházni olyan tulajdonsággal, amire lehet, hogy rácáfol? Vagy beállítani egy olyan álomképnek, ami rögtön szertefoszlik, ha a másik olyat tesz, amit mi nem is gondoltunk volna?

Ezek, kérem szépen, csalódásunk okai.

Csalódni valóban csak akkor lehetséges, ha nem ismerjük a másikat. Igen, tudom, mondják, hogy igazán alaposan soha nem lehet megismerni a másikat. Lehet. De mi volna, ha megpróbálnánk? Ha beszélgetnénk? Ha ismerkednénk? Még akkor is, ha már látszólag stabil kapcsolatban vagyunk azzal a bizonyos másikkal? Mert ahogy az élet, úgy mi is folyton változunk, változnak a gondolataink, érzéseink. Hiszen szinte minden és mindenki hatással van ránk valamilyen formában. Éppen ezért változhatunk. Egy nagyon aprócska dolog is tud változásokat okozni bennünk. És akkor már megint azt mondhatjuk, hogy nem ismerjük a másikat. Ezért kell, szerintem, beszélgetni, ismerkedni. Ekkor talán elkerülhetők az olyan kijelentések, minthogy sosem gondoltam volna róla vagy nem így ismertem meg és ehhez hasonlók.

Ugyan azt mondják, hogy a férfiak inkább menekülnek a beszélgetés elől. De mi van, ha mégsem teszik? Csak talán a nők nem arról akarnak beszélgetni, ami a férfiakat érdekli. Talán csak mi, nők, nem jó oldalról közelítjük meg a beszélgetést. Mert mi lenne, ha róla, magáról kérdeznénk a férfit? Miről mit gondol, mit érez, mit szeret? Mindezt persze anélkül, hogy megítélnénk a válaszait. Ha csak ismerkednénk vele, tudni akarnánk, hogy ő maga milyen. Nem úgy, hogy mond valamit és akkor máris megítéljük vagy esetleg elítéljük. Nem.

És bizony fejlődnünk kell ahhoz, hogy ne ítéljük meg a másikat. Ez nagyon fontos volna.

Egy kicsit még említsük meg azt a fajta csalódást is, amikor nem egy bennünk kialakult képben csalódunk, hanem tényleg a másikban.

Mondjunk egy példát, hogy könnyebben érthető legyen.

Olyankor elég nagyokat lehet csalódni, amikor ígéretekről van szó. Ó, én is rengeteg ígéretet kaptam életem során és sajnos, sorra csalódnom kellett.

Az egyik megígérte, hogy elvisz az Adriai-tengerhez, amit aztán a kapcsolatunk évei alatt egyszer sem tett meg. Egy másik megígérte, hogy leszokik a piáról, de sosem tette meg. Megint egy másik azt ígérte, hogy felvállalja a kapcsolatunkat, de ez sem történt meg. Mint sejthető, nem is vagyunk együtt. És ez csak néhány egyszerű példa. Erre valóban nem tudnám azt mondani, hogy nem a másikban csalódtam. Mert bizony benne. Mert őszintén szólva akkor minden esetben hazugság történt. Akár kisebb, akár nagyobb dologról van szó. Akkor is hazugság. És ha valaki hazudik nekünk, akkor abban bizony tényleg csalódunk.

Ezt a hazugságot egy másik ruhába is bújtathatjuk, amit úgy hívunk, hogy áltatás. Na, ezt sokan nagyon jól művelik. De elárulom, hogy hosszú távon nem kifizetődő a dolog.

Ha már a hazugságnál tartunk, akkor el kell mondanom, hogy én inkább az őszinteséget preferálom, akármennyire is fájdalmas. Mert nagyon az tud lenni. De akkor legalább tisztában vagyok a dolgokkal, nem képzelgek, nem várok semmit. Épp ezért olyan nagy csalódás sem fog érni később.

Ez csak egy szeletke volt az emberi csalódás műfajából. De gondolatébresztőnek megteszi.

Éppen ezért most be is fejezném eme eszmefuttatásomat. Gondolkodni lehet rajta. Én is fogok. Biztosan. Mert ilyen vagyok.

És hogy némi keretet is adjuk mindennek, elárulom, hogy kicsit én is csalódott vagyok. Mert úgy gondolnám, hogy ha valaki tetszik nekünk, megismernénk, akkor szeretnénk vele minél több időt együtt tölteni, hogy tényleg megismerhessük. Az én esetemben viszont pont az van, hogy alig töltünk együtt időt, így meg nagyon nehéz az ismerkedés. Ő nem szán kettőnkre elég időt, sőt, inkább nagyon keveset. Én szeretnék többet találkozni, de ha ő nem, akkor nem tudok mit tenni.

Hogy ő ilyen, az teljes mértékben róla szól. Én azonban kissé mégis magamra veszem az egészet. Gondolom, sokan tennének ugyanígy. Mert azt gondolom, hogy már megint hiába ismerkednék, a másikat talán nem érdeklem annyira, hogy több időt töltsön velem. Vagy ha mégis érdeklem, de fél?

Ott motoszkál folyamatosan a fejemben, hogy ez tényleg róla szól, hogy neki is vannak sérelmei, bántották már őt is.

Van értelme akkor továbbra is fenntartani egy ilyen még ki sem alakult kapcsolatot?

Hamarosan kiderül.