Csak egy kérdés

Valaki feltett nekem egy kérdést. Így szól: Miért osztom meg minden írásomat?

Mert hogy nagyon személyes dolgokról írok, mégis felteszem őket.

Igazán jó a kérdés. Tényleg. Ha megengeditek, akkor meg is válaszolnám most itt írásban is. Neki is elmondtam ezeket.

Először is, tényleg minden egyes bejegyzés személyes. A novellák, a mesék igazából mind rólam szólnak. De hát ki másról is szólnának?

Látszik, hogy azért én is küszködöm néha az élet útvesztőjében. Jó lenne, ha néha nem lenne útvesztő. De az a jó, hogy mindig sikerül kikecmeregni belőle. Szóval, hogy küszködöm. Néha nagyon fáj, néha nagyon örülök. Igen, ezek mind az én megéléseim.

Tehát, először is, azért osztom meg őket, hogy kicsit lássák az emberek, hogy igenis másnak is vannak problémáik. Néha kicsik, néha nagyon. Hogy ezekről lehet beszélni, sőt kell is. Ha van valaki, aki meghallgat minket, annak bátran el lehet mondani. Mert nagyon sokat tud segíteni, ha valakivel meg tudjuk osztani a nyűgjeinket.

Nem kell, hogy minden tabutéma legyen. Nem kell mindent magunkba fojtani. Meg kell tanulni megnyílni.

Ráadásul az is, hogy észre kell vennünk, hogy bizony mások is vannak rajtunk kívül a világban. Másra is oda lehet figyelni. Na, most nem konkrétan rám. De talán az írásaimból is kiviláglik, hogy mások is fontosak nekem, másokra is figyelek. Látom őket. Észreveszem őket. És észreveszem a szépséget, a jóságot a világban. Ezek is benne vannak az írásaimban.

Másodszor azért, mert nem tudom megbeszélni őket senkivel, amikor felmerülnek bennem a dolgok, amikről írok. Ezért inkább kiírom magamból. Mert írásban sok mindent vissza tudok adni. Nekem is jó, hogy kiírhatom. Mert egyszerűen írnom kell. Belső késztetés.

Ezek saját gondolatok, az én saját igazságaim. Nem akarom senkire sem erőltetni őket, hiszen mindenkinek megvan a saját igazsága. Itt azt is akarom mondani, hogy ha írok és nem beszélgetek valakivel, akkor nincs vita belőle, mert nem értünk egyet.

Nem kell a gondolataimat elfogadni úgy, ahogy vannak. Akinek szüksége van rá, az merít belőle annyit, amennyi neki kell.

Harmadszor meg azért, hogy ezekkel is erősítsem saját magam. Hiszen azt mondják, hogy aki ennyire megnyílik, az sokkal sérülékenyebbé válik. Sajnos, nagyon is igaza van ennek a mondásnak. Saját magamon érzem. De nem bánom és fel is vállalom. Nem könnyű. Éppen ezért vagyok úgy, hogy inkább azt gondolom, erősítenek engem a bejegyzéseim. Mikor újra és újra visszaolvasom őket, tudok belőlük meríteni. Egyik-másik különösen sokat ad.

Negyedszer pedig azért, mert én is valamiféle nyomot akarok hagyni a világban. Ha máshogy nem, akkor az írásaimmal. Hogy igenis merni kell, bátornak kell lenni. Akármit hoz is az élet, az olyan lesz, amilyenné alakítjuk.

Így van. Bennem is ott van, hogy ismert akarok lenni. Maradandó akarok lenni. Értékesnek tartom az írásaimat, és ha legalább egy embernek tudtam általuk valamit adni, akkor már megérte.

Nagyon sok mindent ki lehet olvasni az írásaimból, ha valaki figyel. Ha valaki mondjuk némi önismerettel és emberismerettel figyel. Lehet belőlük talán tanulni is, töltekezni. De azt én is kérem, hogy ítélkezés nélkül olvasson mindenki. Hiszen egyikünknek sem tiszte megítélni a másikat.

Tiszteletben kell tartanunk mindenkinek a személyét és személyiségét.

Igyekszem senkit sem bántani. Hiszen én sem szeretném, ha engem bántanának.

Talán ezek a legfőbb okok, hogy miért is írok annyi mindent és miért is osztom meg őket. Ez tényleg valamiféle belső késztetés.

A mai napon is írtam még valami mást is, de az csak holnap fog eldőlni, egy találkozó után, hogy meg is osztom-e mindenkivel vagy inkább törlésre kerül.

És amikor már kikapcsoltam a számítógépet és gondoltam, hogy lefekszem aludni, jött egy ilyen gondolat, hogy meg kell válaszoljam a feltett kérdést írásban is.

Kedves ismerősöm, aki feltette a kérdést, szokott nekem segíteni megérteni a dolgaimat. Vagy legalábbis segít, hogy esetleg más szemszögből is rájuk lássak.

Szóval, akinek szüksége van rá, az ne fukarkodjon a gondolataival és ossza meg őket bátran másokkal. De azért vigyázzunk, hogy kivel osztjuk meg! Aki esetleg azokkal visszaél vagy bánt minket, azokkal semmiképpen sem szabad megosztani. Olyanokkal kell, akik támogatnak, akik esetleg tudnak segíteni, rávilágítani valamire.

Jaj, most is csak írnék és írnék. De muszáj abbahagynom, mert még meditálni akarok.

Hé, hé, ujjacskáim, ideje befejezni az írást! Tessék most már leállni! Kell a pihenés.

Mindenkinek csodákkal teli mindenséget kívánok!

Öleléééés