Úti napló - 9. nap

Elérkezett a nem várt nap. Ma fogunk hazamenni. Sajnos, eltelt az egy hét. Pedig olyan jó volt itt lenni. Ahogy valaki megfogalmazta, egy saját kis inkubátorunk volt itt.

Igen, egy másik világot teremtettünk magunknak, ami tele volt pezsgő élettel, szeretettel, sok-sok nevetéssel. Annyira feltöltő volt a közeg! Ha ilyen nők lennének még többen és többen az egész világon (tudom, hogy nagyon sokan vannak már), nagyon hamar tudnánk egy békét világot teremteni.

Igyekeztünk kihasználni még az együtt tölthető időt. Reggel lementünk még a kertbe a pálmafák közé, ahol szökőkút is van. Csináltunk egy rövid napüdvözletet, majd egyszerűen csak betettünk mindenféle zenét és táncoltunk. Nőiességünket még inkább előhozva önmagunkból. Már csak néhányan voltunk, miután a fele társaság már tegnap hazautazott.

Megint volt persze finom reggeli. Utána pedig belekezdtünk egy érdekes kártyázásba. Csapatépítő a kártya neve. Mindig húz valaki egy kártyát és felolvassa, ami rajta van. Lehet ez egy kérdés, amit aztán mindenki megválaszol. Lehet egy feladat, amit mindenki megcsinál. Vagy éppen felidéz mindenki egy emlékezetes pillanatot. Sok kártya volt, mi csak néhányat húztunk, de azzal is nagyon el tudott menni az idő. Volt egy jó kis feladat. Teljesen spontánnak kellett lenni és mindenki pillanatok alatt feltalálta magát benne. A feladat: válassz ki a szobából egy tárgyat és add el a csapat többi tagjának egy perc alatt. És mindenki talált valamit és mindenki hamar feltalálta magát ebben a feladatban. Nagyon jó volt és meglepő.

Aztán még ebéd előtt felmentünk a szobába összepakolni. Én, mondjuk, pikkpakk kész voltam. Lementem. Fanny még velem is készített egy videóinterjút arról, hogy éreztem magamat, ilyen élményeket viszek magammal, kinek ajánlanám ezt a programot.

Utána jött az isteni utolsó ebéd. Annyira finom ételek voltak minden nap, hogy ezek közül én nem is tudnék kedvencet választani. Nekem mindegyik a kedvencem volt, egytől egyig.

Sajnos, nagyon hamar eljött a búcsú ideje. Csomagoltunk magunknak szendvicset, gyümölcsöt az útra. Többszörös ölelések voltak, örültünk, hogy találkoztunk, hogy megismerhettük egymást. Mindenkinek megköszöntük, amit kaptunk tőle.

Végül csak beszálltunk a kisbuszba és könnyes szemmel elindultunk a reptérre.

Nagyon kedves volt a személyzet is. Velük is összeismerkedtünk, beszélgettünk. Tőlük is meleg öleléssel vettünk búcsút.

Hiányozni fog mindenki, a hely, az idő és nekem az óceán, de nagyon. Írtam már, hogy itt milyen idő van? Azt mondják, Tenerifén, de lehet, hogy az egész Kanári-szigeteken örök tavasz van. Tényleg minden nap tavaszi volt az idő. Reggel hűvöske volt, néha hosszú ujjút kellett felvenni, ha kimentünk a teraszra. Napközben is mindig volt legalább egy kis szellő, de volt, amikor jobban fújt a szél ott fent a domboldalon. Harminc egy-két fok volt a nagyon maximum, de inkább harminc alatt maradt. Viszont, mikor lementünk az óceánpartra, ott lent mindig sokkal melegebb volt. No, igen, hamar le is égtem. A lábfejem is úgy leégett, hogy még be is dagadt. Minden nap kenegettem aloe verás krémmel, de kaptam ár más finom gyógyító olajakat is. Ma, induláskor még nem volt teljesen gyógyult, de már nagyon szép volt.

Mesélni akartam még a helyről. Adeje, ott voltunk. Maga a villa tágas és világos. Az udvaron fűtött medence, így még kora reggel is lehetett benne úszni, volt, aki meg is tett. Nem én. A hatalmas nappali-ebédlőben mi összetoltuk az asztalokat, így mindig egy nagy asztalnál tudtunk enni, beszélgetni, csinálni a foglalkozásokat.

A mi szobánkban, vagy inkább lakosztályunkban hat ágy van: két ágy a külső, négy a belső szobában. Külön konyha, vécé és külön zuhanyzó. És persze a hatalmas terasz, ami két oldalról teljes egészében elfoglalja az épületet. Minden szobának neve volt és nem száma. A miénk a Nice day nevű volt és nagyon szerettük. Legalábbis én biztosan. De volt Smile, Dream, Follow your heart. A többit nem tudom, nem emlékszem rájuk.

Imádtam, hogy az óceánra lehetett látni. Ahogy írtam korábban is, engem teljesen elvarázsolt, magába szippantott a varázsa. Fájó szívvel hagytam ott.

Most itt ülök a repülőn, itt írok és még mindig az óceán felett repülünk. Már egy cseppet sem félek a hatalmas víztől. Egyáltalán magától a víztől. Remélem, bízom benne és vágyom rá, hogy minél hamarabb újra az óceánban pancsolhassak. Meg hajózhassak rajta. Aztán talán egyszer megtanulok búvárkodni is, ahogy arról már álmodtam is régebben.

Micsoda gyönyörűséges innen fentről is az óceán! Hihetetlen.

Na, hol is tartottam? A házigazdánk Mosolyka és a férje. Persze leginkább Mosolykával voltunk, aki Fanny. Nagyon kedves, önzetlen, odaadó embert ismerhettem meg a személyében. Ő volt a nagyon finom, fantasztikus ételek kitalálója is. Nagyon nagy hálával tartozom neki is. Köszönöm.

Mondtam már, egy családdá váltunk a pár nap alatt.

Pami barátnőmnek köszönhetem, hogy tudomást szereztem erről a hétről. Az ő közbenjárása is segített, hogy ott lehessek. Meg persze az is, hogy ő már korábban elképzelte, eltervezte, hogy végre együtt elutazhassunk valahova. És milyen jó, hogy ez így összejött! Új barátokat szereztünk, rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Azt hiszem, minden ott jelenlévő hölgyemény nevében mondhatom, hogy ez a hét olyan élmény volt, amit soha nem fogunk elfelejteni.

Most pedig repülünk vissza az ehhez képest igencsak szürke életünkbe, hétköznapjainkba. Az enyém legalábbis ilyen. Valamit azért bennem is átfordított ez a hét. De még hagynom kell, hogy igazán leülepedjen bennem. Az biztos azonban, hogy innentől már nem lehet ugyanaz, mint eddig volt. Változniuk kell a dolgoknak. Nekem is és az életemnek is.

A repülő ablakán besüt a nap. Elég nagy ereje van. Megint a gép hátsó felében vagyunk, így van egy állandó zaj. Azt mondják, elöl csendesebb. Nem számít, hol ülök. Itt vagyok egy repülőn, fent a levegőben. Ez mindenhogy egy fantasztikus dolog. Minden szempontból. Nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem Tenerifén, hogy olyan csodálatos embereket ismerhettem meg. Hálás vagyok minden ott megélt pillanatért. Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna.

Apropó, ajándék. Nem hoztam senkinek semmit, csak ezt az úti beszámolót tudom átadni nektek. Magamnak is csak apróságokat vásároltam, mint szappan, aloe vera krém, toll, hűtőmágnes, csak hogy legyen valami maradandó is. A fél világot össze lehetett volna vásárolni, de azért ahhoz pénz is kell. Lényegesen több, mint amennyit eddig megengedhettem magamnak.

Nagyon finom illatú vulkáni szappant vettem. Talán nem is fogom elhasználni. Vagy talán félbe vágom és csak a felét használom el.

Elfáradtam. Még csak úgy jó másfél órája repülünk, még jó pár óra hátra van. Éjfél előtt nem nagyon érünk haza. De legalább utána hamar otthon leszek. A barátnőmért jön az ismerősé és engem is elvisznek haza. Legalábbis ez a terv. Fáradt vagyok. Hosszúra nyúlik ez a nap is.

Még holnap szabadnak. Megpróbálom kipihenni magamat. Orvoshoz is el kell mennem. Megígértem a lányoknak, hogy valóban elmegyek. Nagyon nem jó, hogy még mindig fájok. Még mindig nehézkesen megyek. Muszáj lesz valami dokit felkeresnem. Aztán, ha beutalókat ad, ahol hosszú a várakozási idő, akkor maradnak az alternatív megoldások, terápiák.

Most egy kicsit pihenek, eszem pár falatot. Azt azért majd még megírom nektek, hogy épségben hazaérkeztem.

18.09-kor emelkedtünk a levegőbe. 19.43-kor pillantottam meg az első szárazföldet. Éjfél után néhány perccel landoltunk és egy óra körül értem haza. Pamiék hoztak haza.

Megint az volt a legnagyobb bajom, hogy amikor felálltam az ülésből, megint alig tudtam menni. Ez katasztrofális, de amúgy épségben hazaérkeztem. Nyugis volt az összes utazás hazafelé.

E sorokat most már itthon írom. Annak ellenére, hogy elég későn vagy inkább korán feküdtem le, mégis korán keltem. Néhány óra alvás után. Már hat óra előtt fent voltam. Persze napközben lepihentem, mert csak kijött a fáradtság.

Délelőtt jártam a dokinál is. Csak fájdalomcsillapítót írt fel, amit amúgy sem szednék be, tekintve az allergiámat a gyógyszerekre, meg kiírt táppénzre. Ez felesleges volt, mert mennem kellett dolgozni, emberhiány van a boltban. De jobb is volt így, mert mit csináltam volna otthon egy hétig? Jövő kedden kell visszamennem. Szóval beutalót nem kaptam sehova.

Fanny! Neked külön köszönöm, hogy adtad/adtátok ezt a csodás helyet, kitaláltad nekünk a finom ételeket, hogy ezeket a csodálatos embereket „gyűjtötted” össze erre a hétre. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek téged és a férjedet is. Fantasztikusat alkottatok és nagyon jó, hogy kitaláltátok ezt a női hetet. Nagyon sokat adtatok mindannyiunknak. Köszönjük.

Ez volt felnőtt életem első nyaralása. Hívjuk nyaralásnak. Felejthetetlen élményekkel tértem haza. Soha nem fogom elfelejteni senkinek sem, akinek ebben valamilyen módon része, szerepe volt. Nagyon köszönöm mindannyiótoknak, hogy lehetővé tettétek számomra ezt a hetet. Neveket nem írok, de a kezdőbetűjük álljon itt: P, P, M, F, S. Nélkületek ez most valóban nem jött volna össze. Érezzétek örök hálámat.

 

Elbúcsúztunk 😢

Úti napló - 8. nap

Vasárnap van. Úgy eltelt ez a hét! De itt amúgy is másféle időszámítás van. Az ember nem is érzi napközben, hogy mennyi az idő. A nap reggel mindig valamikor hét óra után kel fel és közel 9 órakor vagy utána megy le.

A napközbeni foglalkozások meg olyan hangulatban telnek, hogy észre sem vesszük az órák múlását. Egyszer csak hopp, és már ebéd is van. Aztán hopp, jön egy másik foglalkozás vagy éppen ideje indulni, ahová terveztük. Hopp, máris este tíz óra van. Ja, hogy már mindjárt éjjel egy óra van! Mondom én, csak úgy röpködnek az órák. ⌛⏰⌚

Az egész hét olyan volt, hogy szinte nem volt nap, amikor éjfél előtt feküdtünk volna le. Volt, amikor nekem sikerült. A jó hangulat, a remek társaság, ugye. És persze, hogy hét előtt nem is igazán kelünk fel. Hétkor még nem kel fel a nap, még a hegyek mögött van, úgyhogy kicsit még sötét is van. Ma például én fél nyolckor keltem. Kikászálódtam az ágyból, némileg kevesebb fájdalommal. Reggeli készülődés, zuhanyzás. Aztán mire elkészülődtünk és lejöttünk az ebédlő-nappaliba, már 9 óra is volt, vagyis reggeli idő. Most is, mint minden nap, nagyon finom volt a reggeli. Mindenki jól teleette magát. Én is. Ezeket nem lehet abbahagyni. Vegán és gluténmente kaják vannak, zöldségkrémek, zöldség, gyümölcs, tea és jól lehet velük lakni. Ezt most üzenem azoknak is, akik fanyalognak, hogy vegán kaján hogy lehet élni és jóllakni vele. Hát nagyon egyszerűen. Az egyik legjobb a vegán étkezésben, hogy nincs utána kajakóma. 😊😋😍

Hogy miket ettünk a felsoroltakon kívül? Zöldségleveseket, gyümölcslevest, tésztát lencse bolognaival, tofus ételek, édességek, mint fagyi, különböző sütik, gombóc. Szóval egy pillanatig sem éheztünk és minden alkalommal nagyon jóllaktunk. Utólag is még egyszer köszönöm azt a sok finom ételt. 💗💙💚💛💜💝

A mai délelőtt megint az erőpalackozásé volt. Most a társaság másik felén volt a sor, hogy megkapja azokat a szavakat, mondatokat, amik az ő jó tulajdonságait dicsérik. Mert ugyebár abban van az erő, ha felismerik, észreveszik az ember jó tulajdonságait és azokat emelik ki. Ettől fogjuk magunkat még értékesebbnek érezni. Ez visz minket még előrébb, válunk még jobbá, szeretjük még jobban önmagunkat és az életet. 💝💝💝

Én voltam a sorban az utolsó, aki megkapta ezeket a szeretetteli, kedves, önbizalom-növelő szavakat, mondatokat. Ezek lettek nekem bepalackozva. Úgy döntöttem, hogy én ezt most megosztom veletek. Nagyon nagy szeretettel kaptam őket. Nagyon jólesett mindenkitől, hogy megláttak, hogy így és ilyennek látnak, hogy ilyen dicsérő szavakat kaptam. Meghatódtam én is, szükség volt a zsepire. Olvassátok és érezzétek, ahogy átsugárzik minden szóból a szeretet! 💖💖💖

„Amikor először megláttalak és elmosolyodtál, az nagyon megtetszett. Azóta is szeretem a mosolyodat, mert olyan őszinte. És szeretem, hogy amint belépek ide (étkező-nappali), minden reggel tőled kapom az első ölelést. És ezt is nagyon szeretem.

Nagy tanító vagy. Mindig olyan gyermeki bár árad belőled. Természetes szépség vagy. Csodás író. Amazon, egy igazi harcos. Színes szépség. Jó, hogy vagy.

Türelmes türelmetlenség. Bátor példa. Megnyitó varázs. Kacagó tündér. Fantasztikus kreatív varázslónő.

Sorsfordító. Nagyon fontos, hogy mindig higgy magadban! Mély figyelő. Hangos a jelenléted, de csendben. Mindig itt vagy és figyelsz, csendben vagy legtöbbször, de ha nem vagy itt, azt rögtön észrevesszük és azt kérdezzük: Hol a Gina?

Szeretetgombóc vagy. Alkalmazkodó. Soha nem szóltál, hogy túl hangosak vagyunk és nem tudsz aludni. Mindig türelmesen megvártad, hogy elcsendesedjünk. Türelem angyala.

Ölelő anya. Varázspálcás Holle anyó. Bölcsen figyel. Meghallgat.

Ha nincs szürke, színek sincsenek, hiszen a szürke benne van minden színben. Nekem egy igazi motiváció vagy.

Gyöngéd szeretet. Álmodozó sellő. Bölcs asszony. Alkotó erő. Törékeny ibolyaszál. Értelem és érzelem. Kinyíló csillagkapu. Kíváncsi fáncsi. Hajladozó hullámlovas. Suttogó kiáltás. Lélekíró. Csodacsibe – ide nekem a világot! Vidám szeretettündér.

Dzsinn-a, aki varázsol. Ginuska. Abból, hogy én adtam neki egy masszázst, én is sokat kaptam.

Szeretgetni, ölelni, ölelgetni való. Vidám szeretetgombóc. Virító, csilingelő csengettyű. Mandala alkotónő. Mandala varázslónő. Őszinte szeretetet adó. Odafigyelő gondoskodó. Hajasbaba. Ficánka, a vízi tündér. Hullámok hercegnője.

Ahogy néztünk téged a hajón, figyelted a vizet, teljesen eggyé váltál és együtt hullámoztál vele.

Józan, flörtbe hajló naplemente. Ezüstös fény. Életművész-lélek. Apró feltörekvés – Ragyogj!

Biztató bensőségesség. Gyöngybetűvel alkotó. Natúr Niké. Kinyíló rózsaszál. Ölelő szeretet.

Nehézségben is ragyogó. Szerethető csillagmag. Belső teremtőerő teremtő.

Múltat elhagyó, beintegráló. Jó szándékú varázslólány. Csillagkapu. Minden érted van.

Báj, kedvesség, figyelmesség.

A fény, amit teremtesz, megmarad az örök tartományban és így elérhető gyermekeid számára is.

„Örömmel közvetítem a fényt. Nyitott szívvel és isteni gondolatokkal segítem embertársaimat, hogy ő is összekötődjenek az egység fényével. Csak felfelé haladok, mert lefelé már nincs dolgom, áldom a kegyelem állapotát. Tolerancia, türelem életed minden területén. Ezek az utolsó próbatételek, de Te maradj nyugodt. Tudd, hogyan nyugtathatod meg magad mihamarabb. Tanuld meg, hogyan működés, ha az ellenoldal korrepetál. Minden érted és miattunk történik.””

Igen, előfordulnak benne ismétlések, mert ezeket összességében tíz csodálatos nőtársamtól, új csillagcsaládomtól kaptam. És mindegyiküknek nagyon köszönöm, hogy így megláttak engem. 😘😘😘

Persze kölcsönös volt mindenkivel ez a szeretetfolyam. Mert ez egy ilyen társaság volt. Mindannyian megléptünk, meghaladtunk dolgokat, tanultunk egymástól, gyógyultunk egymás által. Mindenki őszinte önmagát adta. Nem voltak játszmák vagy veszekedések, sértődések, félreértések. Mindenkinek fontos volt, hogy mit adhat a másiknak, a többieknek. Hogy emelhetjük még inkább egymást.

Volt ismerkedés, alkotásnap, tanulás, tanítás, de kaptunk egymástól masszázs, gyógyítást ilyen-olyan formában, sok-sok törődést, ölelést. Belepótoltam kicsit az öleléshiányos életembe.

Többen hozták valamilyen kártyájukat, illóolajakat, virágcseppeket, amikkel így vagy úgy megajándékozták a társaságot. Valaki mindenkinek hozott apró ajándékokat. 💝🎁

Én csak a jelenlétemmel és az öleléssel tudtam hozzájárulni mindehhez.

Sajnos, mivel ez már az utolsó nap volt, így a társaság fele ma hazament. Könnyes volt a búcsú részemről is. Igazán olyanok voltunk, mint egy nagy család és bizony fájt az elválás. Hiányozni fognak. Persze megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot és fogunk még találkozni. Remélem, így is lesz.

Nekem nagyon sokat jelentett ez a hét ezekkel a nőkkel. Ilyen női közösségben még soha nem voltam. 💚💚💚

Kicsit azt érzem, hogy ki is maradtam dolgokból, mert láttam, ahogy itt nagy összefonódások, beszélgetések, nevetések történnek, én pedig sokszor csak elvoltam csendesen. De semmi baj, ez most így volt jó. Sokat töltődtem én is, adtam is és nagyon sokat kaptam. Sosem fogom elfelejteni ezt a hetet, ezt a helyet. Mert a hely igazán elbűvölt, az óceán elvarázsolt. Nem is bírok betelni vele, a látványával, a vizével, de már csak azzal a tudattal, hogy az óceán szinte karnyújtásnyira.

A mai napomat is a fájdalmaim keserítették meg. Ebéd után, miután elmentek a csajok, mi, akik itt maradtunk, úgy elvoltunk magunknak. Ki bement a medencébe úszkálni, utána napozni. Ki elvonult valakivel beszélgetni. Elcsendesedett minden és mindenki.

Később kaptam egy nagyon jó lábmasszázs, amibe még bele is aludtam, pedig nem volt finomkodás.

Én is ezt a délutánt használtam ki, hogy oly sok mindent leírjak, így a délutánom, estém nagy része írással telt. 📖

Már elmúlt tíz óra, vidámkodnak a többiek, én mégis úgy érzem, továbbra is írok. Nem tudok minden harsánykodásba bekapcsolódni.

Lassan viszont már lefekszem aludni. Holnap délután már mi is indulunk haza. Nem akarok hazamenni. Nem akarom itt hagyni ezt a helyet, az embereket, a csodás óceánomat. 🌊🌊🌊

 

Úti napló - 7. nap

 Már szombat van. Két nap és indulok haza. De addig még van bő két nap.

Kicsit később keltem a szokásosnál, úgy nyolc körül. Minden nap hosszúra nyúlik, úgyhogy jólesett aludni. Ahogy kikelek az ágyból, kinézek az ablakon és egyik oldalról a hegyek, a másik oldalon pedig a hatalmas óceán látványa fogad. Tudnám évezni minden reggel, minden nap ezt a látványt.

Reggeli után még volt egy kis idő magunkra, úgyhogy én még leültem kicsit írni. Néha nehéz, mert körülöttem dumálnak a csajok. Azért tudok írni, nem marad el, hiszen meg akarom írni nektek az utazásom élményeit. Ahogy már mondtam, a jó dolgokat meg kell osztani mindenkivel.😁

Délelőtt bepalackoztuk az erőnket. Mindig egy valaki volt a fókuszban, neki mondtunk mindenféle jót önmagáról, ő ezt felírta egy papírra és ezt a papírt beletettük egy pici palackba. Nagyon jó volt, nagyon izgalmas. Sok nevetés és sírás volt közben, de csak azért mert olyan sok jót kapott mindenki. A néhány óra alatt csak a fele társasággal voltunk meg, a másik felét eltettük holnapra, hiszen délután még egy nagyon izgalmas kaland vár minket.

Későn volt ma az ebéd, úgyhogy igyekezni kellett, mert időre kellett mennünk egy másik településre, ami ide 18 km-re van. Ennyi nővel amúgy sem egyszerű elindulni.

Ezen a programon most úgy veszek részt, hogy az egyik nagyon kedves csajszi befizetett rá. Még egyszer szeretném ezt megköszönni. Nagyon hálás vagyok érte.😇🙏💗

Kíváncsiak vagytok, hogy mi volt ez a fantasztikus program? Nem is tudom, hogy írjam ezt meg nektek. Még most is annyira izgatott vagyok miatta. Szóval!

Los Gigantesbe mentünk a kikötőbe, hogy kihajózzunk delfin- és bálnalesre! Micsoda csodásan borzongató még csak belegondolni is, hogy kimegyünk a hatalmas óceánra és ilyen csodálatos lényeket láthatunk. Ha látunk.

Izgatottan vártam, hogy odaérjünk. Ez a település, mármint Los Gigantes is olyan tisztának látszik. Vidámak, színesek és világosak az épületek. Mindenhol az a sok virágzó színes növény vagy zöld levélnövény. Meg persze a hatalmas pálmafák meg kaktuszok. Imádom, hogy az itteni kaktuszok ilyen hatalmasra nőnek. Otthon én is próbálkozom kaktuszt nevelgetni, de az egészen más. Itt meg alig van eső, víz, csak a ragyogó napsütés és mégis olyan nagyra megnőnek. Láttam egy csodálatos és óriási, nagy levelű fikusz bokrot. Ilyet is nevelgetek otthon, de az enyém tán úgy 50 cm magas lehet és egyelőre csak egy szára van. Úgyhogy gyorsan meg is lepődtem és ámuldozva néztem, hogy ez itt kint a kertben, a tűző napon ilyen óriási bokorrá növekedett. Meg banánültetvények előtt is elmentünk.😍😍😍

Az egyik lejtőről pedig megláttam a végtelen óceánt. Ó, hogy imádom már a látványát is! Amíg meg nem láttam az óceánt, nem is tudtam, hogy mi hiányzik az életemből. Innentől már nem akarok az óceán nélkül élni. Már csak meg kell tanulnom rendesen úszni, hogy még bátrabban belemehessek.

Még bőségesen volt időnk a hajó indulásáig, úgyhogy egy kicsit még körülnéztünk a kikötőben. A nap ezer ágra sütött, nagyon égetett. Felvettem egy hosszú ujjút és tőlem szokatlan módon egy vékony naciban voltam, kalap a fejemen. Megcsodáltuk a kikötői vígy gyönyörű színét. Néztük a benne úszkáló halakat. A kikötőt hatalmas kőfal választotta el a nyílt óceántól. Nagyon vártam már, hogy láthassam. Nagy nehezen odabattyogtam a kikötő másik végébe, ahol vártuk, hogy befusson a hajó, amin majd kifutunk.

Segítséggel tudtam csak menni, mert annyira fájtam, hogy minden lépés kész kínszenvedés volt. De odaértünk és még midig sokat kellett várni a hajóra.

Nem is tudom, mire számítottam. Mondjuk az igaz, hogy valami nagyobb hajóra, mint ami befutott. Nem volt kicsi ez sem, de hát ugye ötletem sem volt, hogy mekkora lesz a hajó, ami a nyílt vízre visz.

És befutott a kalózhajó. Barna színű, tele kötelekkel, árbócokkal, egy kisebb emelettel. Na meg persze jó pár kalózzal, amik amúgy szobrok voltak. A hajó farán, oldalt a korlátnál, az egyik drótkötélen. Lehetett még máshol is, amit én nem láttam.

Az érkezők leszálltak, mi felszálltunk. A mi csapatunkból heten voltunk. Egy helyre ültünk. Nagy lendülettel és vidámsággal futottunk ki a kikötőből. Nemzetiségek sokasága volt a hajón: magyarok rajtunk kívül is, németek, brit angolok, franciák, spanyolok. Meg aztán még ki tudja, kifélék, mifélék voltak.

Nem sokkal azután, hogy kiértünk a kikötőből, találtam magamnak egy másik helyet és átültem oda. Ez a hajó jobb szélén és elöl volt. Leültem a padra háttal mindenkinek és csak bámultam a hatalmas, fekete vizű óceánt. Napszemüvegen keresztül feketének látszott. Engem teljesen megbabonázott és elvarázsolt. Alig vettem le róla a szememet.👀

Jó sok videót és fényképet készítettem. Nem tudtam betelni vele. Mintha ez is az otthonom lenne. Mintha hozzá tartoznék. Szinte eggyé váltam vele.🌊🌊🌊

Ahogy a többiek mondták is, hogy látták, amint teljesen elmerülök a látványban, ahogy szinte együtt hullámzom vele. El is neveztek a hullámok hercegnőjének.

Olyannyira a hatása alá kerültem, éreztem, hogy szinte hipnotizál. Egyre jobban és mélyebben elmerültem az óceán hullámaiban. A nézésükben. Elképzeltem, hogy milyen élővilág lehet alattunk. Mennyi élet lehet ott! Látni ugyan ebből semmit sem lehetett látni. A víz sötétnek, feketének látszott. El sem tudtam képzelni, hogy milyen mély lehet. Az internet átlagos mélységre több, mint 3 km-t ír! Hát ebbe még belegondolni is hűha! Én meg ott voltam ezen a hajón, alattam a hullámzó óceán az elképzelhetetlen mélységével. Mámorító volt.💜💜💜

Ugye, arra emlékeztek, hogy már korábban is írtam a fennálló vízfóbiámról? Még a Balatonba se mente bele, mert nem mertem. Nem látom az alját. Meg még. Meg amúgy sem tudok úszni.

Aztán pár nappal korábban írtam, hogy hívott az óceán. Ahogy pedig ott ültem a hajón és szinte eggyé váltam a vízzel, még csak a halvány szikrája sem volt meg bennem ennek a víztől való félelemnek.

Hallottam a többiek hangoskodását, nevetését, jókedvét, de én ebben most egyáltalán nem akartam részt venni. Nekem akkor és ott csak az óceán létezett. Csak őt láttam. Csak őt akartam látni. Egyetlen pillanatot sem akartam elszalasztani a látványából.

Nagyjából egy órája hajózhattunk már, amikor a távolban végre megpillantottunk valami vízből felbukkanó állatot. Aztán egyre közelebb voltak és akkor már láttuk, hogy azok delfinek. Nem tudom, milyen fajtájúak, de ezek nem azok a szürke palackorrúak voltak. Ezek rövid orrú és fekete delfinek voltak. Általában párban bukkantak fel. Sikerült róluk videót is készítenem.😍

Mindenki hangosan ujjongott, amikor felbukkantak. Egy ideig láttuk őket, aztán megint eltűntek. Utána megint csak a nagy feketeséget, a hullámzó feketeséget bámultam. Sajnos, bálnát nem láttunk. Pedig de szerettem volna látni!

Hipnotizálva voltam egyre jobban. Most, csak így értettem meg, hogy milyen hatása van nézni és halltani a hullámzó vizet. Most már értelmet nyertek számomra az ilyen jellegű meditációk.

Lassan közeledtünk megint a sziget fel. Megint olyannak látszott, mintha némi köd borítaná, de azt gondoltam, ez biztos megint az afrikai homok.

A kikötő mellett elhaladva azon gondolkodtam, vajon hová is megyünk, ha nem kötünk ki? Egyenesen az óriási sziklák felé tartottunk. Aztán egyszer csak megálltunk és akkor következett az, hogy bele lehetett ugrálni a hajóról az óceánba. Én sajnos nem ugrottam be, mert ahogy már mondtam, nincs biztos úszástudásom. Ne a mélység tartott vissza, csak az hogy nem tudom, hogy jöttem volna a felszínre. Pedig de jó lett volna beleugrani a kék mélységbe! Megtanulok rendesen úszni és legközelebb már nem hagyom ki.

Miután mindenki, aki akart, kiugrálta magát, újra felhúztuk a horgonyt és most már egyenesen visszamentünk a kikötőbe. Közel két és fél órát voltunk kint az óceánon. Egész napot is el tudtam volna tölteni ott, de eddig szólt az utazás. 😊😍💙💙💙

Megint elmúlt bőven kilenc óra, mire visszaértünk. Tán fél tíz is volt? Azt hiszem, mert visszafelé még megálltunk egy szupermarketnél, itt supermercado. A többiek bementek, én a kocsiban várakoztam. Csak feltartottam volna őket, mert alig bírtam menni.

A vacsora negyed 11 körül volt. Utána le is feküdtünk, mert már mindenki nagyon fáradt volt. Én kidőltem. Sokkal jobban elfáradok a fájdalmak miatt, mert elég nehezen járok így. Sokkal megterhelőbb. A sebességem a lajháréval vetekszik. Megyek haza és megyek majd el az orvoshoz. Meglátom, mit mond, hogy kapok-e ide-oda beutalót, mikor jutok be ezekhez. Ha hónapokat kell várnom, akkor, ahogy már írtam, maradnak az alternatív terápiák.

De fájdalom ide vagy oda, ezt a mai élményt semmi sem homályosíthatja el. Ehhez foghatót még soha életemben nem éltem át. Nem győzők eléggé hálás lenne Felségnek👸, hogy kifizette nekem ezt az utazást. Hogy miért Felség, annak kedves története van, de mivel nem az én történetem, nem én fogom elmesélni. Egy nagyon szerethető, kedves hölgyről van szó. Még egyszer nagyon, de nagyon és még annál is jobban köszönöm. Cserébe egy szerény ajándékot tudtam csak adni, bár az ő szavaival neki ez nagy kincs. Egy általam készített kicsi mandalát. Egyet azokból, amiket még tavaly készítettem.

Az élet valóban csodálatos és soha nem tudhatjuk, milyen csodákat tartogat nekünk. 😊😍

KÖSZÖNÖM 💓💕💖💗💙💚💛💜💝👸