Figyelj és hallgass a testedre!

Mint minden más írásom, természetesen ez is személyes tapasztalatok alapján születik meg.

Nincs még egy olyan tökéletesen működő rendszer, mint a testünk.

Igaz az a kijelentés is, miszerint a lelki bajaink, problémáink, történéseink kivetülnek a testünkre. Vagyis a lelki dolgaink valamilyen testi tünetben nyilvánulnak meg.

Ugyanígy igaz az is, hogy ha jól érezzük magunkat és rendben vagyunk, akkor igazából láthatóan megszépülünk.

Amikor mások azt mondják nekünk, hogy ki vagyunk virulva vagy milyen szépek vagyunk és ők ezt nem értik, akkor, ugye, mi csak mosolygunk. Mert tudjuk, úgy érezzük, minden rendben van velünk, az életünkben.

Aki kicsit jártasabb úgymond az emberekben, az a külső testi tünetekből vagy belső betegségekből akár azt is tudhatja, hogy esetleg milyen lelki gondokkal küzdhet az illető, aki talán nincs is egészen tisztában azzal, hogy valami lelki probléma miatt beteg.

Én nem vagyok annyira jártas ezekben a jelekben, úgyhogy itt ezekről nem is esik szó. Hiszen csak arról írhatok, amit magam is tudok.

Arról sem fogok írni, hogy mennyiféle dolog miatt szenvedhetünk, mert a lista végtelen.

Most túlságosan arról sem fogok írni, hogy mi lehet az oka, hogy emberek nem lépnek ki ebből, hogy nem kezelik/kezeltetik a lelki bajaikat, és csak a testi tünetekkel foglalkoznak.

Tudjuk, hogy van, aki élvezi ezt az áldozatszerepet.

Van, aki szimplán nem tudja, mit kellene csinálnia.

Van, aki fel sem ismeri – mert nem akarja vagy nem tudja –, hogy neki valamilyen lelki problémát kellene megoldania ahhoz, hogy kigyógyuljon testi betegségéből.

A felismerésekhez, az ébredéshez és a változtatáshoz elsősorban önismeret és önszeretet kell. Lépésenként eljuthatunk mindegyikhez. De talán a legeslegelső lépésnek annak kellene lennie, hogy már eléggé fájjon az állapot, amiben vagyunk, és megszülessen bennünk az igény a változásra, a változtatásra. Amíg ez a belső késztetés nincs meg bennünk, addig elég nehéz lesz kilépni egy ilyen állapotból.

Eme bevezető után jöhet a lényeg, amiért ennek a bejegyzésnek a megírásába fogtam. Ugyanis bizonyos esetekben nálam is nagyon erős testi tünetek léptek fel, amik a helyzet megoldásával szépen elmúltak, megszűntek. Némelyik egy napon belül. Számomra is csodaszámba mentek ezek a dolgok (is).

Ezekből a történetekből egyértelműen kiviláglik, hogy mennyire nagy haszna van (volna), ha elkezdünk foglalkozni az önismerettel és gyakoroljuk is, és az is, hogy mennyire fontos a tudatosság.

Én is évek óta benne vagyok az önismeret gyakorlásában és igyekszem mindig egyre jobban tudatossá válni az életemben. Ennek ellenére néha nekem is kell egy kis idő, hogy felismerjem a történések hatását az életemre, a testemre. Innentől, ha megtörtént a felismerés, akkor már könnyebben megy az adott helyzet rendezése.

Hadd meséljek akkor!

Majdnem minden történetem hogy, hogy nem, egy-egy férfihez köthető kapcsolatomról szól. Ezekben éltem meg számomra fájdalmas és néha megdöbbentő tüneteket. Időrendben fogok haladni. A tünetek időrendjében.

Elöljáróban néhány mondat az apámról. Hisz tudjátok, sok felnőttkori problémánk, párkapcsolati gondunk visszavezethető a szülőkre.

Egy éves voltam, amikor a szüleim elváltak. Második gyerek vagyok, van egy nővérem és három öcsém. Nekik azonban más az apjuk. Ahogy a szüleim elváltak, apám soha többet nem foglalkozott, nem beszélt velem. Tudtam, hogy ki ő, később láttam őt, sőt, dolgoztunk egy munkahelyen is felnőtt koromban, de mindig került engem.

Későbbi kevés pszichológiai tanulmányaim és nagyrészt az önismeret hatására megvoltak a felismeréseim, megbocsátás, elengedés és hasonlók. Évekkel ezelőtt meghalt, anélkül, hogy egy szót is váltottunk volna.

Akkor a történetek és a tünetek.

Az első a hátfájás. A húszas éveim közepétől nagyjából tavalyig, vagyis negyvenegy éves koromig masszív hátfájós voltam. Több területen is voltak fájdalmaim, de egy hely volt, ami súlyosabb problémákat okozott, majd kezelést igényelt.

Nem vagyok tisztában, mely csigolyának mi a száma, ezért úgy fogalmazok, hogy a mellkasom közepén, a melleim közötti résszel egy vonalba eső csigolya az, ami néha pokoli fájdalmakat okozott.

Jártam orvosoknál, írtak fel fizikoterápiát. Vagyis a tüneteket próbálták kezelni, az okot senki sem. Bár ezt nem is keresték soha.

Soha, semmilyen kezeléstől nem lettem jobban. Voltak ugyan tünetmentes, fájdalommentes időszakaim is. De amikor fájt, az sokszor elviselhetetlen volt és semmi megoldást nem találtam rá. Volt úgy, ha lehajoltam, akkor már nem tudtam felállni, nem tudtam rendesen levegőt venni. Ilyenkor letérdeltem, úgy próbáltam kiegyenesedni, levegőt venni. Pár perc múlva fel tudtam állni.

Akkoriban erősen benne éltem még az áldozatszerepben, így leginkább nyavalyogtam és sajnáltattam magam.

Sok-sok hosszú évnek kellett eltelnie, mire jöttek a felismerések és elmúlt a fájdalom.

Ennek párkapcsolati vonatkozása, hogy huszonhat éves koromban költöztem a fővárosba egy férfi miatt, akivel aztán nagyjából nyolc és fél évig voltunk párkapcsolatban.

Hogy miért húztuk ilyen sokáig a semmilyen szinten nem jól működő kapcsolatunkat? Jó kérdés. Válasz? Van néhány. De kérlek, minden választ nyitott elmével és nyitott szívvel olvass, ítélkezés nélkül.

Az első válasz: anyagilag függtem tőle. Nem volt munkám, nem voltak rokonaim, akikhez fordulhattam volna. Aztán a lányomat is visszakaptam. A párom lakásában éltünk hármasban, ő tartott el minket anyagilag.

Párkapcsolatunk lezárása után még évekig laktunk a lányommal abban a lakásban, míg a párom már külföldön dolgozott és élt. De anyagi támogatást továbbra is kaptuk tőle. Igaz, hogy már a kapcsolatunk ideje alatt is elég sokat dolgozott külföldön, ami miatt azt mondanám, hogy a nyolc és fél évünkből nagyjából négy-öt volt az, amit együtt is töltöttünk. Később tudtam meg, hogy engem okolt, amiért több külföldi munkát vállalt el, mert szerinte nekem kellett a több pénz. Mindezt úgy, hogy ő volt az, aki kezelte a pénzügyeket és nekem csak utalt, amennyire éppen szükségem volt. Javára legyen írva, hogy ebből a szempontból rendes volt és bőkezű.

Úgy két évvel ezelőttig még beszélőviszonyban voltunk. Akkor dobott ki minket a lakásából. A lányom a barátjához költözött, én pedig albérletbe.

Időbe telt talpra állnom, de mint számomra kiderült és bebizonyosodott, a legjobb dolog volt, hogy kidobott minket.

Már eleve nem valami jól indult a kapcsolatunk, hiszen a legelején kijelentette, soha nem lesz belém szerelmes, és számára az első helyen mindig a munka fog állni. Ezt be is bizonyította és idővel a kapcsolat még rosszabbá vált. Például, akármibe is fogtam volna, mindig azzal jött, hogy abban mi a negatívum, mi a hátulütője és miért nem sikerülhet. A sok negatív hozzáállásától és véleményétől, elkedvetlenítő beszélgetéseinktől egyre értéktelenebbnek, semmihez sem értőnek éreztem magam. Idővel aztán egyszerűen képtelen voltam megmozdulni, mert semmi erőt nem éreztem ehhez magamban. Egyre erősebb volt bennem ez az erőtlenség. Ráadásul egyre kevésbé éreztem magam olyannak, aki bármihez is ért.

A pénzt persze közben úgy küldte, hogy mindig mondta, nem szívesen.

Kapcsolatunk vége után elkezdte írogatni a nekem küldött összegeket, így elvileg elég szép nagy összeggel tartozom neki.

Azt is mondta, hogy bűntudatból ad pénzt. De hogy miért volt bűntudata, az számomra sohasem derült ki.

Most jöhet egy kis elvarázsolt rész. Kéretik továbbra is megtartani a nyitottságot.

Voltunk egyfajta angyalos tisztításon, ott kaptunk olyan infókat, hogy karmikus dolgunk van egymással, ami hamarosan kifut. Lehet, hogy kifutott, de ezután még úgy öt évig voltunk beszélőviszonyban, anyagilag támogatós kapcsolatban.

Nos, mint mondtam, minden szempontból a legjobb volt, hogy kidobott minket.

A párkapcsolatunk vége után úgy nagyjából fél évvel belépett egy másik férfi az életembe, de csak mint szerető volt jelen. Aki egy szomszéd volt a házból. Hihetetlen történések sokasága vezetett el a találkozásunkig. Addigra már túl voltam a kevés pszichológiai tanulmányomon, egyéni önismeretbe és körökbe jártam és egyre jobban érdeklődtem az úgynevezett spirituális dolgok iránt is. Találkozásunk is egyfajta csoda volt.

Vele aztán rengeteg dolgot megéltem, megtanultam. Igaz, hogy csak szeretői a kapcsolatunk, mégis, az első pillanattól fogva tudtam, hogy ebben sokkal több van. Csak, sajnos, nem bontakozott ki. Én beleszerettem, majd úgymond kiszerettem belőle. Ő sosem akart komolyabb kapcsolatot, aminek az okára később rájöttem.

Mindig különleges volt mindkettőnknek minden egyes találkozás. És mindig minden olyan természetes volt köztünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Mind a mai napig jóban vagyunk. Ritkán találkoztunk, de akkor földrengés és égzengés volt mindig.

Ő még a hátfájós korszakomban jött az életembe. Vele is volt azonban spirituálisnak vagy ezoterikusnak nevezhető vonatkozás. Ugyanis sokat szenvedtem amiatt, hogy szerelmes voltam belé, mégsem az én párom volt.

Fölkerestem olyan embert, aki segíthetett rálátni a kapcsolatunkra. Itt is jöttek a karmikus dolgok, komplett történetbe ágyazva. Elengedős meditációt is csináltam.

Tudni kell, hogy annyira egymásra voltunk hangolódva, talán én rá jobban, mint ő rám, hogy nagyon sok dolgot tudtam róla úgy, hogy nem is beszéltünk azokról. Sok mindent megéreztem róla, ami később bizonyossággá is vált. Olyan szinten érzékeltem őt, amiről nem is gondoltam, hogy képes vagyok rá. És mégis!

Annál a segítőnél kaptam bizonyos válaszokat, amik akkor hihetőek is voltak meg nem is. De ezek is csak később bizonyosodtak be, hogy melyik volt igaz a történetből.

Szintén ráadás, hogy még meditációkban is láttam képeket kettőnkről.

Ennyi mesélés után jöhet a hátfájás!

Ha igaznak fogadjuk el a korábbi életek történéseit, akkor ez a férfi, a szeretőm egyszer szerelemféltésből hátba szúrással megölt.

Az, hogy ez tényleg így volt, egy hirtelen pillanatban vált előttem világossá. Egy alkalommal nála voltam, éppen elfeküdtem az ágyán és olyan erős fájdalom nyilallt a hátamba, pontosan abba a csigolyámba, mintha éppen egy éles késsel szúrtak volna meg. Mindössze néhány pillanatig tartott az egész. Döbbenetem még ennél is nagyobb volt.

Idővel aztán rendezgettük sorainkat, kiegyenlítettük, amit kellett.

Kapcsolatunk idestova hét és fél éve kezdődött. A hátfájásom pedig fokozatosan csökkent.

Mikor az exem kidobott a lakásából és végre elköltöztem abból a házból, már szinte alig-alig fájt a hátam. Az elmúlt egy évben pedig egyetlen egyszer sem keserítette meg az életemet. Teljesen elmúlt. Testileg helyrejöttem.

Sok köze volt a fájdalom elmúlásában minden felismerésnek, bizonyos érzések megélésének és persze a tudatosságnak. Na meg persze annak is, hogy mindent a helyén tudtam kezelni. Idővel. Az élethez való optimista hozzáállásom is kellett mindehhez.

Három évvel ezelőtt írtam és kiadtam egy könyvet az önszeretetről, amiben rengeteg felismerésemet és megtanult feladatomat írtam le.

Eme cikk megírása már napok óta foglalkoztatott gondolatban. A mai nap reggelén pedig egy egészen új felismerés talált meg. Méghozzá a hátfájással kapcsolatban.

A korábbi kapcsolatomból fakadó negatív dolgok, az akkori párom hozzám való negatív hozzám állása jó ideig nyomta a hátamat és persze a vállaimat. De az konkrétan a ma reggeli meditációm után jött, hogy az a bizonyos csigolyafájdalom, az a rettenetes, az részben miatta is volt.

És újra jön a „spiri” vonal. Egy megint másik korábbi életemben is hátba szúrással ölt meg valaki. Nos, ő volt az. Képzelhetitek, hogy mennyire meglepődöm az ilyeneken én is.

Látjátok? Ilyen sok év után jött ez az újabb információ. Pedig már évek óta nem is beszéltünk.

Az utóbbi két évben, mióta egyedül élek és nincs rám negatív hatással a közelemben senki sem, gondolok többek között az exemre is, nagyon jól sikerült összeszednem magamat és visszaszereznem, sőt, erősítenem az erőmet. A lelkemet azóta is mindenféle jó dologgal igyekszem erősíteni. Ez nagyon fontos.

Ahogy már írtam, figyelnünk kell önmagunkat és tudatosnak kell lennünk, hogy felismerjünk ilyen dolgokat. Meg úgy hiszem, némi rutin is kell hozzá. Nem kívánok senkinek semmi testi bajt, de ha jön, akkor érdemes megfigyelni magunkat, a környezetünket és a körülöttünk lévő embereket. Tényleg nem egyszerű a helyzet, de megtanulható.

Akkor jöhetnek a többiek. Most már lényegesen rövidebb történetekkel.

Valamivel több, mint négy éve összejöttem egy nálam fiatalabb fickóval. Őt már nem részletezem. Hiba volt belevágni. Szerencsére, mindössze pár hónapig voltunk együtt. Igazából vele sem működött egyik terület sem.

A vele töltött idő alatt felbukkanó testi tünet pedig a bal felkarom bőrének folyamatos, de nem túl erős fájdalma és érzékenysége volt. A legfinomabb érintés, a ruhák érintése is bántotta.

Sajnos, még nem voltam elég tudatos és figyelmes, így nem jöttem rá sem a fájdalom okára, sem a megoldásra.

A lényeg, hogy ő inkább afféle piedesztálra állított, és mikor látta, hogy én is emberből vagyok, vannak nyűgjeim, azonnal elhagyott, mondván, nem tud tovább szeretni. Mindezt melóból és üzenetekkel kommunikálta le velem. Mire megjött, már összecsomagoltam a holmijait.

Másnap este, pont, amikor telefonon beszélgettem valakivel az ügyről, akkor tudatosodott bennem néhány dolog vele kapcsolatban. És mondhatom, hogy szinte ott, abban a pillanatban elmúlt a felkarom bőrének fájdalma, ami azóta sem tért vissza.

Később még volt két olyan eset az életemben, ahol szinte ugyanaz a bajom volt.

Naivan azt hittem, hogy ha egy férfi közeledik, akkor akar többet is. De mindkettőnél hamar kiderült, hogy csak szexet akarnak és semmi mást. Mert azon kívül nem számítottam nekik. Mindkettőjükkel találkoztam néhányszor, együtt is voltunk, de ez a pár alkalom bőven elég volt a testemnek, hogy megint súlyos tünetekkel jelezzen, hogy ők semmilyen szempontból nem megfelelő férfiak az életemben.

Az első esetben két napos volt a betegség lefolyása. Egy nap az egész napom úgy telt el, hogy nagyjából öt percenként jártam vécére. A végén némi kis fájdalmam is volt, de nem volt annyira jelentős. Gondoltam, hogy talán valami húgyúti fertőzésem lehet, de nem ragaszkodtam annyira a gondolathoz. Amúgy már egy-két hete nem találkoztam a férfivel. Mindenesetre több liter gyógyteát ittam aznap. Másnap mintha csökkent volna a vécére járások száma. Azonban szinte percre pontosan délután három órakor elkezdett fájni a jobb oldalam. Este nyolcra már olyan szinten fájt, hogy csak meggörnyedve tudtam járni. Taxival kórházba mentem. Az autózás is pokoli kínokat okozott. Ott aztán vizeletet kellett adnom vizsgálathoz. Még soha az életben nem volt olyan színű a vizeletem, mint akkor, amikor mintát adtam. Végeztek még ultrahangot. A diagnózis vesemedence-gyulladás volt. Kaptam egy öt napos antibiotikumot, fájdalomcsillapítót viszont nem, mivel már évek óta allergiás vagyok az olyan típusú gyógyszerekre.

Este a kórházból még felhívtam azt a férfit, aki nem is igazán akart beszélni velem. Másodjára ki is nyomta a telefont. Kiderült, hogy nője van, vele volt. Ott eldöntöttem, hogy nem kell ez az ember az életembe.

Taxival aztán hazajöttem, ami újabb kínokat okozott. Éjfélre értem haza. Ágyba bújtam, majd reggel a szokásos időben keltem. Ami ebben a csoda volt, hogy másnap reggel úgy keltem fel, mintha soha semmi bajom nem lett volna a vesémmel. Nem fájt semmim, nem jártam gyakrabban vécére, mint amúgy, és a vizeletemmel is minden rendben volt. Mintha mondjuk csak álmodtam volna az előző napi fájdalmakat és kórházat. Hirtelen nem is jutottam szóhoz az újabb döbbenettől. Ennyi volt az egész.

A másik is hasonló történet. Idén év elején történt. Januárban. Megismerkedtem megint valakivel.

Tudni kell azért, hogy évek óta egyedül vagyok.

Szimpatikusnak találtam. Néha találkoztunk. A harmadik találkozó után reggel jöttem haza tőle. Aznap délután már véres volt a vizeletem, ami szintén soha nem fordult még elő velem. Volt némi fájdalmam is és megint öt percenként jártam vécére.

Elmentem megint a sürgősségire, de legalább nyolc órát kellett volna várni, hogy megvizsgáljanak, így rögtön haza is jöttem. Pár napig még volt némi fájdalmam. Háziorvost hívtam, gyógyszert írt fel látatlanban a tüneteim elmondása után. Egy ismerőshöz mentem éppen, neki volt olyan, kaptam tőle egy szemet, ami elég hamar csökkentette a tüneteimet. Igaz, még egy vagy két napig szedtem a gyógyszert, de már másnap nem volt semmi problémám. Mondhatom azt, hogy ebben az esetben nagyjából három napig tartott a „betegség”, ami szintén úgy múlt el, mintha elvágták volna. A pasival szakítottam, azóta sem beszéltünk. A „betegség” nem tért vissza.

Ezek voltak nálam azok a nagyon kirívó esetek, amikor a lelkem üzent a testemen keresztül. Számomra mind nagyon döbbenetes és tanulságos volt. Azóta nagyon figyelek arra, hogy ha találkozom egy férfivel, akár randi miatt vagy csak egy egyszerű ismerősként, akkor milyen tüneteket vált ki, ha kivált a testemből. Akinél semmi tünet, az maradhat a kosárban. Akinél bármi fellép, bárhogy jelez a testem, igyekszem minél nagyobb távolságot tartani tőle.

Egy utolsó adalék. Áprilisban történt velem, szintén egy reggeli ébredés után, hogy elég erőteljes gondolatban üzent a testem. Azt mondta, nem kell neki többet hús. Azért tudni kell, hogy nagy csirkerajongó voltam mindig is, elég sokat ettem. Képes voltam napi szinten csirkét enni. Így rögtön a húsvét utáni keddtől fogva egyáltalán nem eszem húst. Mintha megint egy új időszámítás kezdődött volna az életemben. De miért is vagyok ezen meglepődve? Március közepén van a születésnapom és azt már hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy ilyenkor mindig történik velem valami jelentőségteljes, amitől akár hatalmas fordulatot vehet az életem. Ilyen volt most ez is.

A húst rögtön elhagytam. A túró és joghurt csak néhány hónappal később került elhagyásra. Tejet már amúgy sem iszom nagyon régóta.

Vagyis teljesen vegán lettem. Ezért hálás vagyok a testemnek. Hálás vagyok azért a gondolatért, hogy üzent, nem kér több húst. Sokkal jobban érzem magam, beindult a fogyás. Fittnek és erősnek érzem magam, bár mostanában az edzés elmaradt az életemből. Hamarosan ezt is újrakezdem.

Szerintem ezek a példák is mutatják, mennyire érdemes hallgatni és figyelni a testünkre, a testünk jelzéseire. Mert a testen keresztül mindig a lélek, a felsőbb én vagy ki minek hívja, akar üzenni nekünk. Ebben száz százalékig biztos vagyok.

Bátran mondhatom, hogy ha a testünk üzen valamit, akkor sohasem téved. Mindig megmutatja a problémát, de sajnos, nekünk kell megfejtenünk és szépen megoldanunk. Ez a melósabb része. De garantálhatom, hogy minden erőfeszítés megéri, amit ezért a megoldásért megteszünk.

Szükség esetén pedig bátran kérjünk segítséget, ha egyedül nem boldogulunk!

Már régen megtanultam, hogy tanácsot nem osztogatunk. Viszont ötleteket és javaslatokat tehetek. Íme hát, a javaslatom. Érdemes volna elkezdeni meditálni, mert ez nagyon sokat segít a tisztább rálátásban. Érdemes volna elkezdeni napi szinten figyelni magunkat. Figyelni a környezetünket, az ismerőseinket, hogy ki mit vált ki belőlünk. Bizony, a számunkra romboló embereket érdemes távol tartani magunktól.

Azonban nem kell belebolondulni önmagunk megfigyelésébe és nem is kell véresen komolyan venni ezt a dolgot. Ha feszültséget okoz, próbáljuk meg lazábban kezelni ezt. Csak nyugi! Amúgy a tempót is a testünk fogja diktálni.

Én jelenleg továbbra is egyedül élek. Alig egy hete új munkám lett, amit nagyon szeretek. Igyekszem figyelni magamra és a testem jelzéseire.

Bízom benne, hogy ezekkel a sorokkal tudtam valakinek segíteni.😍

Mit súgott a testem? 🤔😊

Ez a cikk egy újabb saját tapasztalatról szól. Továbbra sem célom senkit sem meggyőzni semmiről. 🙂 Mindenkinek a saját élete, a saját teste a saját döntésein alapul.

Éppen ideje, hogy megírjam ezt a cikket.

Egy szép tavaszi napon, április elején, konkrétan húsvét utáni kedden, már megint megszólalt a testem. Van, akinek ez furcsán és hihetetlenül hangzik, de akkor is így van. Egy erőteljes és hangos gondolat és hasonló testi érzet párosult hozzá. Ezt nem tudom máshogy elmondani, talán ez a legegyszerűbb megfogalmazása. Aki hallgat a testére, az tudja, miről beszélek. Ezúttal ezt mondta: nem kell több hús.

Én: Micsoda? Nincs több húsevés? 😲😲🤔

Hát jó. Ha a test ezt mondja, akkor bele kell nyugodni. Vagyis inkább el kell fogadni. Ne úgy képzeljétek, hogy hevesen tiltakoztam ellene, nem. Csak meglepődtem. Nem is volt nehéz elfogadni a testemnek ezt a döntését, mert aztán valóban nem is kívántam a húst. Egy pillanatig sem. Pedig én aztán imádtam a húst. A csirkét, de azt nagyon. Képes voltam minden nap enni, ha úgy volt kedvem. A jó kis sült csirkeszárnyakat itthoni elkészítéssel. Hozzá valami finom zöldség. 🍗🥦

De most azt mondta a testem, hogy nem kell több hús. És ha ő valamit mond, akkor arra figyelni kell, mert mindig tudja, mi a jó neki. Így hát húsvét óta nem ettem húst. Most pedig ennek az elmúlt közel négy hónapnak a tapasztalatait osztanám meg veletek.

Mindenki tudja, hogy rengeteg okos ember ezt vagy azt az étkezést ajánlja, ezt vagy azt lehet enni, ezt vagy azt tilos enni és az emberek többsége ebbe már teljesen bele van zavarodva. Én még soha életemben nem jártam dietetikusnál, sem táplálkozási tanácsadónál és nem is szándékozom. Egészen pontosan azért, mert ők ugyan talán tudnak valamit, de csak általánosat. A saját testemet én ismerem a legjobban, én tudom, hogy mi a jó neki. Jobban mondva a testem az, aki tudja, mi a jó neki. Így amikor valamit változtatni kell, akkor bizony üzen. Nekem csak annyi a dolgom, hogy meghalljam ezt az üzenetet. Őszintén szólva még soha nem kellett azon erőlködnöm, hogy betartsam azt, amit a testem üzen. Mert az üzenet mellé jönnek testi érzetek is, amik segítenek betartani az üzenetet.

Mindenki személyesen a saját testét ismeri jól. Csak figyelni kell rá, ennyi az egész. Aki ezt nem teszi, hát…. A test nagyon okos, így nem lehet akármi ráerőltetni.

Eme hosszadalmas bevezető után jöjjenek a saját tapasztalatok.

Szóval, kezdve ott, hogy egyáltalán nem is kívánom a húst, immáron lassan négy hónapja. Már a húspultot is általában kerülöm. Se a látvány, se a szagok nem tetszenek.

Halat még néhány héttel ezelőttig ettem, de már az is elmúlt.

Nos, amióta húst nem eszem, történt néhány igen pozitív változás a testemmel.

Először is, nekem mind a két felkarom külső felén volt olyan sok-sok kis izé, nem tudom, minek hívják. Mütyür pattanásszerű akármi. De mégsem az. Nos, ezek szinte majdnem teljesen elmúltak. Van még néhány, de a felkarom bőrének nagy része sima és finom.

Amúgy pattanások is kevésbé jönnek ki az arcomon, holott előtte igencsak jöttek és jöttek. Mint a tiniknél. 😀

Persze a hús elhagyásával arányosan nőtt a zöldségfogyasztásom, ami szintén nagyon jó hatással van a testemre.

Nekem az emésztésemmel idáig sem volt gond, de azóta még jobb is lett. Igen, ilyenekről nem szoktak írni, de én most megteszem. Felfúvódásom már csak elvétve fordul elő. Viszont nagydolgom az naponta négyszer biztosan van. Ez persze azért függ attól, hogy előző nap ettem-e mondjuk valami csokifélét, tésztafélét vagy hasonlót. Ezek azért kicsit megfogják az embert. Engem legalábbis. De a zöldség akkor is elhagyhatatlan. 🍅🥒🥬🥦🍄

Másik nagy előnye…

Ez itt most leginkább női dolog, úgyhogy, ha valakit férfiként nem érdekel, csak lapozzon tovább! Köszike 😊

Nos, a ciklus. Nekem is, mint oly sok nőnek, elég sok problémám volt a ciklusommal, a menzeszemmel. Ez valahogy jó pár évente mindig változott. Az utóbbi sok évben ilyen nyűgjeim voltak:

- a ciklus felétől mellfájdalmak, amik néha keményedéssel jártak, néha olyan fájdalommal, hogy alig lehetett hozzájuk érni, még az öltözködés, fürdés is fájdalmas volt;

- derékfájás, néha tényleg kegyetlenül;

- hasfájás;

- fájdalmas és nagy mennyiségű vérzés, leginkább a második napon;

- felfújódás, azok a bizonyos plusz kilók előtte.

Elhiszitek, ha azt mondom, hogy ez az összes tünet megszűnt, mióta nem eszem húst? Higgyétek csak el, mert így van. Most, amikor megjön, semmi előjele nincs, semmi fájdalom, semmi puffadás. Annyi van, hogy jelez a testem, hogy menjek wc-re és csak ott tudom, hogy megjött. Fájdalom sehol, nincs erősebb nap, nincs erősebb vérzés. Most úgy élem végig, mintha igazából nem is lenne semmi. Persze, járni kell wc-re, cserélni kell, amit cserélni kell, de ennyi. Ha ez nem lenne, észre sem venném, hogy éppen menstruálok. El sem hiszitek, hogy ez milyen jó érzés! Fantasztikus. Annyi sok év fájdalma után most egyszerűen nem fáj semmi. Ja, és nem húzódik túl sokáig. Nagy túlzással maximum négy nap. Semmi görcs.

El sem tudom mondani, mennyire jó érzés ez! 🌸🎀🧚‍♀️💖

Most már nyugodtan tudtam írni erről, mert végül is van már négy alkalomnyi tapasztalat belőle. Még az első alkalom után én is kételkedtem, mert előfordult máskor is, hogy alig volt fájdalom. Mondom, talán ez is egy ilyen alkalom. Aztán a második után még jobban meg voltam lepődve. Most meg már csak örülök neki. Jön és megy, szinte lábujjhegyen, alig lehet észrevenni.

Innen most már bárki olvashatja, végeztem a női résszel. 🙂

További kedvező tapasztalataim is vannak. Nincs az a nagyon telítettségérzet, ezáltal nincs az a kajakóma sem. Persze így is van olyan kaja, amivel jól tele tudom enni magam, mert annyira finom, de ez ritkán van. A húsevés után szinte kikerülhetetlen az elnehezülés érzése.

Könnyedebbnek és energikusabbnak is érzem magam. Éhségérzetem is ritkán van.

Láthatjátok, nálam csupa pozitív hatása van a húsevés elhagyásának.

Aki akar, bátran belevághat. De itt is fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy semmit nem lehet erőltetni a testnek. Ha ő még húst akar enni, hadd egyen! Ha tényleg elég volt neki, mert mást szeretni, higgyétek el, szólni fog! Érezni fogod vagy beugrik egy gondolat.

Én csak abban bízom, hogy nem fog már visszajönni az a kívánsága, hogy együnk húst. Már nem szeretnék.

Egyszer, sok évvel ezelőtt volt egy nyolc hónapos időszak, amikor nem ettem húst, de akkor egy szag miatt undorodtam meg tőle. Aztán egyszer csak megint elkezdtem húst enni, de úgy, mintha mindig is ettem volna.

Most azonban már más okom is van arra, hogy tartsam a növényi táplálkozást.

Megosztom egy videó linkjét, ha akarjátok, nézzétek meg. Másfél óra, feliratos, de nagyon jó.

https://www.youtube.com/watch?v=OqNX7aeGbdM

Arra kérlek titeket, hogy ha meghoztok egy döntést, akkor ne tartson vissza semmi attól. Most maradjuk ennél a példánál, mert ha mondjuk át akartok térni a növényi táplálkozásra, akkor nem lehet kifogás, hogy milyen drágák a zöldségek és a gyümölcsök. Tudom, mindennek aranyára van. De így is meg lehet oldani. Én mondjuk gyümölcsöt alig eszem, valamiért nem kívánom. Zöldségből meg egyszerre nem kell sokat venni. Az viszont fontos, úgy vettem észre magamnál, hogy mindig legyen a zöldségek között zöld színű zöldség. Ezeket is lehet ezerféle módon variálni. Aztán ott vannak a hüvelyesek: babfélék, borsók, lencsék; a gabonafélél, mint rizs, köles. Én ezeket eszem általában. Ma éppen gombás rizst csináltam mindenféle fűszerrel.

De ugye az olyanok, mint bulgur, hajdina vagy a még ki tudja hányféle finomság. Mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy mi ízlik neki, mit mivel érdemes ennie. Persze én csak kezdő vega vagyok, érdemes talán recepteket is keresni a neten. Mert higgyétek el, a vegák, vegánok sem halnak éhen. Sőt, egészen pozitív dolgokat hallani róluk. Most én is írtam néhányat. 😊😇

Persze majd csak hosszabb távon fog kiderülni, milyen jó hatásai vannak még a vegaságnak. Írnám azt, hogy vegán vagyok, mert amúgy semmiféle állati tejterméket sem fogyasztok már jó ideje. A túró és joghurt kombó még két hónapja sláger volt nálam, de már azt sem kívánom. És azt tudom mondani, hogy jót tesz, hogy ezeket elhagytam. Sajtrajongó meg sosem voltam igazán. Nem is hiányzik. A tojás is néhány napja lekerült az étlapról. A majdnem vegánságomba annyi nekem belefér, hogy mézet azért eszem. 🐝🌻

A későbbiekben mindenképpen fogok még írni a tapasztalataimról ez ügyben.

Ez is csak egy sztorimegosztás volt, ahogy szoktam.

A lényeg, hogy élvezzétek az életeteket, akármit is esztek! 😍

Csodáááás napokat! 😘😘😘

Tanulság

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezeket a történéseket, de rájöttem, hogy meg kell írnom, mivel igencsak van tanulsága még számomra is. Pusztán azért nem akartam megírni, nehogy dicsekvésnek tűnjön. De ez, annak fényében, amit én is megtanultam, nem is számít. 💓

Tegnap. Nem volt különösebb dolgom, csak az, hogy elmenjek a havi szokásos vitaminbeszerző vásárlásomra. El is mentem. Hazafelé jövet kénytelen voltam beugrani az élelmiszerboltba is, mert kellett valami. A bolt bejárata előtt egy hajléktalan volt, tartotta a kis poharát némi alamizsnáért. Ez a hajléktalan kerekesszékben ült, mert nem volt lába. Egy sem. Vettem elő némi aprót, hogy neki adom. Így is tettem.

A kép csak illusztráció, mert nem akartam senki személyiségi jogait sérteni, hogy képet teszek fel róla.

Innentől kezdve már a történet tanulságos része következik. Ugyanis szóba elegyedtem azzal az emberrel. Egyszerűen csak feltettem a kérdést, hogy segíthetek-e neki valamiben. Ő megkérdezte, hogy mire gondolok. Hát mondom, kell-e valamit venni vagy szeretne-e valami ételt a boltból. Mivel éppen ő sem volt tiszta és kellemes illatú, tudható, hogy úgysem fog bemenni a boltba. Egyrészt talán szégyenből, másrészt valószínűleg a biztonsági őr már az ajtóból visszafordítani. Mert ilyen ez a mai ember. Ha valami nem tetszik neki, eltávolítja. Teljesen mindegy, hogy az az ember lehet, hogy aznap még nem is evett és csak némi élelmet szeretne. 🍞🍗

Aztán ez az ember elkezdett mesélni. Elvesztette a két lábát – nem firtattam, hogyan. Aztán a munkáját is – ezt sem firtattam. Most az egyik kórház közelében alszik. Valahol a Gyáli útnál (én arra nem vagyok ismerős). Közben kijött egy hölgy a boltból és egy szó nélkül egyszerűen csak az ölébe tett egy zacskót, amiben banán volt. Majd tovább ment. A férfi meg is jegyezte, hogy nem igazán szereti a banánt, és hogy elfogadnám-e tőle. Persze mondtam, hogy előbb bemegyek a boltba és veszek neki, amit szeretne. Kotorászta a pénzt, hogy a kereten belül vásároljak, de mondtam, hogy majd utána elszámolunk. Viccelődtünk is, hogy nem ám elszalad addig, amíg nem jövök ki a boltból. 🏃

Amit kért, egyszerű volt: pár darab zsemle, egy darab lecsókolbász és szeretne ebben a nagy melegben egy sört, persze a legolcsóbbat. Kérdeztem, mit szeret.

Nos, bementem, bevásároltam. 5 db zsemle, úgy kb. 30-35 dkg lecsókolbász és egy dobozos sör. Fizettem, majd kivittem neki. Számolná a pénzt, mondom, nem kifizetnie, cserébe akkor elviszem a banánt. Azt mondja, az úgy nem lehet, az nem csere. Ő a banánt szívesen adja. Megeszi, ha nagyon muszáj, de most egyáltalán nem akar banánt enni.

Még beszélgettünk. Kérte, ha legközelebb is arra járok és találkozunk, vigyek neki újságot vagy könyvet olvasni. 📚

Amúgy el van keseredve. 47 éves. Nem látja semmi értelmét az életnek. Persze próbáltam egy kicsit lelket önteni belé. Talán arra a napra sikerült is. Beszélgettünk még erről-arról. Mondta, hogy én voltam a 8., aki adott neki pénzt. Valóban rossz állapotban van egyébként. A sör azért kellett neki, mert egy kicsit bódit és nem kell gondolkodni. Persze próbáltam lebeszélni (de csak finoman) és kicsit mesélni neki, hogy bizony meg lehet találni minden napnak a jóságát és nem szabad feladnia. El nem tudom ugyan képzelni, hogy mennyire nehéz lehet neki, hiszen sem kerekesszékes, sem láb nélküli életet nem éltem még, de a többiről van némi személyes tapasztalatom. Csak annyit kértem tőle, hogy ne adja fel.

Cserébe kaptam banánt.

Szeretném azt mondani, hogy aki teheti, segítsen az ilyen embereken. Nem kötelező meg én sem adok mindenkinek, de akiről úgy érzem, azt látom, hogy az a kevés is, amit adok, neki az már sokat számít, akkor adok.

A sztori nagyjából ennyi volt. A tanulság viszont most jön és ez igazán fontos.

Sokszor úgy adunk a rászorulóknak, hogy veszünk valamit anélkül, hogy megkérdeznénk, mit szeretne vagy egyáltalán szereti-e azt, amit adnánk neki. Attól, mert csórók és hajléktalanok, nem jelenti azt, hogy mindennek örülniük kellene, csak mert kapták. Ők sem szerethetnek mindent. Ahogy az a hölgy is csak szinte ránézés nélkül az ölébe ejtette azt a banánt, anélkül, hogy egyáltalán megkérdezte volna, szereti-e a banánt. Kicsit felsőbbségesnek érezzük magunkat, mert adunk valamit egy rászorulónak. Pedig ennek nem kéne így lennie. Ha valaki adni akar nekik valamit, már ha nem pénzt, akkor érdemes volna megkérdezni, hogy mi az, amit szívesen megenne. Ez egy apró kedvesség a részünkről, aminek nagyon fog örülni. 💝

Ezek az emberek is úgy vágynak egy kis kedvességre, odafigyelésre, mint a falat kenyérre. Nem fog összedőlni a világ, ha beszélünk velük pár percet. Ennek az embernek is olyan hála volt a szemében és annyira örült nekem. 😍

Ebben a mai világban nagyon, de nagyon fontos, hogy mi magunk is emberek maradjunk és ahol csak lehet, segítsünk. Nem kötelező, nem is mindenkivel kell, nem is fog mindig menni. Néha úgy érezzük, hogy mi magunk is segítségre szorulunk. De ilyenkor csak gondoljunk bele, hogy van, akinek nálunk sokkal, de sokkal nehezebb valami vagy rosszabb az élete. Akinek nem jut minden nap főtt étel, aki nem tud minden nap megfürödni, akinek nincs senkije, akinek nincs fedél a feje fölött és ki van téve az időjárás viszontagságainak, akinek nincs ereje felemelkedni és még sorolhatnám. De mindenki tudja, hogy mi van a világban. Az én szívem is bizony összefacsarodik, mikor ilyeneket látok, de valóban nem lehet mindenkin segíteni. Jó volna bizony, ha legalább annyi meglenne az embereknek, hogy legyen hol álomra hajtaniuk a fejüket, és legyen meg a mindennapi betevőjük.

Szóval, ha segíteni akartok bárkinek, ne szégyelljétek és kérdezzétek meg tőle, hogy tudtok-e neki valamiben segíteni. Mert tényleg sokat számít, ha akár csak bemegyünk helyettük a boltba.

„Az mutatja meg, hogy milyenek vagyunk, hogy hogyan bánunk másokkal.”

Kívánok mindenkinek csupa jót az életben és kívánom, hogy legyen áldott, aki elolvassa ezt a bejegyzést (mindenki más is, de ez most külön nektek szól). 😇💖😘

Ölelés

Vannak emberek 🥰💝

Az előző cikkemben írtam az elsüllyedésemről. Annyira bíztam benne, hogy ma reggelre szépen kialszom magam és minden újra rendben lesz a lelki világomban. Nos, azt kell mondjam, nem így lett. Már nagyon korán lefeküdtem, mert egyszerűen olyan fáradt voltam, hogy majd leestem a székről. Ez azt jelenti, hogy nagyjából még fél nyolc előtt ágyba bújtam. És egész reggelig szinte felébredés nélkül aludtam. Csak úgy, mint akit alaposan fejbe vágtak. Nehezen is ébredtem. Nagyon nehezen. Nem szeretem az ilyen éjszakákat, az ilyen alvásokat. Az egész délelőttöm is ilyen katasztrofális volt érzelmi szempontból. Nem sikerült jobban lenni. Melóztam, de egyszer csak azt éreztem, ott kell hagyjam. Gyorsan befejeztem, ami még hátra volt és eljöttem onnan. Nem, ez nem az a munkahely. 

Most még csak nem is próbálkoztam azzal, hogy felhívjak bárkit is, hátha valakivel beszélhetek egy keveset, hogy legalább kimásszak a gödrömből. Nem, nem. Most inkább elmentem egy ismerősömhöz, akinek üzlete van, tudtam, hogy ott van. Tudtam, hogy vele beszélgethetek. Vásároltam is nála.

Vannak olyan emberek, akikről tudni lehet, hogy szinte bármikor képesek meghallgatni, és már csak azzal is jókedvre derülsz, ha egyszerűen beszélgetsz velük. Bármiről. Mert itt nem a panaszkodásról és nyavalygásról van szó, hanem magáról a beszélgetésről. Vannak ilyen emberek. Ő is ilyen. 😍🤩😇💖

Tudjátok, odamentem hozzá, megvettem, amit szoktam nála és azt mondtam, hogy most szeretnék kérni valami pluszt. Egy kis szeretetet. Ő rögtön kérdezte, hogy összetörtem? Igen, most össze. Kijött a pult mögül és rögtön átölelt. És ringatott. És én majdnem elsírtam magam. Csak majdnem. Valahogy nem megy olyan könnyen ez a sírás dolog nálam. Az az ölelés és ringatás pedig, amit kaptam, lassacskán megnyugtatott. Lassacskán elfojtotta a feltörni kívánkozó könnyeket is. 🥲😀

Vannak emberek, akiknek köntörfalazás nélkül el lehet mondani, hogy mi bántja a kis szíved. Az enyémet igazából a magány bántotta. A szeretetlenség. Csak arra volt szükségem, hogy egyszerűen beszélgessek valakivel egy jót bármiről. Nem panaszdélután volt, nem is sajnáltatás, egyszerűen csak beszélgetés. 💬💬💬

Mert vannak ilyen emberek, akikkel bármiről az ég egy adta világon lehet beszélgetni. Nem néz hülyének, nem értetlenkedik, nem pironkodik, nem képmutató, nem döbben meg. Vagyis akikkel az egész világot meg lehet beszélgetni. 🌈🌞

Ilyen volt ma nekem ő is. Egy nagyon-nagyon kedves ismerős. De a mai fél órás beszélgetés után meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy egy igazi barát. Barátnő tulajdonképpen. Továbbra sem fogunk összejárni és mindenféle „csajos” dolgot csinálni, de azt most már tudom, hogy egy nagy szükségemben számíthattam rá. Ez az, ami igaz barátot csinál valakiből. Ez az, ami igazán felbecsülhetetlen értékű. 👑💰💰💰

Olyan sok mindenről beszélgettünk, hogy szinte pillanatok alatt felderült az arcom és a végén még egy csomót nevettünk is. Pillanatok alatt képes volt a szavaival kirántani engem a gödrömből. 🧤

Vannak ilyen emberek. Csodálatosak. Bár néha nekik is szükségük van arra, amire most nekem volt.

Azt mondják, igazából én is ilyen vagyok. Most nem voltam. Most szükségem volt egy kis vigaszra. És tudjátok, nem is arra, hogy nyavalyogjak és a másik erre reagáljon, hanem arra, hogy beszélgessek egy jót valakivel.

El sem tudom mondani, hogy ez milyen sokat jelentett nekem.

Vannak ezek az emberek, akik a nehéz pillanatainkban olyat tudnak nyújtani nekünk, amire éppen szükségünk van, és ami által számunkra a legcsodálatosabb emberekké válnak. Ma éppen ez történt velem. Szóval ki sem tudtam fejezni igazán, hogy mennyire hálás vagyok ezért. Az egyszerű köszönöm és a nagyon hálás vagyok kifejezések is kevésnek tűnnek ilyenkor, mikor az ember úgy érzi, hogy valaki megmenti őt. Mert én úgy éreztem, hogy ma meg lettem mentve. 💡

Tudjátok, van az a mondás, miszerint, ha egy embert megmentesz, akkor megmentesz egy egész világot. Ez a mai nap csodája. 💫💗

Még egyszer, nagyon, végtelenül hálás vagyok neked, Zs! Nem is estem vissza itthon sem. Tudod mit, azt kívánom, hogy még sok-sok ember érezze, hogy milyen csoda vagy te is, és azt is kívánom, hogy kapj olyan sokat az élettől, amennyit csak szeretnél, persze csak jót!

Áldás legyen rád és veled! 🧚‍♀️🌸❤

Látod, ma ennyit jelentett az a „kis” beszélgetés és a finom kávéd. Köszönöm. Felszabadítottál. 💗💗💗

Vannak napok

Vannak olyan napok az én életemben is, amikor egy kicsit elsüllyedek magamban. Ennek az állapotnak én sem örülök túlzottan, de nem mindig tudok olyan könnyedén felülemelkedni rajta. Ma például nem megy. 😔

Az egyik melóhelyemen ugyan szabadság van, de attól én még dolgozom máshol, mást. Ma is dolgoztam. Egy órát utaztam oda és vissza is. Sok embert láttam. Sok olyat, aki nem volt egyedül. Aki épp telefonált. Aki a gyerekével volt. Aki a párjával volt. Hallgattam beszélgetéseket. Igazából mindegyikben megláttam a szeretetet és ez jó volt. Kicsit ezért is süllyedtem el magamban. Mert tök jó, hogy szeretem magam, hogy örülök magamnak, hogy elégedett vagyok magammal, de így nagyon nehéz egyedül ezt csinálni. Nem örül nekem más és én sem tudok másnak örülni, mert nincs az a másik. Nem tudok senkit felhívni, hogy elmeséljek neki valami jót, valami szépet, vagy csak megkérdezzem, ugyan hogy van? És ennek ez a másik része. Vannak ismerőseim, barátaim. De valahogy senki nem ír rám, hogy én hogy vagyok. Mikor korábban ráírtam ismerősökre, hogy érdeklődjek hogylétük felől, még csak-csak megkérdezték ők is. Csak úgy meg senki nem ír rám, hogy is vagyok. Úgyhogy már én is leszoktam arról, hogy megkérdezzem, ők hogy vannak. Ha összefutunk, kölcsönösen megkérdezzük egymástól, de amúgy semmi. 💔

Milyen lett ez a világ? Mindenki csak a saját „hülyeségeivel”, dolgaival van elfoglalva? Miért nincs időnk, késztetésünk, kedvünk kommunikálni valamilyen formában másokkal? Tényleg közönybe süllyedtünk?😢😟

A másik része ennek, amikor ha írok is valakinek vagy felhívom, az illető vagy nem ír vissza, vagy nem veszi fel a telefont és még csak vissza sem hív.

Van, aki ígéri, hogy felhív, hogy ír, aztán valahogy csak elmarad.
Nem hinném, hogy olyan katasztrofális alak volnék, aki ne érdemelne meg egy választ, legyen az akár elutasító is. Senkire nem akaszkodom rá és a legkevésbé sem panaszkodom. Bántani sem akarok senkit, úgyhogy még az elutasítást is el tudom fogadni és nem haragszom meg érte. Tényleg. 😊💚

Vannak ilyen napok… Amikor a megválaszolatlanság is hatványozottan fáj. Ilyenkor azonban előfordul, hogy még egyszer ráírok az illetőre és érdeklődöm, hogy mi a baj, a probléma? Talán velem van baja? Aztán vagy jön válasz, vagy nem. De már nem számít. Az elküldött üzenet után én már feladom. Ha valakinek nem kell a törődésem, érdeklődésem, akkor megtartom magamnak.

Vannak ezek a napok. És rettentő nehezen szedem magam össze belőle. A sírás kerülget. Bárcsak tudnék sírni egy jó nagyot! Már csak azt várom, hogy este legyen, hogy bebújjak az ágyikóba, kialudjam a mai napot. Ilyenkor szeretek az álmok világába elutazni. Ott minden más. Holnap, mikor új nap virrad, már más lesz a helyzet. Mindig ez van. Másnap már megint más szemmel nézem a világot, az életet. 😍🌸

De most sem panaszkodom. Nem is akarom sajnáltatni magam. Azt végképp nem. Csak megírtam, hogy ilyen is van. Ettől még a szeretet bennem van és adok belőle annak, aki kéri. El is fogadom mástól is, aki adni szeretne. Kaptam ma is. Ahol dolgoztam. A házi néni csak nekem ebédre rántott cukkinit csinált. Nagyon jólesett ez a gondoskodás. Meg jókat is beszélgettünk, ami mindkettőnknek hasznunkra vált. Vagyis jólesett. Mit kaptam még ma? Dicséretet a ruhámra, ellátást a sebemre. Ugyanis munka közben kicsit megsérültem, bibis lett ujjacskám.
Hogy mit adtam? Figyelmet, a munkám alapos elvégzését, kedvességet, törődést. Szóval, adtam is, kaptam is. 💝

Most, hogy már kicsit kiírtam magamból mindezt, kezdek jobban lenni.

Köszönöm a figyelmet.

Ez most csak ilyen aprócska bejegyzést lett, mert nyavalyogni nem kell sokat. Ugye? 😉

A szeretet sokfélesége ❤💜💖💝💗

Minden egy gondolattal kezdődik...

A világon a leghatalmasabb erő a szeretet, éppen ezért számtalan kifejezési formája létezik. Most egy kicsit ezekről szeretnék mesélni nektek. 😊🥰

De először, már miért is ne, nézzük meg, hogy mi az, ami nem a szeretet. Persze itt minden mondat – mint mindig – szubjektív, vagyis teljesen saját vélemény és tapasztalat. 

Megpróbálom nem hosszú lére ereszteni, ami elég nehezen szokott sikerülni, mert mindig annyi mindent írnék. Tényleg igyekszem nem túl hosszú lenni. 😉

Nos, a szeretet, amit kifelé adunk, mutatunk a külvilágba, először is belül kell megszülessen, önmagunk iránt. Ez azt jelenti, hogy elsősorban önmagunkat kell szeretni. Sokat írtam már erről korábbi cikkekben. Hiába mondják sokan azt, hogy ez önzőség, hogy mindig a másik a fontosabb, ez egyáltalán nem igaz. Hiszen, aki nem szereti önmagát, hogy is gondolhatja azt, hogy akkor képes igazán másokat szeretni? Ha önmagadat nem szereted, akkor a mások iránt érzett érzéseid sem az őszinte szeretetről szólnak. ☹

Jujj, ebbe nem akarok nagyon mélyen belemenni. A könyvemben nagyon sokat írok erről, itt is tudnék, de akkor, azt hiszem, sosem jutnék sem én, sem te, Kedves Olvasóm, a végére. 🙂

A lényeg valóban az, hogy a szeretetet kezdd önmagad szeretetével. Még akkor is, ha csak hangyányi valamit találsz magadban, amit szerethetsz. Akkor kezdd azzal! 🤔🌈

A szeretet, akár önmagunk, akár mások iránt mindig egy gondolattal kezdődik. Hihetnénk, hogy valami érzésnek tűnő izé ott a mellkasunk közepén, a szívünkben és körülötte, de nem. Egy gondolat. Például az, ahogy vélekedek magamról.

Csak gondoljatok bele! Amikor azt mondod, hogy utálom magam, akkor miket is mondasz? Ilyeneket, mint például: nem vagyok elég jó, túl kövér vagyok, csúnyák a fogaim, nem értek semmihez stb., stb., stb. Ezek a mondatok is mind először egy gondolatban születtek meg. Ahogy önmagadról gondolkodsz. És ezek a gondolatok váltották ki az utálat érzését benned. Tehát gondolattal kezdődött. Azt most ne vesézzük ki, hogy a mások által ránk aggatott címkék miatt még jobban utáljuk magunkat. Csak annyit jegyeznék meg ide, hogy a mások címkéi igazából nem is rólunk szólnak, hanem arról, aki aggatja őket. A másikról. Hiszen azok az ő gondolatai, ő vélekedik úgy és semmi köze igazából hozzánk. Ezért veszélyes az ítélkezés. Erről is később.

Nos, ha a saját magunk iránt érzett utálat egy gondolattal kezdődik, mert mindig mindent gondolunk, akkor önmagunk szeretete is kezdődhetne egy gondolattal. És már miért ne? Amúgy nem hiszem, hogy az önmagunk iránt érzett utálat színtiszta utálat volna. Még az ilyen „megátalkodott” önmagukat utálók is biztosan találnak legalább egyetlen egy aprócska dolgot, ami tetszhetne önmagukban. A legegyszerűbb dolgokban mondjuk. Például: frankón tudok tejszínhabot kanyarítani a kávémra; vagy milyen szépen tudok összehajtani egy ruhát; vagy milyen gyorsan tudok a telefonomon pötyögni. Ezek egyszerű és külső dolgok, de ha ezektől indulunk el, akkor megtaláljuk az utat önmagunk szeretéséhez.

Mert csak úgy tudunk másokat is őszintén szeretni, ha először önmagunkat szeretjük.

És akkor most térjünk át a szeretet sokféleségére! Ahogy az elején is írtam, ez a leghatalmasabb erő a világon. Ha minden ember őszintén elkezdené ezt gyakorolni, hamar megváltozna a világ egy sokkal jobb irányba. De ehhez persze tudatosság kell. Odafigyelés. Önmagunk szeretete. 👑😍

Ahogy már azt is írtam, hogy a szeretet is egy gondolattal kezdődik. Ha egyszer elkezditek megfigyelni, hogy mi van bennetek, amikor azt mondjátok, hogy valakit szerettek, akkor rá fogtok jönni, hogy azok alapján mondjátok ezt, ami a fejetekben van. Ez egyáltalán nem rossz. Ez így működik. Ez az élet. Nem kell bedőlni annak, hogy csak az a szeretet, amikor a mellkasodban érzel valami szorító vagy mámorító érzést, mert ez is abból indul ki, hogy valamilyennek gondolod az illetőt, aki iránt ezt érzed. 💬💬💬

Na, akkor talán végre rátérhetek a sokféleségre. 🤔😊

A szeretet számtalan formában tud megjelenni. Ahány ember, annyiféle módon. Úgyhogy egy kicsit még azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy még a legelvetemültebb gonosztevőben is van némi halvány szeretet. Hogy miért? Nézzük csak! 💧🔎💡

Annyira nehezemre esik, hogy ne írjak olyan sokat, mert annyi gondolat van a fejemben. Most erősen törnöm kell a buksimat, hogy maradjak a lényegnél, mégis elmondjam érthetően azt, amit szeretnék.

Nagyon sok ember hajlamos arra, hogy mindig másokat helyezzen előtérbe önmagánál. Ilyenek például a szülők. Most tényleg nem részletezem, csak annyit jegyeznék meg, hogy a gyerek a szülőtől tanul. És ha azt látja, hogy a szülő önmagát is szereti, önmagának is fontos és nem csak feláldozza magát a család oltárán, akkor ő is egy sokkal erősebb és magabiztosabb felnőtté válhat. Csak körül kell nézni a világban és látható, megfigyelhető, hogy milyen szülő mellett milyenek a gyerekek vagy milyenné válnak/váltak.

Az egész cikkben az egoizmus messze nem téma, hanem az egészséges önszeretetről van benne szó, így itt is.

Még annyit megjegyeznék, hogy azok a tanítások, amik azt mondják, szeress mindenkit, szeresd a világot, igazán nyomasztóak és nagy terhek tudnak lenni. Pont azért, mert sokan azt hiszik, hogy a szeretet a szívnél megjelenő érzés, és ha ezt nem érzik minden és mindenki iránt, akkor ők már nem is tudnak szeretni, akkor ők már elvesztek. Ez nem így van!

Akkor most már tényleg félretéve minden kerülőutat, jöjjön a lényeg! Már én is nagyon várom.

Valóban, ha tudatosabban gyakorolnánk, akkor sokkal szebb világunk lehetne. De jó is lenne! 🧚‍♀️🌞🌸

Most figyeljetek jól!

A szeretet gondolatokból indul ki. Ugye? Igen. Tehát, amikor valaki csak annyit mondd nekünk, hogy vigyázz magadra, már az is a szeretet egy kifejezése. Tán tisztában sincs egyik fél sem ezzel, de ez akkor is az. ❤

Amikor valaki csak ránk mosolyog, az is a szeretet egy kifejezése. Teljesen mindegy, hogy ismerős vagy idegen, akkor is az. Mert ránk nézett és látott bennünk valamit, ami mosolygásra késztette. Ez is jó. ❤

Mikor valaki ételt tesz elénk, uzsonnát csomagol nekünk, a forróságban egy hűsítő üdítővel kínál, az is a szeretet egy kifejezése. ❤

A gondoskodás minden formája a szeretet kifejezése. Ennek egyik legjobb példája ugye az otthon. A szülők és gyerekek példája. Ahogyan a szülők gondoskodnak a gyerekről, az a szeretet kifejezése.❤

(Most sem megyünk bele a negatív példákba, de azokat a családokat sem kell elítélni!)

Menjünk tovább! Bármilyen apró gesztus, mozzanat, amivel örömöt okozunk másoknak, örömöt okoznak nekünk, az is a szeretet.❤

Persze mindezt nem úgy kell érteni, hogy akkor minket mindenki szeret. Szerintem ez azt jelenti, hogy az illetőben, aki tesz valamit a szeretet kifejezésére, abban van jelen a szeretet és ezt nyilvánítja ki, küldi ki a világba. Az őbenne lévő szeretetet adja át.❤

Ha valaki csak megkérdezni, hogy hogy vagy, az is egy kifejezése a szeretetnek.❤

Amikor valakinek mosolyt csalsz az arcára, az is az. Mint a minap is, amikor a korábbi lakhelyemen jártam bizonyos dolog miatt és a szomszéd házból egy bácsi, akivel jóban vagyok, meglátott, hogy éppen belépek az ajtón. Mikor kijöttem, ott állt a ház előtt és rám várt. Lejött csak azért, hogy váltson velem néhány mondatot. Kölcsönösen örültünk egymásnak, mosolyogtunk. Megjegyezte, mennyire örül, hogy lát, hogy látja a mosolyom, hogy jól vagyok. Én szintén hasonlóan örültem, hogy ő is jól van. Érdeklődtünk egymás iránt, majd minden jót kívánva köszöntünk el egymástól. Mennyire jó érzés, mikor így örülnek az embernek! Hát mi ez, ha nem a szeretet kifejezése?❤❤

Vagy az idős házaspár, akiknél nagytakarítok. A nagytakarítás melós, fárasztó, sok pakolással és selejtezéssel jár meg hasonlók. Tőlük is megkaptam, hogy mi lenne velük nélkülem? És milyen jó, hogy ezt megcsinálom, mert ők bizony már nem bírják. Persze, amikor kell, ott vannak velem és válogatják, hogy mire van még szükségük és mi az, ami kuka. Én csak a takarítás részét csinálom.❤❤

És ők is még többet is fizetnek. Nekem is rendelnek ebédet, mikor megyek hozzájuk. Meg szóljak, ha kérek egy kávét. Meg pihenjek, ne hajtsam magam annyira. Ilyenek. Nagyon kedvesek és jókat szoktunk beszélgetni közben. Nagyra értékelik a segítségemet. Hát mi ez összességében, ha nem a szeretet kifejezése?❤❤

Persze, akikhez járok, majdnem mindenki ilyen kedves, jókat beszélgetünk, mindig kapok ebédet, kávét, vizet és tényleg a többségük olyan, hogy értékeli azt, amit teszek értük és mindig többet fizetnek.❤❤

Én meg azzal fejezem ki a bennem lévő szeretetet, hogy gondosan és alaposan kitakarítok náluk, mindenre odafigyelve. És mindenkivel el tudok beszélgetni. Tudjátok, hogy mennyire kell az embereknek, hogy meghallgassák őket? Nekem is. Én is sokat tudok beszélni, de amikor kell, jó hallgatóság is vagyok. Az időseknek meg különösen jólesik, ha van kinek kiönteniük a szívüket, megosztani a gondjaikat. Már az is nagy segítség, ha beszélhetnek róla. Ez mind-mind a szeretet kifejeződése.❤❤

Vagy azok a kedves emberek, akik előreengednek, kinyitják nekem az ajtót. Nem is olyan régen jövök haza a metróval. Az ajtóban áll egy idős bácsi, látom, hogy bottal van. Én még ülök. Megvárom, míg megáll a metró és a bácsi kiszáll, nekem mégiscsak könnyebb a járás. Erre metró megáll, felállok, lépek az ajtó felé, várom, hogy a bácsi induljon. De nem indult. Képzelhetitek, hogy bevárta, míg odaérek és a kezével mutatta, hogy menjek csak. Udvariasság. Igazi úriember. Én meg szépen megköszönöm a kedvességét. Mondhatjátok persze, hogy idős, még a régi idők gyereke, belé nevelték az udvariasságot. De én azt mondom, hogy ha nem lenne benne szeretet, akkor hiába a nevelés, nem lenne ilyen.❤

Rengeteg példát tudok hozni a mindennapokból, mert kivétel nélkül minden nap történik velem olyan, amikor valahol megtapasztalom a szeretet kifejeződését.💖💝💗💜

Tudjátok mit? Azt mondom, hogy menjetek ki, lépjetek ki a fejetekből és nézzetek körül. Lehet ezt akár csak otthon is a család körében, vagy akár úgy is, hogy kimentek a világba, az utcára. Figyeljétek meg, hogy a szeretetnek mennyi, de mennyi apró kifejeződése van jelen! Amúgy megsúgom, hogy ha ti magatok úgy indultok neki, hogy kedvesek vagytok, segítőkészek és a szeretet vezér, akkor sokkal több ilyet fogtok észrevenni és személyesen is tapasztalni. Csak nyissátok ki a szemeteket! Legyetek tudatosak arra, hogy észreveszitek a szeretetet a világban. Higgyétek el, nagyon meg tudja változtatni az életeteket. Csodás módon. Váratlan ajándékokat fogtok kapni az élettől. Lehet ez egy kézzel fogható tárgy vagy egy megfoghatatlan tapasztalás, kedvesség.

Annyit még, hogy ahhoz, hogy igazán megtapasztald, adnod kell. Adnod kell a benned lévő szeretetből, hogy minél többet kaphass vissza. Ne hagyd, hogy az önzőség, az irigység, a féltékenység, a kapzsiság, az ítélkezés vagy bármilyen más dolog visszatartson attól, hogy kifejezd a benned lévő szeretetet. Ennél semmi sem lehet fontosabb. Ha rád találnak azok a negatív érzések, vegyél egy mély levegőt és nézz magadba, hogy miért is érzed ezt? Van ennek valami valós alapja vagy csak a te gondolataid okozzák? Ha a gondolataid, meg tudod változtatni. Csak helyezd előtérbe a benned lévő szeretetet!

Az élet valóban csodás, csak észre kell venni. És mindannyian csodásak vagyunk és ezt is észre kell venni. 🌞🌞🌞

Még néhány mondatot írok a gondolatokban megszülető szeretetről. Hiszen valakit az alapján „próbálunk” szeretni, hogy mit is gondolunk róla. Ő szép, ő jóképű, ő kedves, ő nagylelkű, ő okos stb., stb. Tehát gondolatokban születik meg. Éppen ezért volna nagyon fontos, hogy mindenképpen felhagyjunk az ítélkezéssel. Dicsérni lehet mindenkit, de az ítélkezést, a negatív kritikákat, megjegyzéseket, gondolatokat el kell hagyni! Ez nagyon-nagyon fontos! Mert nem az kell, hogy szeress mindenkit, hanem az, hogy benned legyen ott a szeretet érzése, hogy ki tudd fejezni a szeretetet. Azzal, ha nem ítélkezel valaki felett, ha elfogadod, hogy olyan, amilyen, ha úgy éli az életét, ahogy ő akarja, akkor már hatalmas lépést tettél a szeretet felé. A benned lévő szeretet kifejezésére. Mert ha elfogadsz, kifejezed. Ha nem ítélkezel, inkább dicsérsz, kifejezed.

Ítélkezni amúgy azért sem szabad, de tényleg nem, mert mindenki más cipőben jár, más ruha jó rá. Ezért. Mindenki más életet él, és nekünk fogalmunk sem lehet arról, miért olyan ő, amilyennek mi gondoljuk. Nem látunk a lelke mélyére, úgyhogy jogunk aztán semmi nincs rá, hogy megítéljük vagy elítéljük őt. Tudom, ez az egyik legnehezebb dolog, de mindenképpen próbálkozni kell vele.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzem. Tényleg, még annyit tudnék írni, de úgy látom, már így is nagyon hosszúra sikeredett.

Nagyon örülök, ha valaki végig is olvasta az egészet. Ha sikerült egy kicsit ráébresztenem bárkit is arra, hogy a szeretet a legfontosabb és hogy mindenkiben ott van akár a leghalványabb szikrája is, akkor már megérte. Köszönöm neked! 😘😘😘

Egy idézet a végére:

" A szeretet az az energia, mely csendesen átalakít minden helyzetet."

Ölelééééés 🤗🤗🤗

A GinaHomeFitness újabb családtagja 😍

Mint arról már korábban írtam, belefogtam a testformálásba. Amit amúgy nagyon élvezek. Tény és való, hogy nem kis kihívás, de semmi sem lehetetlen. 😉🧚‍♀️

Nem diétázom, nem fogyókúrázom, egyszerűen csak átalakítom magam. A nagyszerű eszközeim mellé még a minap egy újabb eszköz társult. Ezt egy kedves idős pártól kaptam, akiknél takarítok. Nem használják és csak ruhafogasnak volt náluk jó. Így megkérdeznék, hogy elfogadnám-e, én meg persze azonnal igent mondtam. Aztán hazahoztam, ami szintén szép mutatvány volt, némi fájdalommal is járt, de megérte. Itthon pedig kipróbáltam, másnap meg már a rendes edzésbe is belevettem a gyakorlatokat. Ja, még nem mondtam, hogy mi is ez az eszköz? Hivatalos nevén LegMagic. A leírások és a videók alapján igazán hatásos a test formálására. Elsősorban a láb és fenék izmainak formálására. Most, hogy már én is használom, elmondhatom, hogy biztosan fog segíteni a testformálásban. Egyelőre csak egyféle gyakorlatot végeztem rajta, azt is sorozatban ismétlésekkel. Azt kell mondjam, hogy a belső combizmaimat valóban nagyon keményen megdolgoztatta. Ez az egyik olyan terület, amit a nők problémásnak tartanak és úgy gondolják, nehezen lehet onnan fogyni vagy azt formálni. Egy ilyen eszközzel viszont garantált lesz annak az izomnak a megdolgoztatása. Ez nem reklám, csak leírom a tapasztalataimat. 💪🥳

Persze csak néhány napja kaptam, így még túl sokat nem volt alkalmam edzeni vele, de előttem áll a hétvége mind a két napja, és az biztos, hogy jó kis edzéseket fogok nyomni.

És tényleg nagyon élvezem. Igaz, hogy minden edzés végére elég rendesen elfáradok, de nagyon jólesik minden alkalommal. Még mindig ott tartok, hogy egy-egy edzésen az egész testemet megdolgoztatom. Nagyon sok gyakorlatot lehet találni az interneten, ami nagyon jó támpontot adhat. Én is sokféle gyakorlatot csinálok sorozatban ismétlésekkel, de igyekszem, hogy minden alkalommal legyen variálás a gyakorlatokban. Úgy értem egyrészt, hogy bizonyos gyakorlatokat csinálom az egyik alkalommal, a másik alkalommal meg mást. Másrészt pedig úgy, hogy kombinált gyakorlatokat végzek. Mikor guggolásokat csinálok, akkor a súlyzók a kezemben vannak és a karjaimat is megdolgoztatom közben. És mivel elég intenzív így, ezért még azt is mondhatom, hogy kardiózok is közben. 🏃‍♀️😇

Az edzéseken felül persze kicsit variáltam az étkezéssel is. Azt is már írtam, hogy hónapok óta nem eszem húst. Egy másik cikkben majd kifejtem, hogy ennek milyen jótékony hatásait tapasztaltam magamon. De most visszatérek a változtatásra. Néhány nappal ezelőtt belekezdtem egy időszakos böjtnek nevezett dologba is. Ennek az a lényege, hogy a nap 8 órájában lehet étkezni, a másik 16 órában viszont nem eszek semmit. Néha nem könnyű betartani fizikai munka mellett (a takarítás nagyon sok energiát elvisz és megterhelő is), de ha a fene fenét eszik, akkor is betartom. Meg lehet csinálni. Sokan csinálják. Utánaolvastam, ahol csak tudtam. Sok pozitív hatásáról számoltak be. Én ugyan még csak úgy négy napja csinálom, tehát túl sok tapasztalatom nincs benne, de annyit már most megírhatok, hogy lényegesen megkönnyebbül az emésztőrendszerem, hogy nem kell olyan sok időt az ételek feldolgozására fordítania. Néhány hét múlva talán más eredményről is beszámolhatok ez ügyben is. 😊🥰

Amúgy meg ilyen finomságokat eszek, mint például ez a "vegaburger" is. Főtt tojás, vaj és rengeteg zöldség és csíra van benne. És nagyon finom. A zsemle pedig teljes kiőrlésű és szezámmagos. ❤❤❤

Most csak ennyit akartam írni. Jó úton haladok a formálódás felé, élvezem ezt az életet. Teljes mértékben megéri valódi gondot fordítani a testünkre. Én már most sokkal jobban érzem magam.

De azért ne képzeljétek azt, hogy a végén valami izompacsirta nő leszek, mert az bizony nem leszek! Maradok nőies nő. 👗🩱👠👒🕶👑

Aki belevágna a teste formálásába, mert van valami kis problémája, mint például fájdalmak, kis túlsúly, azt mondom, ne várjon tovább, vágjon bele már szinte most! Mert az elhatározással kezdődik, utána pedig már könnyebb lesz cselekedni. Saját magának is hálás lesz az illető, aki belefog egy ilyen változtatásba. 🤩😍

Pusszantás Mindenkinek 😘😘😘