Ajtónyitás

Egy nagyon egyszerű és kedves gesztus, ha valaki kinyitja előttünk az ajtót. Én nagyon szeretem, amikor valaki ilyen udvarias, mert általában egy mosoly is jár hozzá. Adok és kapok. Jó érzés, hogy még sokakból nem veszett ki ez az alapvető udvariassági gesztus. Tessék csak elfogadni!

Nos, azonban most egy másfajta ajtónyitásról akarok írni. Kérdezhetnétek, hogy de hát hogyan lehet máshogy is ajtót nyitni? Erre azt válaszolom, hogy sokféleképpen.

(Ezt a képet a netről szedtem.)

Néhány hónappal ezelőtt egy reggel arra ébredtem, hogy valami újat alkotnék. Erről olvashattok az Alkotásaim link alatt a hobbijaimról szóló oldalamon. Nagyon örültem neki, hogy ez felbukkant és egyszerűen imádtam. Azonnal bele is vetettem magamat. Úgy voltam vele, hogy tart ameddig tart ez az új szerelem. Még nem telt el egy hét, mikor több ilyen alkotással foglalkozó közösségi csoportban is megosztottam a munkáimat. El voltak képedve, hogy néhány nap után, ráadásul szabad kézzel micsoda alkotásaim vannak. Nagyon jólesett a dicséret, azóta is a zsebemben hordom őket.😍😍😍

A technika a pontozás volt egyszerű poháralátétekre. Minden lényeges infót megírtam. Aztán a dicséretek mellé jöttek a kérdések, hogy hol veszem az alátétet, mivel zárom le a munkát, ilyesmi. Voltak üzenetváltások, de a vásárlásban nem tudtam segíteni a külföldieknek túl sokat. Csak megírtam az üzlet típusát, ahol vásároltam.

Ez az új szerelemhobbi nagyjából másfél hónapig tartott nálam. Ahogy jött, úgy el is múlt. Egyszerűen már nem jött ihlet, késztetés, semmi arra, hogy csináljam. Így abba is hagytam. Jobban mondva, nem csináltam több ilyet. Amiket csináltam, azokból nagyon sokat elajándékoztam. Valahogy sikerült mindenkinek azt adni, amit éreztem, hogy az kell neki. Ezeket az ilyen jellegű belső megérzéseket meg mindennél jobban szeretem. 💖 Ez egyszerűen fantasztikus.

A csoportokban meg egyre-másra kezdtem azt látni, hogy beindultak az alátétekre készített pontozások is. Mert volt, aki kavicsra pontozott, volt, aki jóval nagyobb vászonra, falapra, asztalra, akármire, de valahogy az alátét nem volt ott. Ezután meg ez egyre inkább beindult. Bevallom, nem görgettem vissza, hogy korábban mik voltak a csoportban, csak azt láttam, hogy most sok a kérdés-válasz és egyre több alátétes mandala születik. Ez jó érzés volt. 

A sárga a legutolsó, amit készítettem és még senki nem látta, a fekete alapon kék meg az egyik kedvencem . 😊😍

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán teltek a napok, a hetek. Egyre inkább azt éreztem, hogy azért kellett nekiállnom a pontozásnak, hogy egy újabb lehetőséget mutassak meg másoknak. Az alátét lehetőségét. Nem számít, hogy ez fellengzősnek vagy milyennek hangzik, bennem annyira erős volt ez az érzés, hogy szinte kiáltott. Azért kellett csinálni, hogy bevigyem az alátéteket is a lehetőségek közé. Talán már csinálta más is korábban, de igazán csak ezután sokasodott meg.

Na, ezt hívom én egy ajtónyitásnak. Mert ez is az. Kinyitni egy ajtót másoknak, akik eddig ezt nem tudták. Egyáltalán nem számít, hogy egy vagy több ember megy be azon az ajtón, a lényeg számomra az, hogy van legalább egy olyan ember, akinek tudtam egy ajtót nyitni.

El sem tudom mondani, hogy mennyire hihetetlenül felemelő érzés volt ez már megint. Ja, amúgy még most is tart az érzés. 💗 Én pedig azóta sem alkottam. De nem bánom. Valahogy már az elején éreztem, hogy ez nem lesz hosszú távú szerelem, csak akkor még nem tudtam, hogy mi a célja. Amikor rájöttem, hát az tényleg felemelő volt. Annyira, de annyira szeretem az ilyeneket! 💗💝💖

Aztán gondolkodtam. Nem egy ilyen eset volt már az életemben. Bizony sokszor előfordult, hogy valakinek én nyitottam ki egy ajtót, amin besétált és az valami egészen mást hozott neki. Sokszor előfordult az is, hogy valaki nem akart belépni az ajtón. Ilyen is van. De hát mások döntéseiért nem mi vagyunk a felelősek.

Az is sokszor előfordult, hogy nekem nyitottak ajtó mások. Egy ajtó egy másik világra. Még az elutasításokban is meg lehet találni az ajtót, ami egy másik világra nyílik. 😊

Gondolkodom, gondolkodom, tudom, hogy sok ilyen volt, mikor valakinek én nyitottam ajtót, de most nem igazán jut eszembe túl sok ilyen. Mindig csak utólag esik le. Persze, miért is lenne ez másként?

Volt, aki a hatásomra kezdett bele az önismeretbe; aki egy rövid magyarázatommal egyszerre több ajtón is be tudott lépni; akit az itteni írásaim inspirálnak valamire; aki a hatásomra keresett jobb munkát magának; aki az étkezésében kezdett változtatni; aki kibékült a barátnőjével, ráadásul nagyobb vállalkozásba fogott (a lehetőségeihez képest nagyobb); aki a könyvemből merített nagyon sokat. Ez utóbbi különösen megtisztelő számomra, mert valaki azáltal, hogy elolvasta a könyvemet, tudott segíteni valaki másnak egy súlyos élethelyzetbeli dologban. Így kicsit magaménak is éreztem a dolgot, mert úgy éreztem, hogy ha nem is közvetlenül, de én is segítettem, hogy az a valaki a jó úton induljon el. Ezek annyira fantasztikus dolgok! Annyira jó, mikor tehetünk valami jót másokért! Szerintem ez az egyik legeslegeslegjobb dolog a világon.

Mindig azt vallom, hogy ha csak két szóval vagy egy mondattal valakinek szebbé, jobbá tettük az életét, már megérte, már akkor egy egész világot tettünk jobbá. Mert mindenki egy külön világ, egy egész világ. És ha valaki ezt a jót továbbviszi, továbbadja, akkor még több világ válik egyre jobbá.

Mindenkinek helye, szerepe van a világban. Mindenki tesz valamit, amivel hatással van mások életére. Mindenkitől lehet valamit tanulni.

Csodálatos az élet, csak észre kell benne venni, hogy számunkra mi az a csoda. Néha ezt egy mosolyban, egy kedves gesztusban, a csendben találjuk meg. Igazából bármiben megtalálható, csak nyitott szemmel kell járnunk, hogy ezt észrevegyük.

Bármennyire nem a legjobb állapot, még az egyedüllétnek is megvannak a maga csodái. Mert megismerhetem a saját képességeimet, erőmet, hogy egyedül is meg tudok birkózni a nehézségekkel. Van valaki, aki azt mondta, mindig rak egy-egy piros pontot a nevem mellé, mert látja, hogy bizonyos akadályokat milyen könnyedén veszek, hogy nem roppanok bele, hogy nem hagyom el magamat. Ez igazán jólesett.

Én magam nem vagyok hajlandó az élet árnyékos oldalát nézni és azon nyekeregni, hogy mi minden rossz van a világban vagy a saját életemben. Nem a külső dolgokat nézem és nem mást hibáztatok azért, ha velem, nálam van néha egy kis gubanc.

Én inkább a csodákban hiszek, abban, hogy mi magunk igenis hatással vagyunk az életünkre.

Éppen egy héttel ezelőtt, szombaton reggel (úgy látszik, az utóbbi időben szombaton reggelenként jön 😁), megint jött egy ihlet. Egy hetet vártam vele, hogy mi lesz, de még tartja magát, úgyhogy ma belevetem magamat. Ez az írás. Valamit meg kell írnom, mert nem hagy nyugton. Amint alakul vele valami, megírom nektek.

A végére csak azt üzenem mindenkinek, hogy tudjátok, higgyétek, hogy ti is legalább egy embernek vagytok az, aki egy új ajtót kinyit neki, aki egy másik világot mutat neki, aki hatással van rá valamilyen módon. A lényeg mindig csak az, hogy ez egy jó dolog legyen, soha ne legyetek más kárára! Aki szereti önmagát, az nem is lenne képes ártani másoknak. Igazam van vagy nem tévedtem? 😉😊 Szeressétek hát magatokat, mert csak így tudtok igazán másokat is szeretni!💕💕💕