2023. május 3., szerda

Egy aprócska változás

Valóban csak egy aprócska változásról, jobban mondva változtatásról van szó. Fodrásznál jártam és levágattam a hajamat. Talán viccesnek tűnhet, hogy miért is írok ilyen apróságról, de mindjárt elmesélem.

Én már úgy nagyjából 15 éves koromban elkezdtem őszülni. Hívjuk így, bár nem igazán szeretem ezt a szót. Nem volt feltűnő, mégis ott voltak azok a fehér hajszálak. Időközben annyira nem is figyelgettem a fehér szálakat, mégis eljött az ideje, hogy befestessem a hajamat. Ha jól emlékszem, az első hajfestésem 33 éves koromban történt. Ez a fehér haj miatt történt. Egyszer korábban volt már egy festésem, hogy kipróbáljak valami más színt is. Pocsék is lett, úgyhogy azt nem is számítom. Az lenőtt és le is vágattam.

Tavaly áprilisban voltam utoljára a fodrásznál hajfestésre. Nagyjából tíz évig festtette a hajamat. Azért csak nagyjából, mert voltak időszakok, hónapok, amikor nem volt befestve. Volt olyan is, hogy itthon hennát kentem rá.
Szóval, tavaly április. Miért is hagytam abba a hajfestést? Elsősorban azért, mert már nem bírta a fejem. Folyton viszketett festés után. Pedig csak növényi hajfestéket használtam, jó drágát, de így sem tetszett a fejbőrömnek. Persze van, aki azt mondta, hogy ezt a vakarózást csak kibírom, hogy ne legyen fehér a hajam, de én nem bírtam ki. Sokszor éjszaka is arra ébredtem, hogy álmomban vakarom a fejemet. Egyáltalán nem volt jó, úgyhogy végül úgy döntöttem, elég a festésből.
A másik oka az volt, hogy nem akartam már festetni. Kíváncsi voltam, hogy milyen lenne, ha a természetes színében látnám. Nos, kapóra is jött az allergia, így könnyebb volt nem festetni.

Ahogy telt az idő és nődögélt a hajam, egyre jobban tetszett. Egyáltalán nem bántam meg, hogy nem festtettem be többet. Elég gyorsan nőtt a hajam. Persze volt, akinek nem tetszett, de hát ez az én hajam, nekem kell elsősorban tetszenie. A nagy többségnek amúgy tetszett és azt mondták, jól is áll.

Januárban volt egy hajvágásom, hogy a már elég hosszúra nőtt hajamat kicsit megkurtítsuk és szép ápolt legyen a vége.
A múlt héten pedig már megint beütött nálam valami. Egyáltalán nem az zavart, hogy két színű a hajam, hanem az, hogy már egyáltalán nem éreztem magaménak a festett részt, azt a színt. Ma volt a napja, hogy fodrászhoz mentem. Az eredménnyel pedig teljesen elégedett vagyok. 💗💗💗
Igaz, hogy szeretem a hosszú hajamat, de most így röviden is jó lett. Majd visszanő. 😃

Őszintén szólva, valahogy óriási megkönnyebbülés volt az, hogy már nem festetem. Most pedig az, hogy végre a festett résztől is megszabadultam. Tényleg van ennek egy felszabadító ereje. Nem a másoknak megfelelés hajtja az embert, hogy márpedig be kell festeni, mert kinek is tetszenél fehér hajjal? Hát akinek nem tetszem, annak innen is üzenem, hogy lehet másfelé is nézni, nem én vagyok az egyetlen látnivaló a világon. 😁😘
Nem a hajszín teszi az embert. Aki pedig ezt az öregséggel köti össze, az bolond. Már bocsi. De tényleg. A haj elveszíti a pigmentjeit és ez bármelyik korban bekövetkezhet. Amúgy rajtam sem igazán látszik az éveim száma. 😊💖
Aki pedig a hajszíne alapján ítéli meg a másikat, az is bolond. Egy hajszín nem fogja elárulni, hogy milyen az az ember belülről, milyen értékei vannak, mit tud és milyen is ő valójában.


Felszabadulás, megkönnyebbülés, elengedés, átváltozás, könnyebbség, elfogadás, megérkezés, öröm, békesség. Talán leginkább ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni ezt az állapotot.
Valóban örülök, hogy egyrészt nem kell foglalkoznom az örökös hajfestéssel, mert igazán nagy stressz, hogy állandóan azt figyeli az ember, hogy tűnnek elő a fehér részek, hiszen mit szólnak hozzá mások. De ma már ez nem érdekel. Nem az számít, ki mit szól a hajam színéhez, hanem az, én hogyan érzem magamat vele. Én pedig úgy érzem, hogy igazán önmagam vagyok és nincs is ennél nagyobb öröm. 💗💗💗

Szeretem a hosszú hajamat, mindig is szerettem. Most egy darabig rövid lesz, de így is szeretem. 😍
A lányom azt mondta rá, hogy cuki. 😃 Ám legyen!

Mutatok néhány képet. Egy előtte (tegnapi) és a többi utána (mai) fotót:




Ilyen lettem és egyáltalán nem bánom. A színe is tetszik. 😍 Igaz, talán hátul még egy kicsit mintha maradt volna benne szín, de az már egyáltalán nem zavaró.

Csak mindenkit biztatni tudok arra, hogy fogadja el önmagát. Ne kételkedjen önmagában és ne mások véleménye alapján formálja saját magát. Hiszen nem másoknak kell élnie a mi bőrünkben, a mi érzéseinkkel és megéléseinkkel. Akkor kritizáljon bennünket bárki is, ha ugyanazt éli meg és ugyanúgy, ahogy mi. Ha pedig nem, akkor nem is szabad senkire sem hallgatni. Itt most ugyan csak egy haj nemfestéséről volt szó, de ez érvényes egész önmagunkra. Mindenkinek meg kell hagyni és meg kell engedni, hogy úgy élje az életét, ahogyan ő szeretné. Nekünk pedig meg kell tanulni nem mások véleménye alapján megítélni önmagunkat. Mert csak ez ad igazi szabadságot önmagunkban. 💗

Szeressétek Önmagatokat! Ez a legfontosabb. A többi csak utána jön.... 😊😍😘😘😘

Nincsenek megjegyzések: