Aprócska kaland

Az én véleményem az, hogy kaland az élet. És tudom, hogy ezzel jó néhány ismerősöm is így van. Már csak az a kérdés, hogy mi is az a kaland?

Vajon mi a kaland? Azt hiszem, én ezen a kérdésen nem is gondolkodnék, hanem azt mondanám, hogy egyszerűen minden kaland. Vagy mondhatjuk azt is, hogy bármi kaland lehet. Akár itthon, a négy fal között is meg tudok élni kalandokat még egyedül is. Ilyen itthoni kaland tud lenni a főzés, egy nagyobb takarítás, a könyvek átrendezése vagy éppen a dzsungelkalandom, amikor a növényeimmel foglalkozom. Számomra az írás is az. Amúgy meg a négy fal között megélhető kalandokat illetően mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy mit tekint kalandnak.😉

A magam részéről ma egy kis csendes és magányos kalandban volt részem, nem a négy fal között. Az elmúlt napok gyászos hangulatát igyekezvén hátrahagyni.

Kora délután egy kis dolgom volt Kőbányán és úgy döntöttem, hogy onnan gyalog jövök haza. Menet közben egy újabb gondolatom támadt, mégpedig, hogy a Népligeten keresztül fogok hazajönni. Jó kis kerülő, de biztosan jó lesz.

Egészen kellemes idő volt. Bár az igaz, hogy a szél némiképp erősebben fújt és a nap sem sütött olyan nagyon, hiszen eltakarták a habos felhők.

Csendesen és magamba mélyedve sétáltam az úton, egyik villamosmegállót elhagyva a másik után. Ráadásul a forgalom is egész nagy volt, úgyhogy figyeltem a mellettem elsuhanó, néha elszáguldozó autókat, motorokat is. Bizony, ez utóbbiakból is egyre több van és némelyikük igazán fülsértően hangos. Gyalogos annál kevesebb volt, így egész utam során alig találkoztam emberekkel. Mikor pedig beértem a Népliget szélére, egy járdára, elfogott valami egészen másfajta érzés.

Olyan, mintha megkönnyebbültem volna és mintha még erősebb lett volna a bennem lévő nyugodtság érzése. Kicsit amolyan hipnotikus hatás alá kerültem. Mert az egész erdő (hívhatom erdőnek, ugye?) olyan csendes és nyugodt volt, olyan hihetetlenül egy másik világ érzését árasztotta! Csodálatos! Itt még kevesebb ember volt, de aki itt volt is, mintha egybeolvadt volna ezzel a természettel. Mindenki olyan lassú és csendes volt, hogy szinte észre sem lehetett venni őket. Csak a természettől elütő színű ruhák árulkodtak arról, hogy itt emberek is vannak. Senki nem akarta megtörni azt a varázst, ami itt tapasztalható. Egy idő után én is lassabban sétáltam, aztán kinéztem magamnak egy padot, és oda letelepedtem. Miután végigsétáltam a kavicsos utakon, majd a beton utakon, jó érzés volt megpihenni. Elfeküdtem a padon és a megnyugvásban jóval erősebben éreztem a testem vibrálását, ahogy megpihen. Vártam, hogy elcsendesedjen. De olyan rettenetesen kényelmetlen volt feküdni a padon, hogy néhány perc után inkább mégiscsak ülve merengtem tovább.

Hallgattam a sok különféle madár csicsergését, dalolását, a szél susogását, a körút forgalmának zaját. És mindezek mellett észrevehetően hallani lehetett azt az igazán megnyugtató, szinte álomba ringató csendet, ami, mint egy meleg ölelés, úgy fonja át az embert. Éreztem a bőrömön a szellő hűsítő simogatását, a néha felbukkanó nap sugarának meleg leheletű csókját. Séta közben a fűszálak gyengéden cirógatták a lábamat. Az orromat finom virágillat kábította el, én pedig behunyt szemmel még nagyobbat szippantottam belőle. A gyengéd szellő lágyan csiklandozta meg az orromat a már barnulni kezdett akácvirág illatával, a cserjéknek apró virágtornyaival, amik számtalan, igazán apró kis virágból állnak. Bódító illatukkal szinte elszédítettek. Volt még egy illat, amit nagyon szeretek, ez nem más, mint a csalán illata. Ezek a csalántelepek az erőteljes zöld illatukkal hívogatják az embert. Az élet erejét hirdetik.

Persze a liget egész területén sokkal finomabb a levegő illata. Szinte érezni, ahogy a növények, a fák lélegeznek, mintha egy ütemre lüktetnének. A fákra mindig is csodálattal tekintettem fel. Most is, ahogy felnéztem rájuk, elámultam. Micsoda hatalmas, tekintélyes lények ők! Itt állnak sok-sok év óta, annyi minden történik körülöttük, de ők csak állnak ott erőteljesen, életet adva önmagukból. Szerintem a fák a legcsodálatosabb élőlények a földön. Egy helyben állnak, gyökerük ki tudja, milyen mélyre növekszik, miket talál a földben. Törzsük évről évre vastagabb. Látni, ahogy évről évre újra kihajtanak, új leveleket hoznak, új lehetőséget, megfrissülve, megtisztulva, hogy ezzel a tisztasággal termeljék számunkra az életadó oxigént. Oly sokszor elmerengek magamban, hogy vajon mennyi mindent láthattak ezek a fák? Mennyi minden történt azóta, hogy ők ott vannak, ahol? Mennyi érzelmet láthattak? Mennyi bánatnak és örömnek lehettek tanúi? És mégis ott vannak, nem mennek sehová, nem vonják meg tőlünk az oltalmat, az életet adó oxigént. Nem ítélkeznek, egyszerűen csak léteznek nagyszerűségükben.

Elképesztő, hogy mennyi mindent köszönhetünk a fáknak. Tényleg ők a legnagyszerűbb teremtmények a földön. Még holtukban is csak az életet szolgálják. Van kint a ligetben néhány tábla, amire a holtfák hasznossága van kiírva. Érdemes elolvasni, mert elsorolja, mennyi életet szolgál még így is egy fa.

Ez a liget, az a kis erdő maga az élet. Ahogy beszívtam a levegőt abban a csendben és nyugalomban, éreztem, ahogy a lelkem békéje is újra rám talál. Ha mindenütt maga a nagybetűs Élet vesz körül, akkor miért is hagynám, hogy én magam az ellenkezőjét éljem meg magamban? Hisz az élet nagyszerű minden történésével együtt. Bár az elmúlt napokban eléggé kiborultam lelkileg, nagyon sokat sírtam, de ebben az erdőcskében sétálva csak az a szó vitt előre, hogy Élet. Minden fűszál, minden bokor, virág és fa csak ezt az egy szót harsogta.

Lassan elindultam hazafelé, ami azt jelentette, hogy el kell hagynom ezt az erdőt, ezt az életet, vissza kell térni a zajos valóságba. Bizony, mert ahogy kiértem az erődből, máris ott volt a nagyon forgalmas út. De lelkemben tovább őrzöm az erdő csendjét, a madarak hangját, a szellő simogatását, a nap sugarának csókját, a fűszálak cirógatását. Figyelek arra a békére, amit ott megleltem. Vigyázok rá.

Mert bizony, kaland az élet. Még akkor is, ha csak egy nyugodt sétának álcázza magát. Mert ha séta közben figyelek a körülöttem lévő életre, környezetre, ilyen csodás érzéseket élhetek meg, akkor máris mondhatom azt, hogy fantasztikus kalandban volt részem, pedig csak sétáltam egyet. Imádtam minden lépést, minden lélegzetet. Köszönöm ezt az élményt.

A képek tavalyiak, sajátok, de ugyanúgy a Népligetben készültek. 💗