2019. december 20., péntek

Kívánságaim vannak ❣

Ez a bejegyzés már tegnap meg akart születni. De mint láttátok, egészen másfajta cikk került megírásra. 😊
Így van ez. Jön, hogy miről kell írjak. Elképzelem, hogy mit írok. Jönnek a gondolatok tömegesen. Aztán leülök írni és van, hogy bizony egészen más születik.
Próbáljátok ki! Nagyon érdekes. Le kell ülni tollal és papírral és szigorúan kézzel írni. Meglátjátok, milyen érdekes dolgok születhetnek belőle.
De most már ennek az írásnak van itt az ideje. Mert ez a cikk már jó egy hete forgolódik a fejemben. Úgy látszik, mostanra ért meg.

Éjszaka egy óra van (mire megírom és begépelem, lesz sokkal több is). Nagyjából egy órával ezelőtt egy nagyon kellemes álomból ébredtem. Valakiről álmodtam. Csak kellemest írtam, nem mást. Ejej! Nem gondolni másra! 😀
Ébredés után néhány perccel olyasmi történt, hogy nem fogjátok elhinni. Én is elcsodálkoztam. Ez az illető rám írt! 😲 
Hát Én most nem is tudom, hogy mire véljem az ilyesmit. Mert ilyen így még szinte soha nem történt velem. Ez jósló álom? Vagy csupán szinkronicitás? Mindegy is. A lényeg az, hogy ma délelőtt találkozunk. Kérem szépen, igen érdekes az élet! 😉😊

Itt ülök ágyikómban. Kicsit elkapott a takonykór. 🤧 De nem vészes. Előttem egy tálkában szeletelt vöröshagyma. Én belélegzem az illatát, a hagyma pedig magába szívja a nemkívánatos bacikat. Bízom a természet erejében. Mivel gyógyszert nem szedhetek. 

Na de most már ennyi rizsázás után végre megírom, amit igazán akartam. A kívánságaimat. 😉🤗🤗

Nekem is vannak személyes
kívánságaim. Van jópár. De igazából most nem ezekről akarok írni. Most olyat akarok, ami mindenkinek szól. Ez inkább afféle jókívánság halmaz. És nem érdekel, mennyire fellengzősnek hangzik. Én így érzem, így gondolom, vagyis belőlem fakad.

Mert azt kívánom, hogy minden, de tényleg minden élő embernek jusson minden nap elegendő étel és ital, amire szüksége van.
Kívánom, hogy minden embernek legyen fedél a feje fölött, ahol nyugodtan álomra hajthatja a fejét. Ahol nem kell félnie, nem kell fáznia.
Kívánom, hogy minden ember találja meg szívében a szeretetet. És nem csak azért, mert karácsony van.
Kívánom, hogy minden embernek legyen legalább egy másik ember az életében, aki így vagy úgy, de szereti őt őszintén.
Mert kívánom, hogy minden ember érezhesse, hogy szeretve van. Ha legalább egy ilyen emberünk van, az már elég. 😊😍
Kívánom, hogy minden ember találja meg önmagában a békét, az örömöt, a szeretetet. Ezek nagyon fontosak. És a hitet. A hitet legalább önmagában.
Kívánom, hogy minden ember szívében legyen a megbocsátás, az elfogadás, a könnyű elengedés, a megengedés, a megértés. Mert ezek tulajdonképpen nem mások, mint a szeretet egy-egy kifejezési formái. 💜

Minden emberre áldást kérek és küldök (ezt amúgy bárki megteheti 😊).
Legyen mindenkinek az élete áldott, minden jóban bőséges, teljen jólétben, örömben és szeretetben. 💞

Sokan mondták már nekem, hogy idealista vagyok. Mert olyan nem lehet, hogy a világon minden szép és jó legyen.
Én nem bánom, ha ezt gondolják rólam, ha ezt mondják rám. Mert hiszek abban, hogy az Én idealista gondolataim is hozzátesznek valamit a világhoz. Hiszek abban, hogy még formálhatják is a világot.
Ilyen vagyok. Hinni bármiben tudok. 😊 Van, amiben nagyon.
A hagyma gyógyító erejében is hiszek. Itt fog mellettem aludni az ágyikóban. Illatos kis alvótárs. 😉😂😂

Szóval, hogy maradjak az idealista énemnél. Én kívánom azt, hogy a világ egy jó hely, az élet pedig egy nagy kaland legyen mindenkinek, amit könnyedén játszunk.
Olyan frankón meg tudjuk nehezíteni a saját életünket, hogy hihetetlen. Éppen itt az ideje, hogy ezen változtassunk! ⏰ Mert mindig lehet máshogy is. Csupán csak mi magunk kellünk hozzá és az akaratunk, hogy minden más legyen. Én is ezen vagyok a saját életemmel kapcsolatban. 😊💝
Hisz megtehetjük, hogy mást teremtünk magunknak.
Úgyhogy csak hajrá! Teremtésre fel!!!

Mindenkinek csodákkal teli, ragyogó és sikeres napokat kívánok sok-sok szeretettel fűszerezve. 😊😊😘😘😘😘💓💓💓💓

Nincsenek megjegyzések: